„Mindenkinek a vérétől tiszta vagyok”

1–3. a) Beszélj Eutikusz halálának a körülményeiről. b) Mit tett Pál, és ez mit mond el róla?

PÁL egy zsúfolt felső szobában van Troászban. Mivel ez az utolsó este, melyet együtt tölt a testvérekkel, nagyon sok mondanivalója van számukra. Már éjfél van, ezért több lámpa is ég a szobában, amitől még nagyobb odabenn a hőség, és füstös a levegő. Az egyik ablakban a fiatal Eutikusz ül. Miközben Pált hallgatja, elalszik, és kiesik az ablakon. Két emeletet zuhan.

² Orvosként Lukács valószínűleg az elsők között rohan le az utcára, hogy megvizsgálja a fiút. Az állapota mindenki számára nyilvánvaló. ’Holtan emelik fel’ (Csel 20:9). De ekkor csoda történik. Miután Pál ráborul a fiúra, ezt mondja a köréjük gyűlt embereknek: „Ne lármázzatok, hiszen benne van a lelke.” Pál feltámasztotta Eutikuszt! (Csel 20:10).

³ Ez a csoda megmutatja, micsoda ereje van Isten szent szellemének. Senki sem okolhatta Pált Eutikusz haláláért, ő azonban nem akarta, hogy ez a tragédia rányomja a bélyegét erre a fontos eseményre, vagy hogy bárkit is megbotránkoztasson. Azzal, hogy Pál feltámasztotta Eutikuszt, megvigasztalta a gyülekezetet, és a testvérek teljes erővel tudták folytatni a szolgálatukat. Semmi kétség, hogy Pál felelősséget érzett mások életéért. Erről a következő szavai jutnak eszünkbe: „mindenkinek a vérétől tiszta vagyok” (Csel 20:26). Nézzük meg, miben segíthet nekünk ezen a téren Pál.

4. Mi mindent élt át nemrég Pál?

⁴ Az előző fejezetben láttuk, hogy Pál nemrég szörnyű dolgokat élt át. Az Efézusban végzett szolgálata nyomán az egész város felbolydult. Az ezüstművesek, akiknek Artemisz imádatától függött a bevételük, lázadást kezdeményeztek. „Miután lecsillapodott a felfordulás, Pál hívatta a tanítványokat, és bátorítva őket, meg búcsút véve tőlük elindult, hogy Makedóniába utazzon” – írja a Cselekedetek 20:1.

5–6. a) Mennyi ideig lehetett Pál Makedóniában, és mit tett ott a testvéreiért? b) Hogyan bánt Pál a hittársaival?

⁵ Makedóniába menet Pál megállt Troász kikötőjében, és egy kis időt a városban töltött. Remélte, hogy Titusz, akit előzőleg Korintuszba küldött, itt majd csatlakozik hozzá (2Kor 2:12, 13). Ám amikor már nyilvánvaló volt, hogy Titusz nem fog jönni, Pál továbbutazott Makedóniába, ahol körülbelül egy évet töltött, és „sok szóval bátorította az ottaniakat” (Csel 20:2).* Titusz végül Makedóniában csatlakozott Pálhoz, és jó híreket hozott Korintuszból: a gyülekezet megfogadta azt, amit Pál az első levelében írt nekik (2Kor 7:5–7). E jó hír hallatán Pál egy újabb levelet írt, amelyet ma a korintusziaknak írt második levélként ismerünk.

⁶ Figyelemre méltó, hogy Lukács a „bátorítva” és a „bátorította” szavakat használja, amikor beszámol Pál Makedóniában és Efézusban tett látogatásáról. Milyen hűen tükrözik e szavak, hogy hogyan bánt Pál a hittársaival! Míg a farizeusok megvetettek másokat, addig Pál a munkatársainak tekintette a juhokat (Ján 7:47–49; 1Kor 3:9). Még akkor is így viszonyult hozzájuk, amikor szigorúan helyre kellett őket igazítania (2Kor 2:4).

7. Hogyan tudják ma követni a keresztény felvigyázók Pál példáját?

⁷ Ma a gyülekezet vénei és az utazófelvigyázók igyekeznek követni Pál példáját. Még akkor is a bátorítás és az ösztönzés a céljuk, amikor helyreigazítanak valakit, aki segítségre szorul. A felvigyázók szeretnének együttérzéssel buzdítani, nem pedig elmarasztalni másokat. Egy tapasztalt utazófelvigyázó ezt írta: „Legtöbb testvérünk és testvérnőnk azt szeretné tenni, ami helyes, de gyakran csalódásokkal, félelmekkel és azzal az érzéssel küszködnek, hogy nincs erejük segíteni önmagukon.” A felvigyázók sok erőt adhatnak ezeknek a hittársaiknak (Héb 12:12, 13).

8–9. a) Miért kellett változtatnia Pálnak a szíriai útitervén? b) Mi okuk lehetett a zsidóknak arra, hogy rosszindulatúak legyenek Pállal?

⁸ Pál Makedóniából Korintuszba ment.* Három hónapot töltött ott, majd készen állt, hogy folytassa az útját. Azt tervezte, hogy Kenkreába megy, ahonnan továbbhajózik Szíriába, onnan pedig el tud jutni Jeruzsálembe, és átadhatja a segélyt a rászoruló testvéreknek (Csel 24:17; Róma 15:25, 26).* Ám történt valami, amire nem számított, és változtatnia kellett a tervein. A Cselekedetek 20:3-ból megtudjuk, hogy „a zsidók cselt szőttek ellene”.

⁹ Nem meglepő, hogy a zsidók rosszindulatúak voltak Pállal, hiszen hitehagyott volt a szemükben. Prédikálásának gyümölcseként megtért Kriszpusz, aki befolyásos tagja volt a korintuszi zsinagógának (Csel 18:7, 8; 1Kor 1:14). Aztán a korintuszi zsidók vádat emeltek Pál ellen Galliónál, Akhája prokonzuljánál. Gallió azonban bizonyíték hiányában ejtette a vádakat. Emiatt Pál ellenségei irdatlan haragra gerjedtek (Csel 18:12–17). A korintuszi zsidók megtudhatták valahogy, vagy feltételezhették, hogy Pál hamarosan tovább fog hajózni a közeli Kenkreából, ezért ott vártak rá lesben, hogy elkapják. Vajon mitévő lesz Pál?

10. Azért nem ment Pál Kenkreába, mert gyáva volt? Magyarázd meg!

¹⁰ Pál nem akart veszélybe kerülni, és a rá bízott pénzt is biztonságban el akarta juttatni a rászorulóknak, ezért úgy döntött, hogy jobb, ha nem megy Kenkreába, hanem inkább újból átutazik Makedónián. Persze a szárazföldi utazás sem volt kockázatmentes. Az ókorban gyakran ólálkodtak rablók az utak mentén. Még a fogadók sem voltak mindig biztonságosak. De Pál ezt még mindig kisebb veszélynek érezte, mint azt, ami Kenkreában várt volna rá. Szerencsére nem kellett egyedül utaznia. Misszionáriusi útjának ezen a szakaszán Arisztárkusz, Gájusz, Szekundusz, Szopáter, Tikikusz, Timóteusz és Trofimusz is elkísérte (Csel 20:3, 4).

11. Hogyan lehetnek ésszerűek a keresztények, amikor a biztonságukról van szó, és milyen példával szolgált számukra Jézus?

¹¹ Pálhoz hasonlóan a keresztények napjainkban is odafigyelnek a biztonságukra a szolgálatban. Néhány helyre csak csoportokban mennek, de legalább ketten. Ami az üldözést illeti, tudják, hogy elkerülhetetlen (Ján 15:20; 2Tim 3:12). De még ilyenkor sem teszik ki magukat szándékosan veszélynek. Milyen példával szolgált számukra Jézus? Amikor Jeruzsálemben a rosszakarói köveket ragadtak, hogy megdobálják, „elrejtőzött, és kiment a templomból” (Ján 8:59). Amikor később a zsidók tervet szőttek ellene, hogy megöljék, „nem járt többé nyilvánosan a zsidók közt, hanem eltávozott onnan a pusztához közeli vidékre” (Ján 11:54). Jézus ésszerű volt, és megvédte magát, amikor ezzel nem hagyta figyelmen kívül Isten akaratát. A keresztények is ezt teszik (Máté 10:16).

12–13. a) Milyen hatással volt a gyülekezetre Eutikusz feltámadása? b) Milyen reménységgel vigasztalja meg a Biblia azokat, akiknek meghalt valakijük, akit szerettek?

¹² Pál és a társai együtt utaztak Makedóniában, aztán úgy tűnik, hogy elváltak útjaik. Troásznál viszont ismét találkoztak.* „Öt napon belül eljutottunk hozzájuk Troászba” – folytatódik a beszámoló (Csel 20:6).* Itt támasztotta fel Pál Eutikuszt, ahogyan arról a fejezet elején olvashattunk. El tudod képzelni, mit érezhettek a testvérek, amikor visszakapták a társukat? „Mérhetetlenül megvigasztalódtak” – írja a Biblia (Csel 20:12).

¹³ Még ha ma nem is történnek ilyen csodák, azok, akiknek meghalt valakijük, akit szerettek, ’mérhetetlenül megvigasztalódnak’, amikor a feltámadás reménységéről olvasnak a Bibliában (Ján 5:28, 29). Eszedbe jutott már? Eutikusz újból meghalt, hiszen nem volt tökéletes (Róma 6:23). Azoknak viszont, akik Isten új világában fognak feltámadni, lehetőségük lesz örökké élni! És azok, akik a feltámadásuk után Jézussal uralkodnak az égben, halhatatlanságot kapnak (1Kor 15:51–53). Minden keresztény ’mérhetetlen vigaszt’ meríthet a reménységéből, akár a felkentek közé tartozik, akár a ’más juhok’ közé (Ján 10:16).

14. Mit mondott Pál az efézusi véneknek, amikor találkozott velük Milétuszban?

¹⁴ Pál és csapata Troászból Asszoszba, majd onnan Mitilénébe utazott. Azután Kiosz és Számosz érintésével továbbmentek Milétuszba. Pál sietett, mert szeretett volna pünkösdre Jeruzsálembe érni. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért olyan hajóra szállt, amely nem állt meg Efézusban. De mivel beszélni szeretett volna az efézusi vénekkel, arra kérte őket, hogy találkozzanak vele Milétuszban (Csel 20:13–17). Amikor a vének megérkeztek, Pál így szólt hozzájuk: „Jól tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományba léptem, hogyan voltam veletek egész idő alatt, rabszolgaként szolgálva az Úrnak a legnagyobb alázatossággal és könnyekkel meg próbákkal, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek engem; eközben nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjak nektek mindent abból, ami hasznos, és attól sem, hogy nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket, hanem alaposan tanúskodtam zsidóknak is, görögöknek is az Isten iránti megbánásról és a Jézusban, a mi Urunkban való hitről” (Csel 20:18–21).

15. Sorold fel a házról házra végzett tanúskodás előnyeit.

¹⁵ Sokféleképpen átadhatjuk ma az embereknek a jó hírt. Pálhoz hasonlóan mi is oda megyünk, ahol a legtöbb ember megfordul: buszmegállókba, forgalmas utcákra vagy bevásárlóhelyekre. De Jehova Tanúinak még ma is a házról házra végzett prédikálás az elsődleges módszerük. Miért? Egyrészt a házról házra végzett tanúskodással mindenki rendszeresen lehetőséget kap arra, hogy halljon a Királyság-üzenetről, vagyis ez a módszer Isten pártatlanságát tükrözi. Másrészt a tiszta szívű embereknek személyre szabott segítséget lehet nyújtani. A házról házra végzett szolgálat azokra is jó hatással van, akik részt vesznek benne: építi a hitüket és növeli a kitartásukat. Nem meglepő, hogy napjainkban az az igaz keresztények egyik ismertetőjele, hogy buzgalommal tanúskodnak „nyilvánosan és házról házra”.

16–17. Mi mutatja, hogy Pál nem adta át magát a félelemnek, és hogyan utánozzák őt ma a keresztények?

¹⁶ Pál elmondta az efézusi véneknek, hogy nem tudja, mi fog történni vele, amikor visszatér Jeruzsálembe. De ezt is hozzátette: „nem tulajdonítok semmi fontosságot a lelkemnek, mintha drága volna nekem, csak hogy befejezhessem pályafutásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, vagyis hogy alaposan tanúskodjak az Isten ki nem érdemelt kedvességének jó híre mellett” (Csel 20:24). Pál nem adta át magát a félelemnek. Nem hagyta, hogy bármi is eltántorítsa a megbízatása teljesítésétől, legyen az betegség vagy vad üldözés.

¹⁷ A keresztényeknek ma is különféle nehézségekkel kell együtt élniük. Vannak, akik olyan országban élnek, ahol a munkánk be van tiltva, és üldöznek minket. Mások hősiesen küzdenek valamilyen betegséggel vagy érzelmi problémával, amely elszívja az erejüket. A keresztény fiatalokat megpróbálják befolyásolni a társaik az iskolában. De Jehova Tanúi, a körülményeiktől függetlenül, ugyanolyan rendíthetetlenek maradnak, mint Pál. Semmi sem tántoríthatja el őket attól, hogy ’alaposan tanúskodjanak a jó hír mellett’.

18. Miért volt Pál mentes a vérbűntől, és mit kellett tenniük az efézusi véneknek, hogy ők se vonjanak magukra vérbűnt?

¹⁸ Pál a következőkben határozott tanácsot adott az efézusi véneknek, saját életét állítva eléjük példaként. Először elmondta nekik, hogy valószínűleg most látják egymást utoljára. Aztán kijelentette: „mindenkinek a vérétől tiszta vagyok, mert nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjam nektek az Isten egész szándékát.” Miben kellett utánozniuk az efézusi véneknek Pált, hogy mentesek maradhassanak a vérbűntől? „Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem felvigyázóknak nevezett ki benneteket, hogy terelgessétek az Isten gyülekezetét, amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg” – mondta nekik (Csel 20:26–28). Pál figyelmeztette a véneket, hogy „elnyomó farkasok” fognak beépülni a nyájba, és „kiforgatott dolgokat fognak beszélni, hogy maguk után vonják a tanítványokat”. Mit kell tenniük a véneknek? Pál erre intette őket: „Maradjatok ébren, és tartsátok elmétekben, hogy három éven át, se éjjel, se nappal nem szűntem meg könnyek között inteni egyenként mindenkit” (Csel 20:29–31).

19. Hogyan alakult ki a hitehagyás az első század végére, és milyen formát öltött a későbbi évszázadokban?

¹⁹ Az első század végére meg is jelentek az „elnyomó farkasok” a gyülekezetben. János apostol 98 táján ezt írta: „sok antikrisztus támadt . . . Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradnak” (1Ján 2:18, 19). A III. századra a hitehagyás nyomán kialakult egy papi osztály, a IV. században pedig Konstantin császár hivatalosan is elismerte a kereszténységnek ezt az elfajult változatát. A vallási vezetők átvettek bizonyos pogány szokásokat, és „keresztény” köntösbe bújtatták őket, így tényleg igaz lett rájuk, hogy ’kiforgatott dolgokat beszélnek’. A hitehagyás bélyegeit még ma is magukon hordozzák a hamis kereszténység tanításai és szokásai.

20–21. Miből látszott, hogy Pál önfeláldozó, és hogyan tudnak ma a keresztény vének ilyen szellemben szolgálni?

²⁰ Pál életvitelét össze sem lehet hasonlítani azokéval, akik később kiszipolyozták a nyájat. Dolgozott, hogy legyen miből megélnie, és ne legyen terhére a gyülekezetnek. Nem azért fáradozott a hittársaiért, hogy hasznot húzzon belőlük. Az efézusi véneket is arra biztatta, hogy legyenek önfeláldozóak. „Segítsétek a gyengéket – mondta nekik –, és tartsátok elmétekben az Úr Jézus szavait, aki maga mondta: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni«” (Csel 20:35).

²¹ A keresztény vének ma is olyan önfeláldozó szellemben szolgálnak, mint annak idején Pál. Az álkereszténység papságával ellentétben, akik még a bőrt is lenyúznák a nyájról, azok, akiket megbíztak ’Isten gyülekezetének a terelgetésével’, önzetlenül végzik a feladataikat. A keresztény gyülekezetben nincs helye a büszkeségnek és a törtetésnek. Azok, akik a ’maguk dicsőségét keresik’, előbb vagy utóbb elbuknak (Péld 25:27). Az elbizakodottság vége soha nem lesz más, mint szégyen (Péld 11:2).

22. Miért zárták a szívükbe Pált az efézusi vének?

²² A testvérek olyannyira a szívükbe zárták a gyengéd szeretetéért Pált, hogy amikor elérkezett a búcsú órája, „mindannyian igen nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és gyengéden csókolgatták” (Csel 20:37, 38). A keresztények őszintén becsülik és szeretik azokat, akik Pálhoz hasonlóan önzetlenül fáradoznak a nyájért. Most, hogy láttuk Pál értékes példáját, biztosan egyetértesz azzal, hogy se nem dicsekedett, se nem túlzott, amikor kijelentette: „mindenkinek a vérétől tiszta vagyok” (Csel 20:26).