A holló — Mi teszi különlegessé?
AZ ÉBREDJETEK! KANADAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
„Íme garral, hetyke-bátran roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár . . . »Tépd ki csőröd a szivemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!« S szólt a Holló: »Soha már!«” (Edgar Allan Poe: „A holló”).
KI VÁRNA bármit is ettől a sötét színű és gyászosan károgó madártól? Nos, a nem szakavatott emberek számára az első pillantásra úgy tűnik, hogy csupán egy túlméretezett varjúról van szó. A holló nemigen kelti fel olyan gyorsan a figyelmet, mint színes unokatestvére, a kék szajkó, melynek csillogó kék színű a tolla. És bár ezt a madarat a verébfélékhez vagy az énekesmadarakhoz sorolják, néhányan aligha tekintenék a holló károgását éneklésnek. Azonban ne becsüld le ezt a madarat. A dallamos ének és színes megjelenés hiányát más módokon igen jól kárpótolja. A hollónak megvannak a saját szépségei és jellegzetességei. A hollót valójában sok madárszakértő egy különálló osztályba sorolja.
Megkülönböztető vonások
A közönséges holló (Corvus Corax) messze a legnagyobb és a legméltóságteljesebb egyed a varjúfélék (Corvidae) egész családjában. Súlya egy közönséges varjúénak több mint a kétszerese is lehet, mérete pedig hosszában úgy 0,6 méter, szárnyfesztávolsága pedig körülbelül 1 méter. Abban különbözik a varjútól, hogy a csőre nehezebb, farka pedig hosszú és ék alakú. A közelebbi megfigyelése azt is feltárja, hogy a holló azonosítójele még a bozontos toroktoll is. Repüléskor híres a vitorlázásáról, míg a varjak szokása a szárnycsapkodás és a levegőben való siklás.
A hollót minden gubbasztó madár legnagyobbikaként tartják számon. Ha megfigyeled, amint ez a nagy madár pihenés céljából lekuporodik egy ágra, azon tűnődhetsz, hogyan tartja meg magát, hogy le ne essen onnan. Mindkét lába hátsó részén van egy erős karom, mellyel megkapaszkodik egy ágba vagy egy gallyba — a kapaszkodásával kapcsolatos titok nyitja azonban a beépített zárszerkezetével van összefüggésben. Az izmok és inak automatikusan összerántják az ujjakat, amikor a madár lekuporodik. A holló erős, univerzális lábfejei a sétálásra és a karmolásra egyaránt alkalmasak, s így jól felszerelt arra, hogy igen különböző táplálkozóterületről gyűjtsön élelmet.
A „fekete villámcsapás” elterjedési területe és repülése
Nagyon kevés madárnak van olyan nagy elterjedési területe, mint a hollónak. Ő valóban egy kóborló madár. Az északi félteke sok részén megtalálható. Különböző területeken él — ilyenek például a sivatagi területek; Kanada és Szibéria fenyvesei, ahol gallyakból és más hozzáférhető anyagokból bonyolult fészket rak a magas fákon; Észak-Amerika és Skandinávia tengereinek parti sziklafalai; a tundra és az Északi-Jeges-tenger szigetei. Úgy tűnik, elterjedési területeinek a vadon az egyetlen közös vonásuk, hiszen a holló általában a vadon madara.
Különböző tartózkodási területeinek példáit találhatjuk a Biblia földjén, ahol a nagy fekete holló két fajtája él. Egyikük délen, a sivatag nagy kiterjedésű területein készíti el otthonát, míg a másik fajtája az északi vidéken lakik. A fekete hollók a sziklák szurdokai mentén a bemélyedésekben és hasadékokban fészkelnek. Jehova hollókat használt Illés etetésére, aki a Kérith-patak völgyében rejtőzött el (1Királyok 17:3–6). Ésaiásnak a hollók tartózkodásáról szóló beszámolója, miszerint ezeknek Edom ’pusztasága és a semmiségnek kövei’ a lakóhelyük, szintén jól írja le a természetes környezetüket (Ésaiás 34:11).
A hollók nagyszerűen tudnak repülni. Gyönyörűség nézni őket, amint nagy körökben, erőfeszítés nélkül szárnyalnak, s élelemért fürkészik az alattuk elterülő vidéket. Könnyedén mutatnak be légi akrobatikát — bukfenceznek, sőt rövid ideig még fejjel lefelé is repülnek —, melyet különösen udvarlás alatt csinálnak, néha pedig csak a mulatság kedvéért. A holló röptét találóan írja le Bernd Heinrich a Ravens in Winter (Hollók télen) című könyvben: „Úgy bukik alá és úgy bukfencezik, mint az ég fekete villámcsapása, vagy pedig sebesen siklik, simán, vitorlázó szárnycsapásokkal.” Még azt is hozzáfűzi, hogy „ez a madár a repülés mintaképe, és még más képességei is vannak”. A holló repülési ereje megadja az okot arra, hogy Noé miért éppen ezt az állatot választotta ki, hogy először küldje ki a bárkából az Özönvíz idején (1Mózes 8:6, 7).
Alkalmazkodó és találékony tolvajok
A természettudósok úgy tekintenek a hollóra, mint minden madár közül az egyik legalkalmazkodóbbra és legtalálékonyabbra. Ahogyan az egyik forrásmű kijelenti: „Ravaszsága legendás.” Bármilyen körülménnyel kerüljön is szembe a holló, képes megbirkózni azzal a kihívással, hogy alkalmazkodjon a fennálló állapotokhoz — különösen, ha élelemről van szó. Természetesen nem egy válogatósfajta madár! A holló majdnem mindent megeszik, amit a karmaival meg tud fogni: gyümölcsöket, magokat, dióféléket, halat, dögöt, kis állatokat, hulladékot. Nem akadékoskodik azt illetően sem, hogy hol találja a táplálékát — elterjedési területének északi részén, amikor a hőmérséklet nulla fok alatt van, még a hó alá is leás, hogy szemeteszsákokat fosszon ki. A hollók napokig követik a vadászokat és a halászokat, mivel valahogy megérzik, hogy idővel nekik is jut valami élelem.
A Corvidae, vagyis a varjúfélék családjába tartozó madarak közismert tolvajok, és a hollók sem kivételek ez alól. Nem vonakodnak ellopni az élelmet más állatoktól, és már megfigyelték őket, amint a bolondját járatják a kutyákkal. Egy pár holló felváltva csinálja ezt: egyikük eltereli a kutya figyelmét, míg a másik lecsap az élelemre, hogy elvegye azt. Az inuit művészet úgy fest le egy ravasz hollót, amint az halat lop egy halásztól.
A hollóknak különleges kapcsolatuk van a farkasokkal, s rutinszerűen követik a farkasfalkákat. A farkasok által elejtett állatokból táplálkoznak, de miközben ezt teszik, úgy tűnik, újra élvezetet találnak abban, ha egy kis mulatságos bohóckodást visznek a dologba. L. David Mech biológus, aki farkasokkal foglalkozik, feljegyezte, amint hollókat látott, melyek becsapják a farkasokat. Elmesél egy történetet egy hollóról, amelyik odatipegett egy pihenő farkashoz, megcsípte annak farkát, majd pedig félreugrott, amikor a farkas utánakapott. Amikor a farkas a holló után lopakodott, a madár olyan közel engedte magához, hogy már csak egy lépés választotta el őket, azután elröppent. Ezután a farkastól pár lépésre újra leszállt, és megismételte a csínyt. Egy másik beszámoló elmondja, hogy egy holló farkaskölykökkel fogócskázott. Amikor a kölykök kifáradtak a játékban, a holló leült, és addig vijjogott, míg a kölykök nem folytatták a játékot.
A Canadian Geographic folyóirat egy Yellowknife-ból (Északnyugati területek) sugárzott rádióadásra utal, ami olyan hollókról szólt, melyek kereskedelmi épületek lejtős fémtetőin gubbasztottak, és szemmel láthatólag csak arra vártak, hogy a gyanútlan gyalogosok elmenjenek alattuk, s egy halom havat tudjanak rájuk csúsztatni. Nem meglepő, hogy a Kanada nyugati partján élő haidák szélhámosnak hívják a hollót.
Hangképzés és tanulási képesség
A holló „szókincse” rendkívül nagy és változatos. A legfelismerhetőbb mély, éles károgáson kívül — melyet úgy lehet érteni, mint ami a háborgatás észlelésének jele — hangképzéséről azt mondják, hogy kifejez gyöngédséget, boldogságot, meglepetést, izgatottságot és haragot. A hollók hangtartományukkal más madarak hangját is tudják utánozni; különösen valósághűen tudják megjeleníteni a varjúét.
Vitatható azonban az, hogy milyen mértékben lehet megtanítani a hollókat beszélni. Candace Savage azonban a Bird Brains (Madáragyak) című könyvében olyan beszámolókat támaszt alá adatokkal, melyek szerint megszelídített hollókat emberi beszéd utánzására tanítottak meg. A legenda szerint Edgar Allan Poe költő szert tett egy hollóra, és gondosan megtanította arra, hogy mogorva károgásával kimondja a „soha már” kifejezést; ez ihlette A holló című híres költeményének megírására, mely arról szól, hogy „egy fiatal férfi siránkozik kedvesének halála miatt”.
A holló tanulási képessége nem nagyon vitatható. Ha a madarakat intelligenciájuk szerint osztályoznánk, úgy tűnik, a holló volna a sor elején. Egy erre a területre szakosodott biológus, Bernd Heinrich megjegyzi, hogy „a madárvilágban feltehetőleg” a holló „a legintelligensebb”. Azt állítja, hogy „amikor próba alá vetik, a hollók éleslátást mutatnak”. Egy kísérlet során egy holló hat óra alatt kitalálta, hogyan szerezzen meg egy madzagra felfüggesztett, nagy darab húst, míg a varjak 30 nap elmúltával még mindig a feladat megoldásán dolgoztak. A hollókat még számolni is megtanították. Eszük talán hozzájárul hosszú életidejükhöz, mivel a hollók a vadonban több mint 40 évig élnek, fogságban pedig még a 70 évet is elérik. Természetesen a holló bármelyik képességét a Teremtője bölcsességének kell tulajdonítani.
Ez a madár széles körben ismert, és azok méltányolják, akik ismerik különleges tulajdonságait. Az egész világon fellelhetők az emberek mondáiban. Ezt a madarat a múlt és a jelenkor írói híressé tették. (Lásd a 24. oldalon a bekeretezett részt.) Igen, a holló az egyik legérdekesebb madár. De mi mondható el a szépségéről?
Páratlan szépségű
Vajon nem hallottad már azt a mondást, hogy „a haja . . . mint a holló, fekete”? (Énekek Éneke 5:11, Katolikus fordítás). Csillogóan fekete kabátkája a szivárványszínekben játszó acélkék és lila színekkel együtt — az alsó tollak néha egy kicsit zöldesek — igazi jelentést ad a „hollófekete” szónak. Képzeld el a szárnyaló hollót megkapó méretével és fényes, fekete tollazatával, amint a sivatagban lévő otthona terméketlen pusztájával kontrasztot alkot. Vagy képzeld el azt az ellentétet, mely e között a csillogón koromfekete madár és a frissen lehullott, tiszta fehér hó között van. A művészeket megragadta a holló szépsége. Robert Bateman művész a következőkre emlékszik vissza: „Vonzottak a Yellowstone Park gyönyörű, havas lejtői, a hatalmas, csillogó táj, mely jól összhangban van a holló erőteljes alakjával.”
Valóban azt lehet mondani, hogy a szépségét, a történelmét, az elterjedési területét, a repülését, a ravaszságát és a szívósságát tekintve a holló különleges madár.
[Kiemelt rész a 24. oldalon]
A holló a legendákban és az irodalomban
LEGENDÁK:
Az egyiptomi, görög, kínai, sémi és szibériai legendák úgy festik le a hollót, mint amely előre megmondja a vihart vagy a rossz időjárást. Ezek a legendák talán a Noéról és az Özönvízről szóló történetből erednek.
A szibériai emberek legendáiban a holló az életet és a teremtést jelenti, az észak-amerikai őslakosok számára pedig a teremtő istent.
Az afrikai, ázsiai és európai legendákban a holló előre megjósolja a halált.
IRODALOM:
A Biblia a hollót azzal tünteti ki, hogy ő az első madár, amelyet kifejezetten a nevén nevez (1Mózes 8:7).
Shakespeare hollói elsősorban vészjóslónak és gonosznak vannak bemutatva (Julius Caesar, Macbeth, Othello), de jótevőnek is ábrázolják, amint megeteti a magára hagyott gyermekeket (Titus Andronicus, Téli rege).
Charles Dickens Barnaby Rudge című művében a hollót mulatságos szereplőként ábrázolta.
Edgar Allan Poe A holló című költeményében a hollót az elveszett szerelemmel és a kétségbeeséssel kapcsolta össze.
[Kiemelt rész a 25. oldalon]
Megtanulandó leckék
Vannak olyan leckék, amelyeket meg kell tanulnunk a hollótól. Isten saját Fia mondta a következőt: „Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrük; és az Isten eltartja őket” (Lukács 12:24). Mivel ezeknek a madaraknak az otthona gyakran elhagyatott helyeken van, az élelmet nagy területeken kell felkutatniuk. A hollók egész életükre csupán egyetlen társat választanak, és odaadó szülőknek bizonyulnak. Amikor fészkelnek, az éhes kicsinyeiket állandóan etetniük kell, hogy elhallgattassák a rekedtes rikoltozásukat. Amikor Jehova megtanított egy leckét Jóbnak arra a bölcsességre vonatkozóan, ami a teremtésben tükröződik vissza, Jehova a példának okáért a hollót is belefoglalta ebbe (Jób 39:3). Mivel Isten gondot visel a hollóra, mely tisztátalannak lett kijelentve a Mózesi Törvényben, biztosak lehetünk abban, hogy azokat az embereket sem fogja elhagyni, akik benne bíznak.
[Kép forrásának jelzése a 23. oldalon]
A 23—25. oldalon található hollók: © 1996 Justin Moore