Róma
9 Az igazságot mondom+ Krisztusban; nem hazudok,+ mivel a lelkiismeretem velem együtt tanúskodik arról szent szellemben, 2 hogy nagy bánat és szüntelen fájdalom van szívemben.+ 3 Mert azt kívánnám, hogy én magam legyek átkozottként elkülönítve a Krisztustól a testvéreimért,+ test szerinti rokonaimért,+ 4 akik, mint ilyenek, izraeliták;+ övék a fiúként+ való örökbefogadás, a dicsőség+, a szövetségek+, nekik adták a Törvényt,+ övék a szent szolgálat+ és az ígéretek+; 5 övéik az ősatyák,+ és tőlük származott a Krisztus a test szerint.+ Isten,+ aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké! Ámen.
6 De nem mintha az Isten szava kudarcot vallott volna.+ Mert nem mindnyájan valóban „Izrael”, akik Izraeltől származnak.+ 7 Nem is mindnyájan gyermekek+ azért, mert ők Ábrahám magva, hanem: „Amit a »magodnak« fognak hívni, az Izsák által lesz.”+ 8 Vagyis nem a test gyermekei+ valóban az Isten gyermekei,+ hanem az ígéret általi gyermekek+ számítanak a magnak. 9 Az ígéret szava ugyanis a következőképpen hangzott: „Ebben az időben el fogok jönni, és fia lesz Sárának.”+ 10 De nemcsak ezt az esetet lehet említeni, hanem azt is, amikor Rebeka ikreket+ fogant attól az e g y férfitól, Izsáktól, a mi ősatyánktól: 11 mert amikor még meg sem születtek, és semmi jót vagy hitványságot sem cselekedtek+ — hogy az Istennek a kiválasztásra vonatkozó szándéka továbbra se cselekedetektől függjön, hanem az Elhívótól+ —, 12 ezt mondták neki: „Az idősebb a rabszolgája lesz a fiatalabbnak.”+ 13 Mint ahogy meg van írva: „Jákobot szerettem, Ézsaut ellenben gyűlöltem.”+
14 Akkor hát mit mondjunk? Igazságtalanság van az Istennél?+ Soha ne legyen úgy! 15 Mert Mózesnek ezt mondja: „Irgalmazni fogok annak, akinek irgalmazok, és könyörülni fogok azon, akin könyörülök.”+ 16 Így tehát nem attól függ, aki akarja, se nem attól, aki fut, hanem Istentől,+ aki irgalmaz.+ 17 Az Írás ugyanis ezt mondja a fáraónak: „Éppen azért hagytam, hogy megmaradj, hogy megmutassam rajtad a hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.”+ 18 Így tehát akinek akar, irgalmaz,+ de akinél úgy akarja, azt hagyja konokká válni.+
19 Te azért ezt mondod majd nekem: „Miért emel mégis kifogást? Hiszen ki áll ellen az ő egyértelmű akaratának?”+ 20 Ó, ember,+ hát ki vagy te tulajdonképpen, hogy visszabeszélsz az Istennek?+ Mondja-e a megformált dolog a megformálójának: „Miért készítettél engem így?”+ 21 Micsoda?! Vajon nincs hatalma a fazekasnak+ az agyagon, hogy ugyanabból a gyuradékból az egyik edényt tisztes, a másikat tisztesség nélküli használatra készítse?+ 22 Na és ha az Isten — bár az az akarata, hogy megmutassa haragját és megismertesse hatalmát — nagy hosszútűréssel megtűrte a harag pusztulásra méltónak készített edényeit,+ 23 hogy megismertethesse dicsőségének gazdagságát+ az irgalmasság edényein+, melyeket előre elkészített a dicsőségre,+ 24 mármint minket, akiket nemcsak a zsidók közül hívott el, hanem a nemzetek+ közül is? 25 Úgy van, ahogy Hóseásnál is mondja: „Azokat, akik nem a népem,+ »népemnek« fogom hívni, és azt, aki nem volt szeretett, »szeretettnek«;+ 26 és azon a helyen, ahol az mondatott nekik: »Nem vagytok a népem«, ott »az élő Isten fiainak« hívják majd őket.”+
27 Ezenfelül Ézsaiás így kiált Izraelt illetően: „Bár Izrael fiainak száma annyi lehet, mint a tenger homokja,+ a maradék fog megmentésben részesülni.+ 28 Mert Jehova számadást fog tartani a földön, befejezve és rövidre szabva azt.”+ 29 Mint ahogy Ézsaiás is megmondta már régebben: „Ha a seregek+ Jehovája nem hagyott volna magot nekünk, éppen olyanná lettünk volna, mint Szodoma, és éppen olyanná tétettünk volna, mint Gomorra.”+
30 Akkor hát mit mondjunk? Azt, hogy a nemzetekből valók, bár nem törekedtek az igazságosságra, elérték az igazságosságot,+ a hitből eredő igazságosságot;+ 31 Izrael azonban, bár törekedett az igazságosság törvényére, nem jutott el e törvényre.+ 32 Miért? Mert nem hit által törekedett rá, hanem mint aki cselekedetek által teszi ezt.+ Belebotlottak a „botlásnak kövébe”,+ 33 amint meg van írva: „Íme! Botlásnak kövét+ és botránkozásnak szikláját+ teszem le Sionban, de aki abba veti hitét, nem fog csalódni.”+