Sok mindent feladtam valami nagyobb dologért
JULIUS OWO BELLO ELMONDÁSA ALAPJÁN
Már 32 éve aladuraa voltam. Hittem abban, hogy a hitgyógyítás és az imák minden problémámat megoldják, és meggyógyítanak minden betegséget. Sohasem vásároltam gyógyszereket, még fájdalomcsillapítókat sem. Azokban az években a családomból soha senki nem került kórházba. Ahányszor csak megbetegedtek a gyermekeim, éjjel-nappal imádkoztam értük, míg meg nem gyógyultak. Hittem, hogy Isten válaszol az imáimra, és megáld.
AZ Egbe Jollyhoz tartoztam, amely a legkiemelkedőbb társasági klub Akuréban, egy nyugat-nigériai városban. Közösségünk leggazdagabb és legtekintélyesebb emberei voltak a barátaim. A Deji, Akure királya gyakran meglátogatott az otthonomban.
Poligámiában éltem, hat feleségem volt, és sok ágyasom. A vállalkozásom virágzott. Minden jól ment körülöttem. Mégis, Jézusnak a drágagyöngyről szóló példázatában szereplő utazókereskedőhöz hasonlóan én is valami olyan értékre találtam, amelyért cserébe öt feleségről, az ágyasaimról, az egyházamról, a társasági klubomról és a világi tekintélyről mondtam le (Máté 13:45, 46).
Ahogyan aladura lettem
Az aladurákról először 1936-ban, 13 éves koromban hallottam. Egyik barátom, akit Gabrielnek hívtak, ezt mondta:
— Ha ellátogatsz a Krisztusi Apostoli Egyházba, hallani fogod, ahogy Isten beszél.
— Hogyan beszél Isten? — kérdeztem.
Erre ezt mondta:
— Gyere el, és meg fogod látni!
Égtem a vágytól, hogy hallhassam Istent. Így aznap este elmentem a templomba Gabriellel. A kicsiny épület tele volt imádókkal. A gyülekezet elkezdte ismételgetni: „Jöjjetek, emberek! Itt van Jézus!”
Ez alatt a kántálás alatt valaki elkiáltotta magát: „Jöjj le, szent szellem!” Egy másik személy megkongatta a harangot, és a gyülekezet elcsendesedett. Ezután egy asszony elkezdett össze-vissza hadarni valamilyen különleges nyelven. Hirtelen felkiáltott: „Hallgassátok Isten üzenetét, óh, emberek! Ezt mondja Isten: »Imádkozzatok a vadászokért, hogy embereket ne öljenek!«” A légkör érzelmektől telített volt.
Hittem abban, hogy Isten beszélt az asszony által, így egy évre rá meg is keresztelkedtem mint a Krisztusi Apostoli Egyház egyik tagja.
Első kapcsolatom Jehova Tanúival
Egy Adedeji Boboye nevű Tanútól 1951-ben elfogadtam Az Őrtorony egyik példányát. A folyóirat nagyon érdekes volt, így előfizettem, és rendszeresen olvastam. 1952-ben részt vettem Jehova Tanúi négynapos kerületkongresszusán Ado Ekitiben.
Nagy hatással volt rám, amit a kongresszuson láttam. Komolyan fontolóra vettem, hogy Jehova Tanúja leszek, de elhessegettem magamtól ezt a gondolatot. Az volt a problémám, hogy akkoriban három feleségem és egy ágyasom volt. Úgy éreztem, kizárt dolog, hogy képes legyek egy feleséggel élni.
Amikor visszatértem Akuréba, megmondtam Adedejinek, hogy ne látogasson meg többé, és az Őrtorony-előfizetésemet sem újítottam már meg. Az egyházamon belül sokkal tevékenyebb lettem. Úgy érveltem, hogy végül is Isten megáldott, amióta a Krisztusi Apostoli Egyházhoz csatlakoztam. Három asszonyt vettem feleségül, és sok gyermekem született. Felépítettem a saját házamat. Sohasem voltam kórházban. Mivel úgy tűnt, Isten válaszol az imáimra, miért változtassam meg a vallásomat?
Növekvő tekintély — kiábrándulással együtt
Kezdtem sok pénzt adományozni az egyháznak. Nemsokára egyházi vénné tettek; olyan állásba, amely lehetővé tette, hogy betekintést nyerjek az egyház belső működésébe. Nyugtalanított, amit láttam. A lelkész és a „próféták” szerették a pénzt; a kapzsiságuk megdöbbentett.
Például: 1967 márciusában három gyermekem született más-más feleségektől. Az egyházban az volt a szokás, hogy a gyermeknek névadója legyen. Ezért ajándékokat vittem a lelkésznek — halat, limonádét és palackozott üdítőitalokat — a szertartás előkészületeihez.
Az istentisztelet napján a lelkész ezt mondta az egész gyülekezet előtt: „Egyházunk egyes gazdag emberei meghökkentenek. Névadót akarnak, és csak üdítőitalokat meg halat hoznak. Semmi húst! Semmi kecskét! Képzeljétek csak el! Kain hatalmas jamgyökerekből álló áldozatot mutatott be Istennek, Isten mégsem fogadta el ezt az áldozatot, mivel nem volt benne vér. Isten olyan dolgokat akar, amelyekben vér van. Ábel egy állatot vitt, és áldozata elfogadható volt.”
Ezután felálltam és elviharzottam. Ennek ellenére még mindig jártam a templomba. Fokozatosan egyre több időt töltöttem azzal, hogy társaságba jártam, és a klubom által tartott összejöveteleket látogattam. Néha a Királyság-teremben tartott összejöveteleken is részt vettem, és megújítottam az Őrtorony-előfizetésemet. Ennek ellenére még mindig nem álltam készen arra, hogy Jehova Tanúja legyek.
Elhatározom, hogy Jehovát fogom szolgálni
Fordulópont következett be számomra 1968-ban. Egyik nap egy olyan cikket kezdtem el olvasni Az Őrtoronyban, amely Jehova Malawiban élő Tanúi brutális üldözését írta le. Egy 15 éves lányról is beszélt, akit kikötöztek egy fához, és hatszor is megerőszakoltak, mert megtagadta, hogy megalkudjon a hitében. Mivel ez nagyon megrázott, nem olvastam tovább a folyóiratot, de tovább gondolkodtam rajta. Ráébredtem, hogy az én egyházamban nincs az a lány, aki ilyenfajta hitet mutatna ki. Azon az estén később elővettem a folyóiratot, és újra elolvastam azt az oldalt.
Kezdtem komolyan tanulmányozni a Bibliát. Ahogy növekedett az ismeretem, kezdtem rájönni, mennyire félrevezetett bennünket az egyházunk. Ahogy az ókori időkben is igaz volt, a papjaink ’gonosz dolgokat cselekedtek’ (Hóseás 6:9). Ezek az emberek azok közé a hamis próféták közé tartoztak, akiktől Jézus óva intett! (Máté 24:24). Soha többé nem hittem a látomásaikban és a hatalmas tetteikben. Elhatároztam, hogy kiszabadulok a hamis vallásból, és másoknak is segítek abban, hogy ugyanezt tegyék.
Kísérletek arra, hogy az egyházban tartsanak
Amikor az egyházi vének rájöttek, hogy feltett szándékom elhagyni az egyházat, kiküldtek egy delegációt, hogy lebeszéljen erről. Nem akartak elveszíteni egy jelentős jövedelemforrást. Ajánlatot tettek arra, hogy Baba Egbévé tesznek, a Krisztusi Apostoli Egyház Akuréban lévő egyik templomának védnökévé.
Visszautasítottam őket, és azt is elmondtam, hogy miért. „Az egyház hazudik nekünk — mondtam. — Azt mondják, hogy minden jó ember az égbe megy. Én viszont olvasom a Bibliát, és meg vagyok győződve róla, hogy csak 144 000 személy megy az égbe. A többi igazságos a paradicsomi földön fog élni” (Máté 5:5; Jelenések 14:1, 3).
Az egyházi lelkész megpróbálta ellenem fordítani a feleségeimet. Azt mondta nekik: akadályozzák meg, hogy Jehova Tanúi bejussanak az otthonunkba. Egyik feleségem megmérgezte az ételemet. Ketten arra a látomásra is figyelmeztettek, amelyet a templomban láttak. A látomás azt mutatta, hogy meg fogok halni, ha elhagyom az egyházat. Ennek dacára továbbra is tanúskodtam a feleségeimnek, és hívtam őket, hogy jöjjenek el velem az összejövetelekre. „Ott találtok magatoknak más férjet” — mondtam. Ám egyikük sem mutatott érdeklődést, és továbbra is próbáltak elkedvetleníteni.
Végül, 1970. február 2-án — amikor hazatértem egy szomszédos városba tett utazásról — üresen találtam a házat. Mindegyik feleségem elment, a gyermekekkel együtt.
Egy feleséghez ragaszkodom
„Most már rendezni tudom a családi állapotomat” — gondoltam. Hívtam a legelső feleségemet, Janetet, hogy jöjjön haza. Beleegyezett. A családja azonban nagyon ellenezte a gondolatot. Amikor a többi feleségem megtudta, hogy megkértem Janetet, hogy jöjjön vissza, elmentek az apja házához, és megpróbálták megverni. A családja ekkor odarendelt egy találkozóra.
Körülbelül nyolcvanan voltak jelen a találkozón. Janet nagybátyja, a családfő ezt mondta: „Ha újra el akarod venni a lányunkat, vissza kell venned a többi asszonyt is. De ha az új vallásodat akarod gyakorolni, és egy feleség mellett akarsz megmaradni, másik asszonyt kell találnod. Ha Janetet visszaveszed, a többi feleséged meg fogja őt ölni, mi pedig nem akarjuk, hogy a lányunk meghaljon.”
Miután hosszasan elbeszélgettünk, a család felismerte: már elhatároztam, hogy csak egy feleségem lesz. Végül megenyhültek. A nagybácsi ezt mondta: „Nem vesszük el tőled a feleséged. Magaddal viheted őt.”
Janet és én 1970. május 21-én törvényesen összeházasodtunk. Kilenc nappal később megkeresztelkedtem mint Jehova Tanúja. Ugyanabban az évben, decemberben Janet is megkeresztelkedett.
Jehova áldását élvezzük
Korábbi egyházam tagjai azt jósolták, hogy ha Tanúk leszünk, meg fogunk halni. Ez majdnem 30 évvel ezelőtt volt. Még ha meg is halnék most, az vajon azért lenne, mert Jehova Tanúja lettem? Ha a feleségem halna meg most, mondhatná valaki, hogy az azért történt, mert Jehova Tanúja lett?
Küzdök azért, hogy 17 gyermekemnek is megmutassam az igazság útját. Bár sokan közülük már felnőttek voltak, amikor Tanú lettem, én azért buzdítottam őket, hogy tanulmányozzák a Bibliát, és elvittem őket az összejövetelekre meg a kongresszusokra. Örömömre szolgál, hogy közülük öten velem együtt szolgálják Jehovát. Egyikük velem együtt vénként szolgál a gyülekezetben. Egy másik közülük kisegítőszolga egy közeli gyülekezetben. Két gyermekem általános úttörőként szolgál.
Ha visszatekintek, elcsodálkozom Jehova ki nem érdemelt kedvességén, ahogyan segített abban, hogy a szolgája legyek. Mennyire igazak Jézus szavai: „Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem” (János 6:44).
[Lábjegyzet]
a A kifejezés egy joruba szóból származik, amely azt jelenti: ’aki imádkozik’. Egy olyan afrikai egyház egyik tagjára vonatkozik, amely szellemgyógyászatot folytat.