Olvasók kérdései

Vajon helyénvaló volna egy keresztény részéről, ha üzleti vállalkozásba kezdene egy hitetlennel, ugyanis a Biblia azt mondja nekünk: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában”?

Ezt a tanácsot a 2Korinthus 6:14–16-ban találjuk: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal?”

Nincs okunk azt hinni, hogy Pál apostol olyan különleges tilalmak felállításának szándékával tette volna ezt a javaslatot, mint például, hogy a keresztény ne álljon üzleti kapcsolatban hitetlennel. Tanácsa azonban bizonyosan erre is vonatkozik, ahogyan az élet más területeire is.

Pál ezt a tanácsot az ókori Korinthusban élő keresztény testvéreinek írta. Mivel olyan városban laktak, amely különösen tisztességtelen volt, naponta erkölcsi és szellemi veszélyekkel kellett küzdeniük. Ha nem voltak óvatosak, ártalmas befolyásoknak tették ki magukat, és ez fokozatosan meggyengíthette azt az elhatározásukat, hogy elkülönített nép, és „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép” legyenek (1Péter 2:9).

Mielőtt megírta volna a 2Korinthus 6:14–16-ban találhatókat, Pálnak komoly nehézségekkel kellett foglalkoznia a korinthusi testvérek között. Engedték, hogy súlyos erkölcstelenség legyen közöttük, így Pál arra utasította őket, hogy távolítsák el, vagyis közösítsék ki a bűnbánatra nem hajló bűnöst (1Korinthus 5:1). Ennek az embernek a helytelen tette megmutatta, hogy a rossz társaság vagy az, ha könnyelműen belemerülünk a világ erkölcsi légkörébe, hatással lehet a keresztényekre.

A korinthusi keresztényeknek kerülniük kellett ennek a kiközösített embernek a társaságát, de vajon ez azt jelentette, hogy el kellett különíteniük magukat minden hitetlentől? Vajon gyakorlatilag mindenféle érintkezést vagy kapcsolatot kerülniük kellett a nem keresztényekkel, egyfajta szerzetesi szektává válva, mint azok a zsidók, akik a Holt-tengerhez közeli Kumránba vonultak vissza? Hadd válaszoljon erre Pál: „Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok. De nem általában e világ paráznáival . . . hiszen így ki kellene e világból mennetek” (1Korinthus 5:9, 10).

Ami ezekből a szavakból következik, nyilvánvaló. Pál felismerte, hogy a keresztények még mindig ezen a bolygón vannak, nem hívők között élnek, és szinte naponta kapcsolatban állnak velük olyanok, akiknek az erkölcse laza és akiknek az alapelveik különbözőek. Mivel ez alapvetően elkerülhetetlen volt, a keresztényeknek ébereknek kellett lenniük az ilyen kapcsolatokból származó veszélyekkel szemben.

Most vizsgáljuk meg újra Pálnak a korinthusiakhoz írt második levelét. Rámutatott, hogy a felkent keresztények képesítettek, mint Isten szolgái, követek Krisztus helyett. Azt mondta nekik, őrizkedjenek attól, hogy bármivel megbotránkoztassanak másokat, ami rossz fényt vetne szolgálatukra (2Korinthus 4:1—6:3). Pál közvetlenül arra buzdította a korinthusi testvéreket, akik olyanok voltak neki, mint szellemi gyermekei, hogy tárják ki szívüket (2Korinthus 6:13). Ezek után így biztatta őket: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában.” Szónoki ellentétek sorozatát használta fel, hogy kihangsúlyozza ezt a pontot.

A szövegösszefüggés arra mutat, hogy Pál nem irányította figyelmét az élet némely különleges területére, mint például az üzlet vagy a munka, és nem állított fel előírásos szabályokat, amelyeket rájuk erőltetett volna emiatt. Inkább átfogó, megbízható, hasznos tanácsot adott az oly nagyon szeretett testvéreinek.

Vajon lehetne ezt a tanácsot alkalmazni például arra az esetre, amikor egy keresztényt érdekel a házasság? Természetesen. Első levelében az apostol azt tanácsolta a korinthusiaknak, akik meg akartak házasodni, hogy tegyék, „csakhogy az Úrban” (1Korinthus 7:39). Ezeknek a szavaknak bölcs voltát azzal hangsúlyozta ki, amit később írt, amint azt a 2Korinthus 6:14–18-ban találhatjuk. Ha egy keresztény szeretett volna összeházasodni valakivel, aki nem volt Jehova szolgája és nem volt Krisztus követője, akkor úgy tekintették, mint aki csatlakozik egy hitetlenhez. (Vö. 3Mózes 19:19; 5Mózes 22:10.) Nyilvánvalóan az alapvető összeférhetetlenség nehézségeket eredményezhetett, beleértve a szellemieket is. Például, már akkor vagy később a hitetlen társ hamis isten imádatát gyakorolhatta. Pál így érvelt: „mi egyezsége Krisztusnak Béliállal?”

Mégis, mi a helyzet az élet egy másik területével —, ha üzleti vállalkozásba kezdünk egy hitetlennel? Néha a keresztények úgy érezhetik, ahhoz hogy megkeressék a kenyeret és törődjenek családjukkal, szükséges üzleti kapcsolatba lépniük olyan valakivel, aki nem keresztény társuk (1Timótheus 5:8). Figyelj meg csupán példaként néhány helyzetet:

Egy keresztény talán szeretne belekezdeni bizonyos áruk eladásából származó üzletbe, de ennek egyetlen módja, ha elfogadja egy olyan embernek a társulását, aki gondoskodni tud a szükséges termékekről vagy tőkéről. Egy másik keresztény szeretne gazdálkodni (vagy egy bizonyos fajta állatállományt nevelni), de nincs rendelkezésre álló föld, ezért csatlakoznia kellene valakihez, aki hajlandó bérbe adni földet, úgy hogy részesül minden haszonból. Egy másik keresztény talán nem tud belekezdeni egy vízvezetékszerelői vállalkozásba, mivel a Császár csak néhány iparengedélyt ad ki, és ezeket már kiváltották mások; az egyedüli megoldás az lehetne, ha csatlakozik egy hitetlen rokonhoz, akinek van engedélye (Márk 12:17).

Ezek csupán szemléltetések. Nem próbáljuk meg kimeríteni a lehetőségeket, és nem is szeretnénk bármilyen jegyzéket készíteni arról, hogy mi elfogadott és mi nem. De elménkben tartva ezeket a példákat, vajon nem látható, miért nem szabad figyelmen kívül hagyni a 2Korinthus 6:14–18-ban található tanácsot?

Ha egy keresztény üzleti vállalkozásba kezdett egy hitetlennel, legyen az akár rokon, akár nem, igenis nem várt nehézségekkel és kísértésekkel kerülhet szembe. Talán a társa úgy következtet, hogy olyan módon juthatnak egy elfogadható haszonhoz, ha kevesebb jövedelmet vallanak be, vagy bejelentés nélkül vesznek fel alkalmazottakat, még ha ezzel megszegik is az állami rendeleteket. Talán hajlamos arra, hogy kéz alatt fizessen az árukihordónak olyan anyagokért, amelyek nincsenek feltüntetve a hivatalos számlán. Vajon egy keresztény részt venne ilyen, vagy ehhez hasonló becstelenségben? És mit tenne akkor a keresztény, ha eljön az idő mindkettőjüknek, hogy kitöltsék az adóívet vagy más jogi okmányt az üzlet menetéről? (2Mózes 23:1; Róma 13:1, 7).

Vagy a nem hívő üzlettárs talán szeretne pogány ünnepekkel kapcsolatos tételeket raktáron tartani, üdvözlőlapokat küldeni a cég nevében és fel szeretné díszíteni az üzletet a vallásos ünnepekre. Pál ezt kérdezte: „Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Istennek temploma vagyunk.” Milyen helyénvaló a következő megjegyzés: „Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket” (2Korinthus 6:16, 17, Újfordítású revideált Biblia, 1991). Megfogadva ezt a bölcs tanácsot, sok keresztény választott olyanfajta világi munkát, amely a lehető legkevesebb nehézségnek teheti ki őket (Zsidók 13:5, 6, 18).

A gyülekezetek nem azt az utasítást kapták, hogy kísérjék figyelemmel, vagy vizsgálják meg mindazt, amit a keresztények tesznek világi munkájukban, legyenek akár alkalmazottak vagy üzlettulajdonosok. Természetesen, ha kitudódna, hogy egy kereszténynek része van egy helytelen tettben, mint például a hamis vallás támogatásában vagy hazugság, illetve a lopás bizonyos fajtájában, a gyülekezetnek lépéseket kellene tenni, hogy megtartsák Jehova alapelveit.

A kulcspont azonban az, hogy Pál ihletett tanácsa — „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” — segíthet a keresztényeknek bizonyos nehézségek és bármilyen szükséges bírói ügy elkerülésében. A bölcs keresztények megszívlelik ezt a tanácsot és nem választják azt, hogy olyan helyzetekbe kerüljenek, ahol még jobban nyomás alá kerülnek, hogy alkudjanak meg a bibliai alapelvekben. Ha valaki úgy érzi, bele kell kezdenie az üzletbe egy hitetlennel, a többieknek nem kellene elhamarkodottan megítélniük vagy kritizálniuk, mivel felismerik, hogy neki kell viselnie a felelősséget választásáért. Pál alapvetően nem állapított meg egy formális, kikényszeríthető szabályt az ellen, ha valaki üzletet kezd egy hitetlennel. Tanácsát mégsem kellene figyelmen kívül hagyni. Isten ihlette ezt a tanácsot és feljegyeztette a Bibliában a mi hasznunkra. Bölcsen tesszük, ha figyelembe vesszük.