PONTUSZ

(tenger):

Kis-Ázsia é. részén, a Pontosz Euxeinosz (Fekete-tenger) mentén elhelyezkedő terület. A Pontusz név nyilván a keresztény kor előtti időben utalt Kis-Ázsiának erre az é. vidékére, mely a Pontosz Euxeinoszt határolta, ahogy némelykor a Fekete-tengert nevezték. Pontusz Ny-on (Bitínia közelében) a Halüsz folyó alsó folyásától húzódott K felé a part mentén a tenger dk. széléig. A termékeny tengerparti sávban nyáron az éghajlat meleg, télen pedig enyhe volt. A belső, szárazföldi részt a középső fennsík ék. sarkának területe képezte, melyet rengeteg folyóvölgy szabdalt, és ahol gabonát termesztettek. A hegyek lejtőit erdők borították, ezek adták a hajóépítéshez szükséges faanyagot. A tengerpart mentén a görög települések hatása volt érezhető, míg a belső vidéken élők a K-re fekvő Armeniához kötődtek erősen.

Egy ideig perzsa befolyás alatt állt, s ezt követően az i. e. negyedik században létrejött a különálló pontuszi királyság. Mithridatész nevű királyok követték egymást a trónon, és szoros kapcsolatot alakítottak ki Rómával. Ám VI. Mithridatész Eupatór kétségbe vonta Róma hatalmát, s királysága nagyarányú kiterjesztésébe fogott. Háborúk sorozatát követően a rómaiak Pompeius vezetésével i. e. 66 táján vereséget mértek rá. Pontusz nagy részét ekkor egyesítették a Ny felé eső Bitíniával, és az egységes tartomány neve Bitínia és Pontusz lett. A k. vidéket azonban Galácia tartományához csatolták (galáciai Pontusz, lat.: Pontus Galaticus). Később ennek a k. vidéknek egy részét Polemón kapta meg (i. e. 36 táján), és királyságába olvasztotta (TÉRKÉP: 1. köt. 195. o.). Az i. sz. első században tehát a „Pontusz” megnevezés vagy a tengerpart mentén húzódó egész földrajzi tájékra utalt, vagy arra a vidékre, mely a Bitínia és Pontusz nevű, egyesített tartomány részét képezte, illetve akár azt a k. területet is jelölhette, mely Galáciába és Polemón királyságába olvadt.

Az első századi zsidó író, Philón szerint a zsidók Pontusz egész vidékén szétszóródtak. I. sz. 33 pünkösdjén pontuszi zsidók is jelen voltak Jeruzsálemben (Cs 2:9). Feltehetően néhányan közülük, akik hallották Péter beszédét, kereszténnyé váltak, majd visszatértek hazájukba. Mintegy 30 évvel ezután Péter az első kanonikus levelét (kb. i. sz. 62–64) „a Pontuszban. . . szétszóródott ideiglenes lakosoknak” és a Kis-Ázsia többi részén élőknek címezte (1Pt 1:1). Mivel ’vénekről’ is tett említést, kikre az a feladat várt, hogy terelgessék a nyájat, valószínűleg léteztek keresztény gyülekezetek Pontuszban (1Pt 5:1, 2). A pontuszi születésű, zsidó Akvila Rómába utazott, azután Korintuszba, ahol találkozott Pál apostollal (Cs 18:1, 2).