JÚDEA

(héb. eredetű; ’Júdáé, Júdához tartozó’):

Palesztina egyik tájéka; nem tudjuk biztosan, hol húzódtak pontosan a határai. A jelek szerint Júdea k–ny. irányban egy hozzávetőlegesen 80 km-es, é–d. irányban pedig egy kb. 50 km-es területet ölelt fel. É-on Szamária határolta, D-en Idumea, K-en a Holt-tenger és a Jordán völgye. Amikor viszont idumeai terület is tartozott hozzá, úgy tűnik, a d. határ a Ny felé eső Gáza és a K-re fekvő Maszada vonalától D-re volt.

A Máté 19:1 szerint Jézus elhagyta Galileát, és „Júdea határvidékeire ment, a Jordánon túlra”; ez arra utalhat, hogy hátrahagyva Galileát átkelt a Jordánon, majd D. felé vette az irányt, és Perea felől megérkezett Júdeába.

Keresztelő János és Jézus születésekor Nagy Heródes volt ’Júdea királya’ (Lk 1:5), akit előzőleg a római szenátus nevezett ki. Idővel az uralma kiterjedt, és a neki alárendelt terület a halálakor már Júdeát, Galileát, Szamáriát, Idumeát, Pereát és más vidékeket is magában foglalt. A fia, Arkelausz örökölte a Júdea, Szamária és Idumea feletti uralmat. (Vö.: Mt 2:22, 23.) A száműzetése után azonban római kormányzók fennhatósága alá került Júdea, akik hivatalos székhelyüknek Cezáreát tették meg. I. Heródes Agrippa király egy rövid ideig uralkodott Palesztina felett (Cs 12:1), ám ezt leszámítva Júdea közigazgatási ügyeit kormányzók irányították az i. sz. 66-ban kitört zsidó felkelésig.

Az i. e. első század vége felé – prófécia beteljesedéseként – megszületett Jézus, a megígért Messiás a júdeai Betlehemben (Mt 2:3–6; Lk 2:10, 11). Jézus nevelőapja, József a családjával Egyiptomba menekült, miután meglátogatta őket néhány keleti asztrológus, és ezt követően egy angyal álomban arra intette, hogy Nagy Heródes el akarja pusztítani a gyermeket. Heródes halála után József nem tért vissza Júdeába, hanem a galileai Názáretben telepedett le, ugyanis akkoriban Heródes fia, Arkelausz uralkodott Júdea felett, ezenkívül Isten figyelmeztette Józsefet álomban (Mt 2:7–23).

I. sz. 29 tavaszán, amikor Keresztelő János megkezdte előkészítői tevékenységét a Messiás érkezésével kapcsolatban, Poncius Pilátus római kormányzó uralkodott Júdea felett. Sokan, köztük júdeaiak is, hallották János prédikálását Júdea pusztájában, és a megbánás jelképeként megkeresztelkedtek (Mt 3:1–6; Lk 3:1–16). Kevesebb mint nyolc hónappal később, amikor Jézus megkezdte a szolgálatát, Júdea lakosainak további lehetőségük nyílt rá, hogy teljes szívvel Jehovához térjenek. Sőt, Jézus tanítványai egy ideig több személyt merítettek be, mint Keresztelő János (Jn 3:22; 4:1–3). Jézust, mikor Galileába indult, nagy sokaság követte Jeruzsálemből és Júdeából, mely aztán hasznot merített az ottani szolgálatából (Mt 4:25; Mk 3:7; Lk 6:17). Akárcsak a galileaiaknak, e júdeaiak közül is sokaknak alighanem az keltette fel az érdeklődését, hogy látták, mit tett Jézus Jeruzsálemben az ünnepen (i. sz. 30 pászkáján) (Jn 4:45). Jézus galileai csodáinak a híre – például egy naini özvegy egyetlen fiának a feltámasztása – szintén szárnyra kapott egész Júdeában (Lk 7:11–17).

Jézus azonban heves ellenségeskedést tapasztalt Júdea vallási vezetői részéről, akiknek, úgy tűnik, nagyobb befolyásuk volt az ott élők felett, mint a galileaiak felett. Júdeában Jézus már i. sz. 31 pászkájától kezdődően nem volt biztonságban (Jn 5:1, 16–18; 7:1). Ennek ellenére részt vett az ünnepeken Jeruzsálemben, és prédikálásra használta az ilyen alkalmakat (Jn 7:10–13, 25, 26, 32; 10:22–39). Valószínűleg Júdeában történt i. sz. 32-ben a lombsátorünnep után, hogy Jézus kiküldte a 70 tanítványt (Lk 10:1–24). Később, amikor meghallotta, hogy a barátja, Lázár meghalt, úgy döntött, Júdeába megy, noha előzőleg többször is meg akarták kövezni. A vallási vezetők újabb okot találtak Jézus megölésére abban, hogy feltámasztotta Lázárt Betániában. Közülük néhányan ezt mondták: „Ha így hagyjuk őt, mindnyájan hinni fognak benne, és eljönnek a rómaiak, és elveszik helyünket is, nemzetünket is” (Jn 11:5–8, 45–53).

Jézus nem mellőzte Júdeát, ámbár a szinoptikus evangéliumok főként a galileai szolgálatával foglalkoznak (vsz. az ottani kedvezőbb fogadtatás miatt). Máskülönben az ellenségei nem állíthatták volna Pilátus előtt: „Felizgatja a népet azzal, hogy egész Júdeában tanít, igen, Galileától kezdve idáig” (Lk 23:5).

Krisztus Jézus halála és feltámadása után Jeruzsálem és Júdea továbbra is alapos tanúskodásban részesült (Cs 1:8). I. sz. 33 pünkösdjén bizonyára júdeaiak is voltak a között a 3000 személy között, kik kedvezően fogadták Péter prédikálását, majd megkeresztelkedtek. A jeruzsálemi keresztény gyülekezet ezt követően is folyamatosan nőtt (Cs 2.). Természetesen az ellenségeskedés nem maradt el (Cs 4:5–7, 15–17; 5:17, 18, 40; 6:8–12). A keresztény hitre tért István megkövezése után olyan elkeseredett üldözés kezdődött, hogy „az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamária tájékain mindenfelé” (Cs 8:1). Ez a szétszóratás, nemhogy nem akadályozta, hanem inkább segítette a keresztény üzenet elterjedését, és úgy tűnik, új gyülekezetek jöttek létre Júdeában és másutt (Cs 8:4; Ga 1:22). Miután az üldöző tárzuszi Saul megtért, „a gyülekezet. . . egész Júdeában, Galileában és Szamáriában békés időszakba lépett, épült, és ahogy Jehova félelmében és a szent szellem vigasztalásában járt, egyre gyarapodott” (Cs 9:31). Maga Pál apostol, a korábbi üldöző is prédikált Jeruzsálemben és Júdeában (Cs 26:20). Pál és mások tevékenységének köszönhetően új keresztény gyülekezetek alakultak, a jeruzsálemi gyülekezet apostolai és vénei pedig valamennyi gyülekezet vezető testületeként szolgáltak (Cs 15:1–33; Ró 15:30–32).

A jelek szerint a Júdeában élő zsidó keresztények közül sokan szegények voltak. Ennélfogva igencsak bátoríthatta őket, amikor javukra fordították az önkéntes segélyeket, melyeknek a gyűjtését a föld más részein élő keresztény testvéreik szervezték számukra (Cs 11:28–30; Ró 15:25–27; 1Ko 16:1–3; 2Ko 9:5, 7). A Júdeában élő zsidó keresztények rengeteg üldözést szenvedtek el a nem hívő honfitársaiktól, mialatt hűségesen folytatták szolgálatukat (1Te 2:14). Végül i. sz. 66-ban, mikor Cestius Gallus vezetése alatt a római seregek visszavonultak Jeruzsálem alól, ezek a keresztények, engedelmeskedve Jézus prófétai szavainak, a hegyekbe menekültek a városból és Júdeából. Ezzel elkerülték Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett szörnyű pusztulását (Mt 24:15, 16; Mk 13:14; Lk 21:20, 21).