FÜRJ

(héb.: szeláwʹ):

Egy kicsi, zömök testalkatú madár, amely kb. 18 cm-es, és többnyire a földön él. A húsa nagyon ízletes, és állítólag 1920-ra Egyiptomból évente mintegy 3 millió fürjet vittek ki más országok piacaira, igaz, ez az exportmennyiség mára már megcsappant.

A Bibliában szereplő fürj (Coturnix coturnix) egy vándormadár, amely tavasszal Afrika belsejéből É felé repül, március táján megérkezik Egyiptomba, onnan Arábián és Palesztinán keresztül folytatja vándorútját, és a tél közeledtével hazatér. A fürjek nagy csapatokban vándorolnak, az útjukat szakaszokban teszik meg, és gyakran éjszaka repülnek. Gyorsan tudnak repülni, ám túl nagy távolságok megtételére nem képesek. Mivel a testsúlyukhoz képest a szárnyaik gyengék, néha kimerülve érkeznek meg a célállomásukra. Ezért inkább a szélre bízzák magukat, és általában elég alacsonyan repülnek. Richard Meinertzhagen ezredes arról számolt be, hogy az egyiptomi Port-Szaídban előfordult, hogy az emberek lepkehálóval fogták a fürjeket, amelyek az utcákban repkedtek hajnalban (Birds of Arabia. Edinburgh, 1954, 569. o.).

A Biblia először olyan eseményekkel kapcsolatban említi a fürjeket, amelyek tavasszal történtek (2Mó 16:1, 13), ennélfogva a madarak éppen É felé tarthattak. Az izraeliták ekkor Szin pusztájában voltak, a Sínai-félszigeten, és az ennivaló miatt panaszkodtak. Jehova válaszul arról biztosította Mózest, hogy „a két este között” a nép tagjai húst fognak enni, reggel pedig kenyeret esznek jóllakásig (2Mó 16:12). Aznap este „fürjek jöttek fel, és ellepték a tábort”, reggel pedig megjelent a manna a föld színén (2Mó 16:13–15; Zs 105:40). Körülbelül egy évvel később, nyilván ismét tavasszal (4Mó 10:11, 33), az izraeliták újból morgolódtak, ezúttal amiatt, hogy csak mannát ehetnek. Erre Jehova előre megmondta, hogy „egy hónapon át” húst fognak enni, míg meg nem undorodnak attól (4Mó 11:4, 18–23). Majd Isten szelet támasztott, valószínűleg K vagy DK felől, hogy az fürjeket sodorjon a tenger felől, és „lehullatta őket a táborra”. Annyi volt belőlük a tábor körül több kilométeres távolságban, „mint a tenger homokszemei” (4Mó 11:31; Zs 78:25–28).

A „mintegy kétkönyöknyi [kb. 1 m] magasságban a föld színén” kifejezés értelmezésére többféle magyarázat született (4Mó 11:31). Vannak, akik úgy gondolják, hogy a fürjek valóban lehullottak a földre, és helyenként kétkönyöknyi magas halmokba rakták őket. Mások cáfolják ezt a magyarázatot, mondván, hogy ha ez történt volna, a madarak kétségtelenül tömegesen elpusztultak volna, és így az izraeliták nem ehették volna meg őket. Az ő értelmezésük szerint a fürjek ennyire alacsonyan, vagyis kétkönyöknyi magasságban repültek, ezért az izraeliták könnyen leüthették és foglyul ejthették a madarakat. Hasonló gondolatot közvetít a görög Septuaginta: „a tábor körül mindenfelé, körülbelül kétkönyöknyire a földtől”; a latin Vulgata pedig a következőképpen fogalmaz: „a tábor körül mindenfelé, és kétkönyöknyi magasan repültek a levegőben a föld felett”.

Az izraeliták másfél napon át gyűjtötték a fürjeket, és „aki a legkevesebbet gyűjtötte, az is tízhómernyit [2200 l] szedett össze” (4Mó 11:32). Ha figyelembe vesszük azt, hogy Mózes beszámolója alapján a nép „hatszázezer gyalogosból” állt (4Mó 11:21), akkor több millió fürjet gyűjthettek össze az izraeliták, tehát nem csupán a szokásos fürjvándorlásnak köszönhetően fogtak ennyit; ez inkább Isten hatalmának erőteljes megnyilvánulása volt. A begyűjtött madarak mennyisége túl sok volt ahhoz, hogy egyszerre mindet meg bírják enni, így hát a mohó izraeliták „kiterítették azokat maguknak a tábor körül” (4Mó 11:32). Ezt talán azért tették, hogy kiszárítsák az elejtett fürjek húsát, és így félre tudjanak tenni minél több húst, amit aztán később megehetnek. Hasonlóan jártak el az ókori egyiptomiak is, akik – Hérodotosz leírása szerint – kiterítették a halakat, hogy megszárítsák őket a napon (A görög–perzsa háború. II. könyv, 77.).