Olvasók kérdései

◼ Helyes-e, ha egy keresztény, akinek házastársa meghalt, egyedül marad arra várakozva, hogy a jövőben majd újra egyesülnek a házasságban?

Bizonyára elismerésre méltó, ha egy keresztény meghalt házastársa iránt szeretetet érez. Egyesek, akik ilyen helyzetet átéltek, nem házasodtak meg újra, de nem azért, mert ez volt számukra a legjobb, hanem azért, mert abban reménykedtek, hogy a feltámadás után újra egyesülhetnek házastársukkal. Nem szeretnénk az ilyen (mély) emberi érzésen alapuló reménységgel szemben érzéketlenek lenni, de arra buzdítunk minden ilyen személyt, hogy bizonyos bibliai szempontot vizsgáljon meg.

Pál apostol például, erről a tárgyról ezt írta: „A feleség kötve van mindaddig, amíg a férje él. Ha azonban a férje elhunyt, szabadon házasodhat, akivel akar, de csak az Úrban. Azonban boldogabb, ha úgy marad, ahogy van” (1Korinthus 7:39, 40). Ez azt mutatja, hogy a házassági kötelék felbomlik, ha az egyik házastárs meghal. Isten részéről kedvesség volt, amikor erről tudatta a keresztényeket, hiszen így a megözvegyült férfi vagy nő mérlegelheti magában érzelmi és egyéb szükségleteinek megfelelően az újraházasodás gondolatát; ugyanis nincs kötve az elhunythoz. (1Korinthus 7:8, 9.)

De kitűnik-e a Bibliából, hogy feltámadó személyek megházasodhatnak vagy felújíthatják az előző házassági kapcsolatukat, amelynek a halál véget vetett? Egy esetben valószínűleg erről lehetett szó, és erről olvashatunk is az evangéliumi beszámolóban. Egyes szadduceusok, akik egyébként nem hittek a feltámadásban, Jézushoz jöttek azzal a céllal, hogy megfogják őt. A sógorsági házassággal kapcsolatban pontosan ezt a kérdést vetették fel Jézusnak: „Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. Ekkor a második vette el az asszonyt, aztán a harmadik, a majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak gyermeket. Végül aztán meghalt az asszony is. A feltámadáskor vajon melyiknek a felesége lesz az asszony, hiszen mind a hétnek a felesége volt?” (Lukács 20:27–33; Máté 22:23–28, Ö.f.).

A keresztények ugyan nincsenek a mózesi törvény hatálya alatt, de nekik is támadhatnak hasonló problémáik. Íme egy példa: C. testvér és testvérnő házasságot kötött, és két gyermekük született. Közben a testvér meghalt. C. testvérnő nagyon szerette férjét és halála fájdalmas veszteségként érte, de érezte, hogy szüksége van meghitt barátságra és házastársi szeretetre; ezenkívül, anyagi tekintetben, és a gyermeknevelés terén is segítségre szorult. Így újból férjhez ment M. testvérhez. Ez a házasság is, az elsőhöz hasonlóan, Írás-szerinti volt. Később, M. testvér megbetegedett és meghalt. A kérdés ez: Kinek lesz a felesége, ha volt házastársai feltámadnak, és ha a házasság lehetséges lenne?

Figyeljük meg Jézusnak a szadduceusokhoz intézett válaszát: „A dolgok e rendszerének fiai nősülnek és férjhez mennek, de azok, akik méltókká lettek arra, hogy elnyerjék a dolgok ama rendszerét és a halottak közül való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek. Sőt meg sem halhatnak, mert olyanok lesznek, mint az angyalok, és Isten fiai lesznek, mivel a feltámadás fiai. Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is feltárta,. . . amikor Jehovát Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte! Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké, mert mindenki él az ő számára”. (Lukács 20:34–38; Máté 22:29–32).

Egyesek azzal érvelnek, hogy Jézus itt a mennyei feltámadásra utalt. Mi azonban okkal feltételezhetjük, hogy Jézus válasza a „dolgok eljövendő rendszerében” való földi feltámadásra vonatkozik. Mik indokolják ezt a feltevést? Nos, a Jézust kérdezgető szadduceusok nem hittek Jézusban, de a mennyei feltámadásról sem tudtak semmit. Kérdésük egy mózesi törvény szerint élő zsidó családra szorítkozott. Válaszában Jézus utalt Ábrahámra, Izsákra és Jákóbra, azokra a férfiakra, akik a földi életben reménykedtek. (1Mózes 42:38; Jób 14:13–15; vö. Zsidók 11:19.) Ezek az ősatyák, és azok a más milliók, akik majd feltámadnak a földre és hűségeseknek bizonyulnak, „olyanok lesznek, mint az angyalok”. Jóllehet halandók, de nem halnak meg újra, ha Isten igazságosaknak jelenti ki őket egy vég nélküli életre.

Az emberi érzelmekre hallgatva, nehéz egyeseknek elfogadni ezt a végkövetkeztetést. De érdemes megjegyezni, hogy a Biblia sehol nem ígéri azt, hogy Isten a hűségesek feltámasztásával helyreállítja a házassági kapcsolatot is. Ezért senki sem hiszi azt, hogy ha Akvila és Priszcilla elnyerte a mennyei életet, utána folytatták a házasságukat. (Cselekedetek 18:2.) József és Mária is nyilvánvalóan más-más helyen fog élni — József a földön, Mária a mennyben. (János 19:26; Cselekedetek 1:13, 14.) Mivel egyikünk sem élt a mennyben, nem mondhatjuk meg, mit érezhet Akvila, Priszcilla, és Mária, abban azonban biztosak lehetünk, hogy mennyei szolgálatukban a legteljesebb örömet és megelégedettséget találják.

Hasonlóképpen mi sem éltünk még tökéletes emberekként. Nem tudhatjuk tehát biztosan, hogyan érintenek majd múltbeli kapcsolataink, ha elnyerjük a tökéletes emberi életet a Paradicsomban. Helyénvaló emlékeznünk arra, hogy amikor Jézus ezt a kijelentést tette, tökéletes ember volt, ennélfogva jobban meg tudta ítélni, milyen érzései lesznek azoknak, akik ’méltóknak ítéltetnek arra, hogy elnyerjék a dolgoknak ama rendszerét’. Abban is biztosak lehetünk, hogy Jézus ’együttérez majd gyengeségeinkkel’. (Zsidók 4:15.) Ha tehát egy keresztény nehezen tudja elfogadni ezt a következtetést, hogy a feltámadottak nem házasodnak, számíthat arra, hogy Jehova Isten és Jézus Krisztus megértik őt. Jelenleg az egyedüli teendőnk, hogy kivárjuk ezt az időt, és meglássuk, mi fog történni akkor.

Semmi oka nincs tehát annak, hogy ezt a dolgot eltúlozzuk. A zsoltáros ezt írta: „Tudjátok meg, hogy Jehova az Isten. Ő alkotott minket és nem mi magunk. Mi az ő népe és legelőjének nyája vagyunk. . . Adjatok hálát neki, áldjátok az ő nevét. Mert Jehova jó” (Zsoltárok 100:3–5). A mi jó Istenünk biztosan gondoskodik majd nagyvonalúan valóságos szükségleteinkről, ha „méltókká leszünk arra, hagy elnyerjük a dolgoknak ama rendszerét”. (Jób 34:10–12; Zsoltárok 104:28; 107:9.)

Isten jósága abban a hivatkozásban is tükröződik, hogy a házastárs halála megszünteti a házasságot. (Róma 7:2.) Az, aki elveszítette házastársát, szabad arra, hogy újra házasságot kössön, ha ezt jónak vagy szükségesnek látja. Egyesek újra házasságot kötöttek, mert így tudták saját és gyermekeik jelenlegi szükségleteit kielégíteni. (1Korinthus 7:36–38; Efézus 6:1–4.) Ennélfogva, ha egy keresztény elveszítette házastársát, nem kell, hogy kötelezőnek érezze magát arra, hogy házasságon kívül maradjon, arra várva, hogy majd a feltámadáskor itt a földön az eljövendő rendszerben újra egyesül volt házastársával.

[Lábjegyzet]