A Hegyi Beszéd — Az első három „boldogság”

JÉZUS egy kilenc megállapításból álló sorozattal kezdte a Hegyi Beszédét, melyben olyan embereket írt le, akik valóban boldogok. Az első ilyen „boldogság”-ról Jézus azt mondta: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek, mert övék a mennyek királysága.” — Máté 5:3, UV; Egy Amerikai Fordítás.

„Akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek”, a Máté szó szerinti görög szövegében olyan személyek, akik „szegények a szellem tekintetében”. Lukács párhuzamos beszámolója szerint Jézus ezt mondta: „Boldogok vagyok, ti szegények, mert tiétek az Isten királysága.” (Luk 6:20) Jézus rámutatott, hogy az ő Messiásként való eljövetelének egyik fontos oka az volt, hogy „jó hírt hirdessen a szegényeknek”. (Luk 4:18) Ez nem tulajdonít semmiféle különleges érdemet annak, ha valaki szegény; azt sem jelenti, hogy a szegények automatikusan elnyerik Isten kegyét. Elsősorban azt jelenti, hogy azok, akik követték Jézust és reményt nyertek az Isten királysága áldásaiban való részesülésre, a szegények, vagyis a köznép soraiból kerültek ki. (1Kor 1:26-29; Jak 2:5) Azok az elnyomottak tudták magukról, hogy szegények „szellem tekintetében” (szellemileg) is. Ahelyett, hogy elkeseredésbe süllyedtek volna a külső körülmények miatt, ,tudatára ébredtek szellemi szükségletüknek’; még inkább rádöbbentek Istentől való függésükre.

Ellentétként Jézus kijelentette: „De jaj nektek gazdagok, mert teljes mértékben elvettétek vigasztalásotokat.” (Luk 6:24) Az anyagi gazdagság gyakran tompítja a szellemi szükségletek tudatát. Példát találunk erre Jézusnak azokban a szavaiban, amelyekkel bizonyos Laodiceabeli (kisázsiai) keresztényeket dorgált: „Azt mondod: ,Gazdag vagyok, gazdagságot szereztem és egyáltalán semmire nincs szükségem’, és nem tudod [nem vagy tudatában hogy szellemileg] nyomorult vagy, szánalomra méltó és szegény, vak és mezítelen.” — Jel 3:17.

Azok számára, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek, a boldogság oka az, hogy „övék a mennyek királysága”. Ők elfogadták Jézust mint Messiást és ez alkalmat nyitott számukra, hogy vele együtt uralkodjanak Isten, Krisztus általi mennyei királyságában. (Luk 22:30; Ján 14:1-4) Bizonyára kellemesen melengette szívét ezeknek a „közönségeseknek”, hogy bejuthatnak Isten királyságába, míg a gazdag és előkelő nevelésű emberek, akik gazdagságukban bíztak és „átkozottaknak” tekintették a köznépet, nem juthattak oda. (Ján 7:49) Természetesen gazdag emberek is nyilatkoztathattak ki ugyanolyan alázatos szellemet és szellemi értékelést, ami éppen olyan boldogságot adott nekik is. — 1Tim 6:17-19; Jak 1:9, 10.

MILYEN GYÁSZOLÓK VIGASZTALTATNAK MEG?

Mint második „boldogságot” Jézus megállapította: „Boldogok, akik gyászolnak, mert megvigasztaltatnak.” (Máté 5:4) Lukácsnak a párhuzamos beszámolójában így olvassuk: „Boldogok vagytok ti, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.” — Luk 6:21.

„Akik gyászolnak” nem mindenkire vonatkozik, aki szomorúságot fejez ki. Inkább ugyanazokra érvényes, akik, „tudatában vannak szellemi szükségleteiknek”, akikről Jézus az előző megállapításában beszélt. Az ő szomorúságuk „Isten szerint való szomorúság” a saját bűnös voltuk miatt, valamint a nyomorúságos állapot miatt, amely az ember bűnösségének a következménye. (1Kor 5:2; 2Kor 7:10) Ezek figyelembe vették a Biblia-író, Jakab tanácsát: „Közeledjetek Istenhez és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket, ti bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti határozatlanok. Adjatok helyet a gyötrődésnek, gyászoljatok és sírjatok.” — Jak 4:8, 9.

Ezek az Isten szerinti gyászolók „megvigasztaltatnak”. (Hasonlítsd ezt össze a Lukács 2:25-tel!) A Jézus Krisztus útján jövő vigasztalások közé tartozik a bűnök bocsánata és az örök élet.

A gyászolók, akikre Jézus utalt, boldogoknak nevezhetők mind most, mind a jövőben. Mivel hitet gyakorolnak Jézusban olyan jólétnek örvendenek, amilyen a Jehova Istennel való kedvező viszony eredménye. (Ján 3:36) És ami a jövendő boldogságot illeti, azok, akik most gyászolnak az emberiség igazságtalansága miatt, előretekinthetnek a megnyugvásra ,az Úr Jézus Krisztus kinyilatkozásakor a mennyből az ő hatalmas angyalaival, tűznek lángjában, amikor bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent és azokon, akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztussal kapcsolatos jó hírnek’. — 2Thess 1:7, 8.

Ellentétként a boldogsággal, amelyet a gyászolóknak ígért, Jézus kijelentette: „Jaj nektek, akik most nevettek; mert gyászolni és sírni fogtok.” (Luk 6:25) Ez nem ítéli el a nevetést, mert valaki kellemesen érzi magát. Jézus itt nyilvánvalóan az élvhajhászókra célzott, akik életüket kizárólag a saját kényelmüknek szentelték. Ők nem sírtak az öröklött bűnös állapotuk miatt, s nem éreztek részvétet szenvedő embertársaik iránt. Az ilyenek saját ,vigasztalásukat’ keresték önző, önelégült életvitellel és a velejáró múló gyönyöröket.

Jézus kihangsúlyozta, hogy léha nevetésük csak „mostanra” szól. Az ilyenek „gyászolni és sírni” fognak, amikor Isten véget vet a dolgok jelen rendszerének, amely alkalmat adott vidámságukra és kedvteléseikre. (Máté 13:42, 50; 22:13; 24:51; 25:30) Jézus szavaival összhangban Jakab így figyelmeztet: „Nevetésetek forduljon gyászra, és örömötök kedvetlenségre. Alázzátok meg magatokat Jehova szemében és Ő felmagasztal titeket.” — Jak 4:9, 10; 5:1-6.

BOLDOGSÁG A „SZELÍD TERMÉSZETŰEK” SZÁMÁRA

Azután ezt mondta Jézus: „Boldogok a szelíd természetűek, mert ők öröklik a földet.” (Máté 5:5) Milyen típusú emberekre utalt?

Az Írásokban a ,szelíd természetűség’ vagy „szelídség” kifejezés nem gyávaságra utal sem gyengeségre vagy képmutató, leereszkedő szelídség külső mázára. Ellenkezőleg, a szelídség a gyengédségnek és békességnek belső tulajdonsága, melyet az ember elsősorban Istenhez fűződő viszonyában gyakorol, amikor figyelembe veszi az ő akaratát és vezetését. Az igazán szelíd emberek ahelyett, hogy elkeserednének a földön tapasztalt kiterjedt elnyomás és igazságtalanság láttán, felismerik, hogy ez az emberi tökéletlenség következménye, Isten iránt nem éreznek keserűséget, hanem a függő viszony határozott érzését. Ez a szellemi beállítottság viszont visszatükröződik az embertársak iránti viselkedésben is, összhangban a következő tanáccsal: „Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. . . . Ha lehetséges, amennyiben rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.” — Róma 12:17-19; Tit 3:1, 2.

Ezeknek a szelíd természetű embereknek a boldogsága az, hogy „ők öröklik a földet”. Hogyan válik ez valóra? Jézus, aki tökéletes értelemben „szelíd természetű és alázatos szívű” volt, a föld fő Örököse. (Zsolt 2:8; Máté 11:29; 28:18; Zsid 1:2; 2:5-9) A Héber Iratok megjövendölték, hogy az „ember Fia” társörökösökkel fog rendelkezni a mennyei királyságában. (Dán 7:13, 14, 22, 27) A szelíd természetűek „társörökösök”-ként uralkodnak majd Jézusnak a földi örökségén. (Róma 8:17) Ezen felül Jézus királyságának földi birodalmában sok „juhokhoz hasonló” személy lép be az örök életbe. (Máté 25:33, 34, 46) Valóban boldog kilátás!

[Kép a 6. oldalon]

Jézus szavai valóban elgondolkoztatták az embereket Istenhez való viszonyukról