A család, mely igazán szeretett

EGY gyereknek, bármelyik gyerekről legyen is szó, nagyon fontos a család. Egy melegséggel áthatott, szeretetteljes család segít kielégíteni a gyermek fizikai és érzelmi szükségleteit. Lényeges szerepet játszik a nevelésben, az oktatásban és a fejlődésben. Hatására a gyermek biztonságban érzi magát. Micsoda csapás, amikor a családod visszautasít, mint engem!

Kelet-Nigériában egy nagy családban születtem. Édesapám törzsfő volt, akinek hét felesége volt. Harminc gyermeknek volt az apja, és én a 29. voltam.

Egyik nap 1965-ben, amikor tízéves voltam, hazajöttem az iskolából, és a verandán üldögélve találtam aput. Két férfi jött be a körülkerített lakóhelyre aktatáskával, és derűs köszöntés után Jehova Tanúiként azonosították magukat. Édesapám figyelmesen hallgatta őket. Amikor felajánlottak neki két folyóiratot, apu rámnézett és megkérdezte, hogy szeretném-e azokat. Én bólintottam, így hát megszerezte azokat nekem.

A Tanúk megígérték, hogy visszajönnek, és így is tettek. A következő két évben eljöttek, hogy megvizsgálják velem a Bibliát. Látogatásuk azonban nem volt rendszeres, mivel a falumtól egy 10 kilométeres út vitt addig a helyig, ahol ők laktak.

A családom visszautasít

Tizenkét éves voltam, amikor az apukám megbetegedett és meghalt. Nyolc nappal a temetés után a legidősebb bátyám gyűlésre hívta össze a családot. Körülbelül 20 ember volt ott. Mindannyian azt hittük, hogy a temetés költségeiről fog beszélni. Meglepetésemre azonban azt mondta, azért hívta össze a gyűlést, hogy a legfiatalabb öccséről — rólam — beszéljünk! Elmondta nekik, hogy érdeklődöm aziránt, hogy négy pennyért „koldulni” menjek, mintha a családnak nem lenne pénze arra, hogy etessen. Hozzátette, hogy ha házalok a négy pennys folyóiratokkal, azzal bemocskolom a család nevét. Azt mondta, választanom kell, kihez akarok tartozni — a Tanúkhoz vagy a családomhoz.

Az édesanyám már meghalt, de az egyik nevelőanyám sírt és szót emelt az érdekemben. Könyörgött, hogy ne használják ezt ürügyként arra, hogy megfosszanak az örökség rám eső részétől. De nekik nem sokat számított egy nő véleménye. A család a bátyám oldalára állt, és követelte, hogy döntsek.

Időt kértem, hogy átgondolhassam a dolgot. Beleegyeztek abba, hogy másnap estig adnak időt. Amikor egyedül voltam a szobámban, sírni kezdtem. Gyengének, visszautasítottnak éreztem magam, és féltem. Azon tűnődtem, mi lesz velem.

Addig még egyszer sem voltam Királyság-teremben és soha nem vettem részt a Tanúkkal a prédikálásban. Csupán felszínes ismeretem volt a bibliai tanításokról, és az én falumban nem voltak Tanúk, akikkel beszélhettem volna.

Imádkoztam Jehovához, életemben először hívtam őt név szerint. Elmondtam neki, hogy tanultam arról, hogy ő az igaz Isten. Könyörögtem, hogy álljon mellém és segítsen jó döntést hoznom, olyat, amely nem bántja meg őt.

Másnap este a család újból összegyűlt és követelték a döntésemet. Elmagyaráztam, hogy az édesapám, akinek köszönhetem az életemet, volt az, aki kezdeményezte, hogy a Tanúk tanulmányozzanak velem. Ő fizetett a folyóirataimért és a Bibliáért. Mivel ő nem ellenezte, hogy tanulmányozzak a Tanúkkal, nem értem, hogy a bátyám miért használja fel ezt ellenem. Azután azt mondtam, hogy nem érdekel, mit csinálnak velem, de szolgálnom kell Jehovát.

Nem örültek ennek a beszédnek. Egyikük azt mondta: „Ki ez a kis patkány, hogy így beszéljen velünk?” A bátyám azonnal a szobámba rontott, megragadta a ruháimat, a könyveimet és a kis kartonbőröndömet, és kidobta azokat a földre.

Egy osztálytársamnál találtam menedéket, aki a faluban lakott, és körülbelül öt hónapig maradtam a családjánál. Időközben írtam a nagybátyámnak Lagosba, aki meghívott, hogy lakjak nála.

Több hónapig úgy takarítottam meg pénzt, hogy pálmamagot gyűjtöttem és árultam. A nevelőanyám, aki felszólalt az érdekemben, szintén adott némi pénzt. Amikor már volt elég pénzem, elindultam Lagosba. Az út egyik részét egy homokszállító teherautó hátulján tettem meg.

Másodszor is kidobnak

Amikor megérkeztem Lagosba, örömmel értesültem arról, hogy a nagybátyám tanulmányozik a Tanúkkal. Azonnal elkezdtem járni a gyülekezeti összejövetelekre a Királyság-terembe. A nagybátyám Jehova szolgálata iránti érdeklődése azonban hamar szertefoszlott, amikor a bátyám eljött látogatóba. Elmondta a nagybátyámnak, hogy a család döntött úgy, hogy mivel továbbra is összejárok Jehova Tanúival, se ne tartson el, se iskolába ne engedjen járni. Megfenyegette a nagybátyámat, majd hazament.

Egy héttel azután, hogy a bátyám elment, a nagybátyám éjfélkor felébresztett és odatolt egy papírt, amin írás volt. Tollat tett a kezembe és azt követelte, hogy írjam alá a nevemet. Amikor ránéztem fenyegető arcára, tudtam, hogy valami komolyról van szó. Ezt mondtam: „Bácsikám, miért nem engeded, hogy reggel írjam alá?”

Azt mondta, hogy ne „nagybácsizzam” őt, hanem tüstént írjam alá a papírt. Azt válaszoltam, hogy még egy gyilkosnak is joga van tudni, mi a vád ellene. Bizonyára nekem is jogom van elolvasni a papírt, mielőtt aláírom.

Akkor bosszúsan beleegyezett, hogy hadd olvassam el. Valahogy így kezdődött: „Én, U. U. Udoh megesküdtem, hogy nem leszek Jehova Tanúja. Beleegyeztem, hogy elégetem a könyvestáskáimat és a könyveimet, valamint megígértem, hogy soha semmi közöm nem lesz Jehova Tanúihoz . . .” Az első néhány sor elolvasása után nevetni kezdtem. Gyorsan elmagyaráztam, hogy eszem ágában sincs tiszteletlenül viselkedni vele szemben, de kizárt dolog, hogy aláírjak egy ilyen okmányt.

A nagybátyám roppant mérges volt és megparancsolta, hogy takarodjak. Csendben bepakoltam a ruháimat és a könyveimet a bőröndömbe, kimentem a lakás előtti előcsarnokba, és lefeküdtem a földre, hogy aludjak. Amikor a nagybátyám meglátott ott, azt mondta, hogy mivel a bérlemény, amit fizet, az előcsarnokra is vonatkozik, el kell hagynom az épületet.

Csábító ajánlat

Csupán két hete voltam Lagosban, és azt se tudtam, hova menjek. Nem tudtam, hol lakott az a testvér, aki eljött hozzánk, hogy elvigyen a Királyság-terembe. Így amikor pirkadt, elkezdtem sétálni és kószálni, imádkozva Jehovához segítségért.

A nap végén egy benzinkútnál találtam magam. Odamentem a tulajdonoshoz, és megkérdeztem, hogy éjszakára bezárná-e a bőröndömet az irodába, hogy a tolvajok el ne lopják tőlem. A kérés kíváncsivá tette és megkérdezte, hogy miért nem megyek haza. Elmondtam neki a történetemet.

Rokonszenves ember volt, és felajánlotta, hogy mindenesként alkalmaz. Még azt is mondta, hogy ha segítek neki a háznál, iskolába fog járatni. Csábító ajánlat volt, de tudtam, hogy a mindenes munkája mindennap kora reggeltől késő estig tart. A mindeneseket akadályozzák abban, hogy a házon kívüli emberekkel barátkozzanak, mert attól félnek, hogy összeesküvést szőnek a tolvajokkal a ház kirablására. Valószínűleg legjobb esetben is csak egy vasárnap lenne kimenőm havonta. Ezért szívből megköszöntem neki, hogy érdeklődik irántam, de elutasítottam az ajánlatot. Azt mondtam, hogy ha mindenesként dolgoznék nála, nehezen tudnék eljárni az összejövetelekre a Királyság-terembe.

A férfi ezt mondta: „Hogy beszélhetsz összejövetelekről, mikor még azt sem tudod, hol szállj meg?” Azt válaszoltam, hogy ha nem akarnék eljárni az összejövetelekre, az édesapám házánál is lakhatnék. A vallásom miatt űztek el. Mindössze arra lenne szükségem, hogy tegye el a bőröndömet. Ezzel beleegyezését adta, hogy biztonságos helyen őrzi majd.

Találok egy másik családot

Három napig kint aludtam a benzinkútnál. Nem volt pénzem, hogy élelmet vásároljak, ezért ezidő alatt egyáltalán semmit nem tudtam enni. A negyedik napon, amikor mászkáltam, megpillantottam egy férfit, amint az utcán Az Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratokat ajánlotta az embereknek. Boldogan odaszaladtam hozzá és megkérdeztem, hogy ismeri-e Godwin Ideh testvért. Tudni akarta, hogy miért kérdezem, így hát elmagyaráztam neki mindent, ami velem történt.

Amikor befejeztem, azonnal a táskájába tette a folyóiratokat, és ezt kérdezte: „Miért kellene így szenvedned, amikor több ezer Jehova Tanúja van itt Lagosban?” Leintett egy taxit és elvitt a benzinkúthoz, hogy felvegyük a bőröndömet. Aztán elvitt a lakására, és ételt készített nekem. Majd elküldött valakit Ideh testvérért, aki a közelben lakott.

Amikor Ideh testvér megérkezett, azon vitatkoztak, hogy melyiküknél lakjam. Mindketten azt akarták, hogy náluk lakjak! Végül megegyeztek, hogy osztoznak rajtam — egy darabig az egyiküknél, egy darabig a másikuknál maradok.

Nem sokkal ezután kaptam egy állást mint küldönc. Amikor megkaptam az első fizetésemet, mindkét testvérrel beszéltem, és megkérdeztem őket, mennyivel járuljak hozzá az élelemhez és a bérleményhez. Nevettek és azt mondták, hogy semmit nem kell fizetnem.

Hamarosan beiratkoztam egy esti iskolába, valamint magánórákra, és végül befejeztem az alapszintű tanulmányaimat. Anyagilag is egyre jobban álltam. Kaptam egy jobb, titkári állást, és idővel biztosítottam egy helyet, ahol magam élhettem.

Azután 1972 áprilisában megkeresztelkedtem. Tizenhét éves voltam. Be akartam lépni az úttörőszolgálatba, hogy kimutassam értékelésemet Jehova iránt mindazért, amit értem tett, különösen a nehéz időszak során. Amikor tudtam, jelentkeztem ideiglenes úttörőnek, de néhány évbe telt, mire állandó úttörő lehettem. Végül 1983-ban jelentkeztem általános úttörőnek.

Akkorra már igen nagyra becsültem szellemi családomat. Jézusnak ezek a szavai feltétlenül igaznak bizonyultak az én esetemben: „Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, a ki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet” (Lukács 18:29, 30).

A Tanúk igazán kimutatták szeretetüket irántam, és gondoskodtak rólam. Befogadtak, amikor nem volt egy pennym se. Az ő segítségükkel és égi Atyám segítségével szellemileg virágoztam. Nem csak világi oktatásban részesültem, hanem Jehova útjait is megtanultam.

Ezek voltak azok az emberek, akiknek a megtagadására kényszerített a test szerinti családom. Amikor visszautasítottam ezt, akkor a családom engem tagadott meg. Vajon a szellemi testvéreim és testvérnőim most arra buzdítanak, hogy tagadjam meg a test szerinti családomat? Egyáltalán nem. A Biblia ezt tanítja: „a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal” (Lukács 6:31).

Segítek a családnak, mely megtagadott

Nem sokkal azután, hogy eljöttem otthonról, kitört a nigériai polgárháború. A falumat elpusztították. Sok barátom és rokonom életét vesztette, köztük a nevelőanyám is, aki szót emelt az érdekemben. A gazdaság romokban hevert.

Amikor a háború véget ért, hazautaztam és meglátogattam az egyik bátyámat, aki kiskoromban részt vett abban, hogy elzavarjanak otthonról. Felesége és két lánya beteg volt, és kórházban volt. Ezért együtt éreztem vele, és megkérdeztem, tudok-e segíteni.

Talán a lelkiismeret-furdalás miatt azt mondta, hogy semmiben sem tudok neki segíteni. Elmagyaráztam neki, hogy ne gondolja, hogy bosszút akarok állni azért, amit a család velem tett. Elmondtam neki, hogy tudom, hogy tudatlanságban cselekedtek, és én igazán segíteni szeretnék.

Akkor elkezdett sírni, és bevallotta, hogy nincs pénze és a gyermekei szenvednek. Adtam neki 300 dollárnak megfelelő értékű pénzt, és megkérdeztem, szeretne-e Lagosban dolgozni. Amikor visszamentem Lagosba, találtam neki állást, és meghívtam, hogy jöjjön el és lakjon nálam. Két évig nálam volt, pénzt keresett, hogy hazaküldhesse a feleségének és a gyermekeinek. Ezidő alatt én örömmel fizettem a lakásáért és az ellátásáért.

Azt mondta, ő tudja, hogy Jehova Tanúi az igaz vallást gyakorolják. Azt is mondta, hogy ha nem merült volna bele annyira a világba, ő is Tanú lenne. De megígérte, hogy a felesége és a gyermekei számára kér bibliatanulmányozást.

Majd 1987-ben meghívtak a körzetmunkába. 1991 áprilisában feleségül vettem Sarah Ukpongot. 1993-ban meghívást kaptunk, hogy hagyjuk ott a körzetmunkát és szolgáljunk a nigériai fiókhivatalnál. Elfogadtuk a meghívást, és ott szolgáltunk, amíg a feleségem állapotos nem lett.

Jóllehet a családom kidobott, egy szellemi család — szülők, testvérek, testvérnők és gyermekek — felkarolt. Micsoda öröm ehhez az egyedülálló világméretű családhoz tartozni, amelyet igazán szeretek és amely engem is igazán szeret! (Udom Udoh elmondása alapján.)

[Kép a 23. oldalon]

Udom és Sarah Udoh