1Királyok
vagy a görög Septuaginta szerint A KIRÁLYOK HARMADIK KÖNYVE
1 Dávid király pedig megöregedett,+ előrehaladt napjaiban; betakargatták ugyan ruhákkal, de nem tudott fölmelegedni. 2 Ezt mondták hát neki a szolgái: „Keressenek az én uramnak, a királynak egy leányt, egy szüzet,+ és álljon szolgálatára+ a királynak, hogy a gondozója legyen.+ Feküdjön keblednél,+ akkor biztosan fölmelegszik+ az én uram, a király.” 3 Elmentek hát Izraelben mindenhová, hogy keressenek egy szép leányt. Így találtak rá végül a sunemi+ Abiságra+, és bevitték a királyhoz. 4 A leány gyönyörű volt.+ Ő lett a király gondozója, és szolgált neki. De a király nem hált vele.
5 Mindeközben Adónia+, Haggit+ fia magasra tört,+ és így beszélt: „Én fogok királyként uralkodni!”+ Szerzett magának egy szekeret, és lovasokat is, meg ötven embert, hogy előtte fussanak.+ 6 Apja pedig soha nem sértette meg érzéseiben, hogy azt mondta volna: „Miért tettél ilyet?”+ Ráadásul igen szép termetű volt,+ és anyja Absolon után szülte őt. 7 Adónia tárgyalni kezdett Joábbal, Céruja fiával, és Abjátár+ pappal, azok meg segédkezet nyújtottak neki mint követői.+ 8 De Cádók+ pap és Benája+, Jójada fia, meg Nátán+ próféta, Simei+, Réi és Dávid vitézei+ nem tartottak+ Adóniával.
9 Adónia végül juhokat, marhákat és hizlalt állatokat áldozott+ a Zohélet-kő közelében, amely az Én-Rógel+ mellett van, és meghívta minden testvérét, a király fiait,+ és Júda minden emberét, a király szolgáit. 10 De Nátán prófétát, Benáját, a vitézeket és Salamont, a testvérét nem hívta meg. 11 Nátán+ ekkor így szólt Betsabéhoz,+ Salamon anyjához:+ „Nem hallottad, hogy Adónia, Haggit fia+ király lett, és urunk, Dávid mit sem tud erről? 12 Most azért jöjj, kérlek, hadd adjak neked komoly tanácsot.+ Mentsd a lelkedet és fiadnak, Salamonnak lelkét!+ 13 Eredj, menj be Dávid királyhoz, és így szólj hozzá: »Nemde te esküdtél meg, uram király, a te rabszolgaleányodnak ilyen szavakkal: ,Fiad, Salamon lesz utánam a király, és ő fog ülni trónomon.’+ Akkor miért Adónia lett a király?« 14 Íme, még beszélni fogsz ott a királlyal, amikor én is bemegyek utánad, és megerősítem szavaidat.”+
15 Betsabé tehát bement a királyhoz, a belső+ szobába. A király már igen idős volt,+ és a sunemi Abiság+ állt szolgálatára a királynak. 16 Akkor Betsabé mélyen meghajolt, és leborult+ a király előtt. A király pedig így szólt: „Mit szeretnél?”+ 17 Ő ezt mondta neki: „Uram,+ te esküdtél meg Jehova Istenedre a te rabszolgaleányodnak: »Fiad, Salamon lesz utánam a király, és ő fog ülni trónomon.«+ 18 Most pedig íme, Adónia+ lett a király, és az én uram, a király mit sem tud erről.+ 19 Áldozott is rengeteg bikát, hizlalt állatot és juhot. Meghívta a király minden fiát,+ Abjátár+ papot és a hadsereg vezérét, Joábot+ is. De Salamont, a te szolgádat, nem hívta meg.+ 20 És te, uram királyom — egész Izrael szeme+ rajtad van, hogy megmondd nekik, ki fog az én uramnak, a királynak trónján ülni őutána.+ 21 Majd az lesz, hogy amint uram királyom nyugodni tér ősatyáihoz,+ én és Salamon fiam is bűnösnek tekintetünk.”
22 Még beszélt a királlyal, amikor íme, megjött Nátán próféta.+ 23 Nyomban szóltak hát a királynak: „Itt van Nátán próféta!” Nátán ezután bement a király elé, és arccal a földre borult a király előtt,+ 24 majd így szólt: „Uram királyom, te mondtad-e: »Adónia lesz utánam a király, és ő fog ülni trónomon.«+ 25 Mert ő ma lement, hogy sok bikát, hizlalt állatot és juhot áldozzon+, és meghívja a király minden fiát meg a hadsereg vezéreit és Abjátár papot+. Ott esznek-isznak előtte, és ezt mondogatják: »Éljen Adónia király!«+ 26 De engem, a te szolgádat, engem és Cádók+ papot, meg Benáját+, Jójada fiát, és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.+ 27 Ha uramtól, a királytól van ez a dolog, akkor bizony nem tudattad a te szolgáddal,+ hogy ki üljön uramnak, a királynak a trónján őutána.”
28 Dávid király ekkor megszólalt, és ezt mondta: „Hívjátok ide hozzám Betsabét+.” Ő be is ment a király elé, és megállt a király előtt. 29 A király pedig megesküdött+, így szólva: „Él Jehova,+ aki megváltotta+ lelkemet+ minden nyomorúságból+, 30 hogy amiképpen megesküdtem neked Jehovára, Izrael Istenére: »Fiad, Salamon lesz utánam a király, és ő fog trónomon ülni helyettem«, úgy cselekszem a mai napon.”+ 31 Betsabé akkor mélyen meghajolt, arccal a földig, és leborult+ a király előtt, ezt mondva: „Éljen az én uram, Dávid király időtlen időkig!”+
32 Dávid király azonnal meg is parancsolta: „Hívjátok ide hozzám Cádók+ papot, Nátán prófétát és Benáját+, Jójada fiát.” Ezek tehát bementek a király elé. 33 A király akkor ezt mondta nekik: „Vegyétek magatok mellé uratok szolgáit+, ültessétek Salamon fiamat az öszvérkancámra,+ és vigyétek le a Gihonhoz+. 34 Ott Cádók pap és Nátán próféta kenje fel+ őt Izrael királyává. Fújjátok meg a kürtöt,+ és mondjátok: »Éljen Salamon király!«+ 35 Aztán vonuljatok fel utána, ő pedig jöjjön be, és üljön a trónomra. Ő lesz a király helyettem, és őt fogom megbízni azzal, hogy Izrael és Júda vezetője legyen.” 36 Benája, Jójada fia nyomban ezt válaszolta a királynak: „Ámen!+ Így szóljon Jehova, uram királyom Istene!+ 37 Amiképpen urammal, a királlyal volt Jehova,+ úgy legyen Salamonnal is,+ és tegye a trónját még nagyobbá+, mint uramnak, Dávid királynak a trónját!”
38 Lement hát Cádók+ pap, Nátán+ próféta, Benája+, Jójada fia, a kereteusok+ meg a peleteusok+, és felültették Salamont Dávid király öszvérkancájára,+ majd elvitték a Gihonhoz+. 39 Cádók pap ekkor előhozta az olajosszarut+ a sátorból+, és felkente+ Salamont. Megfújták a kürtöt, és az egész nép felkiáltott: „Éljen Salamon király!”+ 40 Ezután felvonult az egész nép, követve őt. Fuvolázott+ a nép, és nagy örömmel örvendezett+, olyannyira, hogy a föld+ is meghasadt a hangjuktól.
41 Adónia és a vele levő meghívottak pedig mindnyájan meghallották ezt, miután végeztek az evéssel.+ Joáb a kürtszó hallatán ezt mondta: „Mit jelentsen e felbolydult város+ lármája?” 42 Még beszélt, amikor íme, megérkezett Jonatán+, Abjátár pap fia. Adónia akkor így szólt: „Gyere csak be, mert te derék férfi vagy, és jó hírt hozol.”+ 43 De Jonatán ezt válaszolta Adóniának: „Nem éppen! Urunk, Dávid király Salamont tette királlyá.+ 44 A király elküldte vele Cádók papot, Nátán prófétát, Benáját, Jójada fiát, és a kereteusokat meg a peleteusokat, és felültették őt a király öszvérkancájára.+ 45 Akkor Cádók pap és Nátán próféta felkenték őt királlyá+ a Gihonnál. Onnan aztán felmentek örvendezve, és most fel van bolydulva a város. Ez volt a lárma, amit hallottatok.+ 46 És Salamon már le is ült a királyi trónra.+ 47 Még valami: a király szolgái bementek, hogy elmondják jókívánságaikat urunknak, Dávid királynak: »Tegye Istened Salamon nevét ragyogóbbá a te nevednél, és trónját nagyobbá a te trónodnál!«+ A király erre meghajtotta magát az ágyon.+ 48 Sőt, ezt mondta a király: »Áldott+ legyen Jehova, Izrael Istene, aki ma szemem láttára+ adott valakit, hogy a trónomon üljön!«”
49 Erre remegés fogta el mindazokat, akik Adóniával voltak mint meghívottak. Fölkeltek, és mindegyik ment a maga útjára.+ 50 Maga Adónia is félt Salamon miatt. Fölkelt tehát, elment és megragadta az oltár szarvait.+ 51 Idővel jelentették Salamonnak: „Íme, Adóniára félelem szállt Salamon király miatt. Íme, megfogta az oltár szarvait, és így beszél: »Esküdjön meg nekem először Salamon király, hogy nem hányja kardélre a szolgáját!«” 52 Salamon erre ezt mondta: „Ha derék ember lesz, egyetlen hajszála+ sem fog a földre hullani, de ha valami rossz találtatik benne,+ akkor meg kell halnia.”+ 53 Salamon király tehát elküldött érte, és lehozták őt az oltártól. Odajött, és meghajolt Salamon király előtt, Salamon pedig így szólt hozzá: „Menj el házadba.”+