1Tesszalonika
4 Végezetül, testvérek, kérünk és buzdítunk titeket az Úr Jézus által, hogy amiképpen megkaptátok tőlünk az útmutatást, hogy miként kell járnotok+ és kedvére lennetek Istennek — mint ahogy jártok is —, úgy továbbra is ezt tegyétek, még teljesebb mértékben.+ 2 Mert ismeritek az utasításokat+, melyeket az Úr Jézus által adtunk nektek.
3 Mert azt akarja az Isten, hogy megszenteltek+ legyetek, hogy tartózkodjatok a paráznaságtól;+ 4 hogy mindegyikőtök tudja, hogyan legyen urává a maga edényének+ megszenteltségben+ és tisztességben, 5 nem mohó nemi vágyakozásban+, mint amilyen azokban a nemzetekben+ is van, amelyek nem ismerik az Istent;+ 6 hogy senki ne menjen el odáig, hogy ártson, és senki ne sértse meg testvére jogait ebben a dologban,+ mert Jehova olyasvalaki, aki büntetést mér ki mindezekért,+ mint ahogy megmondtuk nektek korábban, és alaposan tanúskodtunk is nektek.+ 7 Mert az Isten nem tisztátalanságra hívott el minket, hanem megszenteltségben+. 8 Így aztán, aki nemtörődömséget+ mutat, az nem embert vesz semmibe, hanem az Istent+, aki belétek helyezi szent szellemét+.
9 A testvéri szeretetet+ illetően azonban nincs szükségetek rá, hogy írjunk nektek, mert titeket Isten tanított meg arra,+ hogy szeressétek egymást;+ 10 és ti ezt is teszitek minden testvérrel egész Makedóniában. De buzdítunk titeket, testvérek, hogy továbbra is ezt tegyétek, még teljesebb mértékben, 11 és hogy tűzzétek ki célul, hogy csendesen+ éltek, a magatok dolgával törődtök,+ és dolgoztok kezetekkel,+ amiképpen elrendeltük nektek; 12 hogy illendően+ viselkedjetek a kívülállókkal+, és semmiben se lássatok szükséget.+
13 Ezenfelül, testvérek, nem akarjuk, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik halálalvásba merülnek;+ hogy ne búsuljatok úgy, ahogy a többiek is teszik, akiknek nincsen reménységük.+ 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és fel is támadt,+ akkor az Isten ugyanígy azokat is elhozza majd vele együtt, akik halálalvásba merültek, Jézus által.+ 15 Mert ezt mondjuk nektek Jehova szavával+: mi, az élők, akik megmaradunk az Úr jelenlétéig,+ semmiképpen nem előzzük meg azokat, akik halálalvásba merültek; 16 mivel maga az Úr le fog szállni az égből+ parancsszóval, arkangyal+ hangjával és Isten trombitájával+, s először feltámadnak, akik Krisztussal egységben halottak.+ 17 Azután mi, az élők, akik megmaradunk, velük együtt+ elragadtatunk+ felhőkben+, hogy találkozzunk+ az Úrral a levegőben; és így mindenkor az Úrral leszünk.+ 18 Ennélfogva állandóan vigasztaljátok egymást ezekkel a szavakkal.