CIPRUS I.

A Földközi-tenger ék. sarkában elhelyezkedő sziget, amely a kis-ázsiai Cilicia partjától mintegy 70 km-re, Szíria partvonalától pedig kb. 100 km-re feküdt. Ciprus a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete Szicília és Szardínia után. A sziget fő része kb. 160 km hosszú, de az ék. csücskéből még egy 72 km hosszúságú, keskeny földnyelv nyúlik ki. A legnagyobb szélessége 97 km. A dny. részén található a Troodosz-hegység, melynek legmagasabb hegycsúcsa, az Olimbosz-csúcs 1951 m magas. Az é. part mentén is húzódik egy hegyvonulat, és e két hegyvonulat közé ékelődik a központi síkság. Télen hó borítja a hegycsúcsokat, nyáron pedig forró és száraz a sík területek időjárása. Ciprus ősidőktől fogva híres volt gazdag rézlelőhelyeiről, és a sziget neve rokon értelmű lett ezzel a fémmel.

A történelmi bizonyítékok leginkább amellett szólnak, hogy a Héber Iratokban szereplő „Kittim” Ciprussal azonos (Ézs 23:1, 12; Dá 11:30). A sziget nem csupán a rézércéről volt híres, hanem kitűnő faanyagáról, különösen a ciprusáról is, melyet vélhetően a Fönícia partvidékén fekvő Tíruszba exportáltak hajóépítéshez (Ez 27:2, 6).

Mivel összefüggésbe hozzák a bibliai Kittimmel, így Ciprus őslakosai nyilván valamilyen kapcsolatban álltak a görögökkel. (Lásd: 1Mó 10:4; Jáván a jónok, azaz a régi görögök ősatyja.) Ahogy az a KITTIM cikkből is látható, ez a viszony valóban fennállt.

Miután Nagy Sándor győzelmet aratott az isszoszi csatában i. e. 333-ban, Ciprus városállamainak a királyai szövetséget kötöttek vele. Nagy Sándor halála után az egyiptomi Ptolemaidák vették át a kormányzást, s Ciprus javarészt az egyiptomi birodalom része maradt mindaddig, míg Róma i. e. 58-ban be nem kebelezte. Bár konkrétan nincs megemlítve a felsorolásban, valószínűleg ciprusi zsidók is jelen voltak i. sz. 33-ban Jeruzsálemben pünkösd ünnepén. A lévita József, ismertebb nevén Barnabás, Cipruson született (Cs 4:36).

Kereszténység: István mártírhalálát követően üldözni kezdték a keresztényeket, emiatt a tanítványok szétszóródtak. Néhányan Ciprusra mentek, ahol a helyi zsidó lakosoknak tanúskodtak. Egyes ciprusi keresztények a szigettel szemközti Antiókiába utaztak, mely a szír tengerparton feküdt, és ott nagyon eredményesen prédikáltak a hozzájuk hasonlóan görögül beszélők körében (Cs 11:19, 20). Amikor Pált és Barnabást János Márkkal együtt elküldték Antiókiából az első misszionáriusi útjukra (i. sz. 47–48 táján), legelső területük Barnabás szülőföldje, Ciprus szigete volt. A k. parton fekvő fontos kereskedelmi városba, Szalamiszba érkezve több zsinagógát is találtak. Ez jelezte, hogy valamekkora zsidó közösség létezett a városban. Szalamiszban hirdették Isten szavát, majd átutaztak az egész szigeten, és eljutottak a ny. parton lévő Páfoszba, az akkori római tartományi székhelyre. Páfoszban találkoztak Szergiusz Paulusszal, egy érdeklődő prokonzullal, valamint Elimásszal (Barjézussal), egy ellenséges varázslóval (Cs 13:1–12).

A történetíró Lukács utalása egy ciprusi prokonzulra pontos. I. e. 22-ben Ciprus a római szenátus igazgatása alá került, így ettől kezdődően a sziget kinevezett kormányzója nem a legátus, hanem a prokonzul címet viselte, vagyis kormányzóhelyettes volt a szenátus képviseletében.

Páfosz kikötőjéből Pál az útitársaival együtt a Kis-Ázsia partvidékén húzódó Pamfíliába hajózott (Cs 13:13). Kb. két évvel később Barnabás visszatért a szülőföldjére János Márkkal, hogy további tanítványképző munkát végezzenek, Pál pedig elindult a Kis-Ázsián keresztül vezető második misszionáriusi útjára (i. sz. 49 táján) (Cs 15:36–41). Az apostol a harmadik útja vége felé (i. sz. 56 körül), amikor a Kis-Ázsia dny. partján fekvő Patarából Fönícia felé tartott a tengeren, elhajózott Ciprus mellett látótávolságon belül, de aztán ’elhagyta bal kéz felől’, bizonyára a sziget dny. végénél, amint a hajója Tírusz irányában szelte a habokat (Cs 21:1–3). Nem sokkal ezután, Jeruzsálembe érkezve Pált vendégül látta otthonában Mnáson, aki Barnabáshoz hasonlóan szintén ciprusi születésű volt (Cs 21:15, 16). Rómába tartó útján Pál „Ciprus védelme alatt” hajózott el, „mivel ellenszél volt”. Az évnek abban az időszakában ny. és ény. szelek uralkodtak, amelyek gátolták volna a nyílt tenger átszelését, így nyilván a hajó Ciprus k. végét megkerülve, majd Kis-Ázsia partvonala mentén haladva tette meg az utat, az ottani, szárazföldről érkező szellők ugyanis segítették a ny. irányba jutást (Cs 27:4, 5, 9, 12).