1Krónikák
17 Történt pedig, hogy miután Dávid a maga házába költözött,+ így szólt Dávid Nátán+ prófétához: „Íme, én cédrusból+ készült házban lakom, de Jehova szövetségének ládája+ sátorlapok alatt van.”+ 2 Nátán akkor ezt mondta Dávidnak: „Tedd meg mindazt, ami a szívedben van,+ mert az igaz Isten veled van.”+
3 Azon az éjszakán pedig Isten szava+ így szólt Nátánhoz: 4 „Menj, és mondd meg Dávidnak, az én szolgámnak: »Ezt mondja Jehova: ,Nem te építesz nekem házat lakhelyül.+ 5 Hisz nem laktam én házban attól a naptól fogva, hogy felhoztam Izraelt, mind a mai napig,+ hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból+ a másikba mentem.+ 6 Mindazon idő alatt, amikor ott jártam+ egész Izrael között, vajon mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái valamelyikének, akiknek parancsot adtam népem terelgetésére: „Miért nem építettetek nekem házat cédrusból?”’«+
7 Most tehát így szólj az én szolgámhoz, Dávidhoz: »Ezt mondja a seregek Jehovája: ,Én hoztalak el a legelőről, a nyáj mögül,+ hogy vezetője+ légy népemnek, Izraelnek. 8 Veled leszek, bármerre jársz is,+ és kiirtom előled összes ellenségedet;+ nevet szerzek neked,+ amilyen a nagyok neve a földön.+ 9 Helyet jelölök ki népemnek, Izraelnek. Elültetem+ őket, és a maguk helyén fognak lakni, és nem háborgatják őket többé. Nem fogják megint kifárasztani őket az igazságtalanság fiai+, mint ahogy először tették,+ 10 azoktól a napoktól fogva, hogy bírákat+ rendeltem népem, Izrael fölé. Meg fogom alázni minden ellenségedet.+ És megmondom neked: „Házat is épít számodra Jehova.”+
11 És úgy lesz, hogy amikor betelnek a te napjaid, hogy elmenj, és ősatyáiddal légy,+ én fölemelem magodat teutánad, aki az egyik fiad lesz,+ és megszilárdítom királyi uralmát.+ 12 Ő fog nekem házat építeni,+ én pedig megszilárdítom a trónját időtlen időkre.+ 13 Én atyjává leszek,+ ő pedig fiammá lesz.+ Szerető-kedvességemet nem vonom meg tőle,+ mint ahogy megvontam azt elődödtől.+ 14 Időtlen időkig megtartom őt házamban+ és királyságomban+, s trónja+ is fennmarad időtlen időkig.’«”
15 Nátán pedig pontosan e szavak és e látomás szerint beszélt Dáviddal.+
16 Dávid király ezután bement, leült Jehova előtt,+ és így szólt: „Ki vagyok én,+ ó, Jehova Isten, és mi az én házam,+ hogy eljuttattál idáig?+ 17 Sőt, mintha csekélység volna ez szemedben,+ ó, Isten,+ még a távoli jövőre nézve is szólsz a te szolgád házáról,+ és olyan embernek tekintesz, aki feljebb emelkedhet,+ ó, Jehova Isten! 18 Mit tudna még Dávid mondani neked szolgád megtiszteltetéséről,+ amikor te jól ismered szolgádat.+ 19 Ó, Jehova! A te szolgádért és szíved szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat,+ megismertetve minden nagy tettedet.+ 20 Ó, Jehova! Senki sincs hozzád hasonló,+ és nincs Isten rajtad kívül+ mindarra nézve, amit füleinkkel hallottunk. 21 Mely nemzet az a földön, amelyik olyan volna, mint a te néped, Izrael,+ amelyért elment az igaz Isten, hogy megváltsa magának mint népet,+ hogy nevet szerezz magadnak nagy tettek és félelmetes dolgok által,+ nemzeteket űzve el a te néped elől,+ amelyet megváltottál Egyiptomból? 22 Aztán népeddé tetted Izraelt, a te népedet+ időtlen időkre, és te, ó, Jehova, te lettél Istenük!+ 23 Most pedig, ó, Jehova, legyen a szó, amelyet szolgádról és a házáról szóltál, megbízható időtlen időkig, és cselekedj úgy, ahogy beszéltél. 24 Legyen megbízható, és legyen nagy+ a te neved+ időtlen időkig, és így beszéljenek: »A seregek Jehovája,+ Izrael Istene,+ Isten Izrael felett«,+ és maradjon fenn előtted Dávidnak, a te szolgádnak háza.+ 25 Mert te, Istenem, kinyilatkoztattad a te szolgádnak, hogy házat szándékozol építeni neki.+ Ezért keresett alkalmat a te szolgád, hogy imádkozzon színed előtt. 26 Most azért, ó, Jehova, te vagy az igaz Isten+, és te ígéred ezt a jót szolgád felől.+ 27 Határozd most el, és áldd meg a te szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted időtlen időkig;+ hiszen te, ó, Jehova, megáldottad+, és időtlen időkig áldott az!”