1Péter
2 Vessetek le tehát minden rosszaságot,+ minden csalárdságot, a képmutatást, az irigykedéseket és mindenfajta rossznyelvűsködést,+ 2 és mint újszülött csecsemők,+ fejlesszetek ki vágyakozást a szó hamisítatlan teje+ után, hogy megmentésre növekedjetek általa,+ 3 feltéve, hogy megízleltétek, hogy kedves az Úr.+
4 Miközben odajárultok hozzá mint élő kőhöz+, akit az emberek ugyan elvetettek,+ de aki Isten előtt választott és értékes,+ 5 ti magatok is mint élő kövek épültök szellemi házzá,+ hogy szent papsággá váljatok, hogy Jézus Krisztus által Isten előtt elfogadható szellemi áldozatokat ajánljatok fel.+ 6 Mert az Írásban benne van: „Íme! Választott követ, értékes alapszegletkövet teszek le Sionban; és aki hitet gyakorol benne, egy sem fog csalódni semmiképpen.”+
7 Tehát nektek értékes ő, mert ti hívők vagytok; azoknak ellenben, akik nem hisznek, „ugyanaz a kő, amelyet az építők elvetettek,+ a szeglet fejévé lett”,+ 8 és „botlásnak kövévé, és botránkozásnak sziklájává”.+ Ezek elbotlanak, mert nem engedelmeskednek a szónak. Erre is jelölték ki őket.+ 9 Ti azonban „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet,+ különleges tulajdonnak szánt nép vagytok,+ hogy mindenfelé hirdessétek annak kitűnő tulajdonságait”+, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságába hívott titeket.+ 10 Mert egykor nem voltatok nép, most azonban Isten népe vagytok;+ azok voltatok, akik iránt nem tanúsítottak irgalmasságot, most azonban azok vagytok, akik iránt irgalmasságot tanúsítanak.+
11 Szeretteim, mint jövevényeket és ideiglenes lakosokat+ buzdítalak titeket, hogy folyton tartózkodjatok a testi kívánságoktól;+ ezek azok, amelyek hadjáratot folytatnak a lélek ellen.+ 12 Őrizzétek meg jónak a viselkedéseteket a nemzetek között,+ hogy amiben ellenetek beszélnek mint gonosztevők ellen, abban — jó cselekedeteitek+ eredményeként, melyeknek szemtanúi — dicsőítsék az Istent az ő szemléjének napján+.
13 Rendeljétek alá+ magatokat minden emberi teremtésnek+ az Úrért: akár királynak,+ mint aki feljebbvaló, 14 akár kormányzóknak, mint akiket ő küldött, hogy a gonosztevőket megbüntessék, a jót cselekvőket pedig megdicsérjék.+ 15 Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok az esztelen emberek tudatlan beszédét.+ 16 Legyetek olyanok, mint akik szabadok,+ ámde szabadságotokat ne úgy birtokoljátok, mint a rosszaság leplét,+ hanem mint Istennek rabszolgái.+ 17 Mindenfajta embert tiszteljetek,+ a testvérek egész közösségét szeressétek,+ az Istent féljétek,+ a királyt tiszteljétek.+
18 A háziszolgák rendeljék alá+ magukat tulajdonosaiknak minden illő félelemmel,+ nemcsak a jóknak és ésszerűeknek, hanem azoknak is, akiknek nehéz a kedvükre tenni. 19 Mert ha valaki az Isten előtti lelkiismeret miatt áll ki elszomorító dolgokat és szenved igazságtalanul, az kedves dolog.+ 20 Hisz mi érdem van abban, ha kitartással tűrtök, amikor vétkeztek és ütnek titeket?+ Ha ellenben olyankor tűrtök kitartással, amikor jót cselekszetek és szenvedtek,+ az kedves dolog Isten előtt.+
21 Valójában erre a pályára hívtak el titeket, mert Krisztus is szenvedett értetek,+ mintát hagyva nektek, hogy szorosan kövessétek a nyomdokait.+ 22 Ő nem követett el bűnt,+ és csalárdság sem találtatott a szájában.+ 23 Amikor szidalmazták,+ nem viszonozta a szidalmat.+ Amikor szenvedett,+ nem fenyegetőzött, hanem továbbra is ráhagyta magát az igazságosan ítélőre+. 24 Bűneinket maga vitte+ saját testében az oszlopra,+ hogy többé ne legyen közünk a bűnökhöz,+ és az igazságosságnak éljünk. És „az ő sebei által gyógyultatok meg”.+ 25 Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok;+ most azonban visszatértetek lelketek pásztorához+ és felvigyázójához.