Az alázatos Jósiás Jehova kegyét élvezte
JÓSIÁS, Júda ötéves hercege biztosan meg van rémülve. Édesanyja, Jédida kesereg. Van oka a sírásra, mert meghalt Jósiás nagyapja, Manassé király (2Királyok 21:18).
Most Jósiás apja, Ámon lesz Júda királya (2Krónika 33:20). Két évvel később (i. e. 659-ben) Ámont meggyilkolják a szolgái. A nép megöli az összeesküvőket, és a fiatal Jósiást teszi királlyá (2Királyok 21:24; 2Krónika 33:25). Ámon uralkodása alatt Jósiás hozzászokott a Jeruzsálem levegőjét betöltő tömjénillathoz, hiszen a háztetőkön sok olyan oltár volt, amely előtt az emberek leborultak, hamis isteneket imádva. Pogány papokat lehetett látni, amint jártak-keltek, híveik pedig Molok istenre esküdtek — még olyanok is, akik azt állították, hogy Jehovát imádják (Sofóniás 1:1, 5).
Jósiás tudja, hogy Ámon gonoszságot művelt, amikor hamis isteneket imádott. Júda fiatal királya egyre jobban megérti azt is, amit Sofóniás, Isten prófétája hirdet. Tizenöt éves korára (i. e. 652-ben) Jósiás már nyolcadik éve uralkodik, és eltökélt szándéka, hogy megfogadja Sofóniás szavait. Még gyermek, amikor keresni kezdi Jehovát (2Krónika 33:21, 22; 34:3).
Jósiás akcióba lép!
Eltelik négy év, és Jósiás elkezdi megtisztítani Júdát és Jeruzsálemet a hamis vallástól (i. e. 648-ban). Megsemmisíti a bálványokat, a szent oszlopokat és a Baál-imádatban használt füstölőoltárokat. A hamis istenek képmásait porrá zúzzák, a port pedig szétszórják azok sírjain, akik ezeknek az isteneknek áldoztak. A tisztátalan imádatban használt oltárokat megszentségtelenítik, majd lerombolják (2Királyok 23:8–14).
Jósiás tisztogató akciója javában folyik, amikor Jeremiás, egy lévita pap fia Jeruzsálembe érkezik (i. e. 647-ben). Jehova Isten kinevezte a fiatal Jeremiást prófétájának, és Jeremiás igen erőteljesen hirdeti Jehova üzenetét a hamis vallás ellen. Jósiás körülbelül egyidős volt Jeremiással. Jósiás bátor tisztogató akciója és Jeremiás félelmet nem ismerő kijelentései ellenére azonban a nép gyorsan visszatér a hamis imádathoz (Jeremiás 1:1–10).
Felbecsülhetetlen értékű felfedezés!
Mintegy öt év telik el. A huszonöt éves Jósiás körülbelül tizennyolc éve ül a trónon. Most magához hívatja Sáfánt, a titkárt, Maaséját, a város elöljáróját és Jóákot, a jegyzőt. A király ezt parancsolja Sáfánnak: ’Mondd meg Hilkiának, a főpapnak, hogy fogja a pénzt, amelyet a templom ajtóőrzői gyűjtöttek a néptől, és adja át a munkásoknak, hogy ki tudják javítani az Úr házát’ (2Királyok 22:3–6; 2Krónika 34:8).
A templom javítási munkálatai már kora reggel óta nagy erőkkel folynak. Jósiás bizonyára hálás Jehovának, hogy a munkások helyrehozzák a kárt, amelyet némelyik gonosz elődje tett Isten házában. Miközben a munka előrehalad, Sáfán jön, hogy jelentést tegyen. De mi van nála? Egy tekercs! Sáfán elmagyarázza, hogy Hilkia főpap megtalálta „az Úr törvénykönyvét, a melyet Mózes által adott volt” (2Krónika 34:12–18). Micsoda felfedezés — nyilván a Törvény eredeti példányát találták meg!
Jósiás ég a vágytól, hogy a könyvnek minden szavát hallhassa. Ahogy Sáfán olvas, a király megpróbálja átlátni, hogyan vonatkoznak az egyes parancsok rá és a népre. Különösen az van rá hatással, ahogyan a könyv az igaz imádatot hangsúlyozza, és hogy megjövendöli: ha a nép hamis imádatra adja magát, csapások és száműzetés vár rá. Felismerve, hogy Istennek nem minden parancsát teljesítették, Jósiás megszaggatja a ruháit, és a következő parancsot adja Hilkiának, Sáfánnak és a többieknek: ’kérdezzétek meg az Urat e könyvnek beszédei felől, mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedt ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek’ (2Királyok 22:11–13; 2Krónika 34:19–21).
A prófétanő tolmácsolja Jehova szavát
Jósiás hírvivői a jeruzsálemi Hulda prófétanőhöz mennek, és jelentéssel térnek vissza. Hulda tolmácsolja Jehova szavát, és rámutat, hogy a most talált könyvben feljegyzett csapások eljönnek a hitehagyott nemzetre. De mivel Jósiás megalázta magát Jehova Isten előtt, neki nem kell meglátnia a szerencsétlenséget. Az atyáihoz gyűjtetik, és békességgel viszik a sírjába (2Királyok 22:14–20; 2Krónika 34:22–28).
Vajon pontos volt Hulda próféciája, hiszen Jósiás harc közben halt meg? (2Királyok 23:28–30). Igen, mivel „békességgel” viszik a sírjába, és ez ellentétben áll a Júdára elkövetkezendő „veszedelemmel” (2Királyok 22:20; 2Krónika 34:28). Jósiás meghalt az i. e. 609—607-es veszedelem előtt, vagyis mielőtt a babiloniak megostromolták és lerombolták Jeruzsálemet. Az pedig, hogy valakit ’atyáihoz gyűjtenek’, nem feltétlenül zárja ki az erőszakos halált. Hasonló kifejezést használnak olyanokra is, akik erőszakos halállal haltak meg, és olyanokra is, akik nem erőszakos módon haltak meg (5Mózes 31:16; 1Királyok 2:10; 22:34, 40).
Előrehalad az igaz imádat ügye
Jósiás egybegyűjti Jeruzsálem népét a templomnál, és felolvassa nekik „minden beszédét . . . a szövetség könyvének”, amelyet Jehova házában találtak. Ezután szövetséget köt, „hogy ők az Urat akarják követni, és az ő parancsolatait, bizonyságtételeit és rendeléseit teljes szívből és lélekből megőrizni, és beteljesíteni e szövetség beszédeit, a melyek meg vannak írva abban a könyvben”. Az egész nép egyetért a szövetséggel (2Királyok 23:1–3).
Jósiás király most egy újabb és kétségkívül még erőteljesebb hadjáratot indít a bálványimádás ellen. Júda idegen isteneket szolgáló papjait eltávolítják tisztjükből. A tisztátalan imádatban részt vevő lévita papok elveszítik a Jehova oltáránál végzett szolgálat kiváltságát, a Salamon király uralkodása idején épült magaslatokat pedig alkalmatlanná teszik az imádatra. A tisztogató akció Izrael volt tíztörzs-királyságának a területére is kiterjed, amelyet az asszírok már korábban (i. e. 740-ben) legyőztek.
Jósiás elégeti a Baál-papok csontjait azon az oltáron, amelyet I. Jeroboám király állított fel Béthelben. Ezzel beteljesíti azokat a szavakat, amelyeket 300 évvel korábban mondott „Isten embere”, akit a Biblia nem nevez meg. Eltávolítják a magaslatokat Béthelből és más városokból, és a bálványimádó papokat azokon az oltárokon áldozzák fel, amelyeknél a tisztjüket betöltötték (1Királyok 13:1–4; 2Királyok 23:4–20).
Nagy pászkát tartanak
Isten támogatja Jósiásnak a tiszta imádat előmozdítására irányuló intézkedéseit. A király élete végéig hálát adhat Istennek, hogy a nép ’nem szakad el az Úrtól, atyáik Istenétől’ (2Krónika 34:33). És hogyan is felejthetné el Jósiás azt a csodálatos eseményt, amelyre uralkodásának a tizennyolcadik évében került sor?
A király parancsba adja a népnek: „Ünnepeljetek páskhát az Úrnak, a ti Istenteknek, a mint meg van írva e szövetség [nemrég megtalált] könyvében” (2Királyok 23:21). Jósiás örömmel látja a kedvező reagálást. Ő maga 30 000 pászkaállatot és 3000 szarvasmarhát ajánl fel ezen a megemlékezésen. Micsoda pászka! Áldozatait, jól megtervezett mozzanatait és az imádók számát tekintve ez volt a legnagyobb pászka, amelyet Sámuel próféta napjai óta tartottak (2Királyok 23:22, 23; 2Krónika 35:1–19).
Nagyon megsiratják, amikor meghal
Harmincegy évig tartó uralkodásának (i. e. 659—629) hátralevő idejében Jósiás jó királyként uralkodik. Uralkodásának a vége felé tudomására jut, hogy Nékó fáraó úgy tervezi, hogy áthalad Júda földjén, miközben igyekszik feltartóztatni a babiloni seregeket, és ezáltal az Eufrátesz melletti Kárkemisnél segíteni próbál Asszíria királyának. Jósiás ismeretlen okokból kivonul, hogy megütközzön az egyiptomiakkal. Nékó követeket küld Jósiáshoz, ezzel az üzenettel: „ne tusakodjál az Isten ellen, a ki én velem van, hogy el ne veszessen téged.” Jósiás azonban álruhát ölt, és Megiddónál megpróbálja visszafordítani az egyiptomiakat (2Krónika 35:20–22).
Ó, jaj, Júda királyát baj éri! Az ellenség íjászai eltalálják, mire a király ezt mondja a szolgáinak: „Vigyetek ki engem innét; mert nagyon megsebesültem.” Leveszik Jósiást a harci szekeréről, és átteszik egy másikba, majd Jeruzsálembe indulnak. Útban a város felé Jósiás kiadja utolsó leheletét. „És meghala, és eltemetteték az ő atyáinak sírjába; s egész Júda és Jeruzsálem siránkozék Jósiás felett” — mondja az ihletett beszámoló. Jeremiás is siratta őt, és a király halálát később gyászénekek tárgyává tették különleges alkalmakkor (2Krónika 35:23–25).
Igen, Jósiás király sajnálatos hibát követett el, amikor harcba bocsátkozott az egyiptomiakkal (Zsoltárok 130:3). Az alázatosságának és az igaz imádat melletti határozott kiállásának köszönhetően mégis Isten kegyét élvezte. Mennyire jól szemlélteti Jósiás élete, hogy Jehova kiárasztja a kegyét alázatos szívű, odaadó szolgáira! (Példabeszédek 3:34; Jakab 4:6).
[Kép a 29. oldalon]
A fiatal Jósiás király komolyan kereste Jehovát
[Kép a 31. oldalon]
Jósiás lerombolta a magaslatokat, és támogatta az igaz imádatot