GALÁCIA

Római provincia, amely a ma Kis-Ázsiaként ismert terület közepén helyezkedett el. Más római provinciák határolták, így K-en részben Kappadócia, É-on Bitínia és Pontusz, Ny-on Ázsia és D-en Pamfília (1Pt 1:1). E provinciák között elterülő fennsíkot D-en a Taurus-hegység, É-on pedig Paphlagonia hegyei fogták közre. Közép-északi részén feküdt Anküra városa, a mai Ankara, Törökország fővárosa. Itt volt a Halüsz (mai nevén Kizil İrmak) folyó középső szakasza és a Szangariosz (mai nevén Sakarya) folyó felső szakasza; mindkettő a Fekete-tengerbe torkollik. A vidék története (400 vagy még annál is több év, az i. e. III. évszázadtól kezdve) azt mutatja, hogy ennek a kedvező fekvésű helynek a határa és politikai hovatartozása többször is változott.

Úgy tűnik, hogy i. e. 278–277 körül rengeteg indoeurópai ember kelt át a Boszporuszon, és telepedett le ezen a vidéken. Ők keltákként vagy – mivel Galliából származtak – gallokként ismeretesek, a görögök pedig a ga·laʹtai nevet adták nekik; innen ered a terület elnevezése. Feleségeiket és gyermekeiket is magukkal hozták, és minden bizonnyal tartózkodtak attól, hogy a már ott élő népekkel lépjenek házasságra, így évszázadokon át fennmaradtak faji jellegzetességeik. Utolsó királyuk, Amüntasz i. e. 25-ben halt meg, és még akkor, amikor a Római Birodalom bábkirályaként uralkodott, illetve az azutáni időkben történt, hogy a Galáciának nevezett területet kibővítették, hozzácsatolva Likaónia, Pizidia, Paphlagonia, Pontusz és Frígia egyes részeit. Tehát ez a megnövekedett Galácia volt az, amelyet Pál apostol és más, i. sz. első századi evangéliumhirdető keresztény bejárt, és ahol olyan személyekre találtak, akik szíves örömest vállalták, hogy tagjai legyenek az alakuló keresztény gyülekezeteknek (Cs 18:23; 1Ko 16:1).

Pál is, és Péter is írt levelet a Galácia tartományban lévő keresztény gyülekezeteknek (Ga 1:1, 2; 1Pt 1:1). Az nem derül ki, hogy ezek ugyanazok a gyülekezetek voltak-e, mint amelyeket Pál és Barnabás alapított. Akkor, amikor Pál és Barnabás áthaladt Galácián, a pizidiai Antiókiát, Ikóniumot, Lisztrát és Derbét látogatták meg (Cs 13:14, 51; 14:1, 5, 6), és amikor visszatértek a szíriai Antiókiában élő testvérekhez, elmondták nekik, hogy az előbb említett városokban és más helyeken Isten „megnyitotta a hithez vezető ajtót a nemzeteknek” (Cs 14: 27). Lisztrában igen szokatlan dolog történt velük. Pál meggyógyított egy nyomorék férfit, aki még életében nem járt, és a sokaság hirtelen likaóniai nyelven, vagyis az anyanyelvén kiabálni kezdte: „Az istenek emberekhez váltak hasonlóvá, és lejöttek hozzánk!” Barnabást Zeusznak nevezték, Pált pedig Hermésznek vélték. Pál és Barnabás épphogy csak meg tudta akadályozni, hogy az izgatott sokaság áldozatokat mutasson be nekik, mintha istenek lennének (Cs 14:8–18).

A keresztényi hit galáciaiak körében elhintett magvai jó gyümölcsöt hoztak. Közülük kerültek ki olyan tanítványok, mint Timóteusz és Gájusz (Cs 16:1; 20:4). Pál utasításokat adott a Galáciában lévő gyülekezeteknek, hogy miként tegyenek el tartalékba adományokat az Úr szegényei és nélkülözői számára (1Ko 16:1, 2; Ga 2:10).