KÉN
Sárga, nemfémes elem, mely elemi állapotban vagy más elemekkel vegyületet alkotva (szulfidok és szulfátok) fordul elő. Olvadási pontja szokatlanul alacsony, 113 °C. Könnyen gyullad, és halványkék színű lánggal ég; égés közben kén-dioxid keletkezik, melynek szúrós szaga van.
Az első történelmi utalás a kénre a Szentírásban az, amikor a gonosz városokra, Szodomára és Gomorrára tűz és kén esett, és a városok elpusztultak (1Mó 19:24; Lk 17:29). A geológiai bizonyítékok alapján néhányan azt feltételezik, hogy ez a Jehova által végrehajtott végzetes ítélet talán egy vulkánkitörés volt, éspedig a Holt-tenger d. részén, ami megmagyarázná, miért van olyan sok kén azon a vidéken.
Úgy tartják, hogy a Jeruzsálem melletti halottégetőben – mely a Hinnom-völgyben (Gyehenna), az ókori város falain kívül volt – a folyamatosan égő tüzet kénnel táplálták, így tartva fenn annak magas hőmérsékletét.
Szodoma és Gomorra tüzes ítélete i. e. 1919-ben történt, és az erről szóló beszámoló után a Szentírás többször is utal arra, hogy a kén könnyen éghető anyag (Ézs 30:33; 34:9; Je 9:17, 18). A kén a teljes kietlenséget jelképezi (5Mó 29:22, 23; Jób 18:15). A ’tűz és kén’ együtt szerepel, amikor a teljes és végleges pusztulásról van szó (Zs 11:6; Ez 38:22; Je 14:9–11). A Biblia közli velünk, hogy az Ördögöt ’a tűz és kén tavába fogják vetni’, ami találó a teljes megsemmisülés, azaz a ’második halál’ leírására (Je 19:20; 20:10; 21:8).