JELENLÉT KENYERE

Tizenkét kenyér, melyeket a hajlék vagy a templom szenthelynek nevezett részében lévő asztalra tettek; minden sabbaton frissre cserélték őket (2Mó 35:13; 39:36; 1Ki 7:48; 2Kr 13:11; Ne 10:32, 33). A jelenlét kenyerének fordított héber kifejezés szó szerinti jelentése: ’az arc kenyere’. A héber ’arc’ jelentésű szót olykor úgy adják vissza, hogy valaki „színe” (2Ki 13:23), tehát a jelenlét kenyere Jehova színe előtt volt; olyan felajánlás volt ez, ami mindig előtte volt (2Mó 25:30, Rbi8, lábj.). A jelenlét kenyerére még olyan kifejezésekkel is szoktak utalni, mint „a sorba rakott kenyerek” (2Kr 2:4), ’a bemutatott kenyerek’ (Mk 2:26), illetve egyszerűen úgy, hogy ’a kenyerek’ (Héb 9:2).

A kehátiták feladata volt, hogy „sabbatról sabbatra” megsüssék a kenyereket, és a hajlék szállításakor nekik kellett vinniük azokat (4Mó 4:7; 1Kr 9:32). Mind a 12 karika formájú kenyér 2 ómer (0,2 éfa, amely 4,4 l-nek felel meg) finomlisztből készült, és Josephus szerint kovásztalan volt (A zsidók története. III. könyv, 6. fej., 6. bek.). Sabbaton a régi kenyereket elvitték a szentély é. oldalán lévő jelenlét kenyerének asztaláról (2Mó 26:35), és 12 frisset hoztak helyettük. A kenyereket úgy helyezték el az asztalon, hogy 6-6 kenyeret raktak egymásra, és tiszta tömjént tettek rájuk. A zsidó hagyomány úgy tartja, hogy a tömjént nem közvetlenül a kenyerekre tették, hanem aranyedényekbe. Amikor a jelenlét kenyerét elvitték sabbaton, a tömjént állítólag elégették az oltáron (3Mó 24:5–8).

Az asztalról elvitt kenyerek szentségesek voltak, hiszen egy hétig Jehova előtt voltak a szenthelyen, és az ároni papoknak kellett megenniük egy szent helyen, kétségkívül valahol a szentély közelében (3Mó 24:9). A Biblia csak egy esetet említ, amikor olyanok fogyasztottak ezekből a kenyerekből, akik nem tartoztak Áron családjához. Amikor Dávid Saul elől menekült, Ahimélek főpaptól kenyeret kért magának és az embereinek. Mivel Ahiméleknek nem volt ’közönséges kenyere’, a jelenlét kenyeréből adott nekik – azokból, melyeket már elvittek az asztalról –, mert úgy gondolta, hogy Dávid a király megbízásából teljesít küldetést, és csak azután adott nekik kenyeret, miután megbizonyosodott róla, hogy szertartásilag tiszták (1Sá 21:1–6). Jézus Krisztus utalt erre az eseményre, amikor a farizeusok kifogásolták, hogy a tanítványai kalászokat tépdesnek sabbaton (Mt 12:3–7; Lk 6:1–4).