NYILVÁNOS FELOLVASÁS

Hangos felolvasás több ember füle hallatára. A zsidó zsinagógákban sabbatonként nyilvánosan felolvastak egy részt a Törvényből. Ehhez hasonlóan a keresztény gyülekezet összejövetelein is nyilvánosan felolvastak az ihletett Írásokból.

A görög a·na·gi·nóʹszkó szót, melynek az alapjelentése ’jól ismer’ (2Ko 1:13), úgy fordítják, hogy ’olvas’, ’fennhangon olvas’ vagy ’felolvas’, és azt az értelmet hordozza, hogy valaki magában olvassa az Írásokat, vagy felolvas nyilvánosan az Írásokból (Mt 12:3; Lk 4:16; Cs 8:28; 13:27). Az a·naʹgnó·szisz főnevet ’nyilvános felolvasásnak’ fordítják (Cs 13:15; 1Ti 4:13).

A nyilvános felolvasás fontos szerepet kapott abban, ahogyan Jehova oktatta és tanította a szövetséges népét a szándékáról és a követelményeiről. A nyilvános felolvasásról elsőként a 2Mózes 24:7 tesz említést, ahol arról van szó, hogy Mózes „fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép füle hallatára”. Így amikor az izraeliták megállapodást kötöttek Jehovával, hogy betartják a Törvényt, akkor tudatában voltak annak, mivel jár ez. Az ókori Izraelben az Írásoknak nem túl sok másolata forgott közkézen, ezért a lévita papok a következő parancsot kapták: „olvasd fel ezt a törvényt az egész Izrael előtt, a fülük hallatára.” Mózes megparancsolta nekik, hogy olvassák fel a Törvényt az egész nép előtt – kicsik és nagyok, férfiak és nők, izraeliták és jövevények előtt – minden sabbatévben a lombsátorünnepen (5Mó 31:9–12).

Miután Izrael belépett az Ígéret földjére, Józsué felolvasta a népnek „a törvény minden szavát. . . az áldást és az átkot” (Jzs 8:33–35). Josafát király fejedelmeket, lévitákat és papokat küldött ki, hogy tanítsanak Júda városaiban (2Kr 17:7–9); és ez a tanítás bizonyára a nyilvános felolvasást is magában foglalta. Évszázadokkal később Jósiás felolvasta az egész nép füle hallatára „Jehova törvényének könyvét, amely Mózes keze által adatott”. Ezt a könyvet Hilkija pap találta meg a templomon végzett felújítási munkák közben, és ez kétségtelenül a Törvény eredeti könyve volt, az, amelyet Mózes írt (2Ki 23:2; 2Kr 34:14). A felolvasás eredménye az lett, hogy a nemzet megtisztította magát a démonimádattól. A száműzetésből való visszatérés után Ezsdrás, a kormányzónak, Nehémiásnak a támogatását élvezve, felolvasott a Törvényből a népnek virradattól egészen délig. De a felolvasáson kívül meg is magyarázták a Törvényt, illetve értelmet is vittek bele (Ne 8:3, 8; lásd: HÉBER NYELV: Mikor kezdett a héber nyelv veszíteni a jelentőségéből?).

A zsinagógákban: Jézusnak szokása volt, hogy sabbatonként nyilvánosan felolvasott a zsinagógában, majd segített a hallgatóinak, hogy megértsék az elhangzottakat (Lk 4:16). Ez addigra már évek óta bevett gyakorlat volt, ami látható a Bibliának ebből a kijelentéséből: „Mózesnek a hajdani idők óta megvannak városonként a prédikálói, hiszen a zsinagógákban minden sabbaton fennhangon olvassák őt” (Cs 15:21). A zsinagógákban szokás volt nyilvánosan felolvasni a Törvényt és a Prófétákat, és a rabbinikus források szerint ezt a sorrendet követték: először felolvasták a semát, amely megfelel a zsidó hitvallásnak, és amelyet az 5Mózes 6:4–9; 11:13–21-ből és a 4Mózes 15:37–41-ből vettek. Ezt követte a Tóra (Pentateuchus), azaz a Törvény egy részének a felolvasása, és ezt a részt legtöbbször egy éven belül felolvasták. Végül részleteket olvastak a Prófétákból (haftárák), és kellő magyarázatot fűztek hozzájuk. A nyilvános felolvasás végén egy előadás vagy buzdító szavak hangzottak el. A pizidiai Antiókia egyik zsinagógájában egy ilyen nyilvános felolvasást követően felkérték Pált, hogy tartson egy előadást vagy buzdítsa az egybegyűlteket (Cs 13:15).

A keresztény gyülekezetben: Az első században kevés embernek volt olyan másolata, melyet a Szentírás tekercseiről készítettek, ennélfogva elengedhetetlen volt a nyilvános felolvasás. Pál apostol azt az utasítást adta, hogy olvassák fel nyilvánosan a leveleit a keresztény gyülekezetek összejövetelein, majd adják azokat körbe, hogy minden gyülekezet elolvashassa minden levelét (Kol 4:16; 1Te 5:27). Pál arra intette a fiatal keresztény felvigyázót, Timóteuszt, hogy foglalkozzon „a nyilvános felolvasással, a buzdítással, a tanítással” (1Ti 4:13).

A nyilvános felolvasásnak gördülékenynek kell lennie (Ha 2:2). Mivel a nyilvános felolvasásnak a célja az oktatás, ezért a felolvasónak jól meg kell értenie, amit olvas, illetve tisztában kell lennie azzal, hogy mit akart közölni az író. Figyelmesen kell olvasnia, nehogy téves gondolatokat közvetítsen, vagy rossz benyomást keltsen a hallgatókban. A Jelenések 1:3 szerint boldogok azok, akik fennhangon olvassák a Jelenések könyvének próféciáját, és azok is, akik hallják és megtartják annak szavait.