A folyópart ékszerei

Az Ébredjetek! spanyolországi tudósítójától

VALAHÁNYSZOR egy folyó vagy tavacska mentén sétálok, mindig a kedvenc ékszereim egyike után kutatok — ez piros, kék vagy zöld lehet. Néha úgy látok meg egyet, hogy mozdulatlanul fekszik egy levélen; egy másik talán a víz felett lebeg, sőt azt veszem észre, hogy nekilendül előttem. Az ékszer, amit keresek, a szitakötő — a rovarvilág felvillanó „helikoptere”.

Ezek a repülő drágakövek először akkor ragadták meg a figyelmemet, amikor sok évvel ezelőtt véletlenül rábukkantam egy lassú folyású patakra, mely az erdőt szelte keresztül. A napfényben ide-oda cikázott számos szitakötő — némelyikük világos fémeskék színű, mások pedig zöldessárga ragyogásúak voltak. Egy órát töltöttem azzal, hogy megfigyeltem légi táncukat — ez az erdőben lévő tisztást miniatűr bálteremmé alakította. Attól kezdve érdeklődöm irántuk.

Minél többet megtudok a szitakötőkről, annál jobban értékelem szépségüket és értéküket. Első felfedezésem az volt, hogy különbség van a felemásszárnyú szitakötők és az egyenlőszárnyú szitakötők között. A felemásszárnyú szitakötők erős repülők, és általában nagyobbak — ezzel ellentétben az egyenlőszárnyú szitakötők finomabb felépítésűek, és sokkal bátortalanabbul repülnek. Főleg abban különböznek egymástól, ahogyan a szárnyaikat tartják. Pihenéskor a felemásszárnyú szitakötő általában mindkét pár szárnyát vízszintesen kitartja, míg az egyenlőszárnyú szitakötő összezárja a teste felett.a

Kezdtem azon tűnődni, hogy miként tudják a szitakötők olyan szemmel látható könnyedséggel kicsippenteni a szúnyogokat a levegőből. Én személy szerint szinte lehetetlennek találom, hogy agyonüssek egy a konyha falán sütkérező nagy legyet. „Mije van a szitakötőnek, ami nekem nincs?” — kérdeztem magamtól. Ez két dolgot foglal magában: teljesen ura a levegőnek, és olyan szeme van, amely sárga irigységgel töltene el egy őrt.

A szitakötő repülése

Ha a szitakötőt helikopternek nevezzük — mely becenév gyakori Spanyolországban —, az igen lekicsinylő párhuzam. Légi akrobatikájuk annyira gyors, hogy néha lehetetlen szemmel követni őket. Ha nekilendülnek, néhány faj rövid távon még az óránkénti 96 kilométeres csúcssebességet is elérheti. Tudnak lebegni, és tudnak előre, hátra és oldalirányba repülni, s mindezt egy szempillantás alatt változtatni. Ezenkívül, amikor a szitakötő éles kanyart vesz a levegőben, a tudósok számítása szerint akkora erőhatást kell kibírnia, ami 2,5 G-t is megközelíti.

A szitakötőknek két pár hajlékony, csipkeszerű szárnyuk van. Bár ezek a szárnyak törékenynek látszanak, rezgésszámuk másodpercenként a 40-et is elérheti, és minimális sérüléssel bírják ki az ütődéseket. Robin J. Wootton biológus „az ötletes megformálás apró mestermunkáinak” írja le őket.

Még a következőt fűzi hozzá: „Minél jobban megértjük a rovar szárnyának működését, annál ötletesebbnek és gyönyörűbbnek tűnik a megformálásuk . . . Alig van, ha van egyáltalán, valamilyen technikai párhuzamuk.” Nem meglepő, hogy a szitakötő repülési technikáját jelenleg repüléstani mérnökök tanulmányozzák.

Szemekkel teli fej

Ha a szitakötő repülése rendkívüli, akkor legalább ezt kell mondani a látásáról is. A két nagy összetett szem majdnem befedi a szitakötő fejét. Minden egyes szemnek közel 30 000 hatszögletű egysége van, amelyek úgy néznek ki, mint apró szemek egy szemen belül, mivel mindegyik különböző képet közöl az aggyal. Ez azonban nem jelenti, hogy a szitakötő több ezer különböző képet lát egy időben. Nem egy egész képet lát, mint mi, hanem a mozgást, a mintákat, a kontrasztokat és a formákat érzékeli.

Mindezt a képet elemezni kell. Így a szitakötő agyának 80 százaléka arra szolgál, hogy elemezze a látható információt. Csak néhány optikai rendszer ilyen érzékeny — a szitakötő mintegy 20 méterről is észre tud venni egy szúnyogot. Még szürkületben is, amikor olyan homály van, hogy az ember alig veszi észre az apró legyeket, a trópusi szitakötők könnyűszerrel zsákmányul ejtik őket.

Amint a szitakötő gyorsan, lendületesen keresztülrepül a folyóparton lévő növényzeten, több száz pillanatnyi döntést kell hoznia. Ezt a roppant nagy feladatot meg tudja csinálni, mivel közel száz különböző képet lát másodpercenként — ez több mint ötszöröse annak, amit mi látunk. Így a mozi, mely másodpercenként 24 képet vetít ki, a szitakötőnek olyan, mintha csupán egy sor állóképet látna.

Életmódbeli változás

Amikor a szitakötő megkezdi életét, semmi jelét sem mutatja annak, hogy végül egy csillogó, kiváló repülő lesz belőle. Miután kikel, a vízilárva többé-kevésbé mozdulatlan marad egy tavacskában vagy patakban, s várja, hogy bármiféle élelmet megragadjon, amit csak elér. Később, néhány hónappal, vagy némely faj esetében néhány évvel azután, hogy a bőrön sok változás megy végbe, a lárva kimászik egy nádszálra. Itt rendkívüli átalakulás megy végbe.

A bőr felhasad a tor mentén, és egy teljesen kifejlődött szitakötő csúszik ki rajta. A pillangóhoz hasonlóan az újonnan előjött felnőttnek pár órát kell várnia, mielőtt a szárnyai megmerevednek, és elkezdődik új élete. Napok kérdése, és ösztönös bölcsessége lehetővé teszi számára, hogy sikeresen vadásszon, és mesterien hajtson végre bonyolult repülést.

A fiatal szitakötő hamarosan szakértővé válik abban, hogy röptében elfogja a legyeket és a szúnyogokat. Mindennap saját súlyának megfelelő mennyiségű rovart fal fel, s ezzel felbecsülhetetlen értékű szolgálatot végez. Ahhoz, hogy biztos élelemellátásról gondoskodjon, sok hím szitakötő kis területeket követel magának, melyek felett féltékenyen őrködik.

Néhány szitakötőfaj levéltetvekre vagy bogarakra vadászik, mások apró békákat ejtenek foglyul, az egyenlőszárnyú szitakötők egyik trópusi faja pedig még pókokat is megeszik. Egy nagy szövőpók hálója körül lebeg, és megragadja a kisebb pókokat, amelyek meglátogatják a szövőpók hálóját, hogy feltakarítsák azokat az ételmorzsákat, amelyeket a háló tulajdonosa maga után hagyott.

Bizonyíték az evolúció ellen

Sok evolucionista tudós a szitakötőket tekinti a legkorábbi repülő rovarnak. Franciaországban egy szitakötő szárnyainak fosszilis lenyomatát fedezték fel, melynek 75 centiméteres volt a szárnyfesztávolsága! Ez a legnagyobb ismert rovar, és több mint háromszor akkora a mérete, mint bármely más élő szitakötőnek.

A következőt kérdeztem magamtól: „Hogyan lehetett az, hogy az ember által ismert egyik legbonyolultabb repülő szerkezet csak úgy egyszerűen megjelent, tökéletesen kifejlődve?” Az Alien Empire​—An Exploration of the Lives of Insects című könyv elismeri: „Nincs olyan rovarfosszília, amely a szárny nélküli és a szárnyas állapot közötti átmenetre utal.” Nyilvánvaló, hogy a szitakötők egy intelligens Megformálómester kezemunkái.

A szitakötők szinte a föld összes részét sikeresen meghódították. Egy alpesi tó környékén, egy egyenlítői mocsaras vagy még egy külvárosi úszómedence mellett is otthon érzik magukat.

Szitakötőrajokat figyeltem meg Afrikában egy trópusi tengerparton, valamint magányos óriás-szitakötőket, amint hajthatatlanul végzik őrjáratukat kedvenc európai tavacskájuknál. Mikor pedig a Fülöp-szigeteken átkenuztam egy buja növényzetű kanyonon, pompás egyenlőszárnyú szitakötők kísértek el, s még rá is szálltak a csupasz karomra.

Bár talán a szitakötők a föld legbonyolultabb repülőszerkezetei közé tartoznak, rám a repülőképességüknél mindig nagyobb hatást tett a kecsességük és a szépségük. Jelenlétük különleges sziporkázást ad tavacskáinknak és folyópartjainknak. Ezek eszményi drágakövek — mindig ott vannak, hogy élvezettel töltsenek el bennünket.

[Lábjegyzet]

[Kép a 17. oldalon]

A felemásszárnyú szitakötők vízszintesen pihentetik szárnyaikat, s általában nagyobbak, mint az egyenlőszárnyú szitakötők, melyek testük fölött összezárják szárnyaikat