Olvasók kérdései

● A Kolossé 3:23-ban a keresztények azt a tanácsot kapják, hogy szolgálják uraikat „egész szívvel úgy, mint Jehovát és nem embereket”. Azt jelenti talán ez, hogy ha világi munkánkat úgy végezzük, mint Jehovának, az része a szent szolgálatunknak?

Az Új Világ Fordítás a görög la·trei’a szót „szent szolgálat”-nak fordítja, amely önátadott imádatra vagy Istennek végzett szolgálatra utal. (Róma 12:1). Jézus maga mutatta meg, hogy ez magába foglalja a Jehova iránti elsődleges engedelmességet is (Máté 4:8–10; Luk 4:5–8). Ez tehát a Jehova Királysága érdekeinek az előmozdítására irányuló szolgálat.

Az ősi időkben Isten önátadott nemzete, Izrael a Törvényszövetség követelményei szerint végzett „szent szolgálatot”, hogy „papok királysága és szent nemzet” legyen Jehovának (2Móz 19:5, 6). Ez a szolgálat gondoskodott mintákról és előárnyékokról azon valóságok számára, melyeknek később az új szövetség alatt kellett megjelenni Istennek a Jézus Krisztus általi Királyságával kapcsolatban (Zsid 8:5; 9:9, 14). A felkent keresztényeknek ezért mondták: „Látván, hogy mozdíthatatlan Királyságot fogunk kapni, legyen továbbra is ki nem érdemelt kedvességünk, amely által elfogadhatóan végezhetünk szent szolgálatot Istennek isteni félelemmel és tisztelettel.” (Zsid 12:28). Társaik, a „nagy sokaság”, amely földi örök életre tekint előre, hasonlóképpen kell hogy kinyilvánítsa isteni félelmét, mialatt a számára kijelölt „szent szolgálatot” végzi Jehova templomának a földi udvarában (Jel 7:9, 15).

Vajon ennek a „szent szolgálat”-nak a végzése egyszerűen csak azt jelenti, hogy „jó életet élni”, jó példát szolgáltatni a saját családunk nevelésében és gondozásában, az iskolában való magatartásban, és így tovább? Aligha, mert az izraeliták az ilyen dolgokat ama szent szolgálat fölé helyezték és azon kívül végezték, amit Jehova parancsolt nekik, hogy végezzék el (2Móz 7:16; 12:25, 26 [la·trei’a a görög Szeptuagintában]). És bár a szombat-törvény megkövetelte tőlük, hogy végezzenek ’szent szolgálatot és végezzék minden dolgukat hat napon át’, bizonyos szent szolgálatokat a hetedik napon is végeztek, különösen ünnepek alkalmával és a zsinagógákban történő oktatás végzésével. (2Móz 13:5, 6; 20:9; Csel 13:14, 15; 18:4).

Ma is vannak olyan emberek, akik tiszta, erkölcsös életet élnek, de egyáltalán nem érdekli őket Isten és az ő szándéka. Az ő életüket nyilván nem lehet „szent szolgálat”-nak tekinteni. Ennek tehát nyilvánvalóan kimondottan Isten szolgálatával kell foglalkoznia, és a szent dolgok iránti, a közönségestől eltérő dolgokkal, amelyek idő és erő feláldozását igénylik. Ez más, mint a mindennapi vagy világi munka, noha a keresztény ezeket is „Isten dicsőségére” kell hogy végezze (1Kor 10:31; Róma 1:9).

Különösen pedig ebben a „nagy nyomorúság” előtti időszakban „szent szolgálatunk” megkívánja a Jézus parancsa iránti engedelmességet, hogy prédikáljuk és tanítsuk a „Királyságnak ezt a jó hírét”, figyelmeztessük az embereket és képezzünk tanítványokat (Máté 24:14, 21; 28:19, 20). Magába foglalja ez az imádatra való összegyülekezésünket, családi Biblia-tanulmányozásunkat, minden napiszövegünk megtárgyalását is. Kiterjed az úttörő és misszionáriusi terület különleges szolgálataira, a Béthel otthonokra, a szellemi táplálékkal való ellátásnak a munkálataira és Jehova tanúi munkájának világviszonylatban való jó megszervezésére. Magába foglalja az utazó és gyülekezeti felvigyázók, valamint kisegítő szolgák szolgálatait, amellyel gondoskodnak testvéreik szellemi érdekeiről (5Móz 31:12, 13; 6:4–9; Ef 6:4; Csel 1:8; 20:28; 1Pét 5:2, 3; 1Tim 3:1, 12, 13). Ezt a „szent szolgálat”-ot Istennek egész szervezett népe önátadott, önkéntes szívből végzi Jehova szellemének és szent angyalainak a segítségével (Fil 3:3; Csel 27:23). Ha mi ilyen szolgálattal ’továbbra is először a Királyságot és [Isten] igazságosságát keressük’, Jehova gondoskodni fog arról, hogy az élet mindennapi szükségleteit ’ráadásul’ megkapjuk. (Máté 6:33; Luk 12:31)

„Szent szolgálatunk”-nak ahhoz a mintához kell igazodnia, amelyet Jézus végzett földi szolgálata idején (1Pét 2:21–23). Isten iránti szeretetből és felebaráti szeretetből kell végezni, olyanfajta önfeláldozó szeretettel, amilyet Jézus mutatott fel (Márk 12:30, 31; Ján 13:34; 15:13). Ez a szolgálat hangsúlyt helyez a nyilvános prédikálásra, mivel ezt olvassuk: „Mutassunk be mindig Istennek [Jézuson keresztül] dicséretnek áldozatát, azaz nevéről nyilvános kijelentést tevő ajkak gyümölcsét.” Ugyanakkor „nem felejtkezvén el a jócselekedetekről és a dolgok másokkal való megosztásáról”, nem, nem egyszerű jótékonykodási tevékenységről, hanem hittestvéreink érdekében végzett szívbeli cselekedetekről van szó. Így, ha testvéreink szükségben vannak, szerencsétlenség éri őket vagy nyomorúságba jutnak, szerető segítséget nyújtunk, úgyhogy mindnyájan bátorítva legyenek a reménységüknek nyilvános megvallására, ingadozás nélkül. „Az ilyen áldozatok nagyon tetszenek Istennek.” (Zsid 10:23–25; 13:15, 16; Róma 10:10–15; Jak 1:27).

Módosítanod kell-e nézetedet a „szent szolgálat”-ról? Ha igen, tedd meg ezt a második korinthusi levél 13:11 szelleme szerint: „Végezetül testvérek, továbbra is örüljetek, igazítsátok helyre magatokat, vigasztalódjatok, gondolkodjatok egyetértésben, éljetek békességben; és a szeretet és békesség Istene veletek lesz.”