MÓZES ÖT KÖNYVE – A negyedik könyv

Számok könyvének is nevezik, mivel két alkalomról is ír, amikor számba vették Izrael fiait. A könyv a Sínai-hegy környékén történtekről, Izrael pusztai vándorlásáról és a Moáb síkságán zajló eseményekről számol be. Az elbeszélés alapvetően 38 év és 9 hónap történéseit ecseteli, vagyis az i. e. 1512 és 1473 közötti eseményeket (4Mó 1:1; 5Mó 1:3, 4). A 4Mózes 7:1–88-ban és a 9:1–15-ben feljegyzettek korábban történtek, mint az előtte, illetve utána következő versekben leírtak, ám hasznos háttér-információval szolgálnak, és a könyv fontos részei.

Ki írta? Mózes negyedik könyvét már ősidőktől fogva Mózesnek tulajdonítják. Ezt számtalan dolog bizonyítja a könyvben. Nem beszél másról, csak arról, hogy hogyan éltek az izraeliták Egyiptomban, illetve a pusztában. Amikor az író arról ír, hogy mikor épült Hebron, az építésének az évét egy egyiptomi város, Coán építésének az évéhez viszonyítja (4Mó 13:22). Logikus, hogy egy olyan valaki, mint Mózes, tudta, hány éve áll Coán városa, hiszen ’az egyiptomiak minden bölcsességére oktatták’ (Cs 7:22).

A Mózes negyedik könyvében található törvények némelyike kimondottan egy olyan népnek szólt, mely vándorolt. Ilyen törvény például, hogy melyik törzs hol táborozzon (4Mó 1:52, 53), mikor induljon útnak (2:9, 16, 17, 24, 31), vagy hogy hogyan fújják meg a trombitákat a közösség összehívására és a táborok indítására (4Mó 10:2–6). Az elkülönítésről szóló törvény is úgy lett megfogalmazva, hogy az a tábori életre illik (5:2–4). De vannak a könyvben más törvények is, melyeket akkor tudtak betartani az izraeliták, amikor már elfoglalták az Ígéret földjét. Ilyen törvény például: hogyan kell riadót fújni (10:9), a léviták kapjanak 48 várost (35:2–8), hogyan bánjanak a bálványimádókkal és Kánaán lakosaival (33:50–56), ki kell választani hat menedékvárost, mit kell tenni, ha valaki azt állítja, hogy nem szándékosan ölt embert (35:9–33), valamint a lányörökösök házasságáról szóló törvény (27:8–11; 36:5–9).

Ezenkívül a Biblia az izraeliták táborozásáról szóló feljegyzést egyértelműen Mózesnek tulajdonítja (4Mó 33:2), és a könyv befejező szavai is arra utalnak, hogy ő írta a beszámolót (36:13).

Hitelessége: A könyv hitelessége felől semmi kétség. Szembetűnő az író őszintesége. Nem kendőzi el a helytelen tetteket vagy a vereséget (4Mó 11:1–5, 10, 32–35; 14:2, 11, 45). Még Mózesnek, a testvéreinek, Áronnak és Mirjamnak, illetve az unokaöccseinek, Nádábnak és Abihunak a törvényszegéseit is nyíltan feltárja (3:3, 4; 12:1–15; 20:2–13). A könyvben leírt események közül a Zsoltárok könyve többet is megemlít (78:14–41; 95:7–11; 105:40, 41; 106:13–33; 135:10, 11; 136:16–20). Józsué (4:12; 14:2), Jeremiás (2Ki 18:4), Nehémiás (9:19–22), Dávid (Zs 95:7–11), Ézsaiás (48:21), Ezékiel (20:13–24), Hóseás (9:10), Ámós (5:25), Mikeás (6:5), a keresztény mártír, István (Cs 7:36), Pál apostol (1Ko 10:1–11), Péter apostol (2Pt 2:15, 16), Júdás tanítvány (11. v.) és Isten Fia is (Jn 3:14; Je 2:14) utalt a Mózes negyedik könyvében feljegyzett eseményekre vagy részletekre, ezzel mintegy elismerve, hogy az is része Isten ihletett Szavának. Mózes könyvében található továbbá Bálám próféciája egy csillagról, mely Jákobtól származik. Ez a prófécia először akkor teljesedett be, amikor Dávid király lett, és legyőzte a moábitákat és az edomitákat (4Mó 24:15–19; 2Sá 8:2, 13, 14).

Miért értékes? Mózes negyedik könyvéből határozottan kidomborodik, mennyire fontos, hogy engedelmeskedjünk Jehovának; hogy tisztelnünk kell őt és a szolgáit; hogy hinnünk kell benne; óvatosaknak kell lennünk az istentelen személyekkel (4Mó 13:25–14:38; 22:7, 8, 22; 26:9, 10; Héb 3:7–4:11; 2Pt 2:12–16; Júd 11; Je 2:14); ne tegyük próbára Jehovát hitetlenül (4Mó 21:5, 6; 1Ko 10:9); ne zúgolódjunk (4Mó 14:2, 36, 37; 16:1–3, 41; 17:5, 10; 1Ko 10:10, 11); és ne keveredjünk erkölcstelenségbe (4Mó 25:1–9; 31:16; 1Ko 10:6, 8). Jehova úgy bánt Izraellel, hogy abban megmutatkozott a nagy hatalma, az irgalma, a szerető-kedvessége, és az, hogy lassú a haragra, bár nem tartotta vissza a büntetést azoktól, akik rászolgáltak (4Mó 14:17–20). Mózes feladatköre és szolgálata (4Mó 12:7; Héb 3:2–6), a vízfakasztás (4Mó 20:7–11; 1Ko 10:4), a rézkígyó felemelése (4Mó 21:8, 9; Jn 3:14, 15), valamint a tisztítóvíz (4Mó 19:2–22; Héb 9:13, 14) mind prófétai jelentőséggel bírtak, és Krisztus Jézusra mutattak előre.

A beszámolóban olyan információk találhatóak, melyek megmagyaráznak más írásszövegeket. Például kiderül belőle, hogy Ezékiás, Júda királya miért tarthatta meg a pászkát niszán (abib) hó 14-e helyett ziv (ijjár) hó 14-én (4Mó 9:10, 11; 2Kr 30:15). Részletesen ír a nazireusságról is (4Mó 6:2–21), ami megmagyarázza, miért nem vághatta le a haját Sámson és Sámuel (Bí 13:4, 5; 1Sá 1:11), vagy hogy miért nem ihatott alkoholt Keresztelő János (Lk 1:15). További példákat figyelhetünk meg, ha összevetjük a 4Mózes 2:18–23-at a Zsoltárok 80:2-vel; a 4Mózes 15:38-at a Máté 23:5-tel; a 4Mózes 17:8–10-et a Héberek 9:4-gyel; a 4Mózes 18:26-ot a Héberek 7:5–9-cel; a 4Mózes 18:31-et az 1Korintusz 9:13, 14-gyel; és a 4Mózes 28:9, 10-et a Máté 12:5-tel.

[Kiemelt rész a 437. oldalon]

MÓZES NEGYEDIK KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Egy történelmi elbeszélés, mely kiemeli, mennyire fontos minden helyzetben engedelmeskedni Jehovának, és tisztelni a képviselőit

Szinte teljes egészében leírja, hogy mi történt Izraellel a pusztai vándorlás alatt, mielőtt bementek az Ígéret földjére

Izrael törzseinek számbavétele és beosztása

Kb. egy évvel azután, hogy az izraeliták elhagyták Egyiptomot, a léviták kivételével minden 20 éves vagy annál idősebb férfit számba vesznek (1:1–49)

A népet háromtörzsenként beosztják, hogy hol táborozzon, és milyen sorrendben induljon útnak (2:1–34)

A lévitákat elkülönítik, hogy a papok munkáját segítsék; minden egy hónapos és annál idősebb lévita férfit számba vesznek; ők Izrael fiainak elsőszülöttei helyett Jehováé lesznek (3:1–51)

Lévi három fiának, Kehátnak, Gersonnak és Mérárinak a 30 és 50 év közötti férfi leszármazottait számba veszik, és megkapják a feladatukat (4:1–49)

Ismét népszámlálást tartanak Izraelben, közvetlenül azelőtt, hogy belépnek az Ígéret földjére (26:1–65)

Törvények arra vonatkozóan, hogy hogyan imádják az izraeliták Istent, és hogyan bánjanak egymással

Milyen követelményeknek kell megfelelniük a nazireusoknak? (6:1–21)

A pászka megünneplése; ha valaki tisztátalan niszán 14-én, vagy messzi úton van, egy hónappal később is megtarthatja (9:1–14)

Milyen feladatai és kiváltságai vannak a papoknak és a lévitáknak? Hogyan kell elkészíteni és használni a tisztítóvizet? (18:1–19:22)

Milyen felajánlásra van szükség naponta, sabbatonként, a hónapok elején, az ünnepek alatt és a hetedik hónapban? (28:1–29:40)

Jehova fogadalmakra vonatkozó parancsai (30:1–16)

A vétkesnek meg kell vallania a bűnét, és kárpótolnia kell azt, akinek kárt okozott (5:5–8)

Mit kell tenni, ha egy férj azt gyanítja, hogy a felesége hűtlen hozzá? (5:11–31)

Hat menedékváros kiválasztása (35:9–34)

Az izraeliták nem értékelik azt, amivel Jehova ellátja őket, és nem engedelmeskednek a törvényeinek

A nép panaszkodik a manna miatt, és húsra vágyik; amikor Jehova fürjeket küld nekik, sokuk annyira mohó lesz, hogy Isten halállal bünteti őket (11:4–34)

Hisznek a tíz gyáva kémnek, akik rossz híreket hoznak, és ezért vissza akarnak térni Egyiptomba; Mózesnek közben kell járnia értük (13:1–14:19)

Amikor ez a lázadó nemzedék azt a büntetést kapja, hogy a pusztában kell vándorolnia, és ott kell meghalnia, megpróbál betörni az Ígéret földjére; Jehova nem támogatja ezt a lépésüket, és vereséget szenvednek (14:26–45)

Az izraeliták nem tisztelik azokat az embereket, akik Jehovát képviselik

Mirjam és Áron kifakadnak Mózes ellen; Mirjamot leprával sújtja Jehova (12:1–15)

Kórah, Dátán, Abirám, Ón és még 250 fejedelem Mózes és Áron ellen fordul; Jehova kivégzi a lázadókat, de erre a nép zúgolódni kezd; még 14 700 személy meghal (16:1–50)

Kádesnél az izraeliták Mózes és Áron ellen fordulnak, és elkeseredetten panaszkodnak amiatt, hogy nincs elég vizük; Jehova csoda útján vizet ad nekik, ám Mózes és Áron elmulasztja megszentelni Jehova nevét, és ezért nem léphetnek be az Ígéret földjére (20:1–13)

Az izraeliták kifáradnak, és Jehova és Mózes ellen beszélnek; Jehova kígyókat küld rájuk, és sokan meghalnak; Mózes közbenjár a népért; ha a rézkígyóra néz az, akit marás ért, életben marad (21:4–9)

Jehova megáldja Izrael népét, mely készül belépni Kánaán földjére, de kizárólagos odaadást vár el tőlük

Jehova hozzásegíti Izraelt ahhoz, hogy legyőzze Arád királyát (21:1–3)

Izrael vereséget mér Szihonra és Ógra, és birtokba veszi a földjüket (21:21–35)

Bálák felfogadja Bálámot, hogy átkozza meg az izraelitákat; Jehova arra kényszeríti őt, hogy átok helyett áldást mondjon rájuk (22:2–24:25)

Moábita nők bálványimádásra és erkölcstelenségre csábítanak izraelita férfiakat; ezzel 24 000-en hitehagyottá lesznek, ami miatt meg kell halniuk; Jehova akkor enyhül meg, amikor látja, hogy Fineás nem tűr versengést vele szemben (25:1–18)