-
BűnTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 1. kötet
-
-
Következményei az emberiség egészére: A Róma 5:12 kijelenti: „e g y ember által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, s így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek. . .” (Vö.: 1Jn 1:8–10.) Néhányan úgy magyarázzák ezt a gondolatot, hogy Ádám összes jövőbeli leszármazottja osztozott Ádám legelső bűnében, mivel ő képviselte őket családfőként, és mondhatni részt vettek vele a bűnében. Az apostol azonban azt mondja a halálról, hogy ’átterjed’ minden emberre, ami viszont arra utal, hogy inkább fokozatosan történik meg ez Ádám leszármazottaival, semmint egyidejűleg.
Az apostol továbbá úgy beszél a halálról, mint ami királyként uralkodik „Ádámtól egészen Mózesig, azokon is, akik nem vétkeztek Ádám törvényszegéséhez hasonlóan” (Ró 5:14). Ádám bűne jogosan nevezhető ’törvényszegésnek’, mivel ő áthágott egy kijelentett törvényt, egy kifejezett parancsot, melyet Isten adott neki. Ezenkívül, amikor Ádám vétkezett, azt a szabad akaratából tette mint tökéletes ember, aki mentes bárminemű fogyatkozástól. Egyértelmű, hogy a leszármazottai soha nem örvendtek tökéletes állapotnak. Tehát úgy tűnik, ezek a tények nincsenek összhangban azzal a nézőponttal, miszerint amikor Ádám vétkezett, minden, még meg nem született utódja vele együtt vétkezett. Ádám összes leszármazottját csak akkor lehetne számadásra vonni azért, hogy részt vettek Ádám egyéni bűnében, ha valamilyen módon kifejezték volna, hogy ők Ádámot akarják családfőjüknek. De valójában egyikük sem akart tőle születni, az, hogy Ádám vonalán születtek meg, a test akaratából, vagyis szüleik akaratából történt (Jn 1:13).
Tehát a bizonyíték azt mutatja, hogy a bűn az öröklődés ismert szabályai szerint átszállt Ádámról a tőle származó nemzedékekre. Nyilvánvalóan erre utal a zsoltáríró, amikor ezt mondja: „vétekben születtem, úgy vajúdtak velem, és bűnben fogant engem anyám” (Zs 51:5). A bűn a következményeivel együtt megjelent az emberi fajban, és kiterjedt annak minden tagjára, nemcsak azért, mert Ádám volt a családfője az emberiségnek, hanem azért, mert ő, és nem pedig Éva volt az ős, akitől az emberek származnak. Elkerülhetetlen volt, hogy Ádámtól, és ugyanúgy Évától is, a leszármazottja ne csak fizikai jellemvonásokat örököljön, hanem személyiségbeli vonásokat is, beleértve a bűnre való hajlamot. (Vö.: 1Ko 15:22, 48, 49.)
Pál szavai szintén erre engednek következtetni: „mint ahogy az egy ember [Ádám] engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, ugyanúgy az egynek [Krisztus Jézus] engedelmessége által is sokan igazságossá fognak válni” (Ró 5:19). Akikről azt mondja a Biblia, hogy Krisztus engedelmessége alapján „igazságossá fognak válni”, azok nem nyerték el ezt az állapotot abban a pillanatban, amikor Krisztus bemutatta Istennek a váltságáldozatot, hanem fokozatosan terjednek ki rájuk ennek az áldozatnak az áldásai, amint hitet gyakorolnak abban, és megbékélnek Istennel (Jn 3:36; Cs 3:19). Ehhez hasonlóan Ádám leszármazottainak egymást követő nemzedékei úgy lesznek bűnössé, hogy az Ádám vonalán természetüknél fogva bűnös szüleik révén megfogannak.
-
-
BűnTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 1. kötet
-
-
A bűn és a Törvény: János apostol ezt írta: „Mindaz, aki bűnt gyakorol, törvénytelenséget is gyakorol, s így a bűn törvénytelenség” (1Jn 3:4), valamint: „minden igazságtalanság bűn” (1Jn 5:17). Másrészt Pál apostol olyanokról is beszél, „akik törvény nélkül vétkeztek”. Később kijelentette: „a Törvényig [mely Mózes által adatott] a világban volt a bűn, de senkinek sem róják fel a bűnt, mikor nincsen törvény. Mindazonáltal a halál királyként uralkodott Ádámtól egészen Mózesig, azokon is, akik nem vétkeztek Ádám törvényszegéséhez hasonlóan” (Ró 2:12; 5:13, 14). Pál szavainak megértéséhez figyelembe kell venni a szövegkörnyezetet. A rómaiaknak írt ezen levelében tett korábbi kijelentései megmutatják, hogy a törvényszövetség alatt lévőket hasonlította össze azokkal, akik nem voltak a szövetség alatt, vagyis akikre nem vonatkozott a törvénygyűjtemény, miközben rámutatott, hogy mindkét csoport bűnös (Ró 3:9).
Az alatt a kb. 2500 éves időszak alatt, mely Ádám bűnbeesése és a törvényszövetség i. e. 1513-ban való megkötése között eltelt, Isten nem adott az embereknek átfogó törvénygyűjteményt vagy meghatározott rendszer szerint összeállított törvényt, amely konkrétan meghatározta volna, mi a bűn, annak minden következményével és formájával együtt. Igaz, hogy adott bizonyos rendeleteket, mint például Noénak a világméretű özönvíz után (1Mó 9:1–7), illetve Ábrahámnak és háznépének – beleértve az idegenből való rabszolgákat is – a körülmetélkedés szövetségét (1Mó 17:9–14). De Izraellel kapcsolatban a zsoltáríró elmondhatta: „Közli szavát Jákobbal, rendelkezéseit és bírói döntéseit Izraellel. Nem tesz így más nemzettel, és bírói döntéseit nem ismerik” (Zs 147:19, 20; vö.: 2Mó 19:5, 6; 5Mó 4:8; 7:6, 11). Az Izraellel kötött törvényszövetség alapján elmondható, hogy „aki megcselekszi a Törvény igazságosságát, az az ember élni fog általa”. A Törvény volt a tökéletesség mércéje, ha valaki tökéletesen megtartotta, az méltó lett az életre. Krisztus Jézus ilyen ember volt (3Mó 18:5; Ró 10:5; 1Pt 2:22). Ez egyetlen más törvényre sem volt igaz Ádám idejétől fogva a törvényszövetség idejéig.
’Természet szerint a törvény dolgait cselekedni’: Az, hogy nem volt átfogó törvénygyűjtemény, melyhez az Ádám és Mózes között eltelt időszakban élt emberek a viselkedésüket igazíthatták volna, nem jelentette azt, hogy mentesek voltak a bűntől. A Róma 2:14, 15-ben Pál kijelenti: „Mert amikor a nemzetekből valók, akiknek nincsen törvényük, természet szerint a törvény dolgait cselekszik, akkor ezek, bár nincs törvényük, önmaguk a törvény maguknak. Ők maguk mutatják meg, hogy a törvény lényege be van írva szívükbe, miközben a lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, és saját gondolataik egymás között vádolják vagy éppen mentegetik őket.” Mivel kezdetben Isten képmására és hasonlatosságára lett megalkotva az ember, ezért van erkölcsi érzéke, mely lelkiismeretet eredményez. Ahogy arra Pál szavai utalnak, még a tökéletlen, bűnös emberekben is működik valamennyire. (Lásd: LELKIISMERET.) Mivel a törvény alapvetően egy viselkedési szabály, ez az erkölcsi érzék törvényként működik a szívükben. Azonban ezzel az erkölcsi érzékkel kapcsolatos törvénnyel szemben működik egy másik öröklött törvény is, ’a bűn törvénye’, amely szembehelyezkedik az igazságos hajlamokkal, és rabszolgáivá teszi azokat, akik nem állnak ellen az uralmának (Ró 6:12; 7:22, 23).
Ez az erkölcsi érzék és az ezzel összefüggésbe hozható lelkiismeret még Káin esetében is megfigyelhető. Noha Isten ekkor még nem adott törvényt a gyilkossággal kapcsolatban, de azzal, hogy Káin kitérő választ adott Isten kérdésére, megmutatta, hogy a lelkiismerete elítélte Ábel meggyilkolásáért (1Mó 4:8, 9). A héber Józsefnél abból látszik, hogy Isten törvénye a szívében volt, ahogyan Potifár feleségének csábítására reagált, hiszen ezt mondta: „Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen?” Noha Isten nem adott konkrét parancsot a házasságtöréssel kapcsolatban, József mégis felismerte, hogy az helytelen, és ellentétben van Isten emberekre vonatkozó akaratával, melyet Édenben közölt (1Mó 39:7–9; vö.: 1Mó 2:24).
A Szentírás a patriarchák idejéből – Ábrahámtól kezdve Jákob 12 fiáig – sok olyan emberről beszámol, akik különböző népcsoportokhoz és nemzetekhez tartoztak és megemlítették a „bűnt” (chat·táʼthʹ), például a munkaadó elleni (1Mó 31:36), alattvalóként egy uralkodó elleni (1Mó 40:1; 41:9), egy rokon elleni (1Mó 42:22; 43:9; 50:17) vagy egyszerűen egy embertárs elleni bűnt (1Mó 20:9). Bármelyik esetről volt is szó, az, aki ezt a kifejezést használta, elismerte, hogy van valamilyen kapcsolata azzal a személlyel, aki ellen a bűnt elkövette vagy elkövethetné, és felismerte, hogy felelőssége tisztelni annak a személynek az érdekeit, akaratát vagy hatalmát, mint például egy uralkodó esetében, és hogy nem cselekedhet azzal ellentétesen. Ez erkölcsi érzékről tett tanúbizonyságot. Az idő múltával azonban a bűn uralma növekedett azokon, akik nem szolgálták Istent, ezért Pál elmondhatta a nemzetekben lévőkről, hogy „elmebelileg sötétségben [járnak], és el vannak idegenedve az Isten szerinti élettől. Minden erkölcsi érzéket [elveszítettek]” (Ef 4:17–19).
-