Nem elég, ha csupán elmondod a gyermekednek, hogy mi helyes, és mi helytelen. Ösztönözd arra, hogy gondolkodjon el ehhez hasonló kérdéseken: „Miért tilt a Biblia olyasmit, ami vonzónak tűnik? Mi győz meg engem arról, hogy a bibliai alapelvek mindig a javamat szolgálják?” (Ézs 48:17, 18). Ha a gyermeked szeretne megkeresztelkedni, arról is beszélgess el vele, hogy milyen felelősséggel jár az, ha keresztény lesz. Milyen érzéseket kelt ez benne? Milyen előnyökkel jár? Miről kell lemondania? Miért mondhatjuk, hogy az áldások messze felülmúlják az áldozatokat? (Márk 10:29, 30). A keresztelkedése után alighanem szembekerül ezekkel a kérdésekkel, ezért létfontosságú, hogy még ez előtt a komoly lépés előtt átgondolja őket. Valószínűleg maga is átérzi majd, hogy a Biblia iránymutatása mindig a javára válik. w17.12 21. o., 14–15. bek.

Sok kedves testvérünk és testvérnőnk valamilyen súlyos betegségben szenved. Mások az idős családtagjaiknak viselik gondját, jóllehet ők maguk sem fiatalok már. Megint másoknak az jelent küzdelmet, hogy előteremtsék a napi betevőt a családjuknak. Ráadásul sokan egyszerre több ilyen nehézséggel is szembenéznek. Ha Jehova az élettelen alkotásait ennyire fontosnak tartja, el tudjuk képzelni, mit érez irántunk, akik szolgáljuk őt, méghozzá nem azért, mert erre lettünk beprogramozva, hanem mert szeretjük őt (Zsolt 19:1, 3, 14). Égi Atyánk mindent tud rólunk. Még a hajszálainkat is számon tartja (Máté 10:30). A zsoltáríró erről biztosít minket: „Ismeri Jehova a feddhetetlenek napjait” (Zsolt 37:18). Igen, tisztában van vele, hogy milyen próbákat élünk át, és erőt tud adni ahhoz, hogy mindegyikben helytálljunk. w18.01 7. o., 1. bek.; 8. o., 4. bek.

Péter feltámasztotta Tábitát, és ennek hatására „sokan hívőkké lettek az Úrban”. Amellett, hogy az Úrról, vagyis Jézusról tanúskodtak, azt is elmondhatták másoknak, hogy Jehova képes feltámasztani a halottakat (Csel 9:36–42). Történt egy másik feltámadás is, amelynek szintén voltak szemtanúi. Egyszer Pál apostol részt vett egy összejövetelen egy felső helyiségben, Troászban, a mai Törökország északnyugati részén. Pál előadása éjfélig tartott. Egy Eutikusz nevű ifjú, aki a hallgatók közt volt, elbóbiskolt. Mivel az egyik ablakban ült, leesett a második emeletről. Lehet, hogy éppen Lukács, az orvos ért oda először, és megállapította, hogy Eutikusz nem csupán megsérült vagy elvesztette az eszméletét, hanem meghalt. Pál is lement, átölelte a holttestet, aztán megdöbbentő kijelentést tett: „benne van a lelke.” A jelenlevőkre mély benyomást tett, amit láttak. Tudták, hogy az ifjú a halálból tért vissza, ezért „mérhetetlenül megvigasztalódtak” (Csel 20:7–12). w17.12 5. o., 10–11. bek.