JÁNOS LEVELEI

Azok közé az ihletett bibliai könyvek közé tartoznak, amelyek utoljára készültek el. Bár e levelek egyikében sem szerepel János apostol neve, a tudósok többsége egyetért azzal a hagyományos nézettel, hogy a három levelet ugyanaz a személy írta, mint János evangéliumát. Számos hasonlóság van a levelek és az evangélium között.

Sok bizonyíték szól a levelek hitelessége mellett. Egyrészt a levelek összhangban vannak a Szentírás többi részével. Másrészt több ókori író is a hitelességük mellett tanúskodik. Polükarposz feltételezhetően az 1János 4:3-at idézi; Euszebiosz szerint Papiasz hivatkozik az első levélre, akárcsak Tertullianus és Cyprianus; ezenkívül ez a levél benne van a szír Pesittában is. A jelek szerint Alexandriai Kelemen tudott a másik két levélről is; Iréneusz minden bizonnyal a 2János 10, 11-et idézi; és Alexandriai Dionüsziosz (Euszebiosz szerint) utal a második és a harmadik levélre. Ez utóbbi írók a János első levelének a hitelessége mellett is tanúskodnak.

Minden valószínűség szerint János Efézusban írta a leveleit i. sz. 98 körül, az idő tájt, amikor az evangéliumát is. Gyakran használja a „kicsiny gyermekek” kifejezést, ami arra enged következtetni, hogy ekkor már idős volt.

Az első levél: Ez a levél inkább értekezésnek mondható, hiszen nincs benne sem üdvözlés, sem levelekre jellemző befejezés. A második fejezetben János apákhoz, kisgyermekekhez és ifjakhoz szól, amiből az derül ki, hogy ez nem egy konkrét személynek írt levél. Nagyon valószínű, hogy egy gyülekezetnek írta, vagy akár több gyülekezetnek is, de igazából mindenkinek szól, aki egységben van Krisztussal (1Jn 2:13, 14).

A levél megírásakor Jánoson kívül már nem élt más apostol. Több mint 30 éve nem készült olyan levél, ami végül bekerült a Keresztény Görög Iratokba. Rövid időn belül már egy apostol sem volt a keresztények között. Évekkel ezt megelőzően Pál azt írta Timóteusznak, hogy már nem sokáig lesz vele (2Ti 4:6). Arra buzdította Timóteuszt, hogy továbbra is tartsa meg az egészséges szavak mintáját, és hogy a Páltól hallottakat bízza rá hű emberekre, hogy ők is taníthassanak másokat (2Ti 1:13; 2:2).

Péter apostol arra figyelmeztette a keresztényeket, hogy hamis tanítók fognak támadni a gyülekezeten belül, akik romboló szektákat fognak bevezetni (2Pt 2:1–3). Pál pedig azt mondta az efézusi felvigyázóknak (János később ebben a városban írta a leveleit), hogy „elnyomó farkasok” jönnek közéjük, akik nem fognak gyöngéden bánni a nyájjal (Cs 20:29, 30). Arról is jövendölt, hogy nagy hitehagyás lesz, amellyel együtt megjelenik „a törvénytelenség embere” is (2Te 2:3–12). Ezért írhatta a következőket János i. sz. 98-ban: „Kisgyermekeim, az utolsó óra ez, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, úgy már most is sok antikrisztus támadt; ebből a tényből ismerjük fel, hogy az utolsó óra ez” (1Jn 2:18). A levél tehát igen időszerű volt, és nagyon sokat segített a hűséges keresztényeknek, hogy megerősödjenek, és ne engedjék, hogy hatással legyen rájuk a hitehagyás.

Miért íródott? János azonban nem csak azért írta ezt a levelét, hogy megcáfolja a hamis tanításokat. Számára az volt a legfontosabb, hogy az akkori keresztények még jobban tudjanak hinni azokban az igazságokban, amelyeket tanultak. Sok esetben ezeket az igazságokat szembeállította a hamis tanításokkal. János az első levelét valószínűleg a környék összes gyülekezetének szánta. Ezt támasztja alá az is, hogy János többször él a „ti” névmás görög megfelelőjével.

Érvelése jól felépített és hatásos, ami látható lesz majd az alábbiakban. Mély érzelmi húrokat pendít meg. Egyértelműen érződik, hogy János nagyon szerette az igazságot, és gyűlölte, ha valaki eltért ettől, szerette a világosságot, és gyűlölte a sötétséget.

Három fő téma: János főként három témát fejtegetett a levelében: az antikrisztus, a bűn és a szeretet.

Nagyon nyíltan beszélt az antikrisztusról. Ezt írta: „Ezeket azokról írom nektek, akik megpróbálnak félrevezetni benneteket” (1Jn 2:26). Ezek az emberek tagadták, hogy Jézus Krisztus Istennek a Fia, aki testben jött el. Elmagyarázta a testvéreknek, hogy az ilyenek egykor a gyülekezet tagjai voltak, de elhagyták azt, és így felszínre került, hogy nem ’közülük valók’ (2:19). Nem voltak hűségesek, és nem volt bennük szeretet, vagyis nem olyanok voltak, akiknek van „hitük a lélek életben tartására”, hanem olyanok, akik „meghátrálnak a pusztulásra” (Héb 10:39).

A bűnnel kapcsolatban egyebek mellett ezeket emelte ki: 1. Mindannyian bűnösök vagyunk, és aki azt mondja, hogy nincs bűne, abban nincs meg az igazság, és hazuggá teszi az Istent (1Jn 1:8–10). 2. Mindannyiunknak küzdenünk kell a bűn ellen (2:1). 3. Isten gondoskodott arról, hogy Jézus Krisztus, aki segítőnk az Atyánál, engesztelő áldozatot mutasson be a bűneinkért (2:1; 4:10). 4. Az igaz keresztények nem élnek bűnös életet, vagyis nem tartanak ki a bűnben, bár előfordul, hogy olykor vétkeznek (2:1; 3:4–10; 5:18). 5. Kétféle bűn van: az egyik megbocsátható, a másik viszont, amelyet szándékosan követnek el, nem (5:16, 17).

János a szeretetről többet ír. Kijelenti: 1. Az Isten szeretet (1Jn 4:8, 16). 2. Isten azáltal bizonyította a szeretetét, hogy elküldte a Fiát, aki engesztelő áldozatként meghalt a bűneinkért; ezenkívül Krisztus által lehetővé tette, hogy a felkent keresztények a gyermekeivé válhassanak (3:1; 4:10). 3. Isten és Krisztus szeretete miatt kötelességünk szeretni a testvéreinket (3:16; 4:11). 4. Az Isten szeretete azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait (5:2, 3). 5. A tökéletes szeretet kiűzi a félelmet, és így nincs többé akadálya annak, hogy nyíltan beszélhessünk Istennel (4:17, 18). 6. Ne csak szóval szeressük a testvéreinket, hanem tettel, és hacsak tudjuk, adjuk meg nekik, amire szükségük van (3:17, 18). 7. Aki gyűlöli a testvérét, az mind emberölő (3:15). 8. A keresztényeknek nem szabad szeretniük a világot, se a világban levő dolgokat (2:15).

A második levél: János a második levelét ezekkel a szavakkal kezdi: „Az idősebb férfi a választott nemes hölgynek és gyermekeinek” (2Jn 1). János diszkréten így adja tudtunkra, hogy ő a levél írója. És csakugyan „idősebb férfi” volt, hiszen már 90-100 éves lehetett. Azért is elmondható, hogy „idősebb” volt, mert érett keresztény lévén „oszlopnak” számított a gyülekezetben (Ga 2:9).

Némelyek úgy gondolják, hogy János ezt a „választott nemes hölgynek” szóló levelét egy keresztény gyülekezetnek küldte, a gyerekek szellemi gyermekek, a ’nővér’ gyermekei pedig egy másik gyülekezetnek a tagjai (2Jn 13). Mások szerint ez a levél valószínűleg egy Küria (gör.: ’nemes hölgy’) nevű asszonynak szólt.

János sok olyasmiről ír, csak rövidebben, amiről már említést tett az első levelében. Beszél az igazságról – amely megmarad azokban, akik csakugyan ismerik azt –, valamint Istennek a ki nem érdemelt kedvességéről és a békéjéről. Örvendezik, hogy némelyek továbbra is „az igazságban járnak”. Ezek a testvérek szeretik egymást, és megtartják Isten parancsolatait. De ámítók mentek ki a világba (ők részét alkotják az antikrisztusnak), akik tagadják, hogy Isten Fia testben jött el. (Vö.: 2Jn 7; 1Jn 4:3.) A 2János 10, 11-ben az apostol kiegészíti az első levelében írtakat, és rámutat, hogyan bánjanak a gyülekezet tagjai azokkal, akik túlmennek azon, amit Krisztus tanított, és a saját, illetve emberek tanításait helyezik előtérbe. János azt a parancsot adta, hogy ne köszöntsék az ilyeneket, és ne is fogadják őket az otthonukba.

A harmadik levél: A harmadik levelet „az idősebb férfi” Gájusznak írta, de másokat is üdvözölt a gyülekezetben. Ez egy klasszikus levél. Témájában viszont annyira hasonlít az első és a második levélre, hogy mindenképpen ugyanannak az embernek, vagyis János apostolnak kellett írnia őket. Azt azonban nem tudni pontosan, hogy ki volt Gájusz. Igaz, a Szentírásban több ilyen nevű személy is szerepel, de valószínűleg nem róluk van szó, ugyanis legalább 30 évvel korábban lettek megírva azok a könyvek, amelyekben előfordul ez a név, vagyis a Cselekedetek könyve, a rómaiaknak írt levél, valamint a korintusziaknak írt első levél (Cs 19:29; 20:4; Ró 16:23; 1Ko 1:14).

János arra buzdítja a keresztényeket, hogy legyenek vendégszeretőek. Elmondja, hogy Diotrefész, aki szívesen foglalja el a gyülekezetben az első helyet, nem fogadja megbecsüléssel Jánosnak vagy más felelős testvéreknek a szavait. Az utazófelvigyázókat sem tiszteli. Sőt, ki akarja taszítani a gyülekezetből azokat, akik szeretettel fogadják ezeket a testvéreket. János ezért elmondja, hogy ha odamegy – és remélte, hogy el tud menni –, akkor rendezni fogja a helyzetet (3Jn 9, 10). Dicsérően ír Gájusznak a hűséges Demetriuszról (valószínűleg ő vitte el a levelét), és arra kéri, hogy fogadja szeretettel azokat, akik elmennek majd hozzájuk, hogy építsék a gyülekezetet.

Mindhárom levél kiemeli, mennyire fontos, hogy a keresztények legyenek egységesek; szeressék Istent, megtartva a parancsolatait; kerüljék a sötétséget, és járjanak a világosságban; szeressék a testvéreket és továbbra is járjanak az igazságban. János „idősebb” korában is olyan leveleket írt, amelyek buzdították és erősítették a kis-ázsiai gyülekezeteket, sőt, minden keresztényt buzdítanak, aki olvassa azokat.

[Kiemelt rész az 1145. oldalon]

JÁNOS ELSŐ LEVELÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Egy olyan értekezés, amely hatásos érveket tartalmaz, és azért készült, hogy segítsen a keresztényeknek ellenállni a hitehagyottak befolyásának

János apostol írta nem sokkal a halála előtt, i. sz. 98 körül, miután elkészült a Jelenések könyve

Vigyázzunk, mert sok hazugság terjedt el Jézusról

Az is bizonyítja, hogy Jézus testben jött el, hogy voltak, akik hallották, látták és megérintették őt (1:1–4)

Aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus, az hazug és antikrisztus; a felkent keresztények ismerik az igazságot, és nincs szükségük arra, hogy más tanításra figyeljenek (2:18–29)

Egy ihletett kijelentés sem származik Istentől, amely tagadja, hogy Jézus Krisztus testben jött el; sok hamis próféta tűnt fel (4:1–6)

Aki tagadja, hogy Jézus Istennek a Fia, az az Atyának a tanúbizonyságát veti el (5:5–12)

A keresztények ne éljenek bűnös életet

Ha kerüljük a sötétséget, és a világosságban járunk, Jézus vére megtisztít minket a bűnünktől (1:5–7)

Ha elkövetünk valamilyen bűnt, valljuk meg, és meg fogunk tisztulni Jézus áldozatának köszönhetően (1:8–2:2)

A keresztények nem tartanak ki a bűnben, mert aki ezt teszi, az az Ördögtől származik; Isten gyermekei igyekeznek igazságosan élni, és kerülik a bűnt (3:1–12; 5:18, 19)

A keresztények azt a buzdítást kapják, hogy imádkozzanak a bűnbe esett testvéreikért, feltéve, ha nem olyan bűnt követtek el, „amely halált von maga után” (5:16, 17)

Az Isten és a testvéreink iránti szeretet óv minket

Aki szereti a testvérét, az a világosságban jár, és nem botránkozik meg (2:9–11)

A keresztények akkor nyerik el az Atya szeretetét, ha cselekszik az akaratát, és nem szeretik a világot, sem a világban lévő csábító dolgokat (2:15–17)

Ha igazán szeretjük a testvéreinket, az azt bizonyítja, hogy átmentünk a halálból az életbe; ha nem szeretjük őket, és nem segítünk rajtuk, amikor szükséget szenvednek, akkor nincs meg bennünk az Isten szeretete (3:13–24)

A keresztények szeressék egymást, hisz Isten szeretet; azért szeretjük Őt, mert először Ő szeretett minket; ha egy keresztény azt állítja, hogy szereti az Istent, és mégis gyűlöli a testvérét, akkor hazug (4:7–5:2)

[Kiemelt rész az 1146. oldalon]

JÁNOS MÁSODIK LEVELÉNEK ÁTTEKINTÉSE

„A választott nemes hölgynek” szóló levél; ez a hölgy lehetett egy személy, de akár egy gyülekezet is

János apostol írta i. sz. 98 körül

Járjunk az igazságban (1–6. v.)

János és mindazok, akik ismerik az igazságot, szeretik ’a választott nemes hölgyet’ és a gyermekeit is, akik az igazságban járnak

János arra buzdítja a hölgyet, hogy továbbra is legyen benne szeretet

A szeretet azt jelenti, hogy Isten „parancsolatai szerint járunk”

Legyünk résen az ámítók miatt (7–13. v.)

Az ámítók tagadják Jézus Krisztus testben való eljövetelét

A keresztények kerüljenek mindenkit, aki nem marad meg Krisztus tanításában; ne fogadják az ilyeneket az otthonukba, és ne is köszönjenek nekik; ha ezt tennék, részesek lennének azok gonosz cselekedeteiben

[Kiemelt rész az 1147. oldalon]

JÁNOS HARMADIK LEVELÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Gájusznak szóló ihletett levél, amelyet minden keresztény a javára fordíthat

János apostol írta i. sz. 98 körül, nagyjából abban az időben, amikor a másik két levelét is

Kötelességünk vendégszeretettel fogadni a testvéreinket (1–8. v.)

János nagyon örül, amikor az utazófelvigyázók arról számolnak be, hogy Gájusz az igazságban jár, és hogy milyen sok szeretet van benne; ez nyilván abból derült ki, hogy vendégszeretettel fogadta őket

’Munkatársakká válunk az igazságban’, ha vendégszeretettel fogadjuk azokat a testvéreket, akik Isten nevéért fáradoznak

A jót utánozzuk, ne a rosszat (9–14. v.)

Diotrefész, aki szívesen foglalja el az első helyet, semmit nem fogad Jánostól megbecsüléssel

Nem fogadja szívesen az utazófelvigyázókat, és ki akar közösíteni mindenkit, aki kész vendégszeretettel fogadni őket

Ne a rosszat utánozzuk, hanem a jót