LÍBIA, LÍBIAIAK

Az ókori Líbia É-Afrikában volt, Egyiptomtól Ny-ra. Általában úgy gondolják, hogy a héber lú·vímʹ szó Líbia lakosait jelöli (2Kr 12:3; „líbiaiak”, LXX, Kat., ÚV). Ha a lú·vímʹ szó a Lehá·vímʹ (Lehábim) egy másik formája, az arra utalhat, hogy a líbiaiak közül legalább néhányan Hám leszármazottai voltak Micraim vonalán (1Mó 10:13). Josephus elénk tárja a hagyományos zsidó nézetet (A zsidók története. I. könyv, 6. fej., 2. bek.), mely szerint a líbiaiak Hámtól származtak, de Pút (Fut) vonalán (1Mó 10:6). Ráadásul a görög Septuaginta és a latin Vulgata „líbiaiak”-at ír a Jeremiás 46:9-ben, az Ezékiel 27:10-ben és a 38:5-ben, ahol a héber szövegben „Pút” szerepel. Persze lehetséges, hogy mind Pútnak, mind pedig Micraimnak a leszármazottai Afrika é. vidékén telepedtek le, amelyet később Líbiának neveztek. Ez azt jelentheti, hogy a „líbiaiak” jelző átfogóbb, mint a héber lú·vímʹ kifejezés.

Egyiptom királya, Sisák – akiről úgy tartják, hogy a „líbiai dinasztia” megalapítója volt – számos várost elfoglalt, amikor Roboám király uralkodásának az 5. évében (i. e. 993-ban) betört Júda területére. Szekerekből és lovasokból álló, hatalmas seregében líbiaiak is voltak. Bár Sisák nem pusztította el Jeruzsálem városát, de megfosztotta kincseitől (1Ki 14:25, 26; 2Kr 12:2–9). Mintegy 26 évvel később (i. e. 967-ben) líbiaiak is voltak az etióp Zerah csapataiban, amelyek behatoltak Júda területére, de aztán szégyenteljes vereséget szenvedtek (2Kr 14:9–13; 16:8). I. e. a VII. században láthatóan semmi haszna nem volt, hogy líbiaiak és mások is segítettek az egyiptomi Nó-Ámonnak, hiszen nem menekült meg az asszíroktól jövő csapástól (Ná 3:7–10). A jövendölés kimondta, hogy a líbiaiak és az etiópok követik majd az „északi király” „nyomdokait”, ami arra utal, hogy Egyiptom e korábbi támogatói az északi király uralma alá kerülnek (Dá 11:43).

I. sz. 33-ban, pünkösd ünnepén a zsidók és a prozeliták közt voltak olyanok Jeruzsálemben, akik ’Líbiának a Ciréne felé található részeiről’, vagyis Líbia ny. részéről jöttek. Valószínűleg voltak közöttük olyanok, akik Péter beszédének a hatására megkeresztelkedtek, és elvitték hazájukba a kereszténység üzenetét (Cs 2:10).