FARAGÁS

A fa, kő, fém és agyag művészi megmunkálása. Ez az eljárás nagyon sok mindent foglal magában. A Szentírásban a „vésés” és a „faragás” kifejezések egymás szinonimái, és több héber szó is ezzel a két szóval van visszaadva. A legtöbbször előforduló héber szó a peʹszel, mely a faragott képmásokkal kapcsolatban használatos.

Legelőször a tízparancsolatban lett megtiltva, hogy az izraeliták faragott képmást készítsenek imádat céljából (2Mó 20:4), és később újra meg lett ismételve ez a parancs. „Átkozott az az ember, aki faragott képmást. . . készít” (5Mó 27:15; 4:16, 23; 5:8). A próféták újra meg újra felhívták a figyelmet arra, hogy ostobaság faragott bálványokat készíteni és imádni, és elítélték ezt a szokást (Zs 97:7; Ézs 42:17; 44:9–20; 45:20; Jr 10:14, 15; Ná 1:14; Ha 2:18). Ha Isten szövetséges népe az imádata során tisztelettel adózott a faragott képmásoknak, akkor nem adta meg Jehovának az őt megillető kizárólagos odaadást. Ezért valahányszor Izrael elhagyta Istent, és a saját keze által készített faragott képmásokat imádta, érthető módon elveszítette Isten helyeslését (Bí 18:18, 30, 31; 2Ki 21:7–9; 2Kr 33:7, 22; Ez 8:10).

Ugyanakkor a hajlékban és a Salamon nagy templomában lévő faragásokat nem azért készítették, hogy imádatot mutassanak be nekik, hanem pusztán díszítőelemek voltak, illetve jelképes jelentésük volt. Maga Jehova adott utasítást arra, hogy készítsenek ilyeneket, és ő adta a szellemét Bécalelre és Oholiábra, azokra az ügyes mesteremberekre, akiket a hajlék építésének a felügyeletével bízott meg (2Mó 35:30, 31, 34). Néhány példa a faragott és vésett, aranyból vagy drágakőből készült, hajlékhoz tartozó tárgyakra: a lámpatartó, a kerubok a láda fedelén, a melltáska vésett drágakövei és a főpap turbánján lévő aranylemez (2Mó 25:18, 19, 31–40; 28:2, 21, 36). Salamon templomában a cédrusfára kerubokat, pálmákat, virágokat és tök alakú díszeket faragtak, és bevonták őket arannyal (1Ki 6:18–35; 2Kr 2:7). Az Ezékiel látomásában szereplő jelképes templomban is sokféle faragás volt (Ez 41:17–20).

Mivelhogy Isten elítélte a faragott bálványok és képmások imádatát, nem meglepő, hogy a régészek által Palesztinában feltárt ilyen tárgyakat vagy a pogányok készítették, vagy pogányok befolyására készültek. Az izraeliták nem állítottak faragott emlékműveket a nagy vezetőiknek, és domborműveket sem készítettek, hogy megörökítsék a katonai győzelmeiket. Ám az Egyiptomból, Asszíriából, Babilóniából és Perzsiából származó domborművek, szobrok és más faragott vagy vésett tárgyak feltárják az ókori népek vallási szokásait, háborúit és mindennapjait. A fennmaradt hétköznapi tárgyak megmutatják, hogy a faragással vagy véséssel foglalkozó mesteremberek követ, agyagot, fát, üveget, elefántcsontot, értékes köveket, csontot, gipszet, kagylókat, fémeket és alabástromot használtak fel, hogy trónokat, oroszlánokat, oszlopokat, ékszereket, pecséteket, szarkofágokat, kőtáblákat, bútorokat, falidíszeket és egyéb eszközöket készítsenek.