ÉPÍTÉS

Az „épít” ige jelentése: ’anyagok összerakásával, egybeszerkesztésével valamit létrehozni vagy megalkotni’. Az „épít” szó héber megfelelője a bá·náʹ. Ebből erednek a bin·jánʹ („épület”, Ez 41:12), a miv·neʹ („építmény”, Ez 40:2) és a tav·níthʹ („minta” [2Mó 25:40]; ’képmás’ [5Mó 4:16]; ’építési terv’ [1Kr 28:11]) szavak. A görög oi·ko·do·meʹó szót használják a legtöbbször az ’épít’ igére; az ezzel kapcsolatban álló oi·ko·do·méʹ főnév pedig azt jelenti, hogy ’épület’ (Mt 16:18; 1Ko 3:9).

Jehova Isten, minden dolog Teremtője a legkiválóbb Építőmester (Héb 3:4; Jób 38:4–6). A Logoszt (Szó), aki később Jézus Krisztus lett, mint mestermunkást használta fel minden dolog létrehozásakor (Jn 1:1–3; Kol 1:13–16; Pl 8:30). Az emberek nem képesek teremteni, hanem a már meglévő anyagokból kell építeniük. A tervezés, eszközkészítés és építés képessége a teremtéskor lett az emberbe plántálva, és már az emberi történelem hajnalán is megnyilvánult (1Mó 1:26; 4:20–22).

Káin, Ádám és Éva elsőszülött fia volt az első, akiről azt írja a Biblia, hogy várost épített; ezt a fiáról, Énókról nevezte el (1Mó 4:17). Noé készítette el a bárkát, melynek a terveit Jehovától kapta (1Mó 6:13, 14). Nimród, a „Jehovának ellenszegülő, hatalmas vadász” több várost is épített, név szerint Bábelt, Ereket, Akkádot, Kalnét, Ninivét, Rehobót-Írt, Kalahot és Reszent (1Mó 10:9–12).

Amikor az izraeliták rabszolgák voltak Egyiptomban, raktárvárosokat építettek a fáraónak, Pitomot és Ramszeszt (2Mó 1:11). Amikor Jehova elvezette őket az Ígéret földjére, ott olyan városokat találtak, melyeket a kánaáni lakók építettek. Sok ilyen várost, a bennük található házakkal együtt, az izraeliták elfoglaltak, és attól kezdve ők laktak azokban (5Mó 6:10, 11).

A pusztában Mózes felügyelte a hajlék és az ahhoz tartozó eszközök készítését; ezeknek a mintájáról Isten gondoskodott (2Mó 25:9). Az építésben és a munkálatokban Bécalel és Oholiáb állt az élen, akiknek a képességeit Isten szent szelleme még kifinomultabbá tette, így képesek voltak pontosan úgy elvégezni a munkát, ahogyan Isten megparancsolta Mózesnek (2Mó 25:40; 35:30–36:1).

Miután Dávid elfoglalta Jeruzsálemet a jebuszitáktól, sok építkezésbe fogott a városon belül, például házat épített magának (2Sá 5:9–11). A fia, Salamon is az építkezéseiről volt híres, a legfőbb ezek közül Jehova templomának felépítése volt. Ennek a templomnak a terveit Dávid ihletés által kapta (1Kr 28:11, 12). Dávid sok anyagot gyűjtött össze a templomépítéshez, például aranyat, ezüstöt, rezet, vasat, fát, követ és értékes köveket, melyeket a nép adományozott, illetve melyeket Dávid a saját vagyonából adott (1Kr 22:14–16; 29:2–8). Hírám, Tírusz királya ugyanolyan jó viszonyban volt Salamonnal, mint Dáviddal, és gondoskodott számára építési anyagokról, főként cédrus- és borókafáról, valamint munkásokról is (1Ki 5:7–10, 18; 2Kr 2:3). Hírám király egy férfit is küldött, Hírámot (Hírám-Abit), egy tíruszi férfi és egy izraelita nő fiát, aki jártas volt az arannyal, ezüsttel, rézzel, vassal, kővel, fával és szövettel való munkában (1Ki 7:13, 14; 2Kr 2:13, 14).

Salamonnak más nagyszabású építkezései is voltak, például felépítette a saját házát, valamint a Libanon-erdő házat, az oszlopcsarnokot és a tróncsarnokot. A templom és a hivatali épületek elkészítése 20 évbe telt (1Ki 6:1; 7:1, 2, 6, 7; 9:10). Ezt követően Salamon egy egész nemzetet érintő építési programba kezdett bele, melynek keretében felépítette Gézert és Alsó-Bét-Horont, Baálátot, és Támárt (Tadmort) a pusztában, továbbá raktárvárosokat, a szekerek városait és a lovasok városait (1Ki 9:17–19). A Palesztinában, azon belül is különösen a Hácorban, Megiddóban és Gézerben végzett ásatások során olyan városkapukra és erődítményekre bukkantak, melyeket a régészek Salamon királynak tulajdonítanak.

Salamon fia, Roboám az építkezései miatt kiemelkedő volt Izrael és Júda királyai között. Ő építette újjá Betlehemet, Étámot, Tékoát, Bét-Cúrt, Szokót, Adullámot, Gátot, Marésahot, Zifet, Adoráimot, Lákist, Azekát, Córát, Ajjalont és Hebront. Roboám megerősítette és ellátta élelemmel az erődített helyeket (2Kr 11:5–11). Az építkezők közé tartozott még az izraeli Baása király, aki „hozzáfogott Ráma építéséhez”; a júdai Asa király, aki megépítette Gébát Benjáminban, és Micpát; a bételi Hiel, aki két fiának az élete árán építette újjá a lerombolt Jerikót: elsőszülöttjének, Abirámnak az élete árán rakta le az alapját, és legkisebb fiának, Ségubnak az élete árán állította fel kapuit – pontosan úgy, ahogyan Józsué megjövendölte (1Ki 15:17, 22; 16:34; Jzs 6:26); valamint az izraeli Aháb király, aki több várost és egy elefántcsont házat épített (1Ki 22:39).

A júdabeli Uzziás király is sok építkezést folytatott (2Kr 26:9, 10). Uzziásnak nagyon jó stratégiai érzéke lehetett, hiszen Jeruzsálemet ’hadigépekkel, mérnökök találmányaival’ erősítette meg (2Kr 26:15). Azokon a domborműveken, melyek bemutatják, hogy Szanhérib hogyan ostromolja meg Lákist, a város tornyain különleges védelmi létesítmények láthatók, melyekről a régészek úgy gondolják, hogy Uzziás keze művei.

Jótám szintén sokszor fogott építkezésbe (2Kr 27:3, 4). Ezenkívül Ezékiás is fontos munkákat végzett Jeruzsálem megerősítésével kapcsolatban, például egy csatornát ásatott, hogy elvezesse a Gihon-forrás vizét a városba (2Kr 32:2–5, 30). Ezt a vízvezetéket még a mai napig is láthatják a Jeruzsálembe látogatók.

A száműzetés után Zorobábel, kb. 50 000 emberrel az oldalán, Babilonból Jeruzsálembe ment, és elkezdte újjáépíteni Jehova templomát. A munka i. e. 515. március 6-án fejeződött be. Később, i. e. 455-ben Nehémiás eljött Susánból, hogy újjáépítse a város falait (Ezs 2:1, 2, 64, 65; 6:15; Ne 6:1; 7:1).

A babiloni Nabukodonozor király főként a katonai sikereiről volt híres, ám sok mindent épített is. Babilonban sok templomot emelt a hamis isteneknek, de arról is ismert volt, hogy sok középületet épített. Az általa készített feliratok nem a katonai sikereivel, hanem az építkezéseivel foglalkoznak, például a templomok, paloták, utcák, gátak és falak építésével. Babilont a csodák városává tette az ókori világban, és egész Babilóniában semmi nem volt fogható a híres függőkertekhez, melyeket Nabukodonozor király a méd származású feleségének készíttetett, hogy enyhítse a honvágyát. Ezek a kertek az ókori világ hét csodája közé tartoztak.

Nagy Heródes király építette újjá Jehova második templomát Jeruzsálemben. A zsidók nem bíztak benne, ezért először az építőanyagokat kellett odaszállíttatnia, majd építőkövenként kellett lerombolnia a második templomot, miközben építette az újat. Mivel a zsidók nem szerették Heródest, és nem bíztak benne, az új templomot nem tekintették a harmadik templomnak, bár sokan mások annak tartották. I. sz. 30-ra a templom területén zajló újjáépítés már 46 éve folyt (Jn 2:20), és még sok éven át tartott. Heródes egy mesterséges kikötővárost is építtetett, Cezáreát, valamint újjáépítette Szamáriát, és még sok más nagyszabású építkezést is végzett Palesztinában és más területeken.

Amikor Jézus a földön volt, a szakmája összefüggött az építkezésekkel, hiszen „ács” volt (Mk 6:3).

A bibliai időkben használt építőanyagok között volt a föld, a különböző fafajták, kövek, drágakövek, fémek, szövetek, a vakolat, a habarcs és a bitumen. Sokszor bemeszelték a házakat, színezőanyagokkal díszítették a faanyagokat, és befestették a szöveteket. Időnként festettek a téglákra, vagy zománccal vonták be őket. (Lásd: TÉGLA.)

Több munkaeszköz és szerszám is szerepel a Bibliában, például a fejsze (5Mó 19:5), a kalapács (Bí 4:21), a pöröly, az üllő és a szögek (Ézs 41:7), a fűrész (Ézs 10:15), a kőfűrész (1Ki 7:9), a mérőzsinór vagy mérőkötél (Za 1:16; 2:1), a mérőnád (Ez 40:3; Je 21:15), a függőón (Ám 7:7, 8; Za 4:9, 10), a szintező (2Ki 21:13; Ézs 28:17), a kaparókés, a körző (Ézs 44:13), a vágószerszám (Ézs 44:12; Jr 10:3), a véső (2Mó 20:25) és a mérleg (Ézs 40:12).

Jelképes értelem: A keresztény gyülekezet egy olyan háznak vagy templomnak tekinthető, amely az apostolok és a próféták alapján áll, és amelynek az alapszegletköve Krisztus Jézus. Ezt az építményt ’Isten épületének’ hívják, illetve ’egy olyan helynek, ahol az Isten lakozik szellem által’ (1Ko 3:9; Ef 2:20–22). Jézus a Zsoltárok 118:22 szavait magára alkalmazta, hiszen ő volt az „a kő”, melyet a zsidó vallási vezetők és a követőik, vagyis az „építők” elvetettek (Mt 21:42; Lk 20:17; Cs 4:11; 1Pt 2:7). A gyülekezet egyes tagjaira úgy utal a Szentírás, mint „élő kövek”-re (1Pt 2:5). A megdicsőített gyülekezet, melyről az is olvasható, hogy Jézus Krisztus menyasszonya, egy városként, az Új Jeruzsálemként van ábrázolva (Je 21:2, 9–21).

Jézus a hallgatóit kétfajta építőhöz hasonlította. Az egyik a személyiségét és az életmódját sziklára, vagyis a Krisztusnak való engedelmességre építette, és ennek köszönhetően képes volt ellenállni a nehézségek és az üldözés viharának. A másik viszont homokra épített, és ezért nem volt képes megállni, amikor nehézséget tapasztalt (Mt 7:24–27). Pál apostol mint „munkairányító” szintén beszélt arról, hogy hogyan kell másokban keresztény egyéniséget kiépítenünk (1Ko 3:10–15). Egyszer Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt felállítom” (Jn 2:19). A zsidók azt gondolták, hogy Heródes templomáról beszél, és a szavait felhasználták ellene a tárgyalásán. A tanúk ezt állították: „Hallottuk, amikor ezt mondta: »Le fogom rombolni ezt a kézzel készített templomot, és három nap alatt másikat építek, ami nem kézzel készített lesz«” (Mk 14:58). Jézus jelképesen értette azt, amit mondott, és a ’testének templomára’ utalt. Megölték, de a harmadik napon feltámadt (Jn 2:21; Mt 16:21; Lk 24:7, 21, 46). Az Atyja, Jehova Isten egy másik testben támasztotta fel őt, nem egy kézzel készítettben, amilyen a jeruzsálemi templom volt, hanem egy szellemi testben, melyet ő maga készített (épített) (Cs 2:24; 1Pt 3:18). A Bibliában nem szokatlan, hogy az „épít” kifejezés egy személy testére van használva, hiszen Éva megteremtésével kapcsolatban ezt olvashatjuk: „Majd Jehova Isten az emberből kivett bordából nőt alkotott [szó szerint: ’épített’]” (1Mó 2:22).

Jézus Krisztus megjövendölte, hogy az „utolsó napokban” az emberek el lesznek foglalva az építkezésekkel és az élet más dolgaival, és nem fogják észrevenni, hogy milyen jelentőségteljes időben élnek, ahogyan az Lót napjaiban is történt; a pusztulás úgy fogja érni az ilyen személyeket, hogy bele vannak merülve ezekbe a tevékenységekbe (Lk 17:28–30; lásd: ÉPÍTÉSZET; ERŐDÍTMÉNYEK).