HABAKUK KÖNYVE

Egy könyv a Héber Iratokban, amely az úgynevezett kispróféták között a nyolcadikként szerepel a héber szövegekben, a Septuagintában, és a magyar fordításokban is. Két részre osztható: 1. párbeszéd az író és Jehova között (1., 2. fej.); 2. ima gyászdalokban (3. fej.).

Ki írta? A könyvből kiderül, hogy ki az írója. Mindkét rész kimondja az elején, hogy „Habakuk próféta” a szerzője (1:1; 3:1; lásd: HABAKUK).

A kánon része: A Héber Iratok ősi kánonjegyzékei is alátámasztják, hogy Habakuk könyve a bibliai kánon része. Jóllehet nem említik név szerint, de nyilván erre a könyvre is utalnak a „tizenkét kispróféta” elnevezéssel, mert egyébként nem lenne meg a 12 próféta. Az is egyértelműen a könyv hitelessége mellett szól, hogy a Keresztény Görög Iratokban idéztek belőle. Pál ugyan nem nevezte meg a prófétát, de a hűtlen zsidókhoz szólva a Habakuk 1:5-öt (LXX) idézte (Cs 13:40, 41). Amikor pedig a keresztényeket arra buzdította, hogy hittel cselekedjenek, a Habakuk 2:4-ből idézett: „De az igazságos a hűsége által élni fog” (Ró 1:16, 17; Ga 3:11; Héb 10:38, 39).

A holt-tengeri tekercsek között van egy olyan héber szöveg, amely a maszoréták ideje előtt készült, és ez tartalmazza Habakuk könyvének a kéziratát (1., 2. fej.) egy hozzáfűzött szövegmagyarázattal együtt. Érdekes, hogy míg a szövegben Jehova neve óhéber karakterekkel van írva, a szövegmagyarázatban azonban nem szerepel Isten neve, csak a héber ʼÉl szó ( jel.: ’Isten’).

A tudósok úgy vélik, hogy ez a tekercs i. e. az I. század vége felé készült. Ha ez így van, akkor Habakuk könyvének ez a legrégebbi fennmaradt héber kézirata. Ez a kézirat a Habakuk 1:6-ban „káldeusokat” ír, és ezzel igazolja a maszoréta szöveg pontosságát, amelyben az áll, hogy Jehova a káldeusokat (babilóniaiakat) fogja felindítani, hogy végrehajtsák az ítéletét.

Mikor és milyen körülmények között íródott? Habakuk valószínűleg még azelőtt prófétált, mielőtt a Salamon által épített jeruzsálemi templom i. e. 607-ben elpusztult. Erre utalnak a következő kifejezések: „Jehova. . . az ő szent templomában van”; „A karmesternek húros hangszereimen” (Ha 2:20; 3:19). Ezenkívül Jehovának az a kijelentése, hogy „felindítom a káldeusokat” (1:6), és általában véve a próféciának a hangvétele is arra utal, hogy a káldeusok, vagyis babilóniaiak még nem pusztították el Jeruzsálemet. A Habakuk 1:17 viszont arra enged következtetni, hogy már kezdtek meghódítani más nemzeteket. Abban az időben, amikor Júdában a jó Jósiás király uralkodott (i. e. 659–629), a káldeusok és a médek elfoglalták Ninivét (i. e. 632), és Babilon jó úton haladt afelé, hogy világhatalommá váljon (Ná 3:7).

Vannak, akik azzal a zsidó hagyománnyal értenek egyet, hogy Habakuk ennél korábban prófétált, akkor, amikor Manassé király uralkodott Júdában. Szerintük ő is azok közé a próféták közé tartozik, akikre a 2Királyok 21:10 és a 2Krónikák 33:10 utal. Úgy vélik, hogy a babilóniaiak ekkor még nem jelentettek veszélyt a Júdában élőkre, és ezért Habakuk próféciája még inkább hihetetlennek tűnhetett a népnek. (Lásd: Ha 1:5, 6.)

De más időszakban is hihetetlennek tűnhetett Júda önfejű lakosainak – noha elmondták nekik –, hogy Isten felindítja a káldeusokat, és megbünteti őket, méghozzá abban az időszakban, amikor Joákim uralkodásának az elején Júda az egyiptomiak fennhatósága alá tartozott (Ha 1:5, 6; 2Ki 23:34, 35). Babilon királya, Nabukodonozor i. e. 625-ben, Joákim király uralkodásának a negyedik évében, Karkemisnél győzelmet aratott Nékó fáraó felett (Jr 46:2). Habakuk tehát még ez előtt prófétálhatott, illetve jegyezhette le a próféciáját. Feltehetően i. e. 628 körül fejezte be az írást, Júdában. Mivel jövő időben beszélt a káldeusok támadásáról, ez egyértelműen arra utal, hogy még azelőtt írta le a könyvet, hogy Joákim Babilon vazallusa lett (i. e. 620–618) (2Ki 24:1).

Stílusa: A könyv határozott hangvételű, ugyanakkor megindító. Habakuk élénk szemléltetéseket és hasonlatokat használ (Ha 1:8, 11, 14, 15; 2:5, 11, 14, 16, 17; 3:6, 8–11). Az írói stílusáról S. R. Driver ezt mondta: „Rendkívül kifejező irodalmi mű. Bár rövid, de erőteljes; az elbeszélés szemléletes és dinamikus; költői kifejezésekkel adja vissza a gondolatokat.” Ez természetesen elsősorban annak köszönhető, hogy Habakukot Isten ihlette a könyv megírására.

Habakuk könyve kiemeli, hogy Jehova minden nemzet felett áll (Ha 2:20; 3:6, 12), és hogy az ő uralma a legfőbb. Az a tény is kidomborodik belőle, hogy az igazságos a hite által él (2:4). Hangsúlyozza, hogy Jehovára kell támaszkodni, rámutat, hogy ő soha nem hal meg (1:12), hogy jogosan ’csépeli’ a nemzeteket, és hogy kimegy a népe megmentésére (3:12, 13). Akik Jehovában ujjonganak, azok számára ő lesz a megmentés Istene, és az éltető erő forrása (3:18, 19).

[Kiemelt rész a 853. oldalon]

HABAKUK KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Választ ad arra a kérdésre, hogy el fogja-e Isten pusztítani a gonoszokat

Nyilván i. e. 628 körül íródott, amikor a káldeusok egyre nagyobb hatalomra tettek szert, de még azelőtt, hogy Joákim a vazallusuk lett

Habakuk segítségért kiált, és azt kérdezi Istentől, hogy meddig tűri a gonoszságot (1:1–2:1)

Jehova azt válaszolja Habakuknak, hogy felindítja majd a káldeusokat, akik végrehajtják az általa kiszabott büntetést; a próféta nem érti, hogy a ’Szent’ hogyan támogathat egy ilyen álnok nemzetet, melynek a háború az istene, mely a vonóhálójával úgy gyűjti össze az embereket, mint a halakat, és mely kíméletlenül öldököl

A próféta vár Jehova válaszára, számítva arra, hogy Isten meg fogja feddni

Jehova már kitűzte azt az időt, amikor cselekedni fog; kihirdeti, hogy jaj a káldeusoknak (2:2–20)

Jehova megerősíti, hogy a prófétai látomás – bár látszólag késik – „a meghatározott időre vonatkozik, és siet a vég felé”, vagyis mindenképpen beteljesedik

A megjövendölt jaj érzékelteti, hogy a káldeusok nem maradnak büntetlenül, amiért visszaéltek a rájuk bízott feladattal, ugyanis kizsákmányoltak nemzeteket, sok népet levágtak, vérontással építettek városokat, megitatták másokkal a szégyenteljes vereség poharát, és bálványokat imádtak

A próféta kéri Jehovát, hogy tegyen valamit, de közben legyen irgalmas a közelgő nyomorúság napján (3:1–19)

Habakuk példákat hoz fel a múltból arra, hogy Jehova milyen hatalmas, és ekkor a próféta félni és remegni kezd; ám elhatározza, hogy nyugton várja a nyomorúság napját, és a megmentés Istenében ujjong

A próféta eltökéli, hogy még ha nélkülöznie is kell a létfenntartáshoz szükséges dolgokat, örvendezni fog Jehovában, a megmentés Istenében, aki megerősíti