Norfolk-sziget — Fegyenctelepből turistaparadicsom
Az Ébredjetek! új-zélandi tudósítójától
A NORFOLK-SZIGET partjaira érkezők zöme az elmúlt 150 évben nem önszántából jött ide — fegyencek voltak. Ausztráliából ide telepítették át a bűnőzőket és a brit uralom idején alapított büntetőintézetek közül ez bizonyult a leghírhedtebb fegyenctelepnek. Ma évente több mint 20 000 turista keresi fel ezt a sziget paradicsomot.
De hát hol van a Norfolk-sziget? És hogyan lett a hírhedt fegyenctelepből a turisták menedéke? Milyen váratlan fordulatok alakították a sziget történelmét? Mi vonzza a mai turistákat a Norfolk-szigetre?
A sziget színes múltú történetének áttekintése már látogatásom előtt felcsigázta az érdeklődésemet. Megtudtam, hogy 1774-ben a híres James Cook angol kutató, elhajózva a hatalmas Csendes-óceán délnyugati részére, igazában nem a „Nagy Déli kontinenst” fedezte fel — aminek a felkutatására elindult —, hanem egy 5x8 km területű apró vulkanikus szigetkiemelkedést, amely délre, egészen Új-Zélandig húzódó több száz kilométer hosszú hegyhát része. Cook Norfolk hercegéről nevezte el a szigetet.
„A szenvedések szigete”
A Norfolk—An Island and Its People című könyv ezt mondja: „Norfolk történelme eléggé ellentmondásos. Egy dolog biztos: miként a láthatáron feltűnő viharfelhők, itt is, mihelyt emberek tűntek fel, azonnal zűrös állapotok támadtak.”
A zűrös állapotok magvai közel 14 évvel Cook felfedezése után lettek elhintve, amikor Philip King főhadnagy a szigetet brit koronagyarmatként bekebelezte és második célként egy teljesen baljósan hangzó fegyintézetet hozott létre azért, hogy tehermentesítse a túlzsúfolt brit börtönöket.
Bár 1814-ben a börtön kiürült, mivel a költségek magasak voltak, de 1825-ben újjáépült és a legkülönbözőbb bűnözőknek adott otthont. Voltak itt veszélyes politikai foglyok és olyan rabok is, akiket a távoli hazájukból hurcoltak ide és börtönöztek be jelentéktelen kihágások miatt. Így a hely, amely békés csendes-óceáni paradicsom maradhatott volna, átalakult 30 évre a „szenvedések szigetévé”. Csak 1854-ben szűnt meg a fegyenctelep.
Miért kapta a „szenvedések szigete” elnevezést? A Discovering Norfolk Island című könyvből megtudtam, hogy a „börtönállapotok igen eltérők voltak, attól függően, milyenek voltak az egyes [börtön]parancsnokok. Az elnéző és liberális börtönrendszert gyakran rendkívül kegyetlen bánásmód és elnyomás váltotta fel. Ez az időszak a gyilkosságok, felkelések, sikertelen és olykor sikeres szökések történetének a sorozata volt, amit kivégzések és elrettentő megkorbácsolások tarkítottak. Thomas Bunbury őrnagy, aki 1839-ben volt börtönparancsnok, bár egyenként 300 botütésre ítélte azt az öt férfit, akik lopott csónakkal meg akartak szökni, mégis az ő nevéhez fűződik a rendesen viselkedő rabok jutalmazási rendszerének a bevezetése is.”
A fegyenctelepet, beleértve a zárkákat, a katonai barakkokat és egyéb épületeket, maguk az elítéltek építették. Ezek még ma is állnak. Állaguk persze nem azonos az eredetivel, de a sziget páratlan történelmének szerves részét alkotják. Nekem is módom volt sétálni e falak és épületek között, amelyek a legszebb György korabeli építészeti stílusban épültek itt, a déli féltekén. Engem is visszavittek a 150 évvel ezelőtti korba és képzeletben hallani véltem a börtönlakók keserves jajkiáltását.
A Norfolk-sziget és a lázadás
Norfolk temetőjében sétálva módom volt még jobban megfigyelni a sziget különös történetét. Nagyon meglepett a sírköveken gyakran olvasható Christian keresztnév. Ottjártamkor gyakran hallottam, hogy a helybeli lakosok ezt mondták: „Christian (keresztény) vagyok.” De ezzel nem vallási hovatartozásukra akartak utalni, inkább őseikre.
Alig van valaki, aki ne hallott volna a Bounty nevű hajóról és e hajón lezajlott lázadásról. Számtalan könyv, s legalább három film feldolgozta már ezt a történetet. Ugyanilyen közismert Bligh kapitánynak és fiatal helyettesének, Fletcher Christian hadnagynak a neve, akik egymás nagy ellenlábasai voltak. 1789 áprilisában, miután elhagyták Tahitit, Bligh-t és 18 lojális tisztjét Christian és zendülő társai kitették egy kicsiny csónakba és sorsukra hagyták őket a nyílt tengeren. A tengeren töltött hét rettenetes hét után — a hajózás történetében egyébként ez volt az egyik legfigyelemreméltóbb teljesítmény — Bligh és társai a mai Indonéziához tartozó Timur szigetén kötöttek ki, 6400 km-re nyugatra attól a ponttól, ahol kitették őket. Bligh később visszatért Angliába, hogy elmondja a történetét; három zendülőt a bíróság elé állítottak és felakasztották őket.
Időközben a Bounty befutott Tahiti szigetére. Ezután Fletcher, 8 zendülő társa, valamint 19 tahiti — férfiak és nők egyaránt — még időben elhajóztak s így sikerült elmenekülni a felelősségre vonás elől. 1790-ben Tahititől délkeletre 2200 km-re elérték a távoli Pitcairn-szigetet.
A Pitcairn-sziget a zendülők számára valóságos büntetőlágernek bizonyult. Rendkívül mostoha volt az élet a szigeten. A féltékenység erőszakhoz és gyilkosságokhoz vezetett. De e súlyos állapotok és a megélhetés előteremtésésével járó nehézségek ellenére a „kolónia” fennmaradt. Senki sem gondolt arra, hogy utódaiknak 1856-ban lehetőségük lesz a nyugatra eső, mintegy 7000 km-re lévő Norfolk-szigeten letelepedni.
Pitcairnről Norfolkra
A Norfolk-szigeten 1990. június 8-án az emberek hideg, esős napra ébredtek. De még a zord idő sem vette el a kedvét annak a több száz szigetlakónak, akik a XIX. század derekán uralkodó divatnak megfelelően díszes ruhákba öltöztek, hogy a kikötőben összegyűljenek és megünnepeljék a Bounty-n kitört lázadás évfordulóját. Mint kíváncsi szemlélő magam is szemtanúja voltam a széllel és hullámokkal dacoló tengerészeknek, akik újból eljátszották, hogyan szálltak partra őseik 134 évvel korábban, 1856-ban.
Addigra már 67 év telt el a lázadás óta. Ekkor 193 pitcairn-szigeti lakost áttelepítettek új otthonukba, a Norfolk-szigetre. Később némelyek visszatértek, így Pitcairn ma is lakott.
Norfolk mai telepesei nem valami marcona, lázadó külsejű zendülők benyomását keltik. Inkább egy edzett európai és tahiti törzs összeházasodásából született keverék embereknek számítanak, akik összetartók, vallásosak és barátságosak. Fő megélhetésük a gazdálkodás és a halászat. A Pitcairn-szigeten szerzett tapasztalatuk megtanította őket arra, hogyan lehet másoktól elszigetelődve, csak önmagukra támaszkodva megélni. A külvilággal való minimális érintkezést főleg az okozta, hogy mélyvízű kikötők hiányában az arra elhaladó hajók nem tudtak kikötni.
Repülőtér és a nyomában járó változás
Miként a Csendes-óceán déli szigetei népeinek a legtöbbje esetében, úgy a norfolkiak életében is nagy változást hozott a második világháború. Az egyik legjelentősebb változás a repülőtér megépítése volt. A repülőtér megépítésével felélénkült a külvilággal való kapcsolat és a turizmus lett a sziget fő bevételi forrása.
Még mielőtt utastársaimmal kiszálltam volna a norfolki repülőtéren, az Állami Utazási Iroda helyi képviselője arra kért bennünket, hogy „óvatosan vezessünk az utakon, mert itt az állatoknak van elsőbbségük”. Főleg az Ausztráliából és Új–Zélandról érkező turistáknak tetszik ez a nomád, mesterkéletlen életmód. A természeti szépségek, a vámmentes vásárlás, és az egykori fegyencteleppel, majd a Bounty-n kitört későbbi lázadással összekapcsolódó egyedülálló történelmük — mind vonzza a turistákat.
Bár a szigetlakók elismerik, hogy megélhetésük forrása a turistaforgalom, a turizmus jelenlegi fellendülése Norfolk egykori lakóit némi aggodalommal tölti el, ugyanis nosztalgiával gondolnak vissza az akkori szép időkre, amikor nem függtek megélhetésüket illetően másoktól. Amikor megkérdeztem az egyik hölgytől, aki itt lakik, hogy vajon ő is visszakívánja-e a régebbi napokat, ezt válaszolta: „Óh, igen. A leghatározottabban! Akkor midenkinek jutott ideje törődni embertársaival. Az emberek megosztották termésüket. Most teljesen pénzorientáltak lettek az emberek.”
„Watawieh Yuu”
Ezzel az üdvözléssel köszöntöttek az egyik reggel, amikor a házankénti prédikálómunkát végeztem. „Watawieh yuu” („Üdvözlöm; hogy van?”). Jóllehet a Norfolk-szigeten mindenütt az angolt beszélik, de az 1856-os bevándorlók magukkal hozták a maguk jellegzetes szép beszédét. Ez az óangol és a tahiti keveréke, amelyet a Pitcairn-szigeten való ott-tartózkodásuk alatt fejlesztettek ki. A „pitcairn” vagy „norfolk” nyelv a pidgin-english-nél sokkal fejlettebb nyelv, amelynek a szavait kellemes dallamossággal ejtik ik.
Néhány példát magam is megnéztem a Speak Norfolk Today című könyvben. „Twelw salan goe d’ miiting” azt jelenti: „Tizenkét ember ment el az összejövetelre.” „Es gud dieh, el duu f’ gu fishen”, azaz: „Szép idő van, remek idő a halászásra.”
„Jöjjön el és nézzen szét nálunk!”
Egy turistafüzet ezt írja a Norfolk-szigetről: „A világ legbarátságosabb, legidillibb, legszebb, legpatinásabb, legbiztonságosabb, legcsábítóbb, a sportra legalkalmasabb és vakációzásra a legpáratlanabb hely.” Egy helybeli polgár büszkén ezt mondta nekem: „Véleményem szerint, amennyire csak lehetséges a dolgok e jelen rendszerében, mi olyan közel állunk a paradicsomi állapotokhoz, hogy a világ minden kincséért sem mennék el máshová lakni.”
Bár a Csendes-óceán veszi körül, a környék a mérsékelt égövi országok tájaira emlékeztet. A zöld erdőket és az alacsony dombvidéket szép fák, cserjék és virágok díszítik. Minden magasabb pontról el lehet látni a végtelennek tűnő Csendes-óceánra. Házak és aranyos kertek láthatók mindenütt, de nem összezsúfolva. A bűnözés gyakorlatilag ismeretlen fogalom itt. Az emberek keményen dolgoznak és ritkán szorulnak állami támogatásra. Az önfenntartó, mindenhez jól alkalmazkodó gondolkodás a jellemző az emberekre. És Jehova Tanúi még e piciny szigeten is elmondják a Jóhírről szóló üzenetüket.
E páratlan sziget vendégszerető embereitől valószínűleg ilyen invitálást fogsz hallani: „Yorlye cum look orn”, azaz „Jöjjön el és nézzen szét nálunk!” Igazi öröm volt elfogadni egy ilyen kedves meghívást.
[Térkép/kép a 15. oldalon]
Minden magasabb pontról jól látható a hatalmasan elterülő Csendes-óceán
[Térkép]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Norfolk-sziget
Pitcairn-sziget
Új-Zéland
[Képek a 16. oldalon]
Közigazgatási épületek és a börtönfalak; távolban a Fülöp-sziget
Egy tipikus, szimmetrikusan fejlődő norfolki fenyő