„Veszedelemben tengeren”
AZ ÉJSZAKA sötétjében vitorlás hajó — 276 személlyel a fedélzetén — közeledik egy szigethez a Földközi-tengeren. A legénység és az utasok kimerültek, mivel a hajó már 14 napja hánykolódik a viharos tengeren. Hajnalban meglátnak egy öblöt, és megpróbálják partra vinni a hajót. De a hajóorr megakad, a hullámok pedig darabokra törik a hajó hátsó részét. Mindenki elmenekül a hajóról, és sikerül kijutniuk Málta partjaira — ki úszva, ki deszkákba vagy más tárgyakba kapaszkodva. Átfagyva és kimerülten vonszolják ki magukat a viharos hullámokból. Az utasok között van a keresztény Pál apostol is, akit éppen Rómába visznek kihallgatásra (Cselekedetek 27:27–44).
Pál életében nem a máltai hajótörés volt az első életveszélyes helyzet, melyet a tengeren kellett átélnie. Néhány évvel korábban ezt írta: „háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem.” Hozzátette még, hogy „veszedelemben” volt „tengeren” (2Korinthus 11:25–27). Az, hogy Pál hajón utazott, segített neki beteljesíteni Istentől kapott szerepét, hogy a „pogányok apostola” legyen (Róma 11:13).
Valójában mennyire volt elterjedt az első században a hajózás? Milyen szerepet játszott ez a keresztényiség elterjedésében? Mennyire volt biztonságos? Milyenfajta hajókat használtak? És milyen körülmények között szállították az utasokat?
Rómának tengeri kereskedelemre volt szüksége
A rómaiak a Földközi-tengert a Mare Nostrum, vagyis a Mi Tengerünk néven emlegették. A hajózási útvonalak felügyelete létfontosságú volt Rómának, és nem csupán katonai okokból. A Római Birodalom sok városa vagy kikötő volt, vagy a kikötők látták el. Róma tengeri kikötője például a közeli Ostiában volt, míg Korinthus Lechaion és Kenkhréa kikötőjét használta, a szíriai Antiókhiát pedig Szeleucia szolgálta ki. Mivel jó volt a tengeri összeköttetés ezek között a kikötők között, ez lehetővé tette a gyors kommunikációt a fontosabb városokkal, és megkönnyítette a római provinciák hatékony ügyintézését.
Róma az élelmiszer-ellátást illetően is a hajózásra volt utalva. Körülbelül egymilliós lakosságával Róma gabonaszükséglete óriási volt — évente 250 000 és 400 000 tonna között mozgott. Honnan származott ez a sok gabona? Josephus Flavius idézi Heródes Agrippát, aki megjegyzi, hogy az év nyolc hónapjában Észak-Afrika látja el élelemmel Rómát, a másik négy hónapra elegendő gabonát pedig Egyiptom küldi. Tengerjáró hajók ezrei működtek a város gabonaellátásáért.
A virágzó tengeri kereskedelem mindenféle áruval ellátta a várost, kielégítve Róma luxusigényeit is. Ásványokat, követ és márványt szállítottak Ciprusról, Görögországból és Egyiptomból, fát pedig Libanonból. A bor Szmírnából, a dió Damaszkuszból, a datolya pedig Palesztinából származott. Ciliciából balzsamot és gumit, Milétuszból és Laodiceából gyapjút, Szíriából és Libanonból szövetet, bíborszövetet pedig Tíruszról és Szidónból szállítottak. Festéket Thiatirából, üveget Alexandriából és Szidónból hoztak. Kínából és Indiából selymet, gyapotot, elefántcsontot és fűszereket importáltak.
És mit mondhatunk a hajóról, amely hajótörést szenvedett Máltánál, a fedélzetén Pállal? Ez egy gabonaszállító „alexandriai hajó [volt], amely Itáliába készült” (Cselekedetek 27:6, Katolikus fordítás, lábjegyzet). A gabonaszállító flották görög, föníciai és szíriai személyek magántulajdonában voltak, ők irányították és szerelték fel azokat. Magukat a hajókat viszont a római kormány bérelte. William M. Ramsay történész ezt mondja: „Mint ahogyan az az adószedéssel is volt, a kormány könnyebbnek tartotta, hogy vállalkozóknak adja ki a munkát bérbe, mint hogy maga szervezze meg ezt az óriási gépezetet — hogy legyenek emberek és legyen felszerelés ehhez a hatalmas forgalomhoz.”
Pál végül egy másik hajóval jutott el Rómába, melynek orrfigurája „Kásztor és Pollux” volt. Ez szintén alexandriai hajó volt. A nápolyi öbölben, Puteóliban horgonyzott, abban a kikötőben, ahová általában a gabonaszállító flották behajóztak (Cselekedetek 28:11–13). Puteóliból — ez a mai Pozzuoli — szállították tovább a rakományt szárazföldi úton vagy kisebb hajókon a part mentén észak felé, valamint fel a Tiberis folyón, egészen Róma szívébe.
Utasok a teherhajón?
Miért utazott Pál és az őt őrző katonák egy teherhajón? Ahhoz, hogy választ kapjunk erre a kérdésre, tudnunk kell, mit jelentett utasként tengerre szállni azokban a napokban.
Az időszámításunk szerinti első században olyan, hogy utasszállító hajó, nem létezett. Utazásra a kereskedelmi hajókat használták. Ezeken mindenféle ember utazhatott — állami tisztviselők, értelmiségiek, igehirdetők, bűvészek, művészek, sportolók, kereskedők, turisták és zarándokok egyaránt.
Természetesen voltak kisebb hajók is, amelyek utasokat és árut is szállítottak a part menti vizeken. Pál egy ilyen hajón utazhatott, hogy Tróásból ’Macedóniába menjen’. Valószínűleg többször is utazott ilyen kis hajón Athénba és vissza. Pál talán később is ilyen kisebb hajót vett igénybe, amikor Tróásból Patarába utazott a Kis-Ázsia partjai mentén elhelyezkedő szigetek között (Cselekedetek 16:8–11; 17:14, 15; 20:1–6, 13–15; 21:1). Az ilyen kis hajókkal való utazással időt takarítottak meg, ezekkel viszont nem hajózhattak túl messzire a parttól. Ezért biztosan sokkal nagyobbak voltak azok a hajók, amelyeken Pál Ciprusra, majd pedig Pamfiliába utazott, és amelyeken Efézusból Czézáreába, és Patarából Tíruszba ment (Cselekedetek 13:4, 13; 18:21, 22; 21:1–3). Azt a hajót, amellyel Pál hajótörést szenvedett Máltánál, szintén nagynak tartották. Milyen nagyok lehettek ezek a hajók?
Az irodalmi források ismeretében az egyik tudós a következőt mondta: „A legkisebb teherbírású [hajó], mely az ókorban általában elterjedt volt, körülbelül 70-80 tonnás volt. Egy közkedvelt méretű hajó volt még — legalábbis a hellenisztikus korban — a 130 tonnás. Bár a 250 tonnás megszokott látvány volt, már jóval nagyobb volt az átlagosnál. A római korban azok a hajók, amelyeket császári szállításra használtak, még ennél is nagyobbak voltak, a megkívánt teherbírásuk 340 tonna volt. A legnagyobb tengerjáró hajók teherbírása elérte az 1300 tonnát, vagy talán még ennél kicsivel többet is.” Egy i. sz. második századi leírás szerint az alexandriai Isis nevű gabonaszállító hajó körülbelül 55 méter hosszú és 14 méter széles volt, a hajófenék mélysége pedig 13 méter körül lehetett; ez a hajó valószínűleg több mint ezer tonna gabonát és talán néhány száz utast is tudott szállítani.
Milyen ellátást kaptak az utasok egy gabonaszállító hajón? Mivel a hajókat elsősorban teherszállításra használták, az utasok a figyelem szempontjából csak a második helyen álltak. A vízen kívül sem élelmet, sem más szolgáltatást nem kaptak. A fedélzeten aludtak, talán sátorszerű fedett helyen, amelyet éjszakára felállítottak, és minden reggel lebontottak. Bár valószínűleg megengedték az utasoknak, hogy a hajókonyhában főzzenek, de maguknak kellett gondoskodniuk mindenről, amire a főzéshez, az étkezéshez, a fürdéshez és az alváshoz szükségük volt — a fazéktól és az edényektől kezdve az ágyneműig mindenről.
Mennyire volt biztonságos a tengerjárás?
Mivel az első századi hajósoknak nem voltak műszereik — még iránytűjük sem —, az irányításban csak a szemükre hagyatkozhattak. Ezért az utazás akkor volt a legbiztonságosabb, amikor a látási viszonyok a legjobbak voltak — általában késő májustól szeptember közepéig. Az e hónapokat megelőző és követő két-két hónapban a kereskedők már kockáztattak, ha a hajózást választották. Télen pedig a köd és a felhők miatt gyakran csak homályosan lehetett látni a tájékozódási pontokat, és napközben a napot, éjjel pedig a csillagokat szinte egyáltalán nem. November 11-től március 10-ig beszüntették a hajózást (latinul: mare clausum), a rendkívül szükséges vagy sürgős eseteket kivéve. Azoknak, akik az idény vége felé vágtak neki az utazásnak, vállalniuk kellett azt a kockázatot, hogy egy idegen kikötőben kell majd áttelelniük (Cselekedetek 27:12; 28:11).
Leszámítva a hajózás kockázatait és idényszerűségét, vajon voltak előnyei a szárazföldi utazással szemben? Igen, voltak. A hajózás kevésbé volt fárasztó, olcsóbb volt, és gyorsabb is. Kedvező szél esetén a hajó naponta talán 150 kilométert is meg tudott tenni. Egy hosszabb utazásnál az átlagos sebesség gyalog 25-30 kilométer volt naponta.
A hajózási sebesség csaknem teljesen a széltől függött. Az Egyiptomból Itáliába megtett út még a legkedvezőbb időben is folyamatos küzdelem volt az ellenszéllel. A legrövidebb út általában Ródoszon vagy Mirán, vagy valamelyik kikötőn keresztül vezetett a kis-ázsiai Liczia partjainál. Egy alkalommal a viharokkal való küzdelem után és miután teljesen eltévedt, az Isis gabonaszállító hajó 70 nappal az Alexandriából való elindulása után horgonyzott le Pireuszban. A hajót kísérő uralkodó északnyugati szél miatt az Itáliából visszafelé vezető utat valószínűleg 20-25 nap alatt lehetett megtenni. A szárazföldön ugyanez az utazás — bármilyen útvonalat választottak volna is — több mint 150 napot vett volna igénybe, jó idő esetén.
A jó hír eljut a messzi tengerentúlra
Pál nyilván jól tudta, milyen veszélyekkel jár, ha valaki idényen kívül száll tengerre. Még javasolta is, hogy ne szálljanak tengerre szeptember vége vagy október eleje körül, amikor ezt mondta: „Férfiak, látom, hogy nemcsak a teréhnek és a hajónak, hanem a mi életünknek is bántódásával és nagy kárával fog történni e hajózás” (Cselekedetek 27:9, 10). A felelős katonai tisztviselő azonban figyelmen kívül hagyta a szavait, és ennek lett az a következménye, hogy hajótörést szenvedtek Máltánál.
Misszionáriusi életútjának vége felé Pál legalább négy alkalommal szenvedett hajótörést (Cselekedetek 27:41–44; 2Korinthus 11:25). Mégsem rettentette vissza a jó hír korai prédikálóit az ilyen eshetőségek miatti felesleges aggodalom attól, hogy tengerre szálljanak. Minden elérhető utazási eszközt teljes mértékben kihasználtak arra, hogy terjesszék a Királyság-üzenetet. Így, engedelmeskedve Jézus parancsának, mindenfelé tanúskodtak (Máté 28:19, 20; Cselekedetek 1:8). Buzgalmuk, és az ő példájukat követők hite, valamint Jehova szent szellemének vezetése révén a jó hír eljutott a földkerekség legtávolabbi pontjára is.
[Kép forrásának jelzése a 31. oldalon]
Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.