„Taníts minket imádkozni”
„URAM, taníts minket imádkozni.” Ezzel a kéréssel fordult Jézus Krisztushoz egyik tanítványa (Lukács 11:1). Ez a meg nem nevezett tanítvány nyilvánvalóan olyan ember volt, aki mélyen értékelte az imát. Az igaz imádók napjainkban hasonlóképpen felismerik ennek fontosságát. Elvégre az ima az az eszköz, amely által elérhetjük, hogy a világegyetem Legfelsőbb Személyisége meghallgasson bennünket! Gondolj csak bele! Az „ima Meghallgatója” személyes figyelmet szentel gondjainknak és aggodalmainknak (Zsoltárok 65:2, NW [65:3]). Ami sokkal fontosabb, az az, hogy az ima által mondunk köszönetet és dicséretet Istennek (Filippi 4:6).
A „taníts minket imádkozni” szavak azonban néhány komoly kérdést vetnek fel. Az egész világon sokféle módszert alkalmaznak a különböző vallások, hogy Istenhez közeledjenek. De vajon van helyes és helytelen módja az imának? Ahhoz, hogy válaszoljunk erre, először vessünk egy pillantást a népszerű vallási szokások némelyikére, amelyek magukban foglalják az imát. Azokra fogunk összpontosítani, amelyeket Latin-Amerikában gyakorolnak.
Képmások és „védőszentek”
A latin-amerikai országok általában véve mélyen vallásosak. Például Mexikóban mindenfelé megfigyelhető, hogy népszerű dolog „védőszentekhez” intézni az imákat. Valóban az a szokás, hogy a mexikói városoknak „védőszentjeik” vannak, akiknek tiszteletére ünnepségeket rendeznek bizonyos napokon. A mexikói katolikusok számtalan képmáshoz is imádkoznak. Az azonban, hogy melyik „szentet” hívják segítségül, azon múlik, hogy milyenfajta kéréssel szeretne előhozakodni az imádó. Ha valaki házastársat keres, akkor esetleg gyertyát gyújthat „Szent” Antalnak. Aki viszont autóútra indul, talán „Szent” Kristófnak, az utazók — különösképpen a motorosok — védelmezőjének gondjaira bízhatja magát.
Honnan erednek azonban ezek a szokások? A történelem megmutatja, hogy amikor a spanyolok megérkeztek Mexikóba, akkor azt találták, hogy a lakosság pogány istenek imádatának híve volt. Victor Wolfgang von Hagen a Los Aztecas, Hombre y Tribu (Aztékok, az ember és a törzs) című könyvében a következőket mondja: „Mindennek megvolt a maga istene, istene volt minden növénynek, istene vagy istennője volt minden tevékenységnek, még az öngyilkosságnak is. Yacatecuhtli volt a kereskedők istensége. Ebben a sokistenhívő világban az összes istennek világosan meghatározott hajlamai és szerepei voltak.”
Ezek az istenek annyira szembetűnő hasonlóságot mutattak a katolikus „szentekkel”, hogy amikor a spanyol hódítók megpróbálták „keresztényiesíteni” az őslakosokat, akkor azok a bálványaik iránti ragaszkodásukat egyszerűen felcserélték az egyház „szentjei” iránti elkötelezettséggel. A The Wall Street Journal az egyik cikkében elismerte a Mexikó egyes részein gyakorolt katolicizmus pogány gyökereit. Megjegyezte, hogy egy helyen a lakosság által tisztelt 64 „szentnek” a legtöbbje „konkrét maja isteneknek” felel meg.
A New Catholic Encyclopedia úgy érvel, hogy „a szentek és a földönvalók között bizalmat adó meghittség köteléke áll fenn . . . egy olyan kötelék, amely távol áll attól, hogy csorbítsa a Krisztussal és az Istennel fennálló kapcsolatot, sőt inkább gazdagítja és elmélyíti azt”. De egy olyan kötelék, amely világosan a pogányság maradványa, hogyan mélyítheti el valakinek az igaz Istennel fennálló kapcsolatát? Vajon az ilyen, „szentekhez” intézett imák valóban tetszenek Istennek?
A rózsafüzér eredete
Egy másik népszerű szokás a rózsafüzér használata. A Diccionario Enciclopédico Hispano-Americano (Spanyol—amerikai enciklopédiai szótár) úgy írja le a rózsafüzért, mint ami egy „ötven vagy százötven szemből álló gyöngysor, amelyet más, nagyobb méretű szemek osztanak tizedekre, és a végéhez egy feszület kapcsolódik, melyet közvetlenül három szem előz meg”.
Egy katolikus kiadvány a rózsafüzér használatát magyarázva a következőt mondja: „A Szent Rózsafüzér a megváltásunk Titkairól szóló szóbeli és elmebeli imádság egyik formája. Tizenöt »tizedből« áll. Minden egyes »tized« magában foglalja egy Miatyánk, tíz Üdvözlégy Mária és egy Gloria Patri elmondását. Egy titkon elmélkednek minden egyes »tized« alatt.” A titkok dogmákat, azaz tanításokat jelentenek, amelyeket a katolikusoknak tudniuk kell; ebben az esetben az életre, a szenvedésre és Krisztus Jézus halálára utalnak.
A The World Book Encyclopedia ezt mondja: „A rózsafüzérrel történő imádkozás korai formája a kereszténységben a középkorban kezdődött, de csak az 1400-as és 1500-as években terjedt el széles körben.” Vajon egyedül a katolicizmus használja a rózsafüzért? Nem. A Diccionario Enciclopédico Hispano-Americano a következőt jelenti ki: „Hasonló szemeket használnak az iszlám, a lámaista és a buddhista imádatban.” Csakugyan, az Encyclopedia of Religion and Religions ezt jegyzi meg: „Úgy gondolják, hogy a mohamedánok által használt rózsafüzér eredete a buddhizmusban keresendő, a keresztények pedig a mohamedánoktól vették át azt a keresztes hadjáratok idején.”
Egyesek úgy érvelnek, hogy a rózsafüzér csupán emlékezési segédeszközként szolgál, amikor sok imának az ismételgetése a követelmény. De vajon Istennek tetszik a rózsafüzér használata?
Nem kell találgatásokba vagy vitába bocsátkoznunk az ilyen szokások helyességéről vagy jogosságáról. Jézus mérvadó választ adott arra a kérésre, hogy tanítsa meg követőit, hogyan imádkozzanak. Amit mondott, a megvilágosodás és talán a meglepetés erejével hat majd egyes olvasókra.
[Képek a 3. oldalon]
A katolikusok általánosan használják a rózsafüzérszemeket. Mi azok eredete?