CSELEKEDETEK
Magyarázó jegyzetek – 16. fejezet
Timóteusz: A Biblia itt ír először Timóteuszról. A görög neve azt jelenti, hogy ’aki tiszteli Istent’. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor lett keresztény Timóteusz. Viszont a zsidó édesanyja, Euniké és valószínűleg a nagyanyja, Loisz már egészen kicsi korától fogva tanította őt a Héber iratokban található szent írásokra a zsidók értelmezése szerint (2Ti 1:5; 3:15). Euniké és Loisz nagy valószínűséggel akkor lettek keresztények, amikor Pál az 1. misszionáriusi útja során ellátogatott Lisztrába. Timóteusz apjáról azt olvassuk, hogy görög volt, ami azt jelenti, hogy vagy Görögországból származtak a felmenői, vagy egy másik nemzetséghez tartozott. Nyilvánvalóan nem volt keresztény. Pál a 2. misszionáriusi útja során – i. sz. 49 végén vagy 50 elején – elment Lisztrába, mely minden bizonnyal Timóteusz szülővárosa volt. Akkor már Timóteusz keresztény tanítvány volt, „aki jó hírben állt a lisztrai és az ikóniumi testvérek körében” (Cs 16:2). A tízes éveinek a végén vagy a húszas éveinek az elején járhatott, melyet az is igazol, hogy úgy 10-15 évvel később Pál ezt mondta neki: „Soha senki ne nézze le a fiatal korodat” (1Ti 4:12, feltehetően i. sz. 61 és 64 között íródott). Ez azt mutatja, hogy Timóteusz még ekkor is viszonylag fiatal volt.
körülmetélte: Pál tisztában volt vele, hogy a keresztényeknek nem kell körülmetélkedniük (Cs 15:6–29). Timóteuszt, akinek az édesapja nem volt keresztény, nem metélték körül. Pál tudta, hogy ez talán megbotránkoztat majd néhány zsidót azok közül, akiket meg akartak látogatni a prédikáló körútjuk során. Nem akarta, hogy ez gondot okozzon, ezért arra kérte Timóteuszt, hogy vesse alá magát ennek a fájdalmas beavatkozásnak. Ezzel mindketten jó példát mutattak abban, amiről Pál később a korintusziaknak írt: „A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy zsidókat nyerjek meg” (1Ko 9:20).
a Jeruzsálemben levő apostolok és vének: Ahogy az a Cs 15:2-höz tartozó magyarázó jegyzetből kiderül, néhány vén az ókori Izraelben az egész nemzet élén állt. Ehhez hasonlóan ezek a jeruzsálemi vének az apostolokkal együtt alkották az i. sz. I. századi keresztény gyülekezetek vezetőtestületét. Miután döntést hoztak a körülmetélkedés kérdésében, tudatták a döntésüket a gyülekezetekkel, azok pedig elfogadták azt.
Ázsia tartományban: Lásd a Szójegyzékben az „Ázsia” címszót.
Jézus szelleme: Kétségkívül arra utal, hogy az Atyától kapott szent szellemet, vagyis tevékeny erőt használta Jézus (Cs 2:33). A keresztény gyülekezet fejeként Jézus a szellem segítségével irányította az I. századi keresztényeket, megmutatva nekik, hogy hol végezzék a prédikálómunkát. Ebben az esetben „a szent szellem” által nem hagyta, hogy Pál és az útitársai Ázsia és Bitínia tartományokban prédikáljanak (Cs 16:6–10). Ám később ezekre a területekre is eljutott a jó hír (Cs 18:18–21; 1Pt 1:1, 2).
Elmentek. . . Mízia mellett: Vagy: „átmentek. . . Mízián”. A görög pa·rerʹkho·mai ige, mely itt úgy lett fordítva, hogy „elmentek [valami] mellett”, azt is jelentheti, hogy valaki átutazik egy adott területen. A jelek szerint Pál és az útitársai pontosan ezt tették. Troász kikötője a Kis-Ázsia északnyugati részén fekvő Mízia területén helyezkedett el. Hogy eljussanak Troászba, át kellett utazniuk Mízián, vagyis abban az értelemben mentek el Mízia mellett, hogy nem álltak meg hosszabb időre a tartományban, hogy prédikáljanak.
Makedóniába: Lásd a Szójegyzéket.
igyekeztünk: A Cselekedetek könyvének beszámolója a 16. fejezet 9. verséig kizárólag harmadik személyben íródott, vagyis Lukács, az író azt örökítette meg, amit mások mondtak vagy tettek. A Cs 16:10-ben viszont megváltozik a stílus: Lukács is belép a történetbe. Innentől kezdve többes szám első személyű névmásokat használ azokon a helyeken, ahol kétségkívül ő is Pállal és az útitársaival tartott. (Lásd a Cs 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a „A Cselekedetek könyvének áttekintése” című részt.) Lukács akkor csatlakozott először Pálhoz, amikor az apostol kb. i. sz. 50-ben Troászból Filippibe ment. Ám amikor Pál elhagyta Filippit, Lukács már nem volt vele (Cs 16:10–17, 40; lásd a Cs 20:5; 27:1-hez tartozó magyarázó jegyzeteket).
hirdessük nekik a jó hírt: Lásd a Cs 5:42-höz tartozó magyarázó jegyzetet.
Filippibe: A város neve eredetileg Krénidesz volt. A makedón II. Philipposz (Nagy Sándor apja) foglalta el a trákoktól az i. e. IV. század közepe táján, és elnevezte maga után. A környéken gazdag aranybányák voltak, és Philipposz arany pénzérméket veretett. I. e. 168 felé Lucius Aemilius Paullus római konzul vereséget mért az utolsó makedón királyra, Perszeuszra, és elfoglalta Filippit a környező vidékkel együtt. I. e. 146-ban Makedónia egész területe egy különálló római tartománnyá vált. A csata, melyben Octavianus és Marcus Antonius legyőzte Julius Caesar orgyilkosainak, Brutusnak és Gaius Cassius Longinusnak a seregeit, Filippi síkságán zajlott i. e. 42-ben. Ezt követően Octavianus a nagy győzelem emlékére római kolóniává tette Filippit. Pár évvel később, amikor a római szenátus Augusztusz császárrá nevezte ki Octavianust, ő a Colonia Augusta Julia Philippensis nevet adta a városnak. (Lásd a B13-as függ.-et.)
egy folyó: Sok tudós szerint ez a folyó a Gangites, mely Filippitől 2,4 km-re nyugatra található, több mint egy sabbatnapi útra. Egyesek úgy vélik, hogy Filippi katonai jellege miatt a zsidóknak talán megtiltották, hogy a városon belül gyűljenek össze Isten imádatára, és ezért távol a várostól kellett találkozniuk. Mások szerint ez a Krénidesz patak, mely közelebb van a városhoz, és a helyiek Lídia patakjának hívják. Ám itt római sírokat is találtak, és mivel ez egy jól látható terület volt, néhányan kétlik, hogy itt imádkoztak volna a zsidók. Megint mások úgy gondolják, hogy ez a hely a Neápolisz kapujánál található, most már száraz patakmeder, ahol az i. sz. IV-V. században számos templom épült Pál látogatásának az emlékére.
egy olyan hely, ahol imádkozni szoktak: Lehet, hogy Filippi katonai jellege miatt a zsidóknak megtiltották, hogy legyen zsinagógájuk a városban. Vagy az is lehet, hogy a városban nem volt tíz zsidó férfi, ugyanis legalább tíz zsidó férfinak kellett élnie egy városban ahhoz, hogy lehessen zsinagógája.
Egy Lídia nevű asszony: Lídia neve csak kétszer szerepel a Bibliában, itt és a Cs 16:40-ben. Vannak írásos dokumentumok, melyek szerint ezt a nevet tulajdonnévként használták, bár egyesek szerint a Lídia név – mely azt jelenti, hogy ’lüdiai asszony’ – nem az eredeti neve volt Lídiának. Lídia és a háznépe i. sz. 50 táján lettek keresztények Filippiben, így az elsők között voltak Európában, akik Pál prédikálásának a hatására megkeresztelkedtek. Lídia – aki feltehetően sosem volt házas, vagy özvegy volt – a nagylelkűségéről volt ismert, ezért élvezhette a misszionáriusok, Pál, Silás és Lukács társaságát (Cs 16:15).
bíborárus: Lídia valószínűleg sokfajta, bíborral festett áruval kereskedett, így például kelmékkel, ruhákkal, kárpitokkal, sőt még magával a festékkel is. Tiatirában született, mely város Kis-Ázsia nyugati részén, Lüdiában feküdt. Egy Filippiben talált felirat azt bizonyítja, hogy a városban a bíborárusoknak volt egy egyesülete. A lüdiaiak és a környéken élők Homérosz idejében (i. e. IX. vagy VIII. század) váltak híressé a bíborfestő mesterségükről. Minthogy Lídia foglalkozásához jókora tőkére volt szükség, és mivel olyan nagy háza volt, hogy mind a négy férfit – Pált, Silást, Timóteuszt és Lukácsot – vendégül tudta látni, valószínűleg sikeres és gazdag kereskedő volt. Az, hogy a beszámoló Lídia háznépéről beszél, utalhat arra is, hogy a rokonaival élt együtt, de azt is jelentheti, hogy voltak rabszolgái és szolgálói (Cs 16:15). Az a tény pedig, hogy Pál és Silás ennek a vendégszerető asszonynak a házában találkozott néhány testvérrel, mielőtt elmentek a városból, azt sejteti, hogy az otthona összejöveteli helyként szolgált a Filippiben élő első keresztényeknek (Cs 16:40).
Jehova. . . szélesre tárta a szívét: Lídiáról azt írja Lukács, hogy Isten imádója volt, ami arra utal, hogy prozelita volt (Cs 13:43). Sabbaton kiment más asszonyokkal Filippin kívülre egy folyó mellé, ahol imádkozni szoktak (Cs 16:13). Filippiben valószínűleg nem sok zsidó élt, és nem volt zsinagóga. Lídia talán a szülővárosában, Tiatirában hallott először Jehova imádatáról. Ott sok zsidó élt, és volt egy gyülekezési helyük is. Jehova, Lídia Istene észrevette, hogy Lídia érdeklődéssel figyelt. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 16:14-et.)
hű vagyok Jehovához: Ahogy az előző vershez tartozó magyarázó jegyzet rámutat, Lídia prozelita volt, és ezért logikus, hogy Jehovára gondolt. Csak akkor hallott Jézus Krisztusról, amikor Pál prédikált neki, így Jézushoz még nem tudott hű lenni. Észszerű tehát arra következtetni, hogy a Jehova iránti hűségére utalt, hiszen ezt az Istent imádta már egy ideje. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 16:15-öt.)
szellem, jövendőmondó démon: Szó szerint: „püthón szelleme”. Püthón annak a mitológiai kígyónak vagy sárkánynak volt a neve, amely a görögországi Delphoi templomát és jósdáját őrizte. Idővel a görög püʹthón szóval kezdtek utalni arra a személyre is, aki meg tudta mondani a jövőt, illetve arra a szellemre, amely e személy által szólt. Bár később a hasbeszélőket nevezték így, itt, a Cselekedetek könyvében azt a démont jelöli, aki képessé tett egy fiatal lányt arra, hogy jósoljon.
jósolt: Vagy: „a jövendölés mesterségét űzte”. A Biblia többek között a mágiát űző papokat, a spiritiszta jósokat és az asztrológusokat azok közé sorolja, akik állításuk szerint képesek előre megmondani a jövő eseményeit (3Mó 19:31; 5Mó 18:11). A Keresztény görög iratok egyedül itt – a Filippiben történtek kapcsán – ír arról, hogy démonok előre megmondták a jövőt. A démonok szembeszállnak Istennel és azokkal, akik az akaratát teszik, ezért nem meglepő, hogy Pál és Silás heves ellenállásba ütközött, miután kiűzték ezt a jövendőmondó démont a lányból (Cs 16:12, 17–24).
a piactérre: Vagy: „a köztérre”; „a fórumra”. A görög a·go·raʹ szó itt egy nyitott területre utal, mely a kereskedés központja volt, illetve a nyilvános gyűlések helyeként szolgált az ókori Közel-Kelet, valamint a görög és római világ városaiban. A Filippiben történtekről készült beszámoló alapján úgy tűnik, hogy néhány bírói ügyet is itt bonyolítottak le. Filippi feltárt romjai azt mutatják, hogy a Via Egnatia átszelte a város közepét, és az út mentén egy jókora fórum, vagyis piactér volt. (Lásd a Mt 23:7-hez és a Cs 17:17-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)
A polgári főtisztviselők: A görög sztra·té·goszʹ szó itt többes számban szerepel, és a római kolónia, Filippi legmagasabb rangú tisztviselőit kell érteni alatta. Különböző feladataik voltak, például a rendfenntartás, a pénzügyek intézése, a törvényszegők kihallgatása, bíráskodás, valamint a büntetés-végrehajtás elrendelése.
rómaiak vagyunk: Filippi római kolónia volt, ezért a város lakosai sokféle kiváltságot élveztek, például lehetséges, hogy részleges vagy másodlagos római állampolgárságot is kaptak. Ez magyarázatot adhat arra, hogy az ott élők miért kötődtek erősebben Rómához, mint ahogy az egyébként jellemző volt. (Lásd a Cs 16:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)
Jehova szavát: Lásd a Cs 8:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 16:32-t.
késedelem nélkül megkeresztelkedett: A börtönőr és a háznépe, vagyis a családja nem voltak zsidók, és nem ismerték a Szentírás alapvető igazságait. Miután Pál és Silás arra ösztönözte őket, hogy higgyenek az Úr Jézusban, „hirdették [nekik] Jehova szavát”, mégpedig kétségkívül részletekbe menően (Cs 16:31, 32). Ez annyira megérintette a szívüket, hogy még azon az éjszakán hinni kezdtek Istenben (Cs 16:34). Ezért nem volt abban semmi kivetnivaló, hogy késedelem nélkül megkeresztelkedtek. Amikor Pál és Silás elmentek Filippiből, Lukács nem tartott velük, ahogy arra a Cs 16:40 következtetni enged. (Lásd a Cs 16:10-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Talán Filippiben maradt még egy ideig, hogy további segítséget nyújtson az újonnan megkeresztelkedetteknek.
a hatósági szolgákat: A görög rha·bduʹkhosz szó azt jelenti szó szerint, hogy ’bothordozó’; ’vesszőhordozó’. Egy olyan szolgára utalt, aki egy római polgári főtisztviselő mellett volt kísérőként, amikor az nyilvánosan megjelent, illetve végrehajtotta annak utasításait. A rómaiak a lictor szót használták rá. A római hatósági szolgáknak rendőri feladatokat is el kellett látniuk, de kizárólag a polgári főtisztviselő fennhatósága alatt álltak, és mindig a szolgálatára kellett lenniük. Közvetlenül nem adhatott nekik akárki utasítást, csakis a polgári főtisztviselő.
rómaiak vagyunk: Vagyis római állampolgárok. Pál és nyilván Silás is római állampolgár volt. A római törvények értelmében az állampolgárokat mindig megillette a tisztességes tárgyaláshoz való jog, és ítélet nélkül nem büntethették meg őket nyilvánosan. A birodalom egész területén jártak nekik bizonyos jogok és kiváltságok. A római törvények vonatkoztak rájuk, nem a tartományi városok törvényei. Ha egy római állampolgárt megvádoltak valamivel, beleegyezhetett, hogy a helyi törvények szerint vizsgálják ki az ügyét, de még ekkor is joga volt hozzá, hogy egy római törvényszék is meghallgassa. Főbenjáró bűn esetén fellebbezhetett a császárhoz. Pál apostol az egész Római Birodalomban hirdette a jó hírt. A beszámoló szerint háromszor élt az állampolgári jogaival. Az első eset itt, Filippiben történt, amikor felhívta a polgári főtisztviselők figyelmét arra, hogy a veréssel megsértették a jogait. (A másik két esettel kapcsolatban lásd a Cs 22:25; 25:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)