OSTOR

Általában egy hajlékony kötél vagy bőrszíj, amely nyélhez van rögzítve. Ezt az eszközt már az ókori időktől fogva emberek verésére használják (2Kr 10:11, 14), illetve arra, hogy irányítsák és tereljék vele az állatokat (Pl 26:3; Ná 3:2).

Roboám király azzal dicsekedett, hogy amíg az apja, Salamon csak „ostorral” fenyítette az izraelitákat, ő majd „korbáccsal” fogja. Roboám szavai jelképesek voltak, de a korbács, amire utalt, olyan szíjakból állhatott, amelyeken hegyes tüskék voltak, hiszen a ’korbácsnak’ fordított héber kifejezés (ʽaq·rab·bímʹ) szó szerint azt jelenti, hogy ’skorpiók’ (1Ki 12:11, 14, Rbi8, lábj.; 2Kr 10:11, 14).

A témáni Elifáz beszélt a ’nyelv ostoráról’ (Jób 4:1; 5:21). Nyilvánvalóan arra célzott, hogy valaki sérülést okoz a nyelvével, például megrágalmaz másokat, vagy becsmérlően beszél. (Vö.: Pl 12:18; Jk 3:5–10.)

I. sz. 30 pászkáján Jézus „kötélből ostort készített, és [az árusokat] kiűzte a templomból a juhokkal és a marhákkal együtt”. Jézus nem az embereket hajtotta ki ostorral, akikkel a juhok és a marhák voltak, hanem csak az állatokat, amit az is mutat, hogy a galambárusoknak szóban parancsolta meg, hogy hagyják el a templomot, és nem verte őket ostorral. Továbbá azzal, hogy kiűzte az állatokat az ostorral, megzavarta a kereskedést, és az emberek automatikusan a jószágok után mentek, hogy összetereljék őket (Jn 2:13–17).