JÓZSEF

(a Jósifia rövidített alakja,  jel.: ’tegyen hozzá [gyarapítsa] Jah; Jah hozzátett [gyarapította]’):

1. Jákob azon két fia közül az első, akiket szeretett felesége, Ráhel szült neki (1Mó 35:24). József születésekor Ráhel, aki korábban meddő volt, felkiáltott: „Isten elvette gyalázatomat!” A József nevet adta a fiának, ezt mondva: „Jehova most egy másik fiút is ad nekem”, mármint Dánon és Naftalin kívül, akiket Ráhel a saját fiainak tekintett, jóllehet a szolgálója, Bilha szülte őket (1Mó 30:3–8, 22–24). A bizonyítékok alapján Jákob ekkor 91 éves volt. (Vö.: 1Mó 41:46, 47, 53, 54; 45:11; 47:9.)

Mintegy hat évvel később Jákob elindult Paddán-Arámból az egész családjával, hogy visszatérjen Kánaán földjére (1Mó 31:17, 18, 41). Amikor megtudta, hogy a testvére, Ézsau 400 férfival közelít feléje, több csoportra osztotta a gyermekeit, a feleségeit és az ágyasait, és Ráhelt Józseffel együtt leghátulra, a legbiztonságosabb helyre állította (1Mó 33:1–3). Ebből adódóan József és az édesanyja hajolt meg utoljára Ézsau előtt (1Mó 33:4–7).

József ezután több helyen is lakott a családjával: Szukkótban, Sikemben (1Mó 33:17–19), majd Bételben (1Mó 35:1, 5, 6). Később Bételből Efratába (Betlehem) tartva József anyja, Ráhel meghalt, miközben megszülte Benjámint (1Mó 35:16–19).

A féltestvérei gyűlölik: József 17 éves korában juhokat őrzött Jákobnak a Bilhától és Zilpától született fiaival. Noha fiatalabb volt náluk, nem tartott velük a rosszban, hanem kötelességtudóan elvitte róluk a rossz hírt az apjuknak (1Mó 37:2).

Jákob minden fiánál jobban szerette Józsefet, mert öregkorában született fia volt. Talán az is hozzájárult a kivételes vonzódásához, hogy József ragaszkodott ahhoz, ami helyes. Jákob készíttetett a fiának egy hosszú, csíkos ruhát, amely olyan lehetett, mint amilyet magas rangú személyek viseltek. Józsefet ezért meggyűlölték a féltestvérei. Később, mikor elmondta az álmát, mely arra mutatott, hogy kimagaslik majd közülük, a testvérei még inkább meggyűlölték. Egy másik álomnak pedig az volt a jelentése, hogy nemcsak a testvérei, hanem az apja és az anyja is meg fognak hajolni előtte (nyilvánvalóan nem Ráhelről volt szó, hiszen ő már meghalt, hanem talán a háznépről vagy Jákob első számú élő feleségéről). Az apja megdorgálta Józsefet, amiért elmondta ezt az álmát, és a testvéreiben még inkább felizzott a féltékenység. Az, hogy József beszélt az álmairól, nem jelenti azt, hogy felsőbbrendűnek érezte magát. Egyszerűen csak közölte, amit Isten a tudomására hozott. Jákob valószínűleg felismerte az álmok prófétai jellegét, mert „megjegyezte [fia] szavait” (1Mó 37:3–11).

Egy másik alkalommal, Hebronban Jákob arra kérte Józsefet, hogy nézze meg, jól van-e a nyáj és a testvérei, akik Sikem közelében legeltettek. A gyűlölködésükre gondolva ez nem lehetett kellemes feladat Józsefnek. Ő mégis habozás nélkül így felelt: „Itt vagyok!” Elindult hát a Hebron-völgyből Sikembe. Ott megtudta egy férfitól, hogy a testvérei Dótán felé mentek, úgyhogy folytatta útját. Amikor a testvérei messziről meglátták, fondorkodni kezdtek ellene, ezt mondva: „Nézzétek csak! Itt jön az álomlátó! Most pedig gyertek, öljük meg, és dobjuk be az egyik vizesverembe. . . Akkor majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból” (1Mó 37:12–20). Rúben, az elsőszülött azonban meg akarta akadályozni a gyilkos tervet, ezért azt javasolta, hogy ne öljék meg Józsefet, hanem dobják egy kiszáradt vizesverembe. Mikor odaért József, letépték róla hosszú, csíkos ruháját, és azt tették, amit Rúben tanácsolt. Később, amikor feltűnt egy ismáelita karaván, Júda rábeszélte a többieket, míg Rúben nem volt ott, hogy ne öljék meg Józsefet, hanem adják el az utazó kereskedőknek (1Mó 37:21–27).

Eladják rabszolgának: Hiába esedezett József irgalomért, eladták húsz ezüstért (1Mó 37:28; 42:21). Később elhitették Jákobbal, hogy Józsefet megölte egy vadállat. Az idős Jákob annyira bánkódott fiának az elvesztése miatt, hogy nem akart megvigasztalódni (1Mó 37:31–35).

A kereskedők Egyiptomban kötöttek ki Józseffel, és eladták Potifárnak, aki a fáraó testőrségének a parancsnoka volt (1Mó 37:28, 36; 39:1). Ez a vásár nem volt szokatlan az egyiptomi Potifár részéről, mivel ősi papiruszdokumentumok tanúsága szerint Egyiptomban értékesnek tartották a szír rabszolgákat (József félig szír volt [1Mó 29:10; 31:20]).

Ahogy József az apja érdekeit szorgosan előmozdította, ugyanúgy rabszolgaként is dolgos és megbízható volt. Jehova áldásával minden, amit tett, jól sikerült. Így hát Potifár végül rábízta az összes otthoni ügyét. Úgy tűnik ebből, hogy József házvezető lett, vagyis olyan posztot töltött be, amelyet az egyiptomi feljegyzések a befolyásos egyiptomiak nagy házaival kapcsolatban említenek (1Mó 39:2–6).

Ellenáll a kísértésnek: Időközben József igen jóképű fiatalember lett. Potifár felesége bele is szeretett. Többször is unszolta, hogy háljon vele. József azonban, akit az igazságosság útján oktattak, megtagadta az asszony kérését, ezt mondva: „Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen?” Ámde ezzel még nem szűnt meg a veszély. A régészeti bizonyítékok arra mutatnak, hogy az egyiptomi házak elrendezése olyan lehetett, hogy ha valaki el akart jutni a raktárhelyiségekbe, át kellett mennie a központi helyiségen. Ha Potifár háza is ilyen volt, akkor József sehogyan sem kerülhette el a találkozást az ura feleségével (1Mó 39:6–10).

Végül aztán Potifár felesége kihasználta az alkalmat, amely a legmegfelelőbbnek tűnt neki. Mikor senki más nem volt a házban, és József éppen az otthoni teendőit látta el, megragadta a ruháját, és így szólt: „Hálj velem!” De József otthagyta ruháját a kezében, és elmenekült. Erre az asszony sikoltozni kezdett, és úgy tüntette fel a történteket, mintha József erkölcstelen szándékkal közeledett volna hozzá. Amikor elmondta ezt a férjének, Potifár haragra gerjedt, és bezáratta Józsefet abba a börtönbe, ahol a király foglyait őrizték (1Mó 39:11–20).

A börtönben: Úgy tűnik, kezdetben szigorúan bántak Józseffel a börtönben. „Bilinccsel nyomorgatták lábát, vasba verték a lelkét” (Zs 105:17, 18). Később azonban a börtönparancsnok Jehova áldásának és annak köszönhetően, hogy József példásan viselkedett sanyarú helyzetében, bizalmi állásba helyezte őt, hogy felügyeljen a többi rabra. Ebben a minőségében a rab József ismét rátermett ügyintézőnek bizonyult, mivel gondja volt rá, hogy minden munka el legyen végezve (1Mó 39:21–23).

Történt pedig, hogy bekerült ebbe a börtönbe a fáraó két tisztviselője, a főpohárnoka és a fősütőmestere, és Józsefnek kellett a szolgálatukra lennie. Idővel mindketten álmot láttak, és József megmagyarázta nekik az álmukat, miután Istennek tulajdonította az álmok értelmezését. A pohárnok álma azt jelentette, hogy három nap múlva visszakerül hivatalába. József meg is kérte őt, hogy emlékezzen meg róla, és említse meg őt a fáraónak, hogy kiszabadulhasson a börtönből. Elmondta, hogy elrabolták „a héberek földjéről”, és semmi olyat nem tett, amiért börtönbüntetést érdemelne. József valószínűleg azért nem árulta el, hogy kik rabolták el, hogy ne vessen rossz fényt a családjára. Ezután úgy értelmezte a sütőmester álmát, hogy három nap múlva megölik őt. Három nappal később, a fáraó születésnapján mindkét álom beteljesült. Ez bizonyára megerősítette Józsefet abban, hogy az ő álmai is bizonyosan valóra válnak, és segített neki a további kitartásban. Már vagy 11 év telt el azóta, hogy a testvérei eladták (1Mó 40:1–22; vö.: 1Mó 37:2; 41:1, 46).

A fáraó előtt: A pohárnokot visszahelyezték hivatalába, de ő teljesen elfeledkezett Józsefről (1Mó 40:23). Két teljes év elteltével azonban a fáraó látott két álmot, és Egyiptom egyetlen mágiát űző papja és bölcse sem tudta megfejteni azokat. Ekkor hívta fel a pohárnok a fáraó figyelmét Józsefre. A fáraó rögvest elküldött Józsefért. Az egyiptomi szokásnak megfelelően József előbb megborotválkozott és ruhát váltott, csak utána jelent meg a fáraó előtt. Most sem tulajdonított magának semmi érdemet, hanem azt mondta, hogy az értelmezés Istentől van. Kifejtette, hogy a fáraó mindkét álma azt jelenti, hogy hét évig tartó bőség után hét évig tartó éhínség következik majd. Ezenkívül javaslatot tett arra, hogy milyen intézkedésekkel lehetne enyhíteni a jövendő éhínséget (1Mó 41:1–36).

Egyiptom második uralkodója lesz: A fáraó úgy látta, hogy a 30 éves József elég bölcs ahhoz, hogy irányítsa az ügyeket a bőség és az éhínség idején. Ezért Egyiptom második uralkodójává tette őt, neki adta a saját pecsétgyűrűjét, finom lenvászonba öltöztette, és aranyláncot tett a nyakába (1Mó 41:37–44, 46; vö.: Zs 105:17, 20–22). Ezt a beiktatási módot egyiptomi feliratok és falfestmények tanúsítják. Az is érdekes, hogy ősi egyiptomi feljegyzésekből kiderül, hogy több kánaánita magas hivatalt töltött be Egyiptomban, és nem volt kivételes az, hogy József nevét Cafenát-Paneáhra változtatták. József továbbá feleségül vehette Aszenátot, Potiferának (egyiptomi eredetű,  jel.: ’ő, akit Rá v. Ré adott’), Ón papjának a lányát (1Mó 41:45).

József ezután végigjárta Egyiptom földjét, és előkészítette az államügyek intézését, később pedig óriási mennyiségű élelmet raktározott el a bőség éveiben. Az éhínség beköszönte előtt a felesége, Aszenát két fiút szült neki, Manassét és Efraimot (1Mó 41:46–52).

A féltestvérei eljönnek, hogy élelmet vásároljanak: És eljött az éhínség. Messze Egyiptom határain kívül is sújtotta az embereket, ezért a környező országokból is jöttek, hogy élelmet vásároljanak Józseftől. Végül a tíz féltestvére is megjelent, és mélyen meghajolt előtte, amivel részben beteljesítették a két régi álmát (1Mó 41:53–42:7). De nem ismerték fel Józsefet, aki királyi öltözéket viselt, és tolmács segítségével beszélt hozzájuk (1Mó 42:8, 23). József úgy tett, mintha nem ismerné őket, és kémkedéssel vádolta őket, mire ők bizonygatták, hogy mind a tízen testvérek, hogy otthon hagyták apjukat és öccsüket, és hogy egy másik testvérük nincs többé. József azonban kitartott amellett, hogy kémek, és őrizetben tartotta őket. A harmadik napon ezt mondta nekik: „Tegyétek ezt, és életben maradtok. Én az igaz Istent félem. Ha becsületesek vagytok, akkor maradjon egyik testvéretek fogságban abban a házban, ahol őrizetben voltatok [valószínűleg ahol mind a tízen őrizetben voltak], de a többiek menjenek, és vigyenek gabonát a házatokban lévő éhínség miatt. Majd hozzátok el legkisebb öcséteket hozzám, hogy megbízhatónak bizonyuljon beszédetek, s akkor nem haltok meg” (1Mó 42:9–20).

A fejleményeket látva József féltestvérei úgy érezték, Isten büntetése van rajtuk, amiért évekkel korábban eladták őt rabszolgának. Még mindig nem ismerték fel a testvérüket, és a füle hallatára beszéltek a bűnösségükről. József a megbánást tükröző szavaikat hallva annyira meghatódott, hogy el kellett vonulnia sírni. Mikor visszatért, megkötöztette Simeont, és ott kellett maradnia, amíg vissza nem térnek a legfiatalabb testvérükkel (1Mó 42:21–24).

A féltestvérek visszatérnek Benjáminnal: Amikor József kilenc féltestvére beszámolt róla Jákobnak, hogy mi történt Egyiptomban, és amikor felfedezték, hogy mindegyikük pénzét visszatették a zsákjukba, mind nagyon megijedtek, és az apjuk kifejezte a bánatát. Jákob csak azért engedte meg végül, hogy legkisebb fia elkísérje a többieket Egyiptomba, mert súlyos volt az éhínség, és Júda megígérte, hogy Benjámin épségben visszatér (1Mó 42:29–43:14).

Egyiptomba érve újra együtt lehettek Simeonnal, és nagy meglepetésükre mindnyájukat meghívták, hogy ebédeljenek az élelmezési főtisztviselővel. Amikor József megérkezett, ajándékot adtak neki, meghajoltak előtte, és miután feleltek az apjukat érintő kérdésére, ismét meghajtották magukat előtte. Édestestvére, Benjámin láttán Józsefet annyira magával ragadták az érzései, hogy félrevonult, és sírva fakadt. Utána már tudott magán uralkodni, és utasítást adott, hogy tálalják az ebédet. A 11 testvért külön asztalhoz ültették a koruk szerint, és Benjáminnak ötször akkora adagot adtak, mint a többieknek. József alighanem próbára akarta tenni a testvéreit, hogy lakozik-e még bennük féltékenység. De ők semmi jelét sem adták ennek (1Mó 43:15–34).

Ugyanúgy, mint az előző találkozásukkor, József most is visszatetette a pénzüket mindegyiknek a maga zsákjába (1Mó 42:25), és még belerakatta Benjámin zsákjába a saját ezüstserlegét. Miután útnak indultak, utánuk küldött valakit, és azzal vádolta őket, hogy ellopták az ezüstserlegét. Talán azért, hogy érzékeltesse velük, milyen értékes neki az a serleg, és hogy állítólag milyen súlyos bűnt követtek el, a háza fölé rendelt férfi szájába a következő szavakat adta: „Hát nem abból iszik-e az uram, és nem abból szokta szakértelemmel kiolvasni az előjeleket?” (1Mó 44:1–5). Mivel mindez egy csel része volt, természetesen semmi okunk sincs azt hinni, hogy József valóban előjeleket olvasott ki az ezüstserlegből. József nyilvánvalóan egy olyan ország tisztviselőjének akarta feltüntetni magát, ahol nem ismerik az igaz imádatot.

Biztosan nagyon megdöbbentek a testvérei, amikor Benjámin zsákjából előkerült a serleg. Ruhájukat megszaggatva visszamentek József házába, és meghajoltak előtte. József kijelentette, hogy Benjámin kivételével mind elmehetnek. De ők nem akartak elmenni, ami azt bizonyította, hogy nincs már bennük az az irigykedés, amely úgy 22 évvel korábban arra vitte őket, hogy eladják a testvérüket. Júda ékesszólóan esdekelt, és felajánlotta, hogy ott marad Benjámin helyett, nehogy az apjuk belehaljon a bánatba, amiért Benjámin nem ment haza (1Mó 44:6–34).

József felfedi kilétét: Józsefet annyira meghatotta Júda könyörgése, hogy nem tudott tovább uralkodni magán. Miután minden idegent kiküldött, felfedte kilétét a testvéreinek. Bár annak idején gyalázatosan bántak vele, ő nem táplált gyűlöletet velük szemben. Ezt mondta: „ne bánkódjatok most, és ne haragudjatok magatokra, amiért eladtatok engem ide; mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életeket mentsek meg. Ugyanis már a második éve tart az éhség a földön, és még öt év van hátra, amikor nem lesz sem szántás, sem aratás. Isten azért küldött engem előttetek, hogy hagyjon nektek maradékot a földön, és nagy szabadítással életben tartson titeket. Tehát nem ti küldtetek engem ide, hanem az igaz Isten” (1Mó 45:1–8). József megbocsátása szívből jött, hiszen valamennyi testvérét megcsókolta, és a nyakukba borulva sírt (1Mó 45:14, 15).

József ezután a fáraó parancsára szekereket adott a testvéreinek, hogy elhozhassák Jákobot és egész háznépét Egyiptomba. Ajándékokkal és útravalóval is ellátta őket. Búcsúzóul pedig arra intette őket, hogy ’ne bosszantsák egymást az úton’ (1Mó 45:16–24).

József apja Egyiptomba költözik: Jákob először nem akarta elhinni, hogy József, a fia még él. De amikor végül sikerült meggyőzni az immár 130 éves apjukat, az így kiáltott fel: „Hadd menjek, és hadd lássam, még mielőtt meghalok!” Később Beér-Sebában, mikor egész háznépével Egyiptomba tartott, Isten látomásban biztosította róla, hogy helyesli a költözést, és ezt mondta még: „majd József keze fogja le szemedet.” Ez azt jelenti, hogy Józsefnek kellett lecsuknia Jákob szemét a halála után. Mivel az volt a szokás, hogy ezt az elsőszülött tette meg, Jehova ezzel azt mondta, hogy József kapja meg az elsőszülöttségi jogot (1Mó 45:25–46:4).

Júda, akit előreküldtek, értesítette Józsefet apja jöveteléről, mire József befogatott a szekerébe, és Jákob elé ment Gósenbe. Ezután József és a testvérei közül öten a fáraóhoz mentek. József útmutatása szerint a testvérei juhpásztoroknak mondták magukat, és azt kérték, hogy hadd lakhassanak jövevényként Gósen földjén. A fáraó beleegyezett, és József, miután bemutatta apját a fáraónak, letelepítette őt és háznépét az ország legjobb részében (1Mó 46:28–47:11). József tehát bölcsen és szeretetteljesen a legjobbat hozta ki az egyiptomiak pásztorokkal szemben táplált előítéletéből. Jákob családja ezáltal védve volt az egyiptomi beszennyező befolyástól, és nem állt fenn annak a veszélye sem, hogy házasodás útján teljesen beolvadnak az egyiptomi népbe. Onnantól kezdve Jákobot és egész háznépét József tartotta el (1Mó 47:12). Lényegében mindannyian meghajoltak József előtt mint a fáraó legfőbb minisztere előtt, figyelemre méltó módon beteljesítve József prófétai álmait.

Az éhínség hatása az egyiptomiakra: Az éhínség továbbra sem hagyott alább, és az egyiptomiak lassanként minden pénzükből kifogytak, sőt az összes jószágukat is élelemre cserélték. Végül már a földjeiket is eladták a fáraónak, és önmagukat rabszolgának. József ekkor városokban telepítette le őket, kétségtelenül azért, hogy megkönnyítse a gabona szétosztását. Ez azonban nyilván csak átmeneti megoldás volt. Mivel az egyiptomiaknak vissza kellett térniük a földjeikre, hogy vessenek, logikus, hogy egy idő után újra a korábbi házaikban laktak. Amikor megint tudtak aratni, József rendelkezése szerint a termények ötödét be kellett szolgáltatniuk a fáraónak a földhasználat fejében. A papok azonban felmentést kaptak (1Mó 47:13–26).

Jákob megáldja József fiait: Úgy 12 évvel az éhínség vége után József Jákobhoz vitte két fiát, Manassét és Efraimot. Jákob akkor utalt rá, hogy Józsefé lesz az elsőszülöttségi jog, és hogy Efraimot és Manassét egyenlőnek tekinti a saját fiaival. Józseftől tehát két külön törzs származott később, két külön törzsi örökséggel. Amikor Jákob megáldotta Efraimot és Manassét, a jobb kezét a fiatalabbikra, Efraimra helyezte, noha ez nem tetszett Józsefnek. Azzal, hogy Efraimnak kedvezett, próféciaként előre jelezte, hogy a fiatalabb lesz a nagyobb (1Mó 47:28, 29; 48:1–22; lásd még: 5Mó 21:17; Jzs 14:4; 1Kr 5:1).

Jákob megáldja Józsefet és a többi fiát: Később Jákob a halálos ágyán odahívta magához az összes fiát, és egyenként megáldotta őket. Józsefet egy ’gyümölcstermő fa hajtásához’ hasonlította. Ez a „gyümölcstermő fa” maga Jákob patriarcha volt, és József az egyik fő ága lett (1Mó 49:22). Bár az íjászok keserítették, és gyűlölséget tápláltak ellene, József íja „állandó helyen volt, s kezének ereje rugalmas” (1Mó 49:23, 24). Ezt magáról Józsefről is el lehetett mondani. A féltestvérei gyűlölséget tápláltak ellene, és jelképesen rálőttek, hogy elpusztítsák. De József irgalommal és szerető-kedvességgel fizetett nekik, és ezek a tulajdonságok, mint nyilak, kioltották a gyűlölségüket. Az ellenséges íjászoknak nem sikerült megölniük Józsefet, sem megtörni az igazságosság és a testvéri szeretet iránti odaadását.

Prófétai értelemben azonban Jákob szavai azokra a törzsekre is vonatkozhattak, amelyek József két fiától, Efraimtól és Manassétól származtak, és az ő későbbi csatáikra. (Vö.: 5Mó 33:13, 17; Bí 1:23–25, 35.) Érdekes, hogy Efraim törzséhez tartozott Józsué (Hósea), Mózes utódja és a kánaániták elleni küzdelem vezetője (4Mó 13:8, 16; Jzs 1:1–6). Józsefnek egy másik leszármazottja, a Manassé törzséből való Gedeon, Jehova segítségével legyőzte a midiánitákat (Bí 6:13–15; 8:22). Jefte pedig, aki nyilvánvalóan szintén Manassé törzsének a tagja volt, leigázta az ammonitákat (Bí 11:1, 32, 33; vö.: Bí 12:4; 4Mó 26:29).

Jákob prófétai áldásának más részletei is megfelelnek annak, ami Józseffel történt. József azzal, hogy bosszúállás helyett Jákob, azaz Izrael egész háznépéről gondoskodott, olyan volt Izraelnek, mint egy pásztor és mint egy kő, mely támaszt nyújt. Minthogy Jehova alakította úgy az eseményeket, hogy József ebben a minőségben szolgálhasson, József „Jákob Hatalmasának kezétől” jött, és mivel Istentől származott, Jehova a segítségére volt. Olyan értelemben volt a Mindenhatóval, hogy Jehova oldalán foglalt állást, így megkapta az áldását (1Mó 49:24, 25).

Jehova áldását később azok a törzsek is élvezték, amelyek Józseftől származtak Efraim és Manassé vonalán. Jákob kijelentette: „[A Mindenható] megáld majd fentről, az egekből jövő áldással, lent elterülő mély vizek áldásával, az emlők és anyaméh áldásával” (1Mó 49:25). Más szavakkal József utódainak biztosítva volt a kellő vízmennyiség az égből és a talaj mélyéről, valamint az, hogy igen megsokasodnak. (Vö.: 5Mó 33:13–16; Jzs 17:14–18.)

Az áldásoknak, melyeket Jákob a szeretett fiának, Józsefnek ígért, olyanoknak kellett lenniük, mint egy dísz a Józseftől származó két törzsnek, olyanoknak, amelyek felülmúlják az örökkévaló hegyek és az időtlen időkig való dombok díszéül szolgáló erdők és források áldásait. Örökös áldásnak kellett lenniük, mely Józsefen és a leszármazottain nyugszik, amíg csak a hegyek és a dombok léteznek (1Mó 49:26; 5Mó 33:16).

József ’ki lett választva a testvérei közül’, mivel Isten különleges szerepet szánt neki (1Mó 49:26). Kitűnt azzal, hogy kiváló szellemet tanúsított, és rátermettnek bizonyult a felügyeletben és a szervezésben. Helyénvaló volt hát, hogy különleges áldások szálljanak a feje tetejére.

Miután Jákob befejezte fiai megáldását, meghalt. József ekkor apja nyakába borult, s csókolgatta. Jákob végakaratával összhangban, hogy tudniillik Makpela barlangjába temessék el, József bebalzsamoztatta apja holttestét az egyiptomi orvosokkal, hogy el lehessen szállítani Kánaánba (1Mó 49:29–50:13).

Testvéreivel való bánásmódja: Miután József féltestvérei, akiket még mindig lelkifurdalás gyötört, visszatértek Jákob temetéséről, attól tartottak, hogy József esetleg bosszút áll rajtuk, ezért bocsánatért esedeztek. József erre könnyekre fakadt, vigasztalta és bátorította őket, hogy nincs okuk félni. Ezt mondta: „Ne féljetek. Vajon Isten helyében vagyok én? Ti rosszat akartatok nekem, Isten azonban ezt jóra akarta fordítani, hogy úgy cselekedjen, mint ma, és sok embert életben tartson. Most hát ne féljetek. Én magam foglak ellátni titeket és kisgyermekeiteket élelemmel” (1Mó 50:14–21).

Halála: József kb. 54 évvel élte túl az apját, és 110 éves korában halt meg. Abban az örömben volt része, hogy még néhány dédunokáját is megláthatta. A halála előtt József hittel azt kérte, hogy csontjait vigyék Kánaánba az izraeliták, amikor kivonulnak Egyiptomból. Halálakor a testét bebalzsamozták, és koporsóba tették (1Mó 50:22–26; Jzs 24:32; Héb 11:22).

Előtérbe kerül a József név: Tekintve, hogy József kiemelkedő szerepet töltött be Jákob fiai között, teljesen jogos volt, hogy a nevével néha Izrael összes törzsére utaltak (Zs 80:1), vagy azokra, amelyek az északi királysághoz tartoztak (Zs 78:67; Ám 5:6, 15; 6:6). A bibliai próféciákban is megjelenik a neve. Ezékiel prófétai látomásában József kétszeres örökséget kap (Ez 47:13), a „Jehova van ott” nevű város egyik kapuját Józsefnek hívják (Ez 48:32, 35), és Jehova népének újraegyesítésével kapcsolatban Józsefet a nemzet egyik felének vezetőjeként említik, míg Júda a másik felének a vezetője (Ez 37:15–26). Abdiás próféciájából kiderül, hogy „József háza” osztozik a pusztulásban ’Ézsau házával’ (Ab 18), Zakariás próféciája pedig rámutatott, hogy Jehova megmenti „József házát” (Za 10:6). Efraim helyett József neve szerepel a szellemi Izrael törzsei között (Je 7:8).

Az, hogy a Jelenések 7:8 megemlíti Józsefet, azt sejteti, hogy Jákobnak a halálos ágyán mondott próféciája a szellemi Izraelre is vonatkozik. Figyelemre méltó, hogy ’Jákob Hatalmasa’, Jehova Isten elküldte Krisztus Jézust mint a jó Pásztort, aki lemondott az életéről „a juhokért” (Jn 10:11–16). Krisztus Jézus ezenkívül az alapszegletkő, amelyen Istennek a szellemi izraelitákból álló temploma nyugszik (Ef 2:20–22; 1Pt 2:4–6). Ez a Pásztor és Kő a Mindenható Istennel van (Jn 1:1–3; Cs 7:56; Héb 10:12; vö.: 1Mó 49:24, 25).

Párhuzamok József és Krisztus között: Számos párhuzamot lehet felfedezni József és Krisztus Jézus élete között. Ahogyan Józsefet különösen szerette az apja, úgy Jézust is az ő Atyja. (Vö.: Mt 3:17; Héb 1:1–6.) Józseffel ellenségesen bántak a féltestvérei. Jézust ugyanígy elvetették az övéi, a zsidók (Jn 1:11), és eleinte a féltestvérei sem gyakoroltak benne hitet (Jn 7:5). József kész volt engedelmeskedni apjának, amikor az azt akarta, hogy nézze meg a féltestvéreit; ezzel párhuzamban Jézus kész volt lejönni a földre (Fi 2:5–8). József keserű tapasztalatait, melyekhez ez a küldetés vezetett, ahhoz hasonlíthatjuk, ami Jézussal történt, különösen amikor bántották, és végül megölték egy kínoszlopon (Mt 27:27–46). Ahogy Józsefet a féltestvérei eladták a midiánita–ismáelita karavánnak, úgy a zsidók is kiszolgáltatták Jézust a római hatóságnak, hogy kivégezzék (Jn 18:35). A szenvedés mind Józsefet, mind Jézust csiszolta, és felkészítette az életmentő szerepre (Zs 105:17–19; Héb 5:7–10). Az, hogy József magas rangra jutott mint Egyiptom élelmezési főtisztviselője, és ennek eredményeként életeket mentett, párhuzamba állítható Jézus felmagasztalásával, és azzal, hogy Megmentőjévé lett zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt (Jn 3:16, 17; Cs 5:31). József testvéreinek az ellene szőtt tervét Isten végül arra használta fel, hogy megmentse őket az éhhaláltól. Hasonlóképpen Jézus halála a megmentés alapja lett (Jn 6:51; 1Ko 1:18).

2. Apja Igálnak, akit Mózes elküldött Párán pusztájából mint Issakár törzséből való kémet (4Mó 13:2, 3, 7).

3. „Asáf fiai” közül való lévita, akit Dávid uralkodása alatt sorsvetéssel kijelöltek, hogy a zenészek 24, szolgálatot végző csoportjából az elsőben legyen benne (1Kr 25:1, 2, 9).

4. „Jónám fia”, Krisztus Jézus őse földi anyjának, Máriának a vonalán (Lk 3:30). József Dávid leszármazottja volt, és azelőtt élt, hogy a babilóniaiak lerombolták Jeruzsálemet.

5. Egy férfi azok közül, akik Ezsdrás buzdítására elküldték idegen feleségeiket és fiaikat (Ezs 10:10–12, 42, 44).

6. Sebánia atyai háznépéhez tartozó pap Joákim főpap, Nehémiás kormányzó és Ezsdrás pap idejében (Ne 12:12, 14, 26).

7. „Mattatiás fia” és Jézus Krisztus őse anyai ágon (Lk 3:24, 25). József évekkel a babiloni száműzetés után élt.

8. Egy bizonyos Jákob fia; Krisztus Jézus nevelőapja, Mária férje, később pedig legalább négy fiú – Jakab, József, Simon és Júdás –, valamint lányok édesapja (Mt 1:16; 13:55, 56; Lk 4:22; Jn 1:45; 6:42). Józsefet Héli fiának is mondták (Lk 3:23), de Héli nyilvánvalóan az apósa volt. Az igazságos József mindig követte Isten útmutatását, így szorosan ragaszkodott a mózesi törvényhez, és alávetette magát a császár rendeleteinek.

József a mesterségére nézve ács volt, és Názáretben élt, meglehetősen szerény körülmények között (Mt 13:55; Lk 2:4; vö. a Lk 2:24-et a 3Mó 12:8-cal). Jegyben járt Máriával, egy szűz lánnyal (Lk 1:26, 27), de mielőtt egybekeltek, Mária teherbe esett a szent szellem által. József nem akarta közmegvetésnek kitenni őt, ezért titokban szándékozott elválni tőle. (Lásd: VÁLÁS.) De miután Jehova angyala magyarázatot adott neki álomban, József az otthonába vitte Máriát mint a törvényes feleségét. Mindamellett nem hált vele, amíg meg nem született a csoda folytán fogant fiú (Mt 1:18–21, 24, 25).

József megtartotta Augustus császár rendeletét, amely szerint mindenkit be kellett jegyezni a maga városában, és mint Dávid király leszármazottja, elment Máriával a júdeai Betlehembe. Mária ott megszülte Jézust, és egy jászolba fektette, mivel nem volt más szálláshely. Aznap éjjel pásztorok jöttek megnézni a csecsemőt, miután egy angyal bejelentette nekik a születését. 40 nap eltelte után a mózesi törvény előírásának megfelelően József és Mária bemutatták Jézust a jeruzsálemi templomban, és felajánlást is vittek. Mindketten csodálkoztak az agg Simeon prófétai szavain, melyek Jézus jövőbeli nagy tetteire utaltak (Lk 2:1–33; vö.: 3Mó 12:2–4, 6–8).

Úgy tűnik, hogy valamivel ezután, mikor már egy betlehemi házban tartózkodtak, néhány keleti asztrológus meglátogatta Máriát és a kisfiát. (Noha a Lukács 2:39 látszólag arra utal, hogy József és Mária rögtön azután visszatért Názáretbe, hogy bemutatta Jézust a templomban, gondolnunk kell arra, hogy ez az írásszöveg egy nagyon tömör beszámolónak a része.) Isten közbelépésének köszönhető, hogy a látogatásuk nem vezetett Jézus halálához. József egy álomban figyelmeztetést kapott, hogy Heródes meg akarja találni a gyermeket, hogy megölje, ezért megfogadva az Istentől jövő utasításokat, a családjával Egyiptomba menekült (Mt 2:1–15).

Heródes halála után Jehova angyala ismét megjelent álomban Józsefnek, és így szólt: „Kelj fel, fogd a kisgyermeket és anyját, és menj Izrael földjére”. De amikor József hallotta, hogy Heródes helyett a fia, Arkelausz uralkodik, félt visszamenni Júdeába, és miután „isteni figyelmeztetést kapott álomban, Galilea területére ment, és megérkezve egy Názáret nevű városban telepedett le” (Mt 2:19–23).

József évről évre magával vitte a családját a jeruzsálemi pászkaünnepre. Az egyik alkalommal hazafelé mentek Názáretbe, és már egynapi útra voltak Jeruzsálemtől, amikor József és Mária észrevette, hogy a 12 éves Jézus nincs velük. Szorgalmasan keresték, és végül a jeruzsálemi templomban találták meg, ahol a tanítókat hallgatta és kérdezgette (Lk 2:41–50).

A Szentírás nem számol be róla, hogy milyen alapos képzést nyújtott József Jézusnak. De nem fér hozzá kétség, hogy hozzájárult ahhoz, hogy Jézus növekedjen bölcsességben (Lk 2:51, 52). József az ácsmesterségre is megtanította Jézust, hiszen ő úgy is ismert volt, mint „az ács fia” (Mt 13:55), és úgy is, mint „az ács” (Mk 6:3).

József haláláról nem esik külön szó a Bibliában. De úgy tűnik, hogy hamarabb halt meg, mint Jézus. Ha még i. sz. 33 pászkájakor is élt volna, nem valószínű, hogy az oszlopra feszített Jézus János apostol gondjaira bízta volna Máriát (Jn 19:26, 27).

9. Jézus Krisztus féltestvére (Mt 13:55; Mk 6:3). A többi testvéréhez hasonlóan eleinte József sem gyakorolt hitet Jézusban (Jn 7:5). Később azonban Jézus féltestvérei hívőkké lettek, köztük bizonyára József is. Azt olvassuk róluk, hogy együtt voltak az apostolokkal és másokkal Jézus égbe menetele után, így feltehetően a között a mintegy 120 tanítvány között is ott voltak, akik összegyűltek egy jeruzsálemi felső szobában, amikor sorsvetéssel Mátyást választották a hűtlen Iskariót Júdás helyére. Úgy tűnik, később ugyanez a mintegy 120 fős csoport kapta meg Isten szellemét i. sz. 33 pünkösdjén (Cs 1:9–2:4).

10. Egy jómódú férfi a júdeai Arimatea városából, a zsidó szanhedrin tekintélyes tagja. József jó és igazságos ember volt, aki várta Isten Királyságát, de a nem hívő zsidóktól való félelem miatt nem merte nyíltan megvallani, hogy Jézus Krisztus tanítványa. Mindazonáltal nem támogatta szavazatával a szanhedrinnek azt az igazságtalan ítéletét, melyet Krisztus Jézus ellen hoztak. Később bátran elkérte Pilátustól Jézus holttestét, és Nikodémusszal együtt előkészítette a temetésre, majd egy sziklába vágott, új sírba helyezte. Ez a sír egy kertben volt, nem messze az oszlopra feszítés helyétől, és az Arimateából való József tulajdonát képezte (Mt 27:57–60; Mk 15:43–46; Lk 23:50–53; Jn 19:38–42).

11. Egy férfi, akit Mátyás mellett jelöltek a hűtlen Iskariót Júdás megüresedett felvigyázói tisztségére. József, akit Barsabásnak is hívtak (talán családi név vagy pusztán egy második név), és akinek Jusztusz is volt a neve, tanúja volt Jézus Krisztus munkájának, csodáinak és feltámadásának. Sorsvetés útján azonban nem Józsefet, hanem Mátyást választották Iskariót Júdás helyére i. sz. 33 pünkösdje előtt, és Mátyást „a tizenegy apostolhoz tartozónak tekintették” (Cs 1:15–2:1).

12. Ciprusi születésű lévita, akinek Barnabás volt a másik neve (Cs 4:36, 37). Pál apostol közeli munkatársa volt. (Lásd: BARNABÁS.)