A gyermekkori megbecstelenítés ártatlan áldozatai

„KÖZEL 40 éves vagyok – mondja Eilene.a – És bár több mint 30 éves a problémám, még ma is kísért. Harag tölt el, bűntudatot érzek, és zavart okoz a házasságomban! Az emberek megpróbálják ugyan megérteni, de igazában nem tudják.” Mi Eilene problémája? Nos, ő a gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak egyik áldozata, és esetében annak hatásai hosszú távúaknak bizonyultak.

Eilene esete bizonyára nem egyedi. A felmérésekből kitűnik, hogy nők – és férfiak – ijesztő számban szenvedtek el ilyen durva visszaélést.b A gyermekkori megbecstelenítés távolról sem valamiféle ritka, a társadalmi normáktól eltérő viselkedési forma; sajnos, széles körben előfordul, s olyan csapás, amely minden társadalmi, gazdasági, vallási és faji réteget érint.

Szerencsére a férfiak és nők zöme soha nem gondol arra, hogy így bánjon egy gyermekkel. Van azonban egy veszélyes kisebbség, amelynek beteges hajlama van erre. A szokványos esetekkel ellentétben némely gyermekgyalázó olyan gyilkos szándékkal ténfergő őrült, aki játszóterek körül leselkedik. A többség viszont olyan személyekből áll, akik külsőre éppen olyan megnyerők, mint az átlag. Perverz vágyaikat oly módon elégítik ki, hogy naiv, mit sem sejtő védtelen gyermekeket vesznek célba – sokszor a saját lányukat.c Mások jelenlétében ezek a férfiak barátságosan, gyengéden bánnak a gyermekekkel. De ha egyedül maradnak velük, akkor fenyegetéssel, erőszakkal és megalázva szégyenteljes erőszakos nemi közösülésre kényszerítik őket.

Kétségtelenül nehéz megértenünk, hogyan fordulhatnak elő ilyen borzalmak oly sok, látszatra tiszteletre méltó otthonban. Pedig még a bibliai időkben is előfordult, hogy gyermekeket használtak fel „az érzéki szenvedély pillanatnyi kielégítésére” (The International Critical Commentary; vö. Jóel 3:3). A Biblia ezt a kijelentést tette: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehezen elviselhető válságos idők lesznek. Mert lesznek az emberek magukat szeretők . . . természetes vonzalom nélküliek . . . önuralom nélküliek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.” Nem meglepő tehát, hogy ma elég gyakori a gyermekrontás (2Timótheus 3:1, 3, 13).

A gyermekkori molesztálás talán nem hagy külsérelmi nyomokat. És az is lehet, hogy azok közül, akiket gyermekként meggyaláztak, felnőttkorban nem mindenkin látszanak a depresszió jelei. De ahogy egy ősi példabeszéd megjegyzi: „Még nevetés közben is fájhat a szív” (Példabeszédek 14:13). Igen, sok szenvedő alany mély érzelmi sebeket – belülről mardosó, rejtett sebeket hordoz magában. Miért okoz némelyekben ekkora rombolást a gyermekkori zaklatás? Miért nem tudja egyedül az eltelt idő begyógyítani ezeket a sebeket? E gyötrelmes probléma nagysága megköveteli, hogy figyelmet szenteljünk erre a jelenségre. Igaz, az itt következő leírások közül némelyik nem lesz a legkellemesebb olvasmány – főleg ha te is a gyermekkori megrontás egyik áldozata vagy. De légy nyugodt, van reményed a felépülésre.