FUVOLA

A fafúvós hangszerek egyike. Noha némiképp vita tárgyát képezi, hogy melyik mai hangszert jelölheti a héber chá·lílʹ és ennek görög megfelelője, az au·loszʹ szó, sok mai fordítás úgy adja vissza ezeket a szavakat, hogy „fuvola” (1Sá 10:5; 1Ko 14:7; IMIT, Káldi, ÚV, Csia, Vida). Ez összhangban van a szótárszerkesztők által megadott meghatározással. Az a héber alapszó, amelyből vélhetően a chá·lílʹ szó származik, azt jelenti, hogy ’átszúr’ (Ézs 51:9; 53:5), és valószínűleg arra a folyamatra utal, amikor elkészítettek egy egyszerű fuvolát, vagyis kifúrták egy nád-, csont- vagy elefántcsontdarab belsejét, majd egymástól megfelelő távolságra lyukakat készítettek rá. Az egyiptomi feliratok azt sugallják, hogy sokféle fuvolaszerű hangszer létezett Egyiptomban. Volt egy bizonyosfajta fuvola, melyet rézsútosan tartottak, és a szájrész a hangszer oldalán volt; és kifejlesztettek egy kettős fuvolát is, amelynek a szájrésze a két cső végén volt.

Úgy tűnik, hogy a görög au·loszʹ szót szintén általános értelemben használták kétféle típusú hangszer megnevezésére: az egyik egy olyan fuvola, amelynek nádból készült fúvókája volt, a másik pedig egy egyszerű, fuvolaszerű cső. Lehetséges, hogy a chá·lílʹ később általános kifejezés volt minden fafúvós hangszerre, de a mai héber nyelvben csak a fuvola értendő alatta, és a hagyományos zsidó hit szerint a Szentírásban szereplő chá·lílʹ a fuvola volt.

A fuvola volt az egyik legnépszerűbb hangszer, melyen örömteli alkalmakkor játszottak, például lakomákon és esküvőkön (Ézs 5:12; 30:29; 1Ki 1:40), és ezt a szokást a gyerekek utánozták a köztereken (Mt 11:16, 17). Szomorúság idején is játszottak fuvolán. A hivatásos siratókat gyakran fuvolások kísérték valamilyen szomorú dallammal (Mt 9:23, 24).