2Sámuel

14 Joáb+, Céruja+ fia pedig megtudta, hogy a király szíve Absolon felé hajlik.+ 2 Így aztán Joáb elküldött Tékoába+, és hozatott onnan egy bölcs+ asszonyt. Ezt mondta neki: „Kezdj el, kérlek, gyászolni, és kérlek, ölts gyászruhát. Ne dörzsöld be magad olajjal+; tégy úgy, mint egy olyan asszony, aki már hosszú napok óta halottat gyászol.+ 3 Menj be a királyhoz, és a következő szavakkal szólj hozzá.” Akkor a szájába adta Joáb a szavakat.+

4 A tékoai asszony be is ment a királyhoz, arccal a földre vetette magát,+ leborult, és így szólt: „Ments meg,+ ó, király!” 5 A király ezt mondta neki: „Mi bajod?” Erre ő így szólt: „Megözvegyült+ asszony vagyok én, most, hogy a férjem halott. 6 A te szolgálóleányodnak két fia volt és összeverekedett a kettő a mezőn,+ amikor nem volt ott szabadító,+ hogy szétválassza őket. Végül az egyik leütötte és megölte a másikat. 7 És íme, az egész család rátámadott a te szolgálóleányodra, és ezt hajtogatja: »Add ki azt, aki leütötte a testvérét, hogy megöljük őt testvérének lelkéért,+ akit megölt,+ hadd irtsuk ki az örököst is!« Megmaradt szénparazsamat is ki fogják oltani, hogy ne legyen férjemnek se neve, se maradéka a föld színén.”+

8 A király erre így szólt az asszonyhoz: „Menj el a házadhoz, én pedig parancsolni fogok felőled.”+ 9 A tékoai asszony akkor ezt mondta a királynak: „Rajtam, ó, uram király, rajtam és apám házán legyen a vétek,+ de a király és az ő trónja ártatlan.” 10 A király erre így szólt: „Ha beszél neked valaki, hozd csak elém, és soha többé nem fog bántani!” 11 De ő ezt mondta: „Emlékezzen meg, kérem, a király Jehováról, a te Istenedről,+ hogy ne pusztítson szüntelenül a vérbosszuló+, és ki ne irtsák a fiamat.” Erre így szólt: „Él Jehova,+ hogy a fiadnak egyetlen hajszála+ sem esik a földre!” 12 Az asszony akkor ezt mondta: „Hadd szóljon egy szót,+ kérlek, a te szolgálóleányod+ az én uramhoz, a királyhoz.” Erre ő így szólt: „Beszélj.”+

13 Az asszony így folytatta: „Miért gondoltál te ehhez hasonlót+ az Isten népe+ ellen? Amikor ezt a szót szólja a király, olyan ő, mint aki vétkes,+ hiszen a saját számkivetettjét nem hozatja vissza a király.+ 14 Mert bizony meghalunk+, és olyanok leszünk, mint a földre öntött víz, amelyet nem lehet összegyűjteni. De Isten nem vesz el lelket,+ és okokat talált arra, hogy a számkivetett ne maradjon előtte számkivetett. 15 Mármost azért jöttem ilyen szavakkal szólni uramhoz, a királyhoz, mert megfélemlített engem a nép. Így aztán ezt mondta a te szolgálóleányod: »Hadd beszéljek csak a királlyal! Talán rabszolgaleányának szava szerint fog cselekedni a király. 16 Mivel a király odafigyelt, hogy megszabadítsa rabszolgaleányát annak kezéből, aki el akar törölni engem és egyetlen fiamat az Istentől kapott örökségből«,+ 17 ezt mondta akkor a te szolgálóleányod: »Bárcsak nyugalmat adna uram királyom szava!« Mert olyan az én uram, a király, mint az igaz Isten angyala,+ hogy megkülönböztesse, mi a jó, és mi a rossz.+ Legyen veled Jehova, a te Istened!”

18 A király ekkor megszólalt, és ezt mondta az asszonynak: „Kérlek, ne titkolj el előlem semmit abból, amit kérdezek tőled.”+ Az asszony így szólt: „Beszéljen, kérem, uram, a király!” 19 A király így folytatta: „Nem Joáb+ keze van veled mindebben?”+ Az asszony erre így válaszolt: „Él a te lelked,+ ó, uram király, hogy senki sem térhet se jobbra, se balra mindattól, amit uram, a király mondott. Bizony Joáb, a te szolgád parancsolt nekem, és ő adta a te szolgálóleányod szájába mindezeket a szavakat.+ 20 Azért tette ezt a szolgád, Joáb, hogy más fordulatot adjon a dolognak, de az én uram bölcs, az igaz Isten angyalának+ bölcsessége szerint, hogy mindent tudjon, ami a földön van.”

21 A király azért így szólt Joábhoz: „Íme, megteszem ezt.+ Menj hát, hozd vissza az ifjút, Absolont.”+ 22 Joáb erre arccal a földre vetette magát, leborult, és áldotta a királyt.+ Aztán ezt mondta Joáb: „Ma már tudja a te szolgád, hogy kegyet találtam szemedben,+ ó, uram király, mert szolgája szava szerint cselekedett a király.” 23 Joáb ezután fölkelt, elment Gesúrba+, és elhozta Absolont Jeruzsálembe+. 24 A király azonban így szólt: „Térjen a maga házába, de az én arcomat nem láthatja.”+ Absolon tehát a házába tért, és a királynak arcát nem látta.

25 Mármost egész Izraelben nem volt még egy olyan szép+ ember, mint Absolon, akit annyira dicsértek volna. Lába talpától a feje tetejéig hibátlan volt. 26 Amikor levágatta a haját — márpedig minden év végén levágatta; mivel igen nehéz+ volt rajta, hát levágatta —, akkor megmérte fejének haját, és az kétszáz sekelt nyomott a királyi kősúly szerint. 27 És Absolonnak három fia+ és egy leánya született, akit Támárnak hívtak. Ez igen szép megjelenésű nő volt.+

28 Absolon pedig két teljes évig lakott Jeruzsálemben, és nem látta a király arcát.+ 29 Elküldött hát Absolon Joábért, hogy elküldje a királyhoz, de az nem akart eljönni hozzá. Akkor másodszor is elküldött, de nem akart eljönni. 30 Végül így szólt a szolgáihoz: „Nézzétek, Joáb földbirtoka az enyém mellett van, és ott van az ő árpája. Menjetek, gyújtsátok fel.”+ Absolon szolgái tehát felgyújtották a földbirtokot.+ 31 Joáb erre fölkerekedett, és elment Absolonhoz a házába, és így szólt hozzá: „Miért gyújtották fel a szolgáid a földbirtokomat?” 32 Absolon erre ezt mondta Joábnak: „Íme, üzentem neked: »Jöjj el ide, hadd küldjelek el a királyhoz ezekkel a szavakkal: ,Miért jöttem el Gesúrból?+ Jobb lenne, ha még mindig ott volnék. Most azért hadd lássam a király arcát, és ha van valami vétek bennem,+ hát öljön meg!’«”

33 Joáb be is ment a királyhoz, és mindezeket elmondta neki. Erre ő hívatta Absolont, az pedig bement a királyhoz, és leborult előtte, arccal a földre vetve magát a király előtt. A király ezután megcsókolta Absolont.+