Figyeljük meg, milyen bátrak és őszinték voltak a Biblia írói. A legtöbb ókori író dicsérte a szülőföldjét, és előnyös színben tüntette fel az uralkodókat. Jehova prófétái azonban mindig igazat írtak, például beszámoltak a népük, sőt a királyaik hibáiról is (2Krón 16:9, 10; 24:18–22). És nem féltek beszélni arról sem, ha ők maguk vagy Isten más szolgái vétettek (2Sám 12:1–14). Sokakat meggyőzött a Biblia ihletettségéről, hogy tapasztalták a benne lévő alapelvek jó hatását (Zsolt 19:7–11). A bibliai alapelvek megvédenek minket a hamis vallásoktól és a babonáktól, amelyek sok embert rabságban tartanak (Zsolt 115:3–8). Ezek miatt az emberek gyakran a természetet tekintik istennek, és neki tulajdonítják azt a hatalmat, amely valójában Jehováé. Akik azt állítják, hogy nincs Isten, úgy gondolják, hogy a jövőnk teljesen a mi kezünkben van. Ám nem tudnak szebb jövőt garantálni (Zsolt 146:3, 4). w16.09 4:10–11

Boáz őszintén szívén viselte Ruth kiszolgáltatott helyzetét. Például azt javasolta neki, hogy legyen a szolgálóleányaival, hogy így a munkásai ne zaklathassák. Arról is gondoskodott, hogy kapjon elég vizet és élelmet, éppúgy, mint a béresei. Továbbá nem beszélt lekezelően ezzel a szegény, moábita nővel, hanem bátorította őt (Ruth 2:8–10, 13, 14). Nemcsak az tett rá mély benyomást, hogy Ruth milyen önzetlenül szereti az anyósát, Naomit, hanem az is, hogy Jehova imádója lett. Boáz kedvességében valójában Jehova odaadó szeretete nyilvánult meg ez iránt a nő iránt, aki Izrael Istenének szárnyai alatt keresett oltalmat (Ruth 2:12, 20; Péld 19:17). Ehhez hasonlóan, ha mi is kedvesen bánunk mindenfajta emberrel, segíthetünk nekik megismerni az igazságot és Jehova nagy szeretetét (1Tim 2:3, 4). w16.10 1:10–12

Mi is kiönthetjük a szívünket Jehovának. Bízhatunk benne, hogy meghallgat minket, és erőt ad, hogy örömmel ki tudjunk tartani. Amikor pedig válaszol az imáinkra, erősebb lesz a hitünk (1Ján 5:14, 15). Mivel a hit a szent szellem gyümölcsének egyik vonása, állandóan kérnünk kell Isten szellemét, ahogy erre Jézus is buzdított minket (Luk 11:9, 13). Az imáinkban ne csak személyes kérésekkel forduljunk Jehovához. Mindennap dicsérhetjük Istenünket, és hálát adhatunk neki a csodás tetteiért, melyek „számosabbak, semhogy [elmondhatnánk]” (Zsolt 40:5). Az imáinkból továbbá annak is érződnie kell, hogy elménkben tartjuk „a rabbilincsekben levőket, mintha velük együtt meg [lennénk] kötözve”. Imádkozzunk a világ különböző részein élő testvéreinkért is, különösen azokért, „akik vállalják [köztünk] a vezetést”. Mennyire megindító látni, hogy Jehova válaszol ezekre az imákra! (Héb 13:3, 7). w16.10 3:8–9