Misszionáriusok — Kinek kellene mintát állítania eléjük?

MIELŐTT Jézus Krisztus megparancsolta a követőinek, hogy képezzenek tanítványokat, más vallások már folytattak valamiféle missziós tevékenységet. Egyesek ezt nagyobb mértékben tették, mint mások, mivel nem mindegyik vallásnak van mindenre kiterjedő felfogása, vagyis nem mindegyik tanít egy olyan üzenetet, melyről úgy vélik, hogy minden emberre egyformán vonatkozik.

A The Encyclopedia of Religion szerint például ilyen mindenre kiterjedő nézőpontot kevésbé hirdetnek „a törzsi vallások és a sinto vallás hitnézetei, valamint kevésbé nyilvánvaló a konfucianizmus, a judaizmus és a zoroasztrianizmus sok irányzatában”. Ezek a vallások „többnyire az emberek vándorlásával, vagy a közvetlen szomszédok fokozatos elegyedésével, semmint szervezett missziós tevékenység által” terjednek.

„A hinduizmus különleges és roppantul összetett esetet képvisel — fűzi hozzá az enciklopédia. — Míg sok vonatkozásban hasonló azokhoz a hagyományokhoz, amelyek nem foglalkoznak missziós tevékenységgel”, és azáltal terjedt, hogy a nem hinduk fokozatosan elfogadták, addig azonban „voltak olyan időszakai, amikor a hinduk lázasan folytattak missziós tevékenységet”.

Az iszlám és a buddhizmus is „azok közé a létező vallások közé [tartozik], amelyek a legegyetemesebb nézetekre tartanak igényt, és a vallás származási helyén túlmenő legátfogóbb misszionáriusi buzgalomról tanúskodnak” — mondja Max L. Stackhouse, az Andover Newton Teológiai Iskola munkatársa. Az iszlám misszionáriusok azonban nem szolgálhattak mintául a keresztény misszionáriusok számára, mert az iszlám korszak mintegy 590 évvel azután kezdődött csak el, hogy Krisztus parancsot adott a tanítványképzésre. Másrészről a buddhizmus majdnem ugyanakkora időszakkal előzte meg a keresztényiség megalapítását, mint amekkorával az iszlám követte.

A szabadelvű beállítottság mintája

A hagyomány szerint Buddha missziós mozgalmat szított, amikor ezt mondta a tanítványainak: „Menjetek szerzetesek, prédikáljátok a nemes tant . . . ne menjetek ketten egy irányba!” Mindamellett kevés széles körű missziós mozgalom volt, még akkor is, ha a buddhista misszionáriusok már i. e. a negyedik században Európában voltak. A legtöbb esetben a vallás egyéni szinten terjedt, utazó kereskedők, zarándokok vagy diákok által. A buddhizmus elérte Kínát és Délkelet-Ázsia különböző részeit, például tengeri és szárazföldi kereskedelmi utakon keresztül.

A holland Leiden Egyetem munkatársa, Erik Zürcher főleg három tényezőnek tulajdonítja a buddhizmus terjedését. Az egyik az, hogy a buddhizmus „szabadelvű magatartást tanúsít minden vallás iránt”. Ez lehetővé tette, hogy könnyen elfogadják a „nem buddhista hitvallásokat, mint az igazság előzetes és részleges feltárását”, sőt lehetővé tette, hogy a „nem buddhista istenségeket a buddhista istenek közé” olvasszák.

A második tényező az, hogy a buddhista misszionáriusok úgynevezett „hontalan állapotba” léptek, amely azt jelenti, hogy lemondtak minden világi megkülönböztetésről. A kasztrendszer korlátozásaitól mentesen — amely rendszer vallási jelentőségét Buddha elutasította — el tudtak vegyülni a külföldiekkel, anélkül hogy félniük kellett volna a rituális tisztátalanságtól.

A harmadik tényező az, hogy a buddhizmus szent írásai nem kapcsolódtak egy sajátos szent nyelvhez. Könnyen le lehetett fordítani azokat bármilyen más nyelvre. „Különösen Kínában — jegyzi meg Zürcher — a legkiemelkedőbb külföldi misszionáriusok mind tevékenyek voltak mint fordítók.” Igazából olyan mértékben végezték a fordítást, hogy a buddhista irodalmak harmadik főbb nyelve a kínai lett, a páli és a szanszkrit mellett.

Az i. e. harmadik század közepén az indiai birodalom uralkodója, Asóka király sokat tett a buddhizmus népszerűsítéséért és missziós oldalainak erősítéséért is. Ezen keresztény kor előtti időszak alatt azonban a buddhizmus továbbra is főleg Indiára és a mai Srí Lankára összpontosult. Minden szándék és törekvés ellenére csak a keresztény kor kezdete után történt, hogy a buddhizmus Indonéziába, Iránba, Japánba, Kínába, Koreába, Malajziába, Mianmarba, Vietnamba és máshova is átterjedt.

A Kínába küldött buddhista misszionáriusok nyilvánvalóan semmi rosszat nem láttak abban, ha módosítják a vallásukat, hogy azt elfogadhatóbbá tegyék. A The Encyclopedia of Religion megjegyzi, hogy „a buddhista kulcsszövegeknek újabb értelmezést adtak; igazoló irodalmat, új verseket, új törvényeket és rendelkezéseket léptettek életbe, melyek módosították és valójában átalakították a buddhista üzenet bizonyos vonásait, melyet így már hozzá tudtak toldani azon ország taoizmusának, konfucionizmusának és őshonos népi vallásainak nézőpontjaihoz, valamint bizonyos módokon újraéleszthették azokat”.

Amint a sorozat jövőbeni cikkei rámutatnak majd, a kereszténység misszionáriusai időnként buddhista misszionárius elődeik mintáját követték. Míg más nyelvekre is lefordították a szent írásaikat, gyakran megengedték, sőt elősegítették — ahogy Will Durant történész állítja —, hogy vallásos szokásaik „magukba szívják a pogány hitet és rituálét”.

A „mestermisszionárius” követése

A Judaism and Christian Beginnings című könyv elmagyarázza, hogy a judaizmus nem támogatta a missziós tevékenységet ugyanabban az értelemben, melyben a keresztényiség tette, és „más vallásokhoz képest nem végzett missziós tevékenységet”. A könyv szerzője, Samuel Sandmel mégis megjegyzi, hogy „legalább ismétlődő, legalább időnkénti törekvés volt rá”.

Sandmel kifejti, hogy „a rabbinikus irodalomban Ábrahám Atyát gyakran ábrázolják úgy, mint mestermisszionáriust”. Úgy érvel, hogy „ez a nézet Ábrahámról mint misszionáriusról, aligha alakulhatott volna ki, hacsak nem létezett valamilyen hajlandóság a zsidóságnak legalább bizonyos köreiben, melyek kedvezően tekintettek vagy az új hívek aktív keresésére, vagy arra, hogy legalább befogadják a hitbe azokat, akik saját maguk keresték a megtérést”.a

Az időszámításunk kezdetét közvetlenül megelőző két évszázad alatt, ahogy a pogány vallások kezdtek veszíteni varázsukból, a zsidó missziós tevékenység nyilvánvalóan fokozódott, különösen a görögül beszélő országokban. Ez a tevékenység jócskán az időszámításunk kezdete után is folytatódott, de az i. sz. negyedik században betiltották, amikor a Római Birodalom hivatalos vallássá tette a keresztényiség felvizezett formáját.

Aki mintát állít

A zsidó misszionáriusok által felállított minta azonban nem az volt, amire azt mondták a keresztény misszionáriusoknak, hogy kövessék. Jézus valójában ezt mondta kora zsidó farizeusairól: „Tengert és szárazföldet bejártok, csak hogy egyetlen személyt megtérítsetek, majd azután kétszer olyan érdemessé teszitek a pusztulásra, mint ti magatok vagytok” (Máté 23:15, Phillips). Tehát még akkor is, ha a zsidó misszionáriusok Ábrahámot „mestermisszionáriusnak” tekintették, kétségtelenül nem olyan hitre térítették meg az embereket, amilyen hitet Ábrahám vetett Jehova Istenbe.

A keresztény misszionáriusok számára a követendő minta a legkiválóbb mestermisszionárius, Jézus Krisztus nyújtotta tökéletes példa. Jóval azelőtt, hogy bejelentette volna a tanítványképzésre vonatkozó parancsát, elkezdte képezni az első tanítványait, hogy elvégezzék azt a nemzetközi missziós tevékenységet, melyet a tanítványképzés magában foglal. Mivel ennek egy több évszázados tervfeladatnak kellett lennie, a kérdés helyénvaló volt: Krisztus követői vajon ragaszkodni fognak a felállított mintához?

Ahogy az időszámításunk szerinti első század a vége felé közeledett, a válasz még nem volt kézzelfogható. Más a helyzet napjainkban, amikor a XX. század közeledik a vége felé. A magukat Krisztus követőinek valló személyek részéről a múltbeli missziós tevékenységek mintegy 1900 éves időszaka tisztán látható.

Szülőföldjéről, Palesztináról a keresztényiség az egész világra kiterjedt. A nyugat felé vezető út Macedóniába az egyik lépés volt. Olvass erről a következő számunkban.

Annak példájára, amit a kereszténység miszszionáriusai tettek, figyeld meg, mi történt Mexikóban több évszázad folyamán. A beszámoló olvasása közben kérdezd meg magadtól: „A világosság, vagy a sötétség képviselői?”

[Lábjegyzet]

[Kép a 7. oldalon]

Jézus bevezette a keresztény missziós munkát, képezve a követőit, és mintát állítva, melyet követniük kellett