ÓLOM

Egyike a nehezebb fémes elemeknek, a fajsúlya 11,34. Ennek a sötétszürke fémnek nagy hasznát vették nehezékként horgászzsinórokon és halászhálókon, valamint nehéz fedelek anyagaként. Mózes a győzelmi énekében költői nyelvezettel azt mondta, hogy az egyiptomiak „elmerültek, mint [az] ólom” (héb.: ʽó·feʹreth) a Vörös-tengerben (2Mó 15:10). A Cselekedetek 27:28-ban ’megmér’-nek fordított görög ige (bo·liʹzó) szó szerinti jelentése: ’lebocsátja a mérőónt’. Az Ámós 7:7, 8-ban „függőón”-nak fordított héber szó (ʼanákhʹ) azt jelentheti, hogy ’ólom’ vagy ’ón’. Hogy a kővésetekben lévő írás tartós és olvasható legyen, folyékony ólmot öntöttek a vésetekbe. Legalább Jób napjaiig nyúlik vissza ez a szokás (Jób 19:23, 24). A bálványok készítése kapcsán az Ézsaiás 41:7 beszél a „forrasztásról” (héb.: deʹveq), de hogy a forraszanyag ólom és ón volt-e, ahogyan napjainkban, azt nem tudni.

Az ólmot leginkább galenitből nyerték, amely egy ólom-szulfid érc. A Holt-tenger d. vége és az Akabai-öböl között elterülő Arabában bányászták. Egy másik lelőhely Társis (Hispánia) volt (Ez 27:12). Az ólomércet meg kellett olvasztani kemencében, akárcsak a többi fémércet (Jr 6:29; Ez 22:18–20; vö.: 4Mó 31:22, 23). A tisztítás folyamán első lépésként az ólom-szulfidot ólom-oxiddá alakították. Ez utóbbit olykor cseréptárgyak zománcozásához használták, amit egyiptomi és ninivei romok tanúsítanak. (Lásd: FINOMÍTÁS, TISZTÍTÁS, OLVASZTÓ.)