A Biblia nézőpontja

Elavulttá teszi-e a tudomány a Bibliát?

A TUDOMÁNYNAK a világegyetemről szerzett korszerű ismeretei alapján mondhatjuk-e azt, hogy a Biblia egyszerűen legendák és mítoszok gyűjteménye? Sokan így vélekednek. Te is?

Talán téged is, minként sok más embert, kora ifjúságodtól kezdve ilyen szellemben neveltek, és ezért valójában sohasem vizsgáltad meg ezt a kérdést. Nos hát felkérünk, gondolkodj el ezen egy kicsit. Csupán egyetlen példát vizsgálj meg: azt a kijelentést, amelyet a Biblia az anyagi világegyetemről mond. Ez a kijelentés nemcsak homlokegyenest ellenkezője volt annak, amit az akkori tudósok vallottak a világegyetemről, hanem annak is ellentmondott, amit a tudósok még évezredekkel később is tanítottak.

A nehézségi erő kérdése

Mire támaszkodik a Föld? Mi tartja fenn a Holdat, a Napot és a csillagokat? Ezek a kérdések több évezreden át erősen izgatták az emberek fantáziáját. A Földre vonatkozóan egyszerű választ ad a Biblia. A Jób 26:7. verse szerint Isten „a földet a semmiben függeszti fel”. Az eredeti héberben a „semmi” (beli-mahʹ) szónak a szó szerinti jelentése: „ami nincs”, és a Bibliában ez a szó csak itt fordul elő. Azt a képet, melyet ez a szó az üres világűr által körülvett Földről közvetít, figyelemre méltó „látomásnak” ismerték el a tudósok, főleg az akkori időre nézve.a

A legtöbb ember azonban egyáltalán nem így tekintette a kozmoszt azokban a napokban. Az egyik ókori elképzelés a Földről az volt, hogy a Földet egy óriás teknős hátán álló elefántok hordozzák.

Arisztotelész, a híres görög filozófus és tudós, aki az i. e. IV. században élt, azt tanította, hogy a Föld soha nem képes az üres űrben függeni. Ehelyett azt tanította, hogy az égitestek szilárd, átlátszó szférák felszínére vannak rögzítve. A szféra a szférába beágyazva fekszik. A Föld a világmindenség középpontjában helyezkedik el; a legkülső szférában mozognak a csillagok. Mivel a szférák forogtak, egyik a másikon belül, velük együtt az égitestek is, a Nap, a Hold és a bolygók elhaladtak az égbolton.

A Bibliának az a kijelentése, hogy a Föld ’a semmiben van felfüggesztve’ több mint 1100 évvel Arisztotelész tanítása előtt hangzott el. Ennek ellenére Arisztotelészt tekintették kora legnagyobb gondolkodójának. Nézeteit halála után még közel 2000 év múltán is tényként tanították! Ahogyan a The New Encyclopædia Britannica mondja: az i. sz. XVI. és XVII. századában Arisztotelész tanításai az egyház szemében „egyenesen vallásos dogmának” számítottak.

Giordano Bruno XVI. századi filozófus elsőként bátorkodott kétségbe vonni azt az elképzelést, hogy „a csillagok olyanok, mintha egy egyszerű kupolában lennének beágyazva”. Azt írta, hogy ez „nevetséges, gyermekek által kitalált elképzelés, talán olyan képzelődés, mintha [a csillagok] jó erős fénnyel vagy valami igen erős szeggel lennének az égbolthoz ragasztva vagy szegezve, különben enélkül leesnének, miként a jégeső”. Abban az időben igen veszélyes dolog volt szembeszegülni Arisztotelész tanításával. Az egyház elevenen égette el Brunót, mivel a világegyetemről vallott nem egyházhű elképzeléseit terjeszteni merte.

A kozmikus levesben

A távcső felfedezésével egyre több csillagász kezdte kétségbe vonni Arisztotelész állításait. Ha a Nap, a Hold és a csillagok nem úgy tapadnának oda a Föld körül keringő szférákhoz, akkor mi tartaná fenn és mi mozgatná őket körpályájukon? A XVII. századi matematikus, René Descartes azt gondolta, megtalálta a választ. Abban egyetértett Arisztotelésszel, hogy a köztünk és a többi égitest között levő világűr nem lehet üres. Lehetségesnek tartotta, hogy a világegyetemet átlátszó folyadék — valamiféle kozmikus leves — tölti ki.

Ez az elmélet úgy tűnt, egyszerre két problémát is megold. Egyrészt feltételezett valamit, ami az égitesteket ’fenntartotta’, ugyanis valamennyi égitest a levesben függött! A másik dolog, hogy meg tudta magyarázni a bolygók mozgását. Descartes azt tanította, hogy a bolygókat örvények forgataga vagy örvénylő mozgás viszi magával a folyadékkal együtt, és így képesek megmaradni körpályájukon. Ez az „örvénymozgás elmélet”, ahogyan akkor ezt nevezték, talán meglehetősen fantázia szülte elméletnek hat most számunkra. De több mint egy évszázadon át ezt az uralkodó elméletet tanították egyes országokban.

Számos tudós előnyben részesítette ezt az épp akkor színre kerülő Isaac Newton egyetemes gravitációs törvényével szemben, amelyet 1687-ben hozott nyilvánosságra. Newton azt állította, hogy a bolygóknak nem kell mechanikus, kézzel fogható tárgy vagy anyag, hogy az tartsa őket a magasban. Ugyanis a nehézségi erő az, amely szabályozza a bolygók mozgását és ez tartja őket körpályájukon. Valójában az üres térben, a semmibe vannak felfüggesztve. Newton nem egy kollégája nevetségesnek tartotta a nehézségi erőről alkotott elképzelést. Még maga Newton is nehezen tudta elhinni, hogy a világűr üres, jóformán anyagtalan tény.

Ennek ellenére Newton nézetei végül is diadalmaskodtak. Ma talán nagyon is gyorsan megfeledkezünk arról, hogy az a kérdés: mi tartja fenn a bolygókat, milyen heves vitákat váltott ki a tudósok és a ragyogó lángelmék között mintegy 32 évszázaddal azután, hogy a Biblia elegáns egyszerűséggel kijelentette: a Föld ’a semmibe lett felfüggesztve’. Honnan tudta Jób ezt így, ilyen helyesen leírni? Miért mondta, hogy a Földnek nincs semmilyen fizikai támasztéka, holott a „szakértők” (csak) jó 3000 évvel később jutottak erre a következtetésre?

Miért előzte meg a Biblia oly sokkal a korát?

A Biblia logikus választ ad erre. A 2Timótheus 3:16-ban tehát ezt olvassuk: „A teljes Írás Istentől ihletett.” A Biblia ugyanis nem emberi bölcsesség terméke, hanem a Teremtő gondolatainak hozzánk történő pontos eljuttatása.

Rendkívülien fontos, hogy tisztázd önmagadban, csakugyan igaz-e a Bibliának ez a kijelentése (1Thessalonika 2:13). Ily módon megismerheted annak a Személynek a gondolatát, aki megtervezett és megteremtett bennünket. Lehetne-e ennél hitelesebb forrásból megismernünk, mit tartogat számunkra a jövő, és hogyan élhetünk boldog, gyümölcsöző életet ebben a bajokkal terhes világban?

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 13. oldalon]

By permission of the British Library