JÁNOS
Magyarázó jegyzetek – 20. fejezet
A hét első napján: Lásd a Mt 28:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.
sírhoz: Vagy: „emléksírhoz”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)
a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez a harmadik alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 13:23; 19:26; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol. (Lásd a Jn 13:23; 18:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.) A négy másik helyen a görög a·ga·paʹó szó áll. Ebben a versben ennek az egyik szinonimája, a görög phi·leʹó szó szerepel, mely ebben a fordításban a legtöbbször szintén „szeret”-nek van visszaadva (Mt 10:37; Jn 11:3, 36; 16:27; 21:15–17; 1Ko 16:22; Tit 3:15; Jel 3:19; lásd a Jn 5:20; 16:27; 21:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket).
az írást: Ez valószínűleg a Zs 16:10-re vagy az Ézs 53:10-re utal. Még Jézus tanítványai sem értettek ekkor minden próféciát a Messiásra vonatkozóan – kimondottan azokat, melyek arról szóltak, hogy a Messiást elvetik, szenved, meghal és feltámad (Ézs 53:3, 5, 12; Mt 16:21–23; 17:22, 23; Lk 24:21; Jn 12:34).
héberül: Lásd a Jn 5:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.
Rabbóni: Egy sémi szó, mely azt jelenti, hogy ’tanítóm’. Egyesek szerint a „Rabbóni” eredetileg a „rabbi” címnek egy tiszteletteljesebb vagy bensőségesebb változata volt. Azonban itt és a Jn 1:38-ban János mindkét megszólítást egyszerűen úgy fordítja, hogy tanító. Mire János megírta az evangéliumát, az egyes szám első személyű birtokos személyjel (görögül „-i”, magyarul „-m”) valószínűleg elveszítette a jelentőségét a „Rabbóni” címben.
Ne kapaszkodj tovább belém: A görög haʹpto·mai ige azt jelenti, hogy ’megérint’ vagy ’belekapaszkodik’; ’belecsimpaszkodik’. Némelyik fordítás így adja vissza Jézus szavait: „Ne érints meg engem.” De Jézus nem azt kifogásolta, hogy Mária Magdaléna hozzáért, hiszen akkor sem tiltakozott, amikor a feltámadása után más asszonyok, akik látták őt, „megfogták a lábát” (Mt 28:9). Mária Magdaléna attól félhetett, hogy Jézus mindjárt felmegy az égbe. Annyira szeretett volna az Urával lenni, hogy belekapaszkodott, hogy visszatartsa. Jézus arra kérte Máriát, hogy ne kapaszkodjon belé, hanem menjen el a tanítványaihoz, és számoljon be a feltámadásáról. Ezzel biztosította őt arról, hogy még nem megy fel az égbe.
az én Istenemhez és a ti Istenetekhez: Ez a beszélgetés Jézus és Mária Magdaléna közt – melyre i. sz. 33. niszán 16-án került sor – azt mutatja, hogy a feltámasztott Jézus az Isteneként tekintett az Atyjára, mint ahogy Mária Magdaléna is. Amikor két nappal korábban Jézus a kínoszlopon úgy kiáltott fel, hogy „Istenem, Istenem”, beteljesítette a Zs 22:1-ben levő próféciát, és Istenének nevezte az Atyját (Mt 27:46; Mr 15:34; Lk 23:46). A Jelenések könyvében is úgy beszél az Atyjáról, hogy „Istenem” (Jel 3:12). Ez is megerősíti, hogy a feltámasztott, megdicsőített Jézus Krisztus az Isteneként imádja az égi Atyját, akárcsak a tanítványai.
a zsidóktól: Nyilvánvalóan a zsidó hatóságokat vagy a zsidó vallási vezetőket kell érteni alatta. (Lásd a Jn 7:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
Ikernek: Lásd a Jn 11:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.
Uram és Istenem: Szó szerint: „Az Úr enyém és az Isten [ho the·oszʹ] enyém!” Vannak tudósok, akik ezt a kijelentést egy olyan, megdöbbenést kifejező felkiáltásnak tekintik, amelyet Jézushoz intéztek ugyan, de valójában Istennek, az Atyjának szólt. Mások viszont azt állítják, hogy az eredeti görög szöveg szerint ezeket a szavakat úgy kell értelmezni, mint amelyek Jézusnak szólnak. Még ha így volna is, az „Uram és Istenem” kifejezésnek összhangban kell lennie az ihletett Írások többi részével. A feljegyzés szerint Jézus korábban ezt üzente a tanítványainak: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Ezért nincs okunk azt hinni, hogy Tamás Jézust gondolta volna a mindenható Istennek. (Lásd a Jn 20:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Korábban Tamás hallotta, amikor Jézus az Atyjához imádkozott, és az egyetlen igaz Istennek nevezte (Jn 17:1–3). Tamás a következő okokból szólíthatta Jézust Istenének: Úgy gondolta, hogy Jézus egy „isten”, de nem a mindenható Isten. (Lásd a Jn 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) De az is elképzelhető, hogy ahhoz hasonlóan szólította meg Jézust, mint ahogy Isten szolgái szólították meg Jehova angyali követeit a Héber iratok feljegyzései szerint. Tamás ismerhetett olyan történeteket, amelyekben egy bibliai szereplő vagy olykor a bibliaíró úgy felelt egy angyali követnek, vagy úgy beszélt róla, mintha az maga Jehova Isten lett volna. (Vesd össze: 1Mó 16:7–11, 13; 18:1–5, 22–33; 32:24–30; Bí 6:11–15; 13:20–22.) Tamás tehát ilyen értelemben beszélhetett Jézushoz mint Istenéhez, elismerve, hogy Jézus az igaz Isten képviselője és szószólója.
Némelyek szerint az, hogy a görög szövegben az „uram” és „istenem” szavak előtt határozott névelő áll, azt jelzi, hogy a mindenható Istenre utalnak. Ámde valószínű, hogy ebben a szövegkörnyezetben a névelő használata pusztán görög nyelvtani sajátosság. Máshol is látunk arra példát, hogy egy alanyesetben álló görög főnév a határozott névelővel együtt megszólításként értendő. Ilyen szerkezet fordul elő a Lk 12:32-ben (szó szerint: „a kicsiny nyáj”) és a Kol 3:18–4:1-ben (szó szerint: „a feleségek”; „a férjek”; „a gyermekek”; „az apák”; „a rabszolgák”; „az urak”). Ehhez hasonlóan az 1Pt 3:7-ben szó szerint ez áll: „a férjek”. A névelő használata tehát nem feltétlenül meghatározó abból a szempontból, hogy mire gondolt Tamás, amikor így szólította meg Jézust.