Természeti katasztrófák — Vajon felelős értük Isten?
„ISTENEM, mit tettél velünk?”
A tudósítás szerint ez volt az egyik túlélőnek a reakciója, aki szemrevételezte a pusztítást, amelyet a hófedte Nevado del Ruiz kitörése okozott Kolumbiában 1985. november 13-án. A kitörést követő iszaplavina teljesen betemette Armero városát, és több mint 20 000 embert ölt meg egyetlen éjszaka alatt.
Érthető, hogy a túlélő így reagált. Tehetetlenül állva a félelmetes természeti erőkkel szemben az emberek régtől fogva az ilyen katasztrofális eseményeket Istennek tulajdonították. A primitív népek áldozatokat mutattak be, még emberáldozatot is, hogy megbékítsék a tenger-, az ég-, a föld-, a hegy-, a vulkánistenüket és más veszélyforrások istenét. Néhányan még ma is egyszerűen a sors akarataként, vagy Isten tetteként fogadják a katasztrofális természeti események következményeit.
Vajon Isten tényleg felelős azokért a katasztrófákért, amelyek oly sok szenvedést és veszteséget okoznak az embereknek világszerte? Vajon ő okolható érte? A válasz megtalálásához szükséges közelebbről megvizsgálnunk, mit foglalnak magukban az ilyen katasztrófák. Valójában néhány jól ismert területet újra kell vizsgálnunk.
Mi a „természeti katasztrófa”?
Amikor földrengés sújtotta Tangsant Kínában, és a kínai hivatalos jelentések szerint megölt 242 000 embert, valamint amikor az Andrew hurrikán lesújtott Dél-Floridára és Louisianára az Egyesült Államokban, és dollármilliárdos károkat okozott, ezek a természeti katasztrófák nemzetközileg nagy figyelmet vontak magukra. Viszont mi lett volna akkor, ha a földrengés a lakatlan Góbi sivatagot sújtotta volna, Tangsantól 1100 kilométerrel északra, vagy ha az Andrew hurrikán más utat vett volna, és a tengernél tombolta volna ki magát, a szárazföldet teljesen kihagyva? Akkor aligha emlékeznénk most rá.
Világos tehát, amikor természeti katasztrófákról beszélünk, akkor nem csupán a természeti erők drámai megnyilvánulásairól beszélünk. Minden évben kisebb és nagyobb földrengések ezrei, viharok, ciklonok, hurrikánok, tájfunok, vulkánkitörések és más heves jelenségek tucatjai történnek meg, amelyek csupán statisztikává válnak valamilyen felmérésekkel foglalkozó könyvben. Amikor azonban ezek az események nagy pusztítást okoznak emberéletben, tulajdonban, és megbontják az élet természetes menetét, akkor katasztrófákká válnak.
Meg kell jegyeznünk, hogy az ebből származó kár és veszteség nem mindig áll egyenes arányban a szóban forgó természeti erőkkel. A legnagyobb katasztrófát nem szükségszerűen a természeti erők legerősebb megnyilvánulása okozza. Például 1971-ben a Richter-skála szerinti 6,6-os erősségű földrengés sújtotta San Fernandót Kaliforniában, az Egyesült Állomokban és 65 embert ölt meg. Egy évvel később egy 6,2-es rengés Managuában, Nicaraguában 5000 embert ölt meg!
Így, amikor a természeti katasztrófák növekvő pusztító hatásáról van szó, fel kell tennünk a kérdést: Vajon a természeti elemek hevesebbé váltak? Vagy emberi tényezők is közrejátszanak a bajokban?
Ki a felelős?
A Biblia úgy határozza meg Jehova Istent, mint minden dolog Nagy Teremtőjét, beleértve földünk természeti erőit is (1Mózes 1:1; Nehémiás 9:6; Zsidók 3:4; Jelenések 4:11). Ez azonban nem jelenti azt, hogy ő okozná a szél minden egyes fuvallatát, vagy hogy ő okozna minden záporesőt. Inkább mozgásba hozott bizonyos törvényeket, amelyek uralják a földet és annak környezetét. Például a Prédikátor 1:5–7-ben arról a három alapműködésről olvasunk, amely lehetővé teszi az életet a földön — a nap naponkénti felkelése és lenyugvása, a szelek változatlan útja és a víz körforgása. Az emberiség akár tudatában van ennek, akár nem, évezredek óta ezek és más, ezekhez hasonló természeti rendszerek — beleértve az éghajlatot, a geológiát és a föld ökológiáját — már működésben vannak. Valójában a Prédikátor írója arra a nagy ellentétre hívta fel a figyelmet, amely a teremtés változatlan és végtelen folyamata, valamint az emberi élet mulandó és átmeneti természete között van.
Jehova nem csupán Teremtője a természeti erőknek, hanem hatalma is van hozzá, hogy szabályozza azokat. A Bibliában mindenütt találunk beszámolókat arról, amint Jehova szabályozta vagy irányította ezeket az erőket, hogy megvalósítsa szándékát. Ez magában foglalja a Vörös-tenger kettéválasztását Mózes napjaiban, valamint a nap és a hold megállítását, amint égi útjukat járták Józsué idejében (2Mózes 14:21–28; Józsué 10:12, 13). Jézus Krisztus, Isten Fia, a megígért Messiás szintén bemutatta, hogy hatalma van a természeti erők felett például akkor, amikor lecsendesítette a vihart a Galileai-tengeren (Márk 4:37–39). Az ezekhez hasonló beszámolók minden kétséget kizárnak afelől, hogy Jehova Isten és Fia, Jézus Krisztus teljes mértékben tudják szabályozni mindazt, ami kihat az életre itt a földön (2Krónika 20:6; Jeremiás 32:17; Máté 19:26).
Mivel ez a helyzet, vajon felelősnek tarthatjuk Istent a növekvő letarolásért és pusztításért, amelyet a természeti katasztrófák eredményeztek nemrégiben? Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, először is meg kell vizsgálnunk, van-e bizonyíték arra, hogy a természeti erők mostanában drámai módon egyre hevesebbekké válnak, talán még szabályozhatatlanokká is.
Ezzel kapcsolatban figyeld meg, mit mondott a Natural Disasters—Acts of God or Acts of Man című könyv: „Nincs arra bizonyíték, hogy az éghajlat működése, amelyhez aszályok, árvizek és ciklonok kapcsolódnak, változna. És nincs olyan geológus, aki azt állítaná, hogy a föld mozgásához kapcsolódó földrengések, vulkánok és tengerrengések (földrengéshullámok) egyre hevesebbekké válnak.” Az Earthshock című könyv ehhez hasonlóan megjegyzi: „Mindegyik kontinens kőzete számtalan kisebb és nagyobb geológiai esemény feljegyzését tartalmazza, amelyek közül mindegyik végzetes katasztrófa lenne az emberiség számára, ha ma történne meg — és a tudomány szerint biztos, hogy ilyen események újra és újra meg fognak történni a jövőben.” Más szavakkal a föld és annak dinamikus erői többé-kevésbé ugyanolyanok maradtak korszakokon keresztül. Éppen ezért, akár mutatja néhány statisztika a geológiai vagy más típusú tevékenység bizonyos formájú növekedését, akár nem, a föld működése nem vált szabályozhatatlanul hevessé az utóbbi időkben.
Mi indokolja akkor a természeti katasztrófák gyakoriságának és pusztító hatásának a növekedését, amiről olvasunk? Ha a természet erői nem okolhatók érte, ezek szerint minden jel arra mutat, hogy az ember a vétkes. És a hatóságok valóban felismerték, hogy az emberi tevékenység sokkal hajlamosabbá és sebezhetőbbé tette környezetünket a természeti katasztrófákat illetően. A fejlődő nemzeteknél az élelem iránt mutatkozó növekvő szükség arra kényszeríti a gazdálkodókat, hogy kizsákmányolják azt a földet, amellyel rendelkeznek, vagy oly módon tegyenek termővé földet, hogy az azt beborító létfontosságú erdőt kiirtják. Ez súlyos talajerózióhoz vezet. A népesség növekedése szintén előmozdítja a túlzsúfolt szegénynegyedek és a bódévárosok számbeli növekedését, amelyeket rendszertelenül építettek veszélyes helyekre. Az emberek még a fejlettebb nemzeteknél is, mint például Kaliforniában, a San Andreas Fault mentén lakó milliók, veszélynek teszik ki magukat a világos figyelmeztetések ellenére. Ilyen körülmények között, amikor egy szokatlan esemény — vihar, árvíz vagy földrengés — történik, vajon a katasztrófa eredményét tényleg „természetinek” lehet nevezni?
Tipikus példa erre az aszály az afrikai Száhelben. Rendes körülmények között úgy véljük, az aszály eső vagy víz hiánya miatt van, amely éhínséghez, éhezéshez és halálhoz vezet. De vajon ezen a területen ez a tartós éhínség és éhség csupán a víz hiányának tulajdonítható? A Nature on the Rampage című könyv ezt mondja: „A bizonyíték, amelyet tudományos és segélyügynökségektől gyűjtöttek be, azt jelzi, hogy a mai éhínség nem annyira a hosszan tartó szárazság miatt nem múlik el, mint inkább a földdel és a vízkészletekkel való hosszan tartó visszaélés miatt . . . A Száhel folyamatos elsivatagosodása nagy részben ember okozta jelenség.” Egy dél-afrikai újság, a The Natal Witness megjegyzi: „Az éhínség nem az élelem hiánya miatt van, hanem az élelmiszerhez való hozzájutás hiánya miatt. Más szavakkal a szegénység miatt van.”
Ugyanez mondható el sok pusztításról, amelyet más katasztrófák eredményeznek. Tanulmányok kimutatták, hogy a szegényebb nemzeteknél aránytalanul magasabb az elhalálozás száma a természeti katasztrófák miatt, mint a világ gazdagabb nemzeteinél. Az egyik tanulmány alapján például 1960-tól 1981-ig Japánban 43 földrengés és egyéb katasztrófa volt, és 2700-an vesztették életüket, ez átlagosan 63 halottat jelent katasztrófánként. Ugyanezen időszak alatt Peruban 31 katasztrófa volt 91 000 halálos áldozattal, vagyis 2900 haláleset katasztrófánként. Miért van ekkora különbség? Talán az előidézői a természeti erők voltak, de az emberi tevékenység az — a társadalmi, ökonómiai, politikai tevékenység —, amelynek vállania kell annak a felelősségét, hogy a katasztrófa eredményeként ilyen nagy a különbség életveszteség tekintetében és a javak pusztulásában.
Milyen megoldások vannak?
Tudósok és szakértők évek óta próbálnak olyan módszereket találni, amelyekkel meg tudnak birkózni a természeti katasztrófákkal. A föld mélyére hatolnak, azután kutatnak, hogy megértsék a föld és a vulkánkitörések működését. Műholdak segítségével megfigyelik az időjárási típushelyzeteket, hogy nyomon kövessék a ciklonok és a hurrikánok útvonalait, vagy hogy előre jelezzék az árvizeket és az aszályokat. Mindezek a kutatások olyan információkat szolgáltatnak nekik, amelyekkel remélik, képesek lesznek arra, hogy csökkentsék ezeknek a természeti erőknek a hatását.
Vajon kifizetődtek ezek az erőfeszítések? Az ilyenfajta költséges, csúcstechnológiájú mérésekkel kapcsolatban az egyik megfigyelőszervezet megjegyzi: „Ezeknek megvan a maguk jelentősége. Ha azonban aránytalanul magas összegű pénzt és erőfeszítést emésztenek fel — és csupán mentségül szolgálnak arra, hogy ne vegyünk tudomást azokról a kockázatokról, amelyek beépültek az áldozatok társadalmaiba, és amelyek még borzalmasabbá teszik a katasztrófát — akkor több kárt tehetnek, mint amennyi haszon van belőlük.” Például jó, ha tudjuk, hogy Banglades tengerparti deltáját állandóan árvíz és szökőár fenyegeti, ez a tudás azonban nem ment meg több millió bangladesit attól, hogy ne kényszerüljenek ott élni. Az eredmény: újabb katasztrófák halálos áldozatokkal, ami elérheti a több százezer főt is.
A technikai információk nyilvánvalóan csak egy bizonyos pontig lehetnek hasznosak. Egy másik dolog, amire szükség van: tudjanak enyhíteni azokon a nyomásokon, amelyek miatt nincs más lehetőségük az embereknek, mint olyan területen élni, amely különösen veszélyeztetett, vagy hogy olyan életformát éljenek, amely pusztítja a környezetet. Más szóval, ahhoz, hogy mérsékeljék az elemek által okozott kárt, alaposan át kellene alakítani a társadalmi, gazdasági és politikai rendszert, amelyben élünk. Ki képes végrehajtani ekkora feladatot? Egyedül Az, aki még azokat az erőket is szabályozni tudja, amelyek természeti katasztrófákat idéznek elő.
Isten tettei a jövőben
Jehova Isten nem csupán a tünetekkel foglalkozik majd, hanem elmegy egészen a problémák gyökeréig, amelyek az embereknek szenvedést okoznak. Véget vet a kapzsi és elnyomó politikai, kereskedelmi és vallási rendszereknek, amelyek ’uralkodnak az emberen a maguk kárára’ (Prédikátor 8:9). Bárki, aki ismeri a Bibliát, nem téveszti szem elől, hogy végig az oldalain számos prófécia arra az időre mutat, amikor Isten közbelép, hogy megszabadítsa a földet a gonoszságtól és a szenvedéstől, valamint hogy helyreállítsa a béke és az igazságosság földi paradicsomát (Zsoltárok 37:9–11, 29; Ésaiás 13:9; 65:17, 20–25; Jeremiás 25:31–33; 2Péter 3:7; Jelenések 11:18).
Valójában ez az, amire tanította Jézus Krisztus imádkozni követőit, azaz hogy „jöjjön el királyi uralkodásod, történjék meg akaratod, a földön éppúgy, mint a mennyben!” (Máté 6:10, Csia fordítás). A Messiási Királyság megszüntet minden tökéletlen emberi uralmat és helyébe lép azoknak, amint azt Dániel próféta előre megmondta: „azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké” (Dániel 2:44).
Mit fog megvalósítani Isten Királysága, amelyet ma a nemzetek nem tudnak megvalósítani? A Biblia lenyűgöző képet vetít előre arról, hogy mi fog történni. Az ezeken az oldalakon szemléltetett állapotok, mint például éhínség és szegénység helyett ’bő gabona lesz az országban a hegyek tetején is’ és „a mező fája megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, biztonságban élnek földjükön” (Zsoltárok 72:16; Ezékiel 34:27, Úf). A természeti környezettel kapcsolatban a Biblia elmondja nekünk: „Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint őszike . . . mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá” (Ésaiás 35:1, 6, 7). És nem lesz többé háború (Zsoltárok 46:10).
Hogy Jehova Isten miként fogja megvalósítani mindezt, és hogyan bánik majd a természeti erőkkel, hogy többé ne okozzanak semmilyen kárt, arról a Biblia nem beszél. Ami azonban biztos, mindazok, akik ez alatt az igazságos kormányzat alatt fognak élni „nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak” (Ésaiás 65:23).
E folyóirat lapjain, valamint a Watch Tower Society egyéb kiadványaiban Jehova Tanúi újra meg újra felhívják a figyelmet, hogy Isten Királysága az 1914-es évben létrejött az égben. Ennek a Királyságnak a vezetése alatt egy egész földre kiterjedő tanúskodás történik majdnem 80 éve, és ma már a megígért „új ég és új föld” küszöbén állunk. Az emberiség nem csupán a természeti katasztrófák pusztításától szabadul meg, hanem mindattól a fájdalomtól és szenvedéstől, amely az elmúlt hat évezreden át sújtotta az emberi nemet. Erről az időről igazán elmondható: „az elsők elmúltak” (2Péter 3:13; Jelenések 21:4).
Mi a helyzet azonban most? Vajon tesz valamit Isten azokért, akik természeti körülmények miatt vagy egyéb módon gyötrődnek? A leghatározottabban mondhatjuk, hogy tesz, de nem szükségszerűen úgy, ahogyan azt a legtöbb ember elvárná.
[Képek a 8–9. oldalon]
Az emberi tevékenységek miatt környezetünk sokkal inkább ki van téve a természeti katasztrófáknak
[Forrásjelzések]
Laif/Sipa Press
Chamussy/Sipa Press
Wesley Bocxe/Sipa Press
Jose Nicolas/Sipa Press