Ismáel Párán pusztájában élt nomádként, így beteljesítette a róla szóló próféciát: „Zebra természetű ember lesz. Keze mindenki ellen lesz, és mindenki keze őellene. Az összes testvérével szemben üti fel sátrát” (1Mó 21:17–21; 16:12).

Ahogy Isten megígérte, az ismáeliták oly „nagy nemzetté” váltak, hogy ’meg sem lehetett őket számolni a sokaságuk miatt’ (1Mó 17:20; 16:10). De sehol nem telepedtek le (kevés várost építettek), jobban szerették a nomád életet. Maga Ismáel „zebra természetű ember” volt, vagyis nyughatatlan vándor, aki bejárta Párán pusztáját, és az íjának meg a nyilainak köszönhetően élt meg. Leszármazottai többnyire ugyancsak sátorlakó beduinok voltak, akik bejárták a Sínai-félszigetet az ’Egyiptom előtti’, vagyis az Egyiptomtól K-re lévő területtől kezdve É-Arábiáig, sőt, egészen Asszíriáig. Arról voltak híresek, hogy egy olyan nép, amely vad és harcias, s amellyel nehéz kijönni, akárcsak az atyjukkal, Ismáellel, akiről a következőket mondták: „Keze mindenki ellen lesz, és mindenki keze őellene” (1Mó 16:12; 21:20, 21; 25:16, 18).