„Kényszerített bennünket, hogy odamenjünk”

A KELETI országok híresek a vendégszeretetről. Például Indiában egy család inkább lemond az étkezésről, csak hogy megvendégelhessen egy váratlan látogatót. Iránban egy édesanya mindig jól megrakja a hűtőt mindenféle étellel, hogy így vendégszeretettel fogadhasson olyanokat, akikre nem számítottak.

Ilyen nagylelkű adakozás figyelhető meg sok bibliai személynél. Ennek egyik kiemelkedő példája Lídia, aki valószínűleg zsidó prozelita volt Filippiben, Makedónia egyik területének legfőbb városában. Egy sabbatnapon Pál apostol és útitársai találkoztak Lídiával és néhány más asszonnyal, akik a városon kívül, egy folyó mellett gyűltek össze. Jehova szélesre tárta Lídia szívét, amikor Pál beszélt. Ennek eredményeképpen ő és a háznépe megkeresztelkedett. Ezt követően így kérlelte az utazókat: „Ha úgy ítélitek meg, hogy hű vagyok Jehovához, jöjjetek el a házamba”. Pál útitársa, Lukács kijelenti: „valósággal kényszerített bennünket, hogy odamenjünk” (Cselekedetek 16:11–15).

Lídiához hasonlóan a ma élő keresztények is vendégszeretettel fogadják a hívőtársaikat, például az utazófelvigyázókat és feleségeiket. A vendéglátók ’valósággal kényszerítik őket’, hogy elmenjenek hozzájuk. A vendégszeretükért cserében építő beszélgetéseknek és testvéri társaságnak örvendhetnek. Jóllehet a legtöbb Jehova Tanúja nem dúskál az anyagiakban, mégis ’követi a vendégszeretet útját’ (Róma 12:13; Héberek 13:2). Adakozó szellemük boldoggá teszi őket. Jézusnak bizony igaza volt, amikor ezt mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35).