Az első században a jeruzsálemi vezetőtestület egységesen azon dolgozott, hogy megőrizze a rendet és a békét Isten népében (Csel 2:42). Például i. sz. 49 körül, amikor felmerült a körülmetélkedés kérdése, a vezetőtestület a szent szellem irányításával megvizsgálta az ügyet. Ha ez a vita továbbra is megosztja a keresztényeket, az hátráltatta volna a prédikálómunkát. Bár az apostolok és a vének zsidó származásúak voltak, mégsem befolyásolta őket a zsidó hagyomány, vagy azok, akik még mindig ragaszkodtak hozzá. Inkább Isten Szavához és szelleméhez fordultak irányításért (Csel 15:1, 2, 5–20, 28). Vajon mi lett az eredmény? Jehova megáldotta a döntésüket, a gyülekezetek békének és egységnek örvendtek, és a prédikálómunka előrehaladt (Csel 15:30, 31; 16:5). Jehova szervezete a modern korban is segít nekünk, hogy rendezetten és békében szolgáljunk. w20.10 22–23. o., 11–12. bek.

Lehetséges, hogy a korunk, az egészségi állapotunk vagy más korlátozó körülmények miatt nem vagyunk alkalmasak egy bizonyos teokratikus feladatra. Ha ilyen helyzetben vagyunk, sokat tanulhatunk Dávid királytól. Amikor megtudta, hogy nem ő fogja felépíteni a templomot – pedig nagyon szerette volna –, teljes erejéből támogatta azt, akit Isten megbízott ezzel a feladattal. Még egy nagylelkű adománnyal is hozzájárult az építkezéshez. Ezzel kiváló példát mutatott nekünk (2Sám 7:12, 13; 1Krón 29:3–5). Egy francia testvér, Hugues az egészségi állapota miatt már nem tudott vénként szolgálni, sőt, az egyszerű ház körüli teendők is gondot jelentettek neki. Ezt írta: „Először értéktelennek éreztem magam, és nagyon elkeseredtem. De aztán rájöttem, hogy milyen fontos elfogadni a korlátaimat. Így újra örömet találtam abban, amit meg tudok tenni Jehova szolgálatában. Tovább fogok küzdeni, akárcsak Gedeon és a 300 embere, akik a fáradtság ellenére folytatták a harcot” (Bír 8:4). w20.12 25–26. o., 14–15. bek.

János apostol az írásaiban sokszor beszél róla, hogy a keresztényeknek szeretettel kell bánniuk másokkal. A Jézus életéről szóló beszámolójában többször használja a „szeretet” és „szeret” szavakat, mint a másik három evangéliumíró együttvéve. Ihletett írásaiban rámutat, hogy a keresztények minden tettének szeretetből kell fakadnia (1Ján 4:10, 11). Ám Jánosnak is időbe telt, mire ezt megtanulta. Fiatalabb korában nem mindig volt szeretetteljes. Egy alkalommal Jézus a tanítványaival Szamárián keresztül utazott Jeruzsálembe, de az egyik szamáriai faluban nem fogadták őket szívesen. János ezért felvetette, hogy szálljon le tűz az égből, és semmisítse meg az egész falut (Luk 9:52–56). Egy másik alkalommal a testvérével, Jakabbal rávették az édesanyjukat, hogy kérjen nekik előkelő helyet Jézustól a királyságban. A többi apostol nagyon dühös lett emiatt (Máté 20:20, 21, 24). De Jézus a hibái ellenére is szerette Jánost (Ján 21:7). w21.01 8–9. o., 3–4. bek.