JÓNÁS KÖNYVE

A Héber Iratokban ez az egyetlen könyv, amely kizárólag arról szól, hogy Jehova prófétájának egy nem izraelita városban, illetve annak lakosainak kellett hirdetnie az ítéletüzenetet. A lakosok ennek hatására megbánták a bűnüket. Jónás, Amittai fia volt az, aki átélte a könyvben megírtakat. Mivel ő nyilván ugyanaz a Jónás, akiről a 2Királyok 14:25 ír, ezért minden bizonnyal abban az időben volt próféta, amikor Izraelben II. Jeroboám volt a király (i. e. kb. 844–804). Ésszerű tehát azt feltételezni, hogy a Jónás könyvében lejegyzettek i. e. a IX. században történtek. (Lásd: JÓNÁS 1.)

Hitelessége: A bibliakritikusok gyakran támadják Jónás könyvét, amiért természetfölötti jelenségekről van szó benne. Mesébe illőnek tartják például, hogy viharos szél támadt, amely aztán hirtelen lecsendesedett; hogy egy hal elnyelte Jónást, majd három nappal később kiokádta a prófétát, és annak egy haja szála sem görbült meg; és hogy hirtelen egy lopótök nőtt, amely hamar el is száradt. Azzal érvelnek, hogy ilyesmik manapság nem történnek. Ez helytálló is volna, ha Jónás könyvéből nem derülne ki, hogy ezek akkoriban is szokatlannak számítottak. Olyan valaki élményeiről ír ez a könyv, akinek maga Isten adta a megbízatást. Akik szerint tehát nem történhetett meg mindaz, amiről a könyv ír, azok Isten létét is tagadják, illetve azt, hogy hatalma van a természeti erők felett, és hogy a szándékával összhangban azt csinál a növényekkel, állatokkal és emberekkel, amit csak akar. (Lásd: Mt 19:26.)

Milyen hal nyelhette el Jónást?

Régebben az volt a bibliakritikusok egyik vesszőparipája, hogy nincs olyan tengeri állat, amely le tudna nyelni egy embert. Ám ez az érvük nem állja meg a helyét. Például a nagy ámbráscetnek – melynek hatalmas szögletes feje az egész testhosszának kb. az egyharmadát teszi ki – nem okoz gondot, hogy lenyeljen egy embert egészben (Walker: Mammals of the World. R. Nowak és J. Paradiso [átd.]; 1983, II. köt. 901. o.). Érdekes, hogy bizonyítékokat találtak arra, hogy Joppé kikötője egykor a cet- vagy bálnavadászok központja volt. De az is lehetséges, hogy nem egy cet, hanem egy nagy fehér cápa nyelte le Jónást. 1939-ben kifogtak egy fehér cápát, amelynek a gyomrában kettő 2 m hosszú cápa volt (kb. ekkora egy ember). Márpedig a nagy fehér cápák minden tengerben megtalálhatóak, a Földközi-tengerben is (G. P. Whitley: The Fishes of Australia. 1940, 1. rész: A cápák, 125. o.; R. H. Backus és T. H. Lineaweaver III: The Natural History of Sharks. 1970, 111., 113. o.). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Biblia nem írja konkrétan, hogy milyen hal gyomrába került Jónás, egyszerűen csak ennyit mond: „Jehova pedig odarendelt egy nagy halat, hogy az elnyelje Jónást” (Jón 1:17). Tehát nem lehet pontosan tudni, hogy milyen ’halról’ lehetett szó. És hát azt is számításba kell venni, hogy meglehetősen hiányosak az ismereteink a tengeri élőlényekről. A Scientific American folyóirat a következőket jegyezte meg: „Nem új keletű, hogy a mélytengeri kutatások során újabb, még nem ismert teremtményekre bukkanhatunk, olyanokra is, amelyek csoportjáról azt gondoltuk, hogy már rég kipusztult” (1969. szeptember. 162. o.).

Némelyek szerint azért kérdéses Jónás könyvének a hitelessége, mert az asszír feljegyzések nem támasztják alá, amit a próféta írt. Ám nem meglepő, hogy erről nincs asszír feljegyzés. Az ókorban szokás volt, hogy a nemzetek dicshimnuszt zengtek a sikereikről, de elhallgatták a megaláztatásaikat, és megsemmisítettek mindent, ami kedvezőtlen színben tüntette fel őket. Ráadásul nem minden ősi feljegyzés maradt fenn, illetve nem mindegyik került elő, ezért senki sem mondhatja biztosan, hogy nem is létezett olyan feljegyzés, amely arról számol be, hogy mi történt Jónás napjaiban.

Vannak, akik azt is Jónás könyvének a hitelessége ellen hozzák fel, hogy nem tartalmaz bizonyos részleteket, például az asszír király nevét, és hogy a hal pontosan hol vetette partra Jónást. Csakhogy akik ezt az ellenvetést hozzák fel, figyelmen kívül hagyják, hogy a történelmi beszámolók általában nem írnak le minden részletet, és hogy az írók csak azt közlik, amit fontosnak vagy szükségesnek tartanak. C. F. Keil szövegmagyarázó a következő találó megjegyzést fűzte ehhez: „Egyetlen olyan ókori történetíró sincs, akinek a művében minden részlet megtalálható. Az pedig még kevésbé valószínű, hogy a bibliai történetek írói le akartak volna írni olyan részleteket, amelyek nincsenek szoros összefüggésben a beszámolójuk fő témájával, illetve az események vallásos jelentőségével” (Commentary on the Old Testament. 1973, X. köt. Bevezetés Jónás könyvéhez, 381. o.).

A régészeti ásatásokból arra lehet következtetni, hogy az ókori Ninivét körülvevő fal hossza csak kb. 13 km volt. Emiatt néhányan azt állítják, hogy Jónás túloz, amikor azt írja, hogy három napig tartott bejárni a várost (Jón 3:3). Ez azonban nem ok arra, hogy kétségbe vonjuk a Szentírás hitelességét. A bibliai időkben egy város nevének a hallatán a külvárosi területekre is gondoltak, és nincs ez másképp napjainkban sem. Sőt, az 1Mózes 10:11, 12-ből kiderül, hogy „a nagy város” magában foglalta Ninivét, Rehobót-Írt, Kalahot és Reszent.

Azért sem tartják hitelesnek a könyvet, mert Jónás nem egyes szám első személyben írt. Ám akik ezzel érvelnek, figyelmen kívül hagyják, hogy a bibliaíróknak szokásuk volt, hogy egyes szám harmadik személyben beszéltek magukról (2Mó 24:1–18; Ézs 7:3; 20:2; 37:2, 5, 6, 21; Jr 20:1, 2; 26:7, 8, 12; 37:2–6, 12–21; Dá 1:6–13; Ám 7:12–14; Ag 1:1, 3, 12, 13; 2:1, 10–14, 20; Jn 21:20). Az ókori világi történetírók, például Xenophón és Thuküdidész is éltek ezzel a módszerrel. Az azonban érdekes, hogy az ő művük hitelességét sosem kérdőjelezték meg emiatt.

Jónás a könyvének a bevezető szavaival – „Jehova szava így szólt” – azt állítja, hogy Jehova ihlette a megírására (Jón 1:1). A zsidók már ősidőktől fogva hitelesnek tartották ezt a könyvet, és más prófétai könyveket is, amelyek hasonlóképpen kezdődnek (Jr 1:1, 2; Hó 1:1; Mi 1:1; So 1:1; Ag 1:1; Za 1:1; Ma 1:1). Már önmagában ez is elegendő érv a hitelessége mellett. Egy szótár a következőket jegyzi meg: „Elképzelhetetlen. . ., hogy a zsidó szaktekintélyek bevettek volna egy ilyen könyvet a Szentírás kánonjába, ha nincs meggyőző bizonyítékuk arra, hogy hiteles” (P. Fairbairn [szerk.]: The Imperial Bible-Dictionary. London, 1874, I. köt. 945. o.).

Ráadásul a könyv teljes összhangban van a Szentírás többi részével. Jehovának tulajdonítja a megmentést (Jón 2:9; vö.: Zs 3:8; Ézs 12:2; Je 7:10), és rámutat, hogy Jehova irgalmasan, hosszútűrően, türelemmel és ki nem érdemelt kedvességgel bánik a bűnös emberekkel (Jón 3:10; 4:2, 11; vö.: 5Mó 4:29–31; Jr 18:6–10; Ró 9:21–23; Ef 2:4–7; 2Pt 3:9).

Egy másik bizonyíték a könyv hitelessége mellett, hogy őszintén ír mindenről. Nem rejti véka alá, hogy Jónás elmenekült a megbízatása elől, és hogy nem tetszett neki, hogy Isten megkímélte Ninivét.

A legdöntőbb bizonyíték azonban magától Isten Fiától származott: „nem adatik [ennek a nemzedéknek] más jel, csak Jónás próféta jele. Mert mint ahogy Jónás három nap és három éjjel volt az óriási hal gyomrában, úgy az Emberfia is három nap és három éjjel lesz a föld szívében. Ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik azt; mert ők megbánást tanúsítottak arra, amit Jónás prédikált, de íme, nagyobb van itt Jónásnál” (Mt 12:39–41; 16:4). Krisztus Jézus feltámadása ugyanúgy megtörtént, mint ahogy az, hogy Jónás kikerült a hal gyomrából. És az a nemzedék is létezett, amelyik hallotta Jónást prédikálni, ugyanúgy, ahogy az a nemzedék, mely Krisztus Jézus szavait hallotta. Ha Ninive férfiai mitikus személyek lettek volna, akkor ők nem tudnának feltámadni az ítéletkor, és nem tudnák elítélni a zsidók hitetlen nemzedékét.

[Kiemelt rész az 1272. oldalon]

JÓNÁS KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Jónással történt események, amikor azt a feladatot kapta, hogy egy pogány népnek, Ninive lakosainak prófétáljon

I. e. 844 körül íródott, kb. 100 évvel azelőtt, hogy Asszíria száműzetésbe vitte Izraelt

Jónás elmenekül (1:1–2:10)

Jónás azt kapja feladatul, hogy figyelmeztesse a niniveieket, hogy kihívták Jehova haragját, de a próféta inkább felszáll egy olyan hajóra, mely Társisba tart

Hatalmas vihar támad, és félő, hogy a hajó el fog süllyedni

A hajósok megijednek, és az isteneikhez kiáltanak segítségért; próbálnak könnyíteni a hajón; sorsot vetnek, hogy megtudják, ki miatt érte őket ez a veszedelem

A sors Jónásra esik, aki azt mondja a tengerészeknek, hogy vessék a tengerbe, mivel miatta tört ki a vihar

A hajósok nem akarják a tengerbe vetni, hanem igyekeznek visszavinni a hajót a szárazföldre; amikor ez nem sikerül, belevetik Jónást a tengerbe; a vihar nyomban elcsitul

A vízben egy nagy hal lenyeli Jónást

A hal gyomrában Jónás Jehovához imádkozik, és megígéri neki, hogy teljesíti, amit fogadott

Végül a hal ’kiokádja Jónást a szárazföldre’

Jónás Ninivébe megy (3:1–4:11)

Jehova ismét arra utasítja Jónást, hogy menjen Ninivébe, és hirdesse ki az ítéletét

Jónás elmegy Ninivébe, és bejelenti, hogy a város 40 nap múlva elpusztul

A niniveiek megbánják a bűnüket; a király elrendeli, hogy minden embert és állatot borítson zsákruha, és kiáltsanak Istenhez, hogy irgalmazzon nekik; Jehova „sajnálatot érez” a veszedelem miatt, melyet el akart hozni rájuk

Jónás nagyon dühös lesz, hogy nem fog elpusztulni Ninive; felállít egy sátrat a városon kívül, leül az árnyékába, és várja, mi fog történni

Jónás örömére Jehova egy lopótököt növeszt, hogy árnyékot adjon a prófétának; a következő nap azonban egy féreg elpusztítja a növényt, és az elszárad; Jehova Jónás érzéseire apellálva magyarázza el neki, hogy miért irgalmazott Ninive több mint 120 000 lakosának