Tengerparti óriások nevelése

Az Ébredjetek! kanadai tudósítójától

TORONYMAGAS fák közötti séta — bizonyosan egyike a leginkább lenyűgöző, sőt áhitatot keltő élményeknek, amiben az embernek része lehet. Valóban megkapó látni a fények és a színek özönét, belélegezni a hűvös, friss levegőt, érezni a nyugalmat és a békét.

Az észak-amerikai kontinens csendes-óceáni partvidékének északnyugati része jól ismert végtelen erdőségeiről. A hegyeket, a völgyeket és a fjordokat beborítják a burjánzó híres partvidéki óriások — a toboztermő puhafa erdők. A kanadai fenyő, a balzsamfenyő, a fenyő, a cédrus, a lucfenyő és az erdei fenyő mind nagyra nő itt. A híres Douglas-fenyő elérheti a 90 méteres magasságot is!

Ám többről van szó, mint e fák csodálatos szépségéről. Fontos szerepük van a favágók, gépkocsivezetők, útépítők, fatelepi munkások, vontatóhajósok és mások megélhetésének biztosításában. Ezenfelül ezek a fák adják sok ezer árucikk alapanyagát a vásárlók igényeinek kielégítésére. Annyira fontosak ezek a fák, hogy tudósok és erdészek igyekeznek megtalálni a lehetőséget, hogy felgyorsíthassák e fák növekedését és megnövelhessék az erdőterület fahozamát. Hogy ezt elérhessék, a tudományhoz, a fanemesítés eszközeihez fordultak.

Miért szükséges a fanemesítés?

A fák az erdőben, miként az arcok a tömegben, különbözőek. Mindegyik különbözik kissé a másiktól magasságban, a lombkorona és az ágak elhelyezkedésében. Lehetnek még ezen kívül láthatatlan különbségek is.

Néhány fa gyorsabban nő, mint a többiek. Másokból erősebb, tömörebb, tisztább (csomómentesebb) anyag nyerhető. Megint mások ellenállóbbak a betegségekkel és a rovarkártevőkkel szemben. Mindezek a dolgok sokat számítanak az erdészeti iparág számára.

Az erdészek természetesen olyan fákat szeretnének, melyek gyorsan nőnek, ellenállnak a betegségeknek és kiváló minőségű faanyagot adnak. Ezenfelül a fakitermelés, szállítás és feldolgozás megkönnyítése érdekében még a megfelelő méret is kívánatos. Ám azokat a fákat, amelyek megfelelnek a követelményeknek — azt az öreg nemzedéket, amely már itt állt, amikor az első favágók a XIX. század közepén megérkeztek ide — már kivágták. Azok, amelyeket mostanában termelnek ki — a második generáció — kisebbek, lassabban nőnek, kevesebb és ingadozó minőségű anyagot adnak. A nemesítők dolga, hogy olyan fákat neveljenek, amelyek rendelkeznek a szükséges tulajdonságokkal. Ez vezetett ahhoz a fanemesítő programhoz, amely most a Csendes-óceán északnyugati partvidékén folyik.

Hogyan működik?

A fanevelés a válogatással kezdődik. Szakemberek járják be azt a területet, amelyiknek az újraerdősítését tervezik. A facsoportok között kiváló fákat keresnek — olyanokat, amelyek a legjobb genetikai lehetőségeket kínálják a neveléshez.

Ha mindez úgy hangzik, mintha ez a keresés kellemes séta lenne a fák között, akkor ez nem teljesen fedi a valóságot. Ez ugyanis igen alapos kutatás. Minden lehetséges kiváló fának meg kell felelnie a tulajdonságok ellenőrző listájában foglaltaknak — jó toboztermés, gyors növekedés, egyenes törzs, betegségmentesség és így tovább. Ám ezen a téren a külső megjelenés megtévesztő lehet. A nagyszerű, egészséges, 40 méteres fenyő magasabb lehet, de vajon gyorsabban nőtt, vagy csak egyszerűen öregebb? Esetleg több fényt és nedvességet kapott, vagy a méretek valóban a kiváló örökletes adottságok következményei?

Ha megfelelő példányt találnak, azt megjelölik és megszámozzák. Igen ám, de hogyan lehet ebből további kiváló tulajdonságú fákat nevelni? Semmit sem érne, ha kivennék és elültetnék máshol. Az sem lenne kielégítő, ha csupán fognák a magjait és elvetnék. Ez azért van így, mert nem lehet tudni, hogy melyik környező fa porozta be a virágját, genetikai szempontból kevertté téve ezzel. Tehát oltóágra van szükség a fáról. Hogyan lehet ehhez hozzájutni?

A legalacsonyabban lévő ág is magasan a föld felett van. Így hát jön egy mesterlövész, felemeli a puskáját és lő. Az egészséges ág csúcsa szépen levitorlázik. Ezt a darabot, amit oltóágnak neveznek, beültetik a magnevelőkert egyik fiatal fájának gyökértörzsébe. A beültetett oltóág felnövekszik és az anyanövény genetikai másolata lesz — egy klón.

A magnevelőkert helyét gondosan választják meg, hogy a beültetett klónokat ne porozhassák be a vadon élő fák. Amikor a klónok kifejlődnek, a termős virágokat — amiket papírból készült burokkal védenek a levegőben szálló virágportól — injekciós tűvel mesterségesen beporozzák. Az így nyert magból a palánták vagy fiatal növények új generációja növekszik fel. A folyamat minden lépéséről és minden egyes palántáról részletes feljegyzést kell készíteni annak érdekében, hogy nyomon követhető legyen a kiváló fa eredete, a virágpor forrása és egy sereg más információ.

A palántákat a kiváló fa közelébe ültetik és megfigyelik, mennyire megfelelő a növekedésük. Mint az emberi utódok, úgy a fák is örökölhetik a szülők kedvező vagy kedvezőtlen tulajdonságait. Ha jó irányba fejlődnek, oltóvesszőik egy második generációs magnevelőkert alapjait képezhetik. Az ilyen oltványoktól származó magokat 58 cent per gramm feletti áron lehet értékesíteni a kereskedelemben. Ám ha rosszul fejlődnek, a szülőket, a klónokat eltávolítják az ültetvényről és a kiválónak hitt fákat, ahonnan származtak, törlik a programból. Új kiváló fát kell keresni, és a kutatás minden lépése kezdődik megint előlről.

Mindez rengeteg időt vesz igénybe. A fák nevelője nem várhatja, hogy munkája eredményeként akár egyetlen felnőtt generációt is megláthasson. Egy magnevelőkertnek több mint tíz év kell, hogy használható mennyiségű magot teremjen. További tíz évet vesz igénybe az utódnövények vizsgálata. Végezetül még további 50—60 év szükséges ahhoz, hogy a fák elérjék a kitermeléshez megfelelő méretet.

A veszélyek

Ahogy korábban megjegyeztük, ha egy beültett oltóág rosszul fejlődik, akkor évek munkája veszhet kárba. Ezért nagy a kísértés, hogy csupán néhány különleges és kipróbált kiváló fához ragaszkodjanak. De ez sok kockázattal jár. Mik ezek?

Minden fa, ahogy minden ember (kivéve az egypetéjű ikreket), genetikai szempontból egyedülálló — egy genotípus. Minél kevesebb a genotípus az eredeti fa génállományában, annál kevesebb különböző gént jelent az adott állományban, és egyben annál nagyobb kockázatot rejt abban az értelemben, hogy valamilyen betegség vagy kártevő elpusztíthatja a fák egész generációját, vagy akár egy teljes erdőt eltörölhet a föld színéről.

Éppen ezért bölcs dolog nagyobb génállománnyal rendelkezni, még ha egyes felhasznált kiváló fák nem is olyan gyorsan növők, vagy nem is olyan egyenes törzsűek. Nagyszámú kiváló fa felhasználása csökkenti a teljes kipusztulás kockázatát.

A fanevelés jövője

Bár eltelhet még ötven év, mire a fanevelők mai munkájának eredménye megjelenik; nyereség az, hogy a nemesített magokból nevelt erdő 10—20 százalékkal rövidebb idő alatt válik piacképessé, mint a hagyományos magokból növekedő fák. Néhány szakértő arra számít, hogy a fanevelés több mint 25 százalékkal megnövelheti az adott területről kitermelhető faanyag mennyiségét. Ez az előny a betegségekkel és kártevőkkel szembeni nagyobb ellenállóképességgel, az erősebb és tisztább faanyagok a jobb termőképességgel együtt az erdőgazdálkodás létfontosságú részévé teszi a fanevelést a Csendes-óceán északnyugati partvidékén.

Az idő marad a fanevelő legnagyobb ellensége. Túl sok időbe telik, amíg meg lehet látni az eredményeket; döntéseket lehet hozni és tovább lehet lépni. A fák, és különösen a tűlevelűek, mindig is túléltek minket. De a Biblia előremutat arra az időre, amikor ez többé nem lesz így. „Mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete” — ígéri. Valóban, Isten azt ígéri, hogy népe örökké fog élni (Ésaiás 65:22; Jelenések 21:3, 4). Akkor az embereknek lesz elég idejük feltárni azokat a lenyűgöző genetikai lehetőségeket, amelyek még a növényekben és az állatokban rejlenek.

[Képek a 26. oldalon]

Oltóág lelövése egy fáról