JEREMIÁS

(feltehetően: ’Jehova felmagasztal’; v.: ’eloldoz [talán a méhből]’):

1. Benjáminita férfi, aki csatlakozott Dávidhoz, amikor az Ciklágban volt. Dávid vitézei közé tartozott (1Kr 12:1–4).

2. Gád fiai közül való férfi, aki Dávid mellé állt „a nehezen megközelíthető helyen a pusztában”, amikor Dávidnak menekülnie kellett Saul elől. Az ötödik volt ezek közül a ’bátor és erős emberek közül, akiknek az arcuk oroszlánarc volt, és olyan gyorsak voltak, mint a gazellák a hegyeken’. Dávid seregének ezekről a gádita főembereiről ezt mondták: „A legkisebb felért százzal, a legnagyobb meg ezerrel.” Ők „keltek át a Jordánon az első hónapban, amikor az mindenütt elöntötte partjait, aztán elűzték a völgyek minden lakóját, keletre és nyugatra” (1Kr 12:8–15).

3. Dávid seregében a gáditák főemberei közül a tizedik, akire ugyanaz érvényes, mint a 2-es számmal jelzett személyre (1Kr 12:13, 14).

4. Manassé törzséből a Jordántól K-re lévő atyai háznépek egyik fője a királyok idejében. A rúbeniták, gáditák és Manassénak a Jordántól K-re fekvő területen lakó fél törzse (köztük voltak ennek a Jeremiásnak a leszármazottai is) „hűtlenül kezdtek cselekedni ősatyáik Istene ellen, és erkölcstelenkedtek a föld azon népeinek isteneivel, amelyeket kiirtott előlük Isten. Izrael Istene ezért felindította Asszíria királyának, Púlnak a szellemét, igen, Asszíria királyának, Tilgát-Pilnészernek a szellemét, ő pedig [Izrael királyának, Pékának a napjaiban] száműzetésbe hurcolta Rúben fiait, Gád fiait és Manassé fél törzsét, és elvitte őket Halába, Háborba, Hárába és a Gózán-folyóhoz” (1Kr 5:23–26; 2Ki 15:29).

5. Egy papi városból, Libnából való férfi. Ő volt az apja Jósiás király feleségének, Hamutalnak, aki Joakház és Sedékiás (Mattánia) király anyja volt (2Ki 23:30, 31; 24:18; Jr 52:1; Jzs 21:13; 1Kr 6:57).

6. Próféta, egy Anatótban lakó papnak, Hilkijának a fia; Anatót egy Benjámin területén lévő papi város volt, kevesebb mint 5 km-re É-ÉK-re a jeruzsálemi Templomhegytől (Jr 1:1; Jzs 21:13, 17, 18). Jeremiás apja nem az a Hilkija, aki főpapként szolgált, és Eleázár leszármazottja volt, hanem nagy valószínűséggel Itamár vonalán született, és minden bizonnyal Abjátár leszármazottja volt, azé a papé, akit Salamon király elbocsátott a papi szolgálatából (1Ki 2:26, 27).

Prófétai megbízatása: Jeremiást már fiatalkorában – i. e. 647-ben, Júda királya, Jósiás uralkodásának (i. e. 659–629) a 13. évében – megbízták, hogy legyen próféta. Jehova ezt mondta neki: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, már megszenteltelek. A nemzetek prófétájává tettelek” (Jr 1:2–5). Így hát azon kevesek közé tartozott, akiknek a születéséért Jehova felelősséget vállalt – talán csodával vagy valamilyen más módon irányítva azt –, hogy különleges szolgái lehessenek. Ilyen volt Izsák, Sámson, Sámuel, Keresztelő János és Jézus is. (Lásd: ELŐRETUDÁS, ELŐREELRENDELÉS.)

Amikor Jehova szólt hozzá, Jeremiás bátortalannak bizonyult. Így felelt Istennek: „Ó, jaj, legfőbb Úr, Jehova! Nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok még” (Jr 1:6). Ha összevetjük ezt a megjegyzését azzal, hogy milyen bátor és állhatatos volt prófétai szolgálata során, láthatjuk, hogy ez a rendkívüli erő nem örökölt tulajdonsága volt Jeremiásnak, hanem abból fakadt, hogy teljes mértékben Jehovára támaszkodott. És Jehova bizony vele is volt, „mint egy félelmetes hős”, Ő tette Jeremiást ’megerősített várossá, vasoszloppá és rézfallá az egész földdel szemben’ (Jr 20:11; 1:18, 19). Jeremiás olyan híres lett a bátorságáról, hogy néhányan Jézus földi szolgálata során azt hitték, hogy Jeremiás kelt ismét életre (Mt 16:13, 14).

Írásai: Jeremiás kutató ember volt, egyben történész és próféta is. Ő írta a nevét viselő könyvet, és általában neki tulajdonítják a Királyok első és második könyvének a megírását is, mely könyvek a két királyság (Júda és Izrael) történelméről szólnak, onnantól folytatva a leírást, ahol Sámuel könyvei abbahagyták (vagyis Dávid egész Izrael feletti uralmának a végétől) egészen a két királyság végetértéig. Mivel a királyok uralmát összefoglaló kronológiájának az összeállítása során azt a módszert alkalmazta, hogy összehasonlította és egybevetette Izrael és Júda királyainak az uralmát, ez segítségünkre van abban, hogy pontosan meg tudjuk határozni bizonyos események dátumát. Jeruzsálem eleste után írta meg Jeremiás a Siralmak könyvét.

Súlyos ítéletüzenet: Jeremiás nem volt örökösen panaszkodó személyiség. Sőt, inkább szerető, törődő és együtt érző embernek bizonyult. Remekül tudott uralkodni az érzésein, rendkívül kitartó volt, de nagy szomorúsággal töltötte el népe viselkedése és az ítéletek, amelyek végrehajtását elszenvedték (Jr 8:21).

Igazából Jehova volt az, aki panaszt emelt Júda ellen, és jogosan. Jeremiás csak a kötelességét teljesítette, amikor erejét nem kímélve tolmácsolta ezt. Arról se feledkezzünk meg, hogy Izrael Isten nemzete volt, akihez szövetség kötötte őket, és az Ő törvénye alatt voltak, amelyet az izraeliták durván megsértettek. Jehova újra meg újra rámutatott, hogy Jeremiás ítéletüzeneteinek szilárd alapja a Törvény volt, és felhívta a figyelmüket a fejedelmek és a nép felelősségére, felsorolva, hogy hol szegték meg a Törvényt. Jehova ismételten emlékeztette őket azokra a dolgokra, amelyekre már Mózes próféta által is figyelmeztette őket, hogy el fog jönni rájuk, ha nem hallgatnak a szavára, és megszegik a vele kötött szövetséget (3Mó 26.; 5Mó 28.).

Bátorsága, kitartása, szeretete: Jeremiás bátorsága és kitartása a népe iránt érzett szeretetével párosult. Elmarasztaló végzéseket és félelmetes ítéletüzeneteket kellett hirdetnie, főleg a papok, a próféták, az uralkodók és azok ellen, akik „a népszerű útra” tértek, és akikben ’megátalkodott hűtlenség’ fejlődött ki (Jr 8:5, 6). De Jeremiás tisztában volt azzal, hogy az is a megbízatása, hogy ’építsen és ültessen’ (Jr 1:10). Sírt a Jeruzsálemre eljövendő szerencsétlenség miatt (Jr 8:21, 22; 9:1). A Siralmak könyve jó bizonyíték arra, hogy szerette Jehova nevét és népét, aggódott Jehova hírneve miatt, és szívén viselte a nép sorsát. Bár a gyáva és ingatag Sedékiás király cserbenhagyta őt, Jeremiás könyörgött neki, hogy engedelmeskedjen Jehova szavának, hogy így életben maradhasson (Jr 38:4, 5, 19–23). Jeremiás ezenkívül nem gondolta, hogy igazságosabb másoknál, hanem saját magát is beleértette, amikor elismerte, hogy gonosz a nemzet (Jr 14:20, 21). Miután Nebuzáradán szabadon engedte, tanácstalan volt, hogy elhagyja-e a babiloni száműzetésbe hurcoltakat; talán úgy érezte, hogy osztoznia kellene sorsukban, illetve a továbbiakban is szolgálni akarta szellemi érdekeiket (Jr 40:5).

Jeremiás olykor elkedvetlenedett hosszú szolgálata során, és bátorításra vágyott Jehovától, de még ezekben a viszontagságos időkben sem feledkezett meg arról, hogy Jehova segítségét kérje (Jr 20.).

Társai: Jeremiás a több mint 40 éves prófétai szolgálata során sosem volt magára hagyva. Jehova vele volt, megszabadította ellenségeitől (Jr 1:19). Jeremiás gyönyörűségét lelte Jehova szavában (Jr 15:16). Kerülte azok társaságát, akik figyelemre sem méltatták Istent (Jr 15:17), viszont talált igaz társakat, akik között végezhette az ’építőmunkát’ (Jr 1:10), ilyenek voltak a rékábiták, Ebed-Melek és Báruk. Ezek által a barátai által többször is segítséget kapott, és megszabadult a haláltól, sőt Jehova nemegyszer felhasználta erejét, hogy megvédje őt (Jr 26:7–24; 35:1–19; 36:19–26; 38:7–13; 39:11–14; 40:1–5).

Drámaként eljátszott szemléltetések: Jeremiás több kisebb drámát is eljátszott annak jelképeként, milyen állapotban van Jeruzsálem, és milyen szerencsétlenség fog elkövetkezni rá. Ilyen volt például a fazekas házában tett látogatása (Jr 18:1–11) és a tönkrement öv esete (Jr 13:1–11). Jeremiás azt a parancsot kapta, hogy ne nősüljön meg; ez figyelmeztetésül szolgált arra, hogy „halálos betegségekben fognak meghalni” a gyermekek, akik Jeruzsálem utolsó napjaiban fognak megszületni (Jr 16:1–4). Összetört egy korsót Jeruzsálem vénei előtt annak jelképeként, hogy hamarosan összezúzzák majd a várost (Jr 19:1, 2, 10, 11). Kiváltott egy földet apai nagybátyjának a fiától, Hanameltől annak szemléltetéseként, hogy vissza fognak térni a száműzöttek 70 év után, s akkor újra vásárolni fognak földeket Júdában (Jr 32:8–15, 44). Tahpanheszben, Egyiptomban a fáraó házának téglateraszán nagy köveket rejtett el, próféciaként utalva rá, hogy Nabukodonozor erre a helyre fogja helyezni a trónját (Jr 43:8–10).

Igaz próféta: Jeremiást Isten igaz prófétájának ismerte el Dániel, aki, mivel tanulmányozta Jeremiásnak a 70 éves száműzetésről szóló szavait, erősíteni és bátorítani tudta a zsidókat, hogy közel a szabadulásuk (Dá 9:1, 2; Jr 29:10). Ezsdrás felhívta a figyelmet arra, hogy Jeremiás szavai beteljesedtek (Ezs 1:1; lásd még: 2Kr 36:20, 21). Máté apostol rámutatott, hogy Jeremiás egyik próféciája akkor teljesedett, amikor Jézus kisgyermek volt (Mt 2:17, 18; Jr 31:15). Pál apostol beszélt a prófétákról – közéjük tartozott Jeremiás is –, akiknek az írásaiból idézett a Héberek 8:8–12-ben (Jr 31:31–34). Még azt is írta róluk, hogy „a világ nem volt méltó rájuk”, és hogy „hitük által tanúságot nyertek” (Héb 11:32, 38, 39).

7. Habaccinja fia és Jaazánja apja; ez utóbbi volt a rékábiták vezetője, akiknek a feddhetetlenségét Jeremiás próféta próbára tette bort kínálva nekik, de ők azt nem fogadták el (Jr 35:1–10, 19).

8. Egy pap (vagy egy ilyen nevű papi háznépet képviselő személy), aki i. e. 537-ben visszatért a babiloni száműzetésből Zorobábel kormányzóval és Jésua főpappal (Ne 12:1).

9. Egy pap (vagy egy ilyen nevű papi háznépet képviselő személy) azok közül, akik pecséttel megerősített „megbízható megállapodást” kötöttek Jehova előtt Nehémiással, a fejedelmekkel, papokkal meg a lévitákkal, hogy Isten törvényében fognak járni. Ha a név háznépre utal, és nem egy személyre, akkor valószínűleg ugyanarról van szó, mint amit a 8-as szám alatt találhatunk (Ne 9:38; 10:1, 2, 29).

10. Olyan személy, akit Nehémiás kijelölt arra, hogy vegyen részt abban a menetben, amely Jeruzsálem újjáépített falán haladt, amikor azt felavatták. (Vsz. ugyanaz a pap, akiről a Nehémiás 10:2 beszél.) Ők azt az énekkart követték, amelyik jobbra ment elhaladva a Szemét kapu előtt a Víz kapu felé, és végül összetalálkozott a másik énekkarral a templomnál (Ne 12:31–37). Joákim idejében Hanánia volt Jeremiás atyai háznépének a feje (Ne 12:12). Ha ebben az esetben a Jeremiás név háznépre utal, és nem egy személyre, akkor valószínűleg ugyanarról van szó, mint amit a 8-as szám alatt találhatunk.